III. SZÍN.
Szoba Capulet házában.
Capuletné, a Dajka jönnek.
CAPULETNÉ.
Hol a leányom? Dajka, hivd be csak.
Hol a leányom? Dajka, hivd be csak.
DAJKA.
A mily szent, hogy tíz esztendős koromban
Még szűz valék: már hivtam is! madárkám!
Báránykám! – Ejh, hol is van! – Julia!
A mily szent, hogy tíz esztendős koromban
Még szűz valék: már hivtam is! madárkám!
Báránykám! – Ejh, hol is van! – Julia!
| Julia jő. |
JULIA.
Mi az? ki hítt?
Mi az? ki hítt?
DAJKA.
| Anyád. |
JULIA.
Parancsol?
| Im itt vagyok. |
CAPULETNÉ.
Azt akartam mondani…
Menj, dajka, hagyj magunkra, mert titok.
Csak jöszte vissza mégis: most jutott
Eszembe, itt kell lenned e beszéden.
Tudod, leányom immár szép korú.
Azt akartam mondani…
Menj, dajka, hagyj magunkra, mert titok.
Csak jöszte vissza mégis: most jutott
Eszembe, itt kell lenned e beszéden.
Tudod, leányom immár szép korú.
DAJKA.
Megmondom egy órára, mily idős.
Megmondom egy órára, mily idős.
CAPULETNÉ.
Még nincs tizennégy.
Még nincs tizennégy.
DAJKA.
(Pedig csak négy van) még nem mult tizennégy.
Mennyire van Vasas Szent Péter napja.
| Tizennégy fogamra |
Mennyire van Vasas Szent Péter napja.
CAPULETNÉ.
Két hét, néhány nap.
Két hét, néhány nap.
DAJKA.
Hát, akkor éjjel lesz épen tizennégy.
Ő és Zsuzsóm (a jó Isten nyugosszon
Minden jó lelket!) egy-korúk valának.
Zsuzsóm az égbe’ van már; nem valék
Méltó reá! De mondom, hogy Vasas
Szent Péter éjszakáján tölti bé
A tizennégyet. Esküszöm, hogy akkor.
A földrengésnek most tizenegy éve,
S én épen az nap – óh be jól tudom,
Sohsem felejtem – választám el őt.
Emlőmre épen ürmöt kentem, és
A galambdúcznál ültem a napon.
Nagysád, az úrral, Mantuába’ volt.
– Hejh, jó fejem van! – Aztán, a hogy mondám,
A mint az ürmöt emlőm bimbaján
Megízlelé – keserű volt neki! –
A kis bohó csak ferdén néze ár
És elbocsátá kisded ajkiról.
Recs! a galambducz! Én, vesd el magad’,
Nem kelle űzni, úgy futottam. – Ah,
Ennek tizenegy éve. Akkor állt
Magába’ már, sőt úgy ödöngve járt is,
Minden körül; és az előtti nap
Zúzá be a fejét. S szegény uram
– Nyugossza ég, tréfás ember vala –
Fölkapta a földről. „Ejnye no,” aszongya,
„Hát arcra estél! Majd esel te még
Hanyatt is,” úgymond, „ majd ha több eszed lesz,
Úgy-é, Julácska?” S a szent szűzre mondom,
Elhagyt’ a sírást, s azt mondá: „Igen.”
No lám, a tréfa szó hogy bételik!
Ha ezer évet élek, sem fogom
Soha feledni: „Úgy-e, kis Julácska?”
S a kis bohó szepegve szólt: „Igen.”
| Úgy körül-belül. |
Ő és Zsuzsóm (a jó Isten nyugosszon
Minden jó lelket!) egy-korúk valának.
Zsuzsóm az égbe’ van már; nem valék
Méltó reá! De mondom, hogy Vasas
Szent Péter éjszakáján tölti bé
A tizennégyet. Esküszöm, hogy akkor.
A földrengésnek most tizenegy éve,
S én épen az nap – óh be jól tudom,
Sohsem felejtem – választám el őt.
Emlőmre épen ürmöt kentem, és
A galambdúcznál ültem a napon.
Nagysád, az úrral, Mantuába’ volt.
– Hejh, jó fejem van! – Aztán, a hogy mondám,
A mint az ürmöt emlőm bimbaján
Megízlelé – keserű volt neki! –
A kis bohó csak ferdén néze ár
És elbocsátá kisded ajkiról.
Recs! a galambducz! Én, vesd el magad’,
Nem kelle űzni, úgy futottam. – Ah,
Ennek tizenegy éve. Akkor állt
Magába’ már, sőt úgy ödöngve járt is,
Minden körül; és az előtti nap
Zúzá be a fejét. S szegény uram
– Nyugossza ég, tréfás ember vala –
Fölkapta a földről. „Ejnye no,” aszongya,
„Hát arcra estél! Majd esel te még
Hanyatt is,” úgymond, „ majd ha több eszed lesz,
Úgy-é, Julácska?” S a szent szűzre mondom,
Elhagyt’ a sírást, s azt mondá: „Igen.”
No lám, a tréfa szó hogy bételik!
Ha ezer évet élek, sem fogom
Soha feledni: „Úgy-e, kis Julácska?”
S a kis bohó szepegve szólt: „Igen.”
CAPULETNÉ.
Elég, öreg! kérlek, fogd bé a szádat!
Elég, öreg! kérlek, fogd bé a szádat!
DAJKA.
Jól van, nagysága. De nem állhatom,
Hogy ne nevessek, ha eszembe jut,
Pedig abba hagyt’ a sirást s szólt: „Igen.”
Pedig biz’ Isten, a kis homloka
Föl volt dagadva, mint egy tyúktojás,
Oly csunya volt, sírt is keservesen.
„Hát arczra estél?” mind az én uram.
