IV. SZÍN.
Utcza.
Romeo, Mercutio, Benvolio, négy vagy öt álarczos, fáklyavivők s mások jönnek.
ROMEO.
Szóljunk-e mentségünkre valamit,
Vagy így, ürügy nélkül lépjünk be csak?
Szóljunk-e mentségünkre valamit,
Vagy így, ürügy nélkül lépjünk be csak?
BENVOLIO.
Szót szaporitni már ma nem divat.
Nem kell nekünk se békötött szemű
Ámor, kezébe hölgyijesztgető
Festett tatárnyilakkal; betanult
Mondóka sem, melyet súgó után
Remegve elhebegénk. Tartsanak,
Minek akarnak, majd kitartjuk ott
A tánczot, jó tartással, s az elég.
Szót szaporitni már ma nem divat.
Nem kell nekünk se békötött szemű
Ámor, kezébe hölgyijesztgető
Festett tatárnyilakkal; betanult
Mondóka sem, melyet súgó után
Remegve elhebegénk. Tartsanak,
Minek akarnak, majd kitartjuk ott
A tánczot, jó tartással, s az elég.
ROMEO.
Fáklyát nekem, biz én nem tánczolok.
Setét vagyok, világot tartok inkább.
Fáklyát nekem, biz én nem tánczolok.
Setét vagyok, világot tartok inkább.
MERCUTIO.
Nem’ Romeom! Neked tánczolni kell.
Nem’ Romeom! Neked tánczolni kell.
ROMEO.
Azt nem teszem. Tinektek könnyü talpú
Kis táncz-czipőtök van; nekem nehéz
Ón súly a lelkemen, mely földre húz.
Azt nem teszem. Tinektek könnyü talpú
Kis táncz-czipőtök van; nekem nehéz
Ón súly a lelkemen, mely földre húz.
MERCUTIO.
Szerelmes! az vagy! kérd kölcsön tehát
Az Ámor szárnyát, és lebegj azon!
Szerelmes! az vagy! kérd kölcsön tehát
Az Ámor szárnyát, és lebegj azon!
ROMEO.
A nyila súlyosabban szegze át,
Semhogy lebegni tudnék könnyü szárnyán!
Az könnyű, ámde súlyos a könyű,
Mely rá fagy s szárnyát ólmossá teszi.
S nem hagy röpülnöm, rá nehezülök!
A nyila súlyosabban szegze át,
Semhogy lebegni tudnék könnyü szárnyán!
Az könnyű, ámde súlyos a könyű,
Mely rá fagy s szárnyát ólmossá teszi.
S nem hagy röpülnöm, rá nehezülök!
MERCUTIO.
A szerelemre nehezülsz? Vigyázz,
Kissé nehéz vagy oly gyöngédke lénynek!
A szerelemre nehezülsz? Vigyázz,
Kissé nehéz vagy oly gyöngédke lénynek!
ROMEO.
Gyöngédke lény, a szerelem?! Sőt inkább
Zord, érdes is, s úgy szúr, mint a tövis.
Gyöngédke lény, a szerelem?! Sőt inkább
Zord, érdes is, s úgy szúr, mint a tövis.
MERCUTIO.
Hozzád ha zord, légy zord hozzá te is.
Szúrd, hogyha szúr, így ő kerül alúl.
– Hejh, adjatok képemnek egy tokot,
Fintort, e fintor arczra!
Ha rútnak is vél a kiváncsiság:
Piruljon álarczom helyettem el!
Hozzád ha zord, légy zord hozzá te is.
Szúrd, hogyha szúr, így ő kerül alúl.
– Hejh, adjatok képemnek egy tokot,
Fintort, e fintor arczra!
| (Álarczot köt.) | Mit nekem, |
Piruljon álarczom helyettem el!
BENVOLIO.
Jertek, kopogjunk. És ha benn vagyunk:
Hasznát vegye lábának mindenik.
Jertek, kopogjunk. És ha benn vagyunk:
Hasznát vegye lábának mindenik.
ROMEO.
