V. SZÍN.
Julia szobája.
Romeo és Julia.
JULIA.
Már menni készülsz? Még nem is virrad?
Nem a pacsirta volt, ha’ fülmile,
Félénk füled mitől megrezzene.
A gránát-almafán szól minden éjjel.
Hidd el, szerelmem, csak a fülmile.
Már menni készülsz? Még nem is virrad?
Nem a pacsirta volt, ha’ fülmile,
Félénk füled mitől megrezzene.
A gránát-almafán szól minden éjjel.
Hidd el, szerelmem, csak a fülmile.
ROMEO.
Pacsirta volt, a reggel hírnöke,
Nem fülmile. Nézd, már irígy sugár
Szegélyzi a felhők nyíló kárpitát
Kelet felől. Az éj lámpái már
Leégtek, a vidám nap lábhegyen
Áll a ködös hegyormokon. Szivem!
Mennem kell, hogyha élni akarok,
Avagy maradnom és meghalnom itt!
Pacsirta volt, a reggel hírnöke,
Nem fülmile. Nézd, már irígy sugár
Szegélyzi a felhők nyíló kárpitát
Kelet felől. Az éj lámpái már
Leégtek, a vidám nap lábhegyen
Áll a ködös hegyormokon. Szivem!
Mennem kell, hogyha élni akarok,
Avagy maradnom és meghalnom itt!
JULIA.
Az nem a hajnal fénye, ismerem,
Csak meteor, a nap párázata,
Mely fáklyahordód lesz ma éjszaka,
S világít Mantuáig utadon.
Maradj tehát, nincs ok sietni még.
Az nem a hajnal fénye, ismerem,
Csak meteor, a nap párázata,
Mely fáklyahordód lesz ma éjszaka,
S világít Mantuáig utadon.
Maradj tehát, nincs ok sietni még.
ROMEO.
Ám fogjanak meg, vigyenek halálra:
Mit bánom én, mihelyt te akarod!
Azt mondom, az nem a hajnal szeme,
A szürke holdfény bágyadt árnya csak;
Az sem pacsirta, melynek dallama
Fejünk felett a mennyet verdesé.
Maradni vágyam több, mint menni kedvem.
Jer hát, halál, míg Juliám ölemben!
Szivem, beszélgessünk hát, nem virad.
Ám fogjanak meg, vigyenek halálra:
Mit bánom én, mihelyt te akarod!
Azt mondom, az nem a hajnal szeme,
A szürke holdfény bágyadt árnya csak;
Az sem pacsirta, melynek dallama
Fejünk felett a mennyet verdesé.
Maradni vágyam több, mint menni kedvem.
Jer hát, halál, míg Juliám ölemben!
Szivem, beszélgessünk hát, nem virad.
JULIA.
Virad, virad! siess hamar, szaladj.
Pacsirta volt, mely oly erőtetett,
Öszhangja vesztett hangon énekelt.
Pacsirta, mondják, gyönyörűn dalol;
Nekünk ugyan most gyötrelem dala.
Pacsirta s béka, azt tartják sokan,
Szemet cseréltek. Oh, bár hangot inkább,
Ha im egymás karjából fölriaszt,
S elűzni téged, föllármázza azt
A gyors napot. Oh menj, menj, édesem!
Világosabb, világosabb lesz egyre?
Virad, virad! siess hamar, szaladj.
Pacsirta volt, mely oly erőtetett,
Öszhangja vesztett hangon énekelt.
Pacsirta, mondják, gyönyörűn dalol;
Nekünk ugyan most gyötrelem dala.
Pacsirta s béka, azt tartják sokan,
Szemet cseréltek. Oh, bár hangot inkább,
Ha im egymás karjából fölriaszt,
S elűzni téged, föllármázza azt
A gyors napot. Oh menj, menj, édesem!
Világosabb, világosabb lesz egyre?
ROMEO.
Világosabb? Sőt búnk vál’ setétebbre!
Világosabb? Sőt búnk vál’ setétebbre!
| A Dajka jő. |
DAJKA.
Úrnőm…
Úrnőm…
JULIA.
| No, dajka! |
DAJKA.
Azonnal itt lesz. Kün már virad is.
| A nagyságos asszony |
| Vigyázzatok. | (El.) |
JULIA.
Bocsásd be a fényt és ki éltemet!
| Nyílj hát meg, ablakom: |
ROMEO.
Isten veled! Egy csókot még: megyek!