„Ha majd nagyobb lészsz, majd esel hanyatt,
Ugy-é, Julám?” S csitt lett, s mondá: „Igen!”
Jól van, nagysága. De nem állhatom,
Hogy ne nevessek, ha eszembe jut,
Pedig abba hagyt’ a sirást s szólt: „Igen.”
Pedig biz’ Isten, a kis homloka
Föl volt dagadva, mint egy tyúktojás,
Oly csunya volt, sírt is keservesen.
„Hát arczra estél?” mind az én uram.
„Ha majd nagyobb lészsz, majd esel hanyatt,
Ugy-é, Julám?” S csitt lett, s mondá: „Igen!”
JULIA.
Csitt hát te is, dadácska, csitt, ha mondom.
Csitt hát te is, dadácska, csitt, ha mondom.
DAJKA.
Nem mukkanok már. Megvan. Áldjon Isten.
Sohsem szoptattam gyönyörűbb babát,
S csak azt megérjem, hogy férjhez mehess,
Mást nem kivánok.
Nem mukkanok már. Megvan. Áldjon Isten.
Sohsem szoptattam gyönyörűbb babát,
S csak azt megérjem, hogy férjhez mehess,
Mást nem kivánok.
CAPULETNÉ.
Kivántam szólni. Hát, kis Juliám,
Mit szólsz: nem volna férjhez menni kedved?
| Épen a felől |
Mit szólsz: nem volna férjhez menni kedved?
JULIA.
Ily tisztességről nem is álmodám még.
Ily tisztességről nem is álmodám még.
DAJKA.
Biz az! Tisztesség! Csak dajkád ne volnék,
Azt mondanám: bölcseséget szopál.
Biz az! Tisztesség! Csak dajkád ne volnék,
Azt mondanám: bölcseséget szopál.
CAPULETNÉ.
Most gondolnod kell arra. Ifiabb
Főrangú hölgyek Veronában itt
Anyák levének; én ha nem csalódom,
Anyád valék e korban, melyben im
Te még leány vagy. Egy szóval tehát,
A büszke Páris kéri kezedet.
Most gondolnod kell arra. Ifiabb
Főrangú hölgyek Veronában itt
Anyák levének; én ha nem csalódom,
Anyád valék e korban, melyben im
Te még leány vagy. Egy szóval tehát,
A büszke Páris kéri kezedet.
DAJKA.
Ez férfi már! S mily férfi! a világon
Sincsen különb! Oly szép, mint egy viasz báb!
Ez férfi már! S mily férfi! a világon
Sincsen különb! Oly szép, mint egy viasz báb!
CAPULETNÉ.
Verona nem nyitott még szebb virágot.
Verona nem nyitott még szebb virágot.
DAJKA.
Virág! valóban a legszebb virág!
Virág! valóban a legszebb virág!
CAPULETNÉ.
Mit szólsz? Szeretnéd-é ez ifiút?
Ma, estélyünkön meglátandod őt.
Olvass gyönyört arczának könyviből,
Mit abba a szépség keze ira föl.
Figyelj meg rajta minden kis vonást,
S lásd, mint emeli fényben egy a mást.
Mi rajta tán homályos lenne még:
Világos lesz, csak nézd meg szép szemét.
A szerelem e könyve még kötetlen;
Szebbé leend, hozzá illő kötetben,
Mert úgy illik, mint vízbe a halak:
A szép belsőhöz a szép kül-alak:
A könyv is úgy szép: arany foglalatját
Ha szép arany kötésben tartogatják.
Úgy tartsd te is, mi rajta, benne szép:
Azzal kisebbé nem lészsz semmikép!
Mit szólsz? Szeretnéd-é ez ifiút?
Ma, estélyünkön meglátandod őt.
Olvass gyönyört arczának könyviből,
Mit abba a szépség keze ira föl.
Figyelj meg rajta minden kis vonást,
S lásd, mint emeli fényben egy a mást.
Mi rajta tán homályos lenne még:
Világos lesz, csak nézd meg szép szemét.
A szerelem e könyve még kötetlen;
Szebbé leend, hozzá illő kötetben,
Mert úgy illik, mint vízbe a halak:
A szép belsőhöz a szép kül-alak:
A könyv is úgy szép: arany foglalatját
Ha szép arany kötésben tartogatják.
Úgy tartsd te is, mi rajta, benne szép:
Azzal kisebbé nem lészsz semmikép!
DAJKA.
Kisebb! dehogy! sőt inkább vastagabb.
Rossz férj, ki mellett nő sovány marad!
Kisebb! dehogy! sőt inkább vastagabb.
Rossz férj, ki mellett nő sovány marad!
CAPULETNÉ.
Csak mondd ki: tetszik-é Páris neked?
Csak mondd ki: tetszik-é Páris neked?
JULIA.
Igyekszem, hogy tessék, a mint lehet.
Szemem nyilát mélyebbre sem lövellem,
Csak mint tanácslod, csakhogy kedved’ leljem.
Szolga jő.
Igyekszem, hogy tessék, a mint lehet.
Szemem nyilát mélyebbre sem lövellem,
Csak mint tanácslod, csakhogy kedved’ leljem.
Szolga jő.
SZOLGA.
| Asszonyom, a vendégek itt vannak; a vacsora föl van tálalva; nagysádat is hivták, a kisasszonyt keresik, a dajkát szidják a konyhán; csupa zavar mindenütt. Én futok, fölszolgálni. Kérem, jőjenek azonnal! | (El.) |
CAPULETNÉ.
Menj csak; megyünk. Lányom, gondolj a grófra!
Menj csak; megyünk. Lányom, gondolj a grófra!
DAJKA.
| Menj, angyalom, szép éjt várj szép napodra! | (Mind el.) |