Fáklyát nekem. Kinek könnyű szive,
Hadd verje talpát a padlóhoz az.
Egy régi mondás jelszavam nekem.
A gyertyatartó dolga nézni csak.
Itt nézni van mit, részt nincs venni kedvem.
Fáklyát nekem. Kinek könnyű szive,
Hadd verje talpát a padlóhoz az.
Egy régi mondás jelszavam nekem.
A gyertyatartó dolga nézni csak.
Itt nézni van mit, részt nincs venni kedvem.
MERCUTIO.
A medve is azt mondja: semmi kedve;
De tánczra rántják, s bárha késlekedve,
Ugrál biz ő: én is téged berántlak.
Fáklyád gúnyára ég a napvilágnak!
A medve is azt mondja: semmi kedve;
De tánczra rántják, s bárha késlekedve,
Ugrál biz ő: én is téged berántlak.
Fáklyád gúnyára ég a napvilágnak!
ROMEO.
Hogyan?
Hogyan?
MERCUTIO.
S mint gyertya, a mely fényes déllel ég,
Szót vesztegetni szintoly hasztalan.
| Csak úgy, hogy a szó már elég, |
Szót vesztegetni szintoly hasztalan.
ROMEO.
Ne vesztegesd hát; úgyis oktalan,
A mit teszünk.
Ne vesztegesd hát; úgyis oktalan,
A mit teszünk.
MERCUTIO.
S miért?
S miért?
ROMEO.
| Megálmodám. |
MERCUTIO.
Álmodtam én is, úgy éjfél után.
Álmodtam én is, úgy éjfél után.
ROMEO.
S mit álmodál?
S mit álmodál?
MERCUTIO.
| Hogy álmodók hazudnak. |
ROMEO.
Az meglehet; de álmuk, az való.
Az meglehet; de álmuk, az való.
MERCUTIO.
Már látom, Mab királyné volt tenálad;
A tündérek bábája, s oly picziny
Alakba’ jár, mint a gyűrű agátja,
Mit egy tanács-úr az ujján visel.
Porszem fogatján, alvó emberek
Orrán keresztűl hajtat; hintaja
Kerék-küllői pók lábszárai,
Ernyője annak kisded szöcskeszárny,
A hámistrángja vékony pókszövet,
Gyeplője nyirkos holdsugár; tücsökczomb
Ostornyele, fa rost a kötele.
Egy szürke mentés szúnyog a kocsis,
Félannyi, mint egy jó kövér kukacz,
Mely lusta piszkos lány ujjába’ terem.
Kivájt mogyoró-haj a kocsi, melyet
Vén szú fürészelt, mókus úr faragcsált,
Tündér-bognárok, m’óta a világ áll.
Így vágtat, éjrűl éjre, szeretők
Agyán keresztűl, s álmuk szerelem;
Udvaroncz térdén, s bókról álmodik;
Ügyvédnek ujján, s álma illetékek;
Szép asszony ajkán, s álma csókolózás;
De pörsenéssel is bosszantja gyakran,
Boszús Mab, hogyha édesség miatt
A szájok íze elromolt…
Nem egyszer udvaroncz orrára hajt,
S az megszagolja, hol van kérni való;
Máskor meg dézmasüldő fark hegyével
Csiklándja alvó kis-pap orrlikát,
S mindjárt zsiros papságrúl álmodik;
Majd katonának vágtat át nyakán,
És álma mindjárt nyakvágás, roham
Ostrom-cselek, spanyol tőr, öt öles
Bor-nyakalás; egyszer a fülébe
Dobszó rialma, melyre felszökik,
Egy-két könyörgést elkáromkodik,
S elaszik újra. Épen e Mab az,
Ki lósörényt éjente összekóczol,
S úgy megcsepűzi az emberek haját,
Hogy bár kibontják, vészt s halált hozó.
Ő a lidércz, mely a hanyatt feküdt lányt
Megnyomva, rászoktatja, hogy utóbb
Elbirja a férjet is; ő az, a ki…
Már látom, Mab királyné volt tenálad;
A tündérek bábája, s oly picziny
Alakba’ jár, mint a gyűrű agátja,
Mit egy tanács-úr az ujján visel.