Isten veled! Egy csókot még: megyek!
| (Leszáll.) |
)
JULIA.
Hát elhagyál, uram, férjem, szivem!
Adj hírt magadról minden óra minden
Napján (egy perczben is sok nap telik)!
S ily számítással, ah, megvénülök,
Míg Romeomat meglátom megint.
Hát elhagyál, uram, férjem, szivem!
Adj hírt magadról minden óra minden
Napján (egy perczben is sok nap telik)!
S ily számítással, ah, megvénülök,
Míg Romeomat meglátom megint.
ROMEO.
Isten veled, jóm! Minden alkalom
Hoz hírt tehozzád, tőlem, angyalom!
Isten veled, jóm! Minden alkalom
Hoz hírt tehozzád, tőlem, angyalom!
JULIA.
Oh hiszed-é, hogy még meglátjuk egymást!
Oh hiszed-é, hogy még meglátjuk egymást!
ROMEO.
Nem kétkedem; s mostani búnk lesz, meglásd,
Beszélgetéseink édes fűszere.
Nem kétkedem; s mostani búnk lesz, meglásd,
Beszélgetéseink édes fűszere.
JULIA.
Oh ég, mi gyászosak sejtelmeim!
Úgy rémlik, úgy tűnik föl ott alant,
Mint egy halott mély sírja fenekén.
Vagy csal szemem, vagy sápadt vagy nagyon.
Oh ég, mi gyászosak sejtelmeim!
Úgy rémlik, úgy tűnik föl ott alant,
Mint egy halott mély sírja fenekén.
Vagy csal szemem, vagy sápadt vagy nagyon.
ROMEO.
Szemembe’, hidd el, szintolyan szined!
Szemembe’, hidd el, szintolyan szined!
| Bú szívja el vérünk’! Isten veled! | (El.) |
JULIA.
Szerencse, változónak mondanak.
Ha változó vagy, mi közöd vele,
Ki maga a hűség? Vagy légy változó:
Mert úgy, remélem, nem tartod soká
Magadnak őt meg, visszaküldöd ismét.
Szerencse, változónak mondanak.
Ha változó vagy, mi közöd vele,
Ki maga a hűség? Vagy légy változó:
Mert úgy, remélem, nem tartod soká
Magadnak őt meg, visszaküldöd ismét.
CAPULETNÉ (ben).
Fen vagy, leányom?
Fen vagy, leányom?
JULIA.
Még nem feküdt le? vagy fölkelt-e már?
Szokatlanúl mi hozza most ide?
| Ha, ki szólt? Anyám? |
Szokatlanúl mi hozza most ide?
| Capuletné jő. |
CAPULETNÉ.
Hogy vagy, leányom?
Hogy vagy, leányom?
JULIA.
| Nem jól, asszony’ám. |
CAPULETNÉ.
Bátyád halálán sírsz-e szűntelen!
Kimoshatod könyeddel őt a sírból?
S ha még ki is: föl nem támaszthatod.
Hagyd abba! – Mérsékelt bú jó szivet,
De túlon-túli bú kis észt mutat.
Bátyád halálán sírsz-e szűntelen!
Kimoshatod könyeddel őt a sírból?
S ha még ki is: föl nem támaszthatod.
Hagyd abba! – Mérsékelt bú jó szivet,
De túlon-túli bú kis észt mutat.
JULIA.
Hagyj sírnom ily érzékeny veszteségen.
Hagyj sírnom ily érzékeny veszteségen.
CAPULETNÉ.
A veszteség nem, csak szived érzékeny.
A veszteség nem, csak szived érzékeny.
JULIA.
Ha veszteségét érzi hát szivem:
Mindig siratja, a kit elveszíte.
Ha veszteségét érzi hát szivem:
Mindig siratja, a kit elveszíte.
CAPULETNÉ.
Nem is halálát siratod talán,
De hogy, ki őt megölte, él a gaz!
Nem is halálát siratod talán,
De hogy, ki őt megölte, él a gaz!
JULIA.
Miféle gaz, anyám?
Miféle gaz, anyám?
CAPULETNÉ.
| Gaz Romeo. |
JULIA.
Ő, és gaz! Ég a földtől távolabb nincs.
Isten bocsáss’ meg néki, mint szivem!
Pedig szivem’ nem sebzé senki úgy meg!
Ő, és gaz! Ég a földtől távolabb nincs.
Isten bocsáss’ meg néki, mint szivem!
