V. SZÍN.
Csarnok Capulet házában.
Zenészek várnak. Szolgák.
1. SZOLGA.
Hol van Rántási? hogy nem segít tányért váltani? Mit? ő váltana? Inkább kinyalja.
Hol van Rántási? hogy nem segít tányért váltani? Mit? ő váltana? Inkább kinyalja.
2. SZOLGA.
Ha itt a finomabb munkára csak egy-két kéz van s az is piszkos, az már disznóság!
Ha itt a finomabb munkára csak egy-két kéz van s az is piszkos, az már disznóság!
1. SZOLGA.
Félrébb ezekkel a lóczákkal; tolják arrább a pohárszéket; vigyázzatok az ezüstneműre. Czimbora, tégy félre nekem egy kis marczipánt; s ha szeretsz, mondd meg a portásnak, hogy bocsássa be Fenkő Zsuzsit meg Nellit. Hé, Antal, Rántási!
Félrébb ezekkel a lóczákkal; tolják arrább a pohárszéket; vigyázzatok az ezüstneműre. Czimbora, tégy félre nekem egy kis marczipánt; s ha szeretsz, mondd meg a portásnak, hogy bocsássa be Fenkő Zsuzsit meg Nellit. Hé, Antal, Rántási!
TÖBBEN.
No, mi kell?
No, mi kell?
1. SZOLGA.
Oda ben keresnek, hínak, kiáltanak és szidnak a nagy teremben.
Oda ben keresnek, hínak, kiáltanak és szidnak a nagy teremben.
3. SZOLGA.
Nem lehet az ember itt is, ott is.
Nem lehet az ember itt is, ott is.
2. SZOLGA.
Capulet, Vendégek, Álarczosok jönnek.
| Csak vígan, fiúk! egy kis kitartás! úgy is a mienk a mulatság vége. | (Bemennek.) |
CAPULET.
Isten hozott, urak! Sok drága hölgy,
Kit nem kínoz tyúkszem, víg tánczra vár.
Ah, hölgyeim, egy tánczra melyitek
Ad kosarat? Ki még húzódozik:
Mernék fogadni, nincs tyúkszem hiján.
No, eltaláltam? – Csak tessék, urak! –
Volt ám idő, mikor még magam is
Álarcz alól szép szókat suttogék
Szépek fülébe, s tetszett is nekik.
A szép idő! örökre oda van!
– Isten hozott, urak! – Húzd rá, zenész!
– Helyet, helyet! – Most, lányka, tánczra perdülj!
Hé, több világot! – El az asztalokkal!
Oltsátok a tüzet ki, nagy meleg van.
E rögtönzött mulatság mily dicső!
– Csak ülj le, bátya! kérlek, csak maradj.
Tőlünk a táncz már úgyis elmaradt.
Ugyan mikor volt, a mikor te s én
Álarczba’ voltunk?
Isten hozott, urak! Sok drága hölgy,
Kit nem kínoz tyúkszem, víg tánczra vár.
Ah, hölgyeim, egy tánczra melyitek
Ad kosarat? Ki még húzódozik:
Mernék fogadni, nincs tyúkszem hiján.
No, eltaláltam? – Csak tessék, urak! –
Volt ám idő, mikor még magam is
Álarcz alól szép szókat suttogék
Szépek fülébe, s tetszett is nekik.
A szép idő! örökre oda van!
– Isten hozott, urak! – Húzd rá, zenész!
– Helyet, helyet! – Most, lányka, tánczra perdülj!
| (Zene, tánczolnak.) |
Oltsátok a tüzet ki, nagy meleg van.
E rögtönzött mulatság mily dicső!
– Csak ülj le, bátya! kérlek, csak maradj.
Tőlünk a táncz már úgyis elmaradt.
Ugyan mikor volt, a mikor te s én
Álarczba’ voltunk?
ÖREG CAPULET.
Harmincz éve, szentem!
Harmincz éve, szentem!
CAPULET.
Dehogy! Ne mondd! Nincs még, nincs annyi még!
Lucentio násza óta, bár mikép
Siet a pünkösd, csak huszonöt év telt.
S álarczba’ voltunk ott!
Dehogy! Ne mondd! Nincs még, nincs annyi még!