Porszem fogatján, alvó emberek
Orrán keresztűl hajtat; hintaja
Kerék-küllői pók lábszárai,
Ernyője annak kisded szöcskeszárny,
A hámistrángja vékony pókszövet,
Gyeplője nyirkos holdsugár; tücsökczomb
Ostornyele, fa rost a kötele.
Egy szürke mentés szúnyog a kocsis,
Félannyi, mint egy jó kövér kukacz,
Mely lusta piszkos lány ujjába’ terem.
Kivájt mogyoró-haj a kocsi, melyet
Vén szú fürészelt, mókus úr faragcsált,
Tündér-bognárok, m’óta a világ áll.
Így vágtat, éjrűl éjre, szeretők
Agyán keresztűl, s álmuk szerelem;
Udvaroncz térdén, s bókról álmodik;
Ügyvédnek ujján, s álma illetékek;
Szép asszony ajkán, s álma csókolózás;
De pörsenéssel is bosszantja gyakran,
Boszús Mab, hogyha édesség miatt
A szájok íze elromolt…
Nem egyszer udvaroncz orrára hajt,
S az megszagolja, hol van kérni való;
Máskor meg dézmasüldő fark hegyével
Csiklándja alvó kis-pap orrlikát,
S mindjárt zsiros papságrúl álmodik;
Majd katonának vágtat át nyakán,
És álma mindjárt nyakvágás, roham
Ostrom-cselek, spanyol tőr, öt öles
Bor-nyakalás; egyszer a fülébe
Dobszó rialma, melyre felszökik,
Egy-két könyörgést elkáromkodik,
S elaszik újra. Épen e Mab az,
Ki lósörényt éjente összekóczol,
S úgy megcsepűzi az emberek haját,
Hogy bár kibontják, vészt s halált hozó.
Ő a lidércz, mely a hanyatt feküdt lányt
Megnyomva, rászoktatja, hogy utóbb
Elbirja a férjet is; ő az, a ki…
ROMEO.
Mercutio, csitt, sok semmit beszélsz,
Csitt!
Mercutio, csitt, sok semmit beszélsz,
Csitt!
MERCUTIO.
Álmokról beszélek, az igaz,
A henye agy szülöttiről, miket
A semmi, vagy csak képzelet fogant!
Híg-testüebbek, mint a levegő,
És csélcsapabbak szélnél, mely imént
Éjszak fagyos keblén édelge még,
S egyszerre felbosszantva, elrohan
S az olvatag délt lengi már körül.
Álmokról beszélek, az igaz,
A henye agy szülöttiről, miket
A semmi, vagy csak képzelet fogant!
Híg-testüebbek, mint a levegő,
És csélcsapabbak szélnél, mely imént
Éjszak fagyos keblén édelge még,
S egyszerre felbosszantva, elrohan
S az olvatag délt lengi már körül.
BENVOLIO.
E szél, miről szólsz, elfú minket is:
Ben vacsoráltak már, későn jövünk.
E szél, miről szólsz, elfú minket is:
Ben vacsoráltak már, későn jövünk.
ROMEO.
Félek, korán is! Szivem valami
Balvégzetet sejt, mely a csillagok
Között lebegve még, ma sújt le tán,
S ez éjt iszonynyal jelzi, s únt napom
Silány futását egy bűnös merénynyel
A kora vég felé sietteti.
De ő, ki éltem kormányát viszi.
Vezesse lobogóm’! Föl, víg urak.
Félek, korán is! Szivem valami
Balvégzetet sejt, mely a csillagok
Között lebegve még, ma sújt le tán,
S ez éjt iszonynyal jelzi, s únt napom
Silány futását egy bűnös merénynyel
A kora vég felé sietteti.
De ő, ki éltem kormányát viszi.
Vezesse lobogóm’! Föl, víg urak.
BENVOLIO.
| Dobszót reá! | (Mind el.) |