Pedig szivem’ nem sebzé senki úgy meg!
CAPULETNÉ.
Azért, úgy-é, mert a gaz gyilkos él?
Azért, úgy-é, mert a gaz gyilkos él?
JULIA.
Azért, hogy őt kezem nem éri el.
Bár állhatnék bátyámért én bosszút csak,
Nem más!
Azért, hogy őt kezem nem éri el.
Bár állhatnék bátyámért én bosszút csak,
Nem más!
CAPULETNÉ.
Ne félj! Bosszúnk eléri őt.
Azért ne sírj: majd küldök Mantuába,
Hová a gyilkos száműzött szökék,
S adatok ott olyan kortyot neki,
Mitől Tybált után megyen hamar!
Akkor szived talán majd bételik.
Ne félj! Bosszúnk eléri őt.
Azért ne sírj: majd küldök Mantuába,
Hová a gyilkos száműzött szökék,
S adatok ott olyan kortyot neki,
Mitől Tybált után megyen hamar!
Akkor szived talán majd bételik.
JULIA.
Szivem sohsem telik be Romeoval,
Míg meg nem látom; holtra válva, ég
Szegény szivem, hidd el, rokonfeléért.
Oh asszonyom, ha lelnél valakit,
Ki elvigye, oly mérget vegyítenék,
Hogy Romeo, ha bévenné, legott
Békén alunnék. Fáj, ha csak nevét
Hallom, mikor hozzá nem juthatok,
Tybált iránti egész szerelmemet
Hadd önteném ki rajta, gyilkosán!
Szivem sohsem telik be Romeoval,
Míg meg nem látom; holtra válva, ég
Szegény szivem, hidd el, rokonfeléért.
Oh asszonyom, ha lelnél valakit,
Ki elvigye, oly mérget vegyítenék,
Hogy Romeo, ha bévenné, legott
Békén alunnék. Fáj, ha csak nevét
Hallom, mikor hozzá nem juthatok,
Tybált iránti egész szerelmemet
Hadd önteném ki rajta, gyilkosán!
CAPULETNÉ.
Készítsd a szert; embert találok én.
De most, leány, jó hírt mondok neked.
Készítsd a szert; embert találok én.
De most, leány, jó hírt mondok neked.
JULIA.
Jó hír, mi jókor jő, ily rossz időben!
S mi az a jó hír, édes asszony’ám!
Jó hír, mi jókor jő, ily rossz időben!
S mi az a jó hír, édes asszony’ám!
CAPULETNÉ.
Jó s szerető apád van, gyermekem,
Ki, hogy feloldjon a bú terhitől,
Örömnapot szerez neked, minőt
Nem álmodál, én sem remélheték.
Jó s szerető apád van, gyermekem,
Ki, hogy feloldjon a bú terhitől,
Örömnapot szerez neked, minőt
Nem álmodál, én sem remélheték.
JULIA.
Nos, asszony’ám, minő örömnap az?
Nos, asszony’ám, minő örömnap az?
CAPULETNÉ.
No, gyermekem, jövő csütörtökön
Az ifjú, gazdag, szép s lovagias
Gróf Paris, a Szent Péter templomában
Boldog menyasszonynyá tesz!
No, gyermekem, jövő csütörtökön
Az ifjú, gazdag, szép s lovagias
Gróf Paris, a Szent Péter templomában
Boldog menyasszonynyá tesz!
JULIA.
Szent Péter templomára, sőt magára
Péterre, nem boldog menyasszonyává!
Mért e sietség? hogy lennék ara,
Míg kérni se jött jövendőbelim?
Kérlek, jelentsd uram atyámnak ezt:
Nem akarok még férjhez menni; és
Ha mék is, inkább lennék, esküszöm,
A Romeoé, kit gyűlölök, tudod,
Mint Parisé! – Ez ugyan szép örömhír!
| Esküszöm |
Péterre, nem boldog menyasszonyává!
Mért e sietség? hogy lennék ara,
Míg kérni se jött jövendőbelim?
Kérlek, jelentsd uram atyámnak ezt:
Nem akarok még férjhez menni; és
Ha mék is, inkább lennék, esküszöm,
A Romeoé, kit gyűlölök, tudod,
Mint Parisé! – Ez ugyan szép örömhír!
CAPULETNÉ.
Itt jő apád: mondd ezt magad neki.
Capulet, a Dajka jönnek.
Itt jő apád: mondd ezt magad neki.