Lucentio násza óta, bár mikép
Siet a pünkösd, csak huszonöt év telt.
S álarczba’ voltunk ott!
ÖREG CAPULET.
A fia is vénebb, harmincz évbe’ jár!
| De több, de több! |
CAPULET.
Ugyan ne mondd! Alig két éve, hogy
Gyámság alatt állt még.
Ugyan ne mondd! Alig két éve, hogy
Gyámság alatt állt még.
ROMEO (egy szolgához).
Ki az a hölgy,
Ki amaz ifjú karját ékiti?
Ki az a hölgy,
Ki amaz ifjú karját ékiti?
)
SZOLGA.
Nem ismerem.
Nem ismerem.
ROMEO.
Tanúl a fáklyák szép világa tán!
Úgy függ az éj sötét arczúlatán,
Mint drága ékszer a néger fülén
Viselni nem való, nem földi fény!
Fehér galamb így száll varjú seregben,
Mint társi közt e hölgy, ha tova lebben.
Ha végzi tánczát, meglesem, hol ül,
Hadd üdvözüljek érintésitűl!
Szerettem én már? Esküdd el, szemem!
Mert szépet eddig nem láttam, so’sem!
| Ah, úgy ragyogni tőle |
Úgy függ az éj sötét arczúlatán,
Mint drága ékszer a néger fülén
Viselni nem való, nem földi fény!
Fehér galamb így száll varjú seregben,
Mint társi közt e hölgy, ha tova lebben.
Ha végzi tánczát, meglesem, hol ül,
Hadd üdvözüljek érintésitűl!
Szerettem én már? Esküdd el, szemem!
Mert szépet eddig nem láttam, so’sem!
TYBÁLT.
A hang után itélve: Montague ez.
A kardomat, fiú! E nyomorult
Még ide jönni mer, s álarcz alatt,
Gúnyolni s meggyalázni ünnepünket?
Ősim nevére, a nagy ég előtt,
Bűnnek se tartanám megölni őt!
A hang után itélve: Montague ez.
A kardomat, fiú! E nyomorult
Még ide jönni mer, s álarcz alatt,
Gúnyolni s meggyalázni ünnepünket?
Ősim nevére, a nagy ég előtt,
Bűnnek se tartanám megölni őt!
CAPULET.
Öcsém uram, mit dúl fúl, mit dühöng?
Öcsém uram, mit dúl fúl, mit dühöng?
TYBÁLT.
Bátyám, az egy Montague, ellenünk!
A nyomorult bosszúnkra jött ide,
Gúnyt szórni ünnepélyünk képibe!
Bátyám, az egy Montague, ellenünk!
A nyomorult bosszúnkra jött ide,
Gúnyt szórni ünnepélyünk képibe!
CAPULET.
Az ifjú Romeo?
Az ifjú Romeo?
TYBÁLT.
| Ő, a czudar! |
CAPULET.
Csak csöndesedj’, öcsém; hagyd békin őt,
Derék nemesnek látszik; s izgat
Megvallva, városszerte úgy dicsérik,
Mint jó erkölcsű s tisztes ifiat.
A város minden kincseért se venném
Magamra, hogy nálam bántsák meg őt;
Tűrd hát el, és ne is figyelj reá.
Ez akaratom. Azt ha tiszteled,
Nézz nyájasan, simítsd el e redőt,
Mert ünnepünkhöz rosszúl illenék ez!
Csak csöndesedj’, öcsém; hagyd békin őt,
Derék nemesnek látszik; s izgat
Megvallva, városszerte úgy dicsérik,
Mint jó erkölcsű s tisztes ifiat.
A város minden kincseért se venném
Magamra, hogy nálam bántsák meg őt;
Tűrd hát el, és ne is figyelj reá.
Ez akaratom. Azt ha tiszteled,
Nézz nyájasan, simítsd el e redőt,
Mert ünnepünkhöz rosszúl illenék ez!
TYBÁLT.
De annál jobban ily czudar vendéghez.
Nem tűröm őt!
De annál jobban ily czudar vendéghez.
Nem tűröm őt!
CAPULET.
Mit, ifj’uram? kell, ha mondom! – Nézze meg
Az ember! Ki az úr itt: te, vagy én?
Nem tűröd őt? Uram bocsá! talán
Vérengzést zúdítsz vendégeim közt?
Legény vagy a csárdában! Gyönyörű!
| De meg kell tűrnöd őt! |
Az ember! Ki az úr itt: te, vagy én?
Nem tűröd őt? Uram bocsá! talán
Vérengzést zúdítsz vendégeim közt?
Legény vagy a csárdában! Gyönyörű!
TYBÁLT.
De, bátya, ez gyalázat!
De, bátya, ez gyalázat!
CAPULET.
Konok kölyök! Megállj, torkodra forr
E vakmerőség! Azt mondom, vigyázz
Magadra. – Jól van, rajta, kedvesim!
Berzenkedő kakaska, még te mersz?
Egy szót se, vagy… Hejh, több gyertyát ide!
Gyalázat! várj csak! megtanítlak én!
Vígan, barátim!
| Csitt legyen, |
E vakmerőség! Azt mondom, vigyázz
Magadra. – Jól van, rajta, kedvesim!
Berzenkedő kakaska, még te mersz?
Egy szót se, vagy… Hejh, több gyertyát ide!
Gyalázat! várj csak! megtanítlak én!
Vígan, barátim!
TYBÁLT.
Erőszakolt türelem, s féktelen düh…
Egész testem remeg e küzdelemtül.
Inkább megyek! – De majd e vakmerőség
Erőszakolt türelem, s féktelen düh…
Egész testem remeg e küzdelemtül.
Inkább megyek! – De majd e vakmerőség
| Epévé fordítandja édelgését! | (El.) |
ROMEO (Megfogja Julia kezét).
Ha megfertőzi tán e durva kéz
E drága oltárt: bűnömnek bocsánat!
Két ajkam, e két piruló zarándok,
Az érintést csókkal lemosni kész.
Ha megfertőzi tán e durva kéz
E drága oltárt: bűnömnek bocsánat!
Két ajkam, e két piruló zarándok,
Az érintést csókkal lemosni kész.
JULIA.
Kegyes kezedet nagyon is megbántod:
Hisz az csak ájtatot mutatni kész.
A szentnek is van keze, jó zarándok,
S zarándok és szent csókja: kézbe kéz.
Kegyes kezedet nagyon is megbántod:
Hisz az csak ájtatot mutatni kész.
A szentnek is van keze, jó zarándok,
S zarándok és szent csókja: kézbe kéz.
ROMEO.
Szentnek s zarándoknak nincs ajka szinte?
Szentnek s zarándoknak nincs ajka szinte?
JULIA.
Van, ámde annak imádság a tiszte.
Van, ámde annak imádság a tiszte.
ROMEO.
Hagyd, drága szent, az ajknak, mit a kéz tesz:
Add meg, mit esd, ne hajtsd hitét kétséghez.
Hagyd, drága szent, az ajknak, mit a kéz tesz:
Add meg, mit esd, ne hajtsd hitét kétséghez.
JULIA.
A szent nem mozdul, bár kérést megadhat.
A szent nem mozdul, bár kérést megadhat.
ROMEO.
Ne mozdulj hát, míg elveszem az adottat.
Ne mozdulj hát, míg elveszem az adottat.
| (Megcsókolja.) |
JULIA.
Így hát a bűn ajkamra szálla által.
Így hát a bűn ajkamra szálla által.
ROMEO.
Ajkamról, bűn? – Új, édes bűnre késztesz,
Add vissza hát!
Ajkamról, bűn? – Új, édes bűnre késztesz,
Add vissza hát!
JULIA.
| A csókhoz, látom, értesz. |
DAJKA.
Kisasszony, édes anyja szólitá.
Kisasszony, édes anyja szólitá.
ROMEO.
És ki az anyja?
És ki az anyja?
DAJKA.
Ejnye, ifju úr,
Még azt se tudja? Hát a házi asszony;
Jó s bölcs s erényes asszonyság pedig;
Dajkája meg épen magam valék;
És mondhatom, ki birni fogja őt,
Nem lesz szegény.
Ejnye, ifju úr,
Még azt se tudja? Hát a házi asszony;
Jó s bölcs s erényes asszonyság pedig;
Dajkája meg épen magam valék;
És mondhatom, ki birni fogja őt,
Nem lesz szegény.