Capulet, a Dajka jönnek.
CAPULET.
A nap ha száll, a föld csak harmatot szűr:
Öcsém napjának szállatával im
Ugyancsak zápor omlik. Víz csatorna
Lettél-e, lány? folyvást könyekben ülsz.
Folyvást esik? Kicsinke testbe’, te,
Tengert, hajót s vihart jelképezel.
Szemed, melyet tengernek mondhatok,
Könyek dagály- s apályait mutatja;
Hajó magad, e sós vízben lubiczkolsz;
Sohajod a szél, küzdve könyeiddel,
S ezek vele, míg, hogyha hirtelen
Szünet nem áll be, szétzúzzák vihar
Kergette sajkád’! Nos, nőm, mire mentél?
Megmondtad-é határzatunk’ neki?
A nap ha száll, a föld csak harmatot szűr:
Öcsém napjának szállatával im
Ugyancsak zápor omlik. Víz csatorna
Lettél-e, lány? folyvást könyekben ülsz.
Folyvást esik? Kicsinke testbe’, te,
Tengert, hajót s vihart jelképezel.
Szemed, melyet tengernek mondhatok,
Könyek dagály- s apályait mutatja;
Hajó magad, e sós vízben lubiczkolsz;
Sohajod a szél, küzdve könyeiddel,
S ezek vele, míg, hogyha hirtelen
Szünet nem áll be, szétzúzzák vihar
Kergette sajkád’! Nos, nőm, mire mentél?
Megmondtad-é határzatunk’ neki?
CAPULETNÉ.
Meg, uram; de nem kell néki: köszöni.
Bár csak jegyezné sír el a bohót!
Meg, uram; de nem kell néki: köszöni.
Bár csak jegyezné sír el a bohót!
CAPULET.
Világosan szólj, hogy megértselek.
Nem kell neki? Mit? Nem köszöni meg?
Nem büszke rá? nem érzi-é magát
Boldognak, érdemetlen létire,
Hogy ily derék úr kéri meg kezét?
Világosan szólj, hogy megértselek.
Nem kell neki? Mit? Nem köszöni meg?
Nem büszke rá? nem érzi-é magát
Boldognak, érdemetlen létire,
Hogy ily derék úr kéri meg kezét?
JULIA.
Nem büszke, nem; de hálás, az vagyok.
Mert büszke arra, a mit gyűlölök,
Hogyan lehetnék? Ám hálás, azért
Bármily gyűlölt, mit szeretet ajánlt.
Nem büszke, nem; de hálás, az vagyok.
Mert büszke arra, a mit gyűlölök,
Hogyan lehetnék? Ám hálás, azért
Bármily gyűlölt, mit szeretet ajánlt.
CAPULET.
Ej ej, mi szőrszálhasgatás! Hogy is volt?
Nem büszke? s köszöni, s nem köszöni?
Most már, babácskám, azt mondom neked,
Hogy se köszöngess, se büszkén ne pöffegj,
Csakhogy csütörtök reggel készen állj,
Szent Péter templomába menni, vagy
Hevederen hurczoltatunk oda!
Te, sárgaság-kisasszony, gyertya-bél,
Te aszú-szilva!
Ej ej, mi szőrszálhasgatás! Hogy is volt?
Nem büszke? s köszöni, s nem köszöni?
Most már, babácskám, azt mondom neked,
Hogy se köszöngess, se büszkén ne pöffegj,
Csakhogy csütörtök reggel készen állj,
Szent Péter templomába menni, vagy
Hevederen hurczoltatunk oda!
Te, sárgaság-kisasszony, gyertya-bél,
Te aszú-szilva!
CAPULETNÉ.
Férjem, sokra mészsz!
Férjem, sokra mészsz!
JULIA.
Oh jó apám itt kérlek térdemen,
Csak egy két szót hallgass ki türelemmel.
Oh jó apám itt kérlek térdemen,
Csak egy két szót hallgass ki türelemmel.
)
CAPULET.
Pokolba véled, lázadó, makacs!
Megmondom, ott légy ám csütörtökön, vagy
Pusztúlj örökre a szemem elől.
Egy szót se, egy hangot se, meg se mukkanj.
Az ujjam viszket. Látd-e, feleség,
Kevésnek is tartók az isten-áldást,
Hogy im ez egynél nincs több gyermekünk;
Most látom én, ez egy is épen egygyel
Több kelleténél, s átok a fejükön.
Ki, czandra!
Pokolba véled, lázadó, makacs!
Megmondom, ott légy ám csütörtökön, vagy
Pusztúlj örökre a szemem elől.
Egy szót se, egy hangot se, meg se mukkanj.
Az ujjam viszket. Látd-e, feleség,
Kevésnek is tartók az isten-áldást,
Hogy im ez egynél nincs több gyermekünk;
Most látom én, ez egy is épen egygyel
Több kelleténél, s átok a fejükön.
Ki, czandra!
DAJKA.
Jaj! az Isten védje őt!
Uram, hogy így szidd, azt nem jól teszed.
Jaj! az Isten védje őt!
Uram, hogy így szidd, azt nem jól teszed.
CAPULET.
S mért nem, te bölcs Sibylla? Fogd be szád’!
No lám! A konyhán nyelveskedj’, te vén…
S mért nem, te bölcs Sibylla? Fogd be szád’!
No lám! A konyhán nyelveskedj’, te vén…
DAJKA.
’Sz nem szóltam semmi rosszat.
’Sz nem szóltam semmi rosszat.
CAPULET.
| Szót se hát! |
DAJKA.
Hát szólni sem szabad?
Hát szólni sem szabad?
CAPULET.
Tartsd bölcseségedet komasszonyidnak!
Itt semmi szükség rá.
| Csitt, vén bolond! |
Itt semmi szükség rá.
CAPULETNÉ.
| Nagyon heves vagy. |
CAPULET.
Az égre, dühbe hoznak. Nappal, éjjel,
Hon, úton, munka s mulatság között,
Magamba’, társaságba’, szűntelen
Csak egy gondom volt: férjhez adni őt;
S most, hogy jeles, főrangú, fiatal,
Lovagias, jól termett vőlegényt
Találok, oly előnyöst, mint kevés,
Mint a világon csak kivánni kell:
Im a sületlen, balgatag teremtés,
E vinnyogó báb, a kinálkozó
Magas szerencsét, hogy fogadja! „Én
Még nem megyek férjhez” – „még nem tudok
Szeretni” – „ én még fiatal vagyok” –
„ Kérlek, bocsáss meg!” Jó, ha nem akarsz,
Én megbocsátok, ám legelj, a hol tudsz,
Házamba’ nincs helyed! Vedd fontolóra,
Gondold meg ezt! Tréfálni nem szokásom.
Csütörtök itt van. Tedd kezed’ szivedre,
S te lásd. Ha lányom vagy: rendelkezem
Kezeddel; és ha nem: menj, merre látsz,
Koldulj, vagy éhen veszsz az utczasarkon.
Lelkemre, el nem ismerlek soha,
S a mim van, abból sohse részesülsz.
Az égre, dühbe hoznak. Nappal, éjjel,
Hon, úton, munka s mulatság között,
Magamba’, társaságba’, szűntelen
Csak egy gondom volt: férjhez adni őt;
S most, hogy jeles, főrangú, fiatal,
Lovagias, jól termett vőlegényt
Találok, oly előnyöst, mint kevés,
Mint a világon csak kivánni kell:
Im a sületlen, balgatag teremtés,
E vinnyogó báb, a kinálkozó
Magas szerencsét, hogy fogadja! „Én
Még nem megyek férjhez” – „még nem tudok
Szeretni” – „ én még fiatal vagyok” –
„ Kérlek, bocsáss meg!” Jó, ha nem akarsz,
Én megbocsátok, ám legelj, a hol tudsz,
Házamba’ nincs helyed! Vedd fontolóra,
Gondold meg ezt! Tréfálni nem szokásom.
Csütörtök itt van. Tedd kezed’ szivedre,
S te lásd. Ha lányom vagy: rendelkezem
Kezeddel; és ha nem: menj, merre látsz,
Koldulj, vagy éhen veszsz az utczasarkon.
Lelkemre, el nem ismerlek soha,
S a mim van, abból sohse részesülsz.
| Fontold meg ezt; én megtartom szavam’. | (El.) |
JULIA.
Nincs irgalom, fen a felhők megett,
Mely nyomorom mélyébe látna hát!
Anyám! te csak nem űzsz el? Oh halaszd
E házasságot, bár egy hónapig,
Egy hétig! és ha nem: menyasszony-ágyam’
A sírba vettesd, hol Tybált bátyám van!
Nincs irgalom, fen a felhők megett,
Mely nyomorom mélyébe látna hát!