ROMEO.
Így éltem zálog ellenkézbe’ lett!
| Ah! ő hát Capulet! |
BENVOLIO.
Jerünk, öcsém! a játék sokra megy.
Jerünk, öcsém! a játék sokra megy.
ROMEO.
Az úgy van! árát szivem adja meg.
Az úgy van! árát szivem adja meg.
CAPULET (a vendégekhez).
Ne még, ura, ne készülődjetek.
Még hátra van tán némi frissitő.
Hát, csak…? Köszönöm, édes uraim,
A sziveségteket! Jó éjszakát!
Fáklyákat, hejh! – Jerünk feküdni hát!
Lelkemre, csakugyan késő idő van.
Megyek feküdni én is.
Ne még, ura, ne készülődjetek.
Még hátra van tán némi frissitő.
Hát, csak…? Köszönöm, édes uraim,
A sziveségteket! Jó éjszakát!
Fáklyákat, hejh! – Jerünk feküdni hát!
Lelkemre, csakugyan késő idő van.
Megyek feküdni én is.
| (Mind el, Julián és a Dajkán kívül.) |
JULIA.
Jer csak, dadám. Ki az a fiatal?
Jer csak, dadám. Ki az a fiatal?
DAJKA.
A vén Tiberio egyetlen fia.
A vén Tiberio egyetlen fia.
JULIA.
Hát az, ki ott megy, az ajtóban ép?
Hát az, ki ott megy, az ajtóban ép?
DAJKA.
Úgy vélem, az ifjú Petrucchio.
Úgy vélem, az ifjú Petrucchio.
JULIA.
Hát az a másik, az, a ki nem tánczolt?
Hát az a másik, az, a ki nem tánczolt?
DAJKA.
Nem ismerem.
Nem ismerem.
JULIA.
Nős már: Sírom lesz nász-ágyam csupán.
| Tudd meg nevét! Ha tán |
| (A Dajka távozik.) |
DAJKA (visszatér).
Egy Montague, a neve Romeo,
Nagy ellenségtek egyetlen fia.
Egy Montague, a neve Romeo,
Nagy ellenségtek egyetlen fia.
JULIA.
Szerelmem sarja hát egy gyűlölt névnek?
Korán láttam, s ah későn ismerém meg!
Oh, csuda-szerelem a gyűlöletben,
Hogy épen ellenségem’ kell szeretnem!
Szerelmem sarja hát egy gyűlölt névnek?
Korán láttam, s ah későn ismerém meg!
Oh, csuda-szerelem a gyűlöletben,
Hogy épen ellenségem’ kell szeretnem!
DAJKA.
Mi az, mi az?
Mi az, mi az?
JULIA.
Egy tánczosomtól.
| Egy kis dalt tanulék |
| (Ben Julia nevét kiáltják.) |
DAJKA.
Mind távozott a vendég, senki sincs!
| No, jerünk, kicsim! |
| (Elmennek.) |
KAR.
A régi vágy kihalt, nyomába lépni
Sietve támad im új szerelem;
S ki még előbb oly szép volt, az iménti,
Most Juliához mérve fénytelen.
Most Romeo szeret s szeretve van,
Egymást a kölcsönláng lebűvölé.
Vélt ellenéhez sóhajt újtalan,
S vágygyal kap az édes maszlag felé.
Ellennek tartva, zárt ajtókra lel,
Nincs alkalom szerelmet vallani;
Eped a lány is, s hogy mondhassa el,
Hogy őt is megbűvölte valami?
A régi vágy kihalt, nyomába lépni
Sietve támad im új szerelem;
S ki még előbb oly szép volt, az iménti,
Most Juliához mérve fénytelen.
Most Romeo szeret s szeretve van,
Egymást a kölcsönláng lebűvölé.
Vélt ellenéhez sóhajt újtalan,
S vágygyal kap az édes maszlag felé.
Ellennek tartva, zárt ajtókra lel,
Nincs alkalom szerelmet vallani;
Eped a lány is, s hogy mondhassa el,
Hogy őt is megbűvölte valami?
| De szenvedélyök falnak s zárnak nyitja, |
| S a kínt kéjjé cserélni megtanítja! |