Anyám! te csak nem űzsz el? Oh halaszd
E házasságot, bár egy hónapig,
Egy hétig! és ha nem: menyasszony-ágyam’
A sírba vettesd, hol Tybált bátyám van!
CAPULETNÉ.
Nekem ne szólj; én nem is felelek.
Nekem ne szólj; én nem is felelek.
| Tégy, mit akarsz; én végeztem veled. | (El.) |
JULIA.
Nagy ég! Oh dajka, mondj mentő utat.
Férjem a földön, esküm az égbe szállt:
Hogy térhet esküm földre vissza hozzám,
Ha csak az égből vissza azt nekem
Nem küldi férjem? Adj vigaszt, tanácsolj!
Oh, hogy az ég ily gyenge, védtelen
Lény ellen intéz ily nagy ostromot!
Mit szólsz te? nincsen egy vigasz-szavad!
Oh dajka!
Nagy ég! Oh dajka, mondj mentő utat.
Férjem a földön, esküm az égbe szállt:
Hogy térhet esküm földre vissza hozzám,
Ha csak az égből vissza azt nekem
Nem küldi férjem? Adj vigaszt, tanácsolj!
Oh, hogy az ég ily gyenge, védtelen
Lény ellen intéz ily nagy ostromot!
Mit szólsz te? nincsen egy vigasz-szavad!
Oh dajka!
DAJKA.
De bizony van! Romeo
Száműzve; s százat egyre, haza jönni
Nem is mer ő, hogy visszaköveteljen;
S ha merne is, csak lopva teheti.
A dolgok így állván, azt gondolom,
legjobb, ha Paris grófnak nője lészsz.
Oh, ő igen derék úr! Romeo
Mellette váz! Sasnak, kisasszonyom,
Sincs olyan éles, tiszta, zöld szeme,
Mint Paris úrnak. Átkozott legyek,
Ha sokkal boldogabb nem lészsz vele.
Sokkal különb is! Vagy ha nem, de hát
Amaz halott, vagy annyi minth’ a volna:
Mert bárha él, te véle mégse élhetsz.
De bizony van! Romeo
Száműzve; s százat egyre, haza jönni
Nem is mer ő, hogy visszaköveteljen;
S ha merne is, csak lopva teheti.
A dolgok így állván, azt gondolom,
legjobb, ha Paris grófnak nője lészsz.
Oh, ő igen derék úr! Romeo
Mellette váz! Sasnak, kisasszonyom,
Sincs olyan éles, tiszta, zöld szeme,
Mint Paris úrnak. Átkozott legyek,
Ha sokkal boldogabb nem lészsz vele.
Sokkal különb is! Vagy ha nem, de hát
Amaz halott, vagy annyi minth’ a volna:
Mert bárha él, te véle mégse élhetsz.
JULIA.
Szived szerint szólsz?
Szived szerint szólsz?
DAJKA.
Vagy mind a kettő átkozott legyen!
| És lelkem szerint |
JULIA.
Az légyen
Az légyen
DAJKA.
Mi?
Mi?
JULIA.
Bizony, csodás vigaszt
Nyújtál nekem. Menj s mondd anyámnak ezt:
Mivel nagyon megbántám jó atyámat,
Lőrincz baráthoz mentem gyónni és
Föloldozásért.
Bizony, csodás vigaszt
Nyújtál nekem. Menj s mondd anyámnak ezt:
Mivel nagyon megbántám jó atyámat,
Lőrincz baráthoz mentem gyónni és
Föloldozásért.
DAJKA.
| Jól teszed! Futok! (El.) |
JULIA.
Oh régi ördög, csábító kígyó!
Melyik nagyobb bűn: arra készteni,
Hogy szegjek esküt? vagy férjemre ép
A nyelvvel, mely százszor magasztalá
Az égig őt, gonoszt kiáltni most?
Eredj, gonosz tanácsadó! szivem
Mostantól fogva tőled elszakadt.
El, a baráthoz! Segítsen, ha tud.
Oh régi ördög, csábító kígyó!
Melyik nagyobb bűn: arra készteni,
Hogy szegjek esküt? vagy férjemre ép
A nyelvvel, mely százszor magasztalá
Az égig őt, gonoszt kiáltni most?
Eredj, gonosz tanácsadó! szivem
Mostantól fogva tőled elszakadt.
El, a baráthoz! Segítsen, ha tud.
| Ha nem: a sírba nyitva áll az út! | (El.) |
