I. SZÍN.
Lőrinc barát czellája.
Lőrincz barát és Paris jönnek.
LŐRINCZ.
Csütörtökön, gróf? Egy kissé hamar.
Csütörtökön, gróf? Egy kissé hamar.
PARIS.
Apósom, Capulet akarta úgy,
S siettetését én se lassitám.
Apósom, Capulet akarta úgy,
S siettetését én se lassitám.
LŐRINCZ.
Hogy érez a lány, mondád, nem tudod.
Ez görbe út; én nem helyeslem azt.
Hogy érez a lány, mondád, nem tudod.
Ez görbe út; én nem helyeslem azt.
PARIS.
Tybált halálán sír szünetlen, és
Szerelmünkről alig beszélheték.
Könyek lakában Vénus nem mosolyg.
Az atyja rossznak tartja, hogy a búnak
Ily nagy uralmat engedett magán,
S a nászt azért bölcsen sietteti:
Hogy gát legyen könyűi árvizének,
Mely őt, magában, majd elönti már.
Ha társa lesz, az elfordítja tán.
Most már tudod sietségünk okát.
Tybált halálán sír szünetlen, és
Szerelmünkről alig beszélheték.
Könyek lakában Vénus nem mosolyg.
Az atyja rossznak tartja, hogy a búnak
Ily nagy uralmat engedett magán,
S a nászt azért bölcsen sietteti:
Hogy gát legyen könyűi árvizének,
Mely őt, magában, majd elönti már.
Ha társa lesz, az elfordítja tán.
Most már tudod sietségünk okát.
LŐRINCZ (félre).
Ne tudnám bár a halasztás okát is!
(Fenn.) Nézd, gróf úr, épen itt jön a leány.
Julia jő.
Ne tudnám bár a halasztás okát is!
(Fenn.) Nézd, gróf úr, épen itt jön a leány.
Julia jő.
PARIS.
Minő szerencse, hölgyem, drága nőm.
Minő szerencse, hölgyem, drága nőm.
JULIA.
Az volna tán, ha nőül birna ön.
Az volna tán, ha nőül birna ön.
PARIS.
Fogom, kell birnom, már csütörtökön.
Fogom, kell birnom, már csütörtökön.
JULIA.
Ha kell, meg is lesz.
Ha kell, meg is lesz.
LŐRINCZ.
| Csalhatatlan áll. |
PARIS.
E szent atyához, gyónni jő talán?
E szent atyához, gyónni jő talán?
JULIA.
Önnek gyónnám, ha azt megmondanám.
Önnek gyónnám, ha azt megmondanám.
PARIS.
Oh gyónja meg neki, hogy szeret engem.
Oh gyónja meg neki, hogy szeret engem.
JULIA.
Meggyónon önnek, hogy szeretem őt.
Meggyónon önnek, hogy szeretem őt.
PARIS.
Meg fogja azt is, hogy engem szeret.
Meg fogja azt is, hogy engem szeret.
JULIA.
Annál becsesb lesz, hogyha megteszem,
Mert hát mögött s nem szembe mondom el.
Annál becsesb lesz, hogyha megteszem,
Mert hát mögött s nem szembe mondom el.
PARIS.
Szemét a könyek hogy megcsúfolák!
Szemét a könyek hogy megcsúfolák!
JULIA.
Diadaluk nem fölötte nagy,
Mert azelőtt se volt valami szép.
Diadaluk nem fölötte nagy,
Mert azelőtt se volt valami szép.
PARIS.
Méltatlanabb e szó, mint a könyűk.
Méltatlanabb e szó, mint a könyűk.
JULIA.
Igazmondás, uram, nem rágalom.
S a mit mondok, magam szemébe mondom.
Igazmondás, uram, nem rágalom.
S a mit mondok, magam szemébe mondom.
PARIS.
Szemed enyim: sajátomat gyalázod.
Szemed enyim: sajátomat gyalázod.
JULIA.
Lehet, hogy az, mert nem a magamé.
Van-é időd jelenleg, szent atyám?
Vagy tán vecsernye tájt jőjek megint?
Lehet, hogy az, mert nem a magamé.
Van-é időd jelenleg, szent atyám?
Vagy tán vecsernye tájt jőjek megint?
LŐRINCZ.
Most ép időm van, ájtatos leányom;
Gróf úr szives lesz és magunkra hagy.
Most ép időm van, ájtatos leányom;
Gróf úr szives lesz és magunkra hagy.
PARIS.
Hogy ájtatuk’ zavarjam: mentsen ég!
Csütörtökön korán felköltöm önt,
Szép Juliám. Most Isten önnel. Addig
Hogy ájtatuk’ zavarjam: mentsen ég!
Csütörtökön korán felköltöm önt,
Szép Juliám. Most Isten önnel. Addig
| Fogadja szüzies kézcsókomat. | (El.) |
JULIA.
Oh zárd be ajtód’, és ha megtevéd,
Jer, sírj velem: nincs üdv, remény, segély.
Oh zárd be ajtód’, és ha megtevéd,
Jer, sírj velem: nincs üdv, remény, segély.
LŐRINCZ.
Oh Julia, tudom már bánatod’,
De túlmegy az eszem határain.
Hallom – s halasztás már alig lehet –
A grófhoz kell menned csütörtökön.
Oh Julia, tudom már bánatod’,
De túlmegy az eszem határain.
Hallom – s halasztás már alig lehet –
A grófhoz kell menned csütörtökön.
JULIA.
Ne mondd, atyám, hogy hallottad, ha csak
Nem mondasz útat menekülnöm is!
Ha bölcseséged nem talál segélyt,
Hagy helybe’ legalább határzatom’,
S e tőrrel én véget vetek legott!
Szivünket Romeoval a nagy ég,
Kezünk’ te kötted össze; s mintsem e kéz,
Mit Romeonak elpecsételél,
Egy új kötés pecsétje lenne és
E hű szív álnokul fordulna máshoz:
Inkább e tőr mindkettőt szegje át.
Azért sok évi bölcs tapasztalásod
Adjon tanácsot; vagy ha nem: legyen
Bíró közöttem s balsorsom között
E vas, s itélje azt el véresen,
Mit bölcseséged minden ereje
Becsületes s jó végre vinni nem birt.
Ne késs’ felelni: Nékem a halál
Üdvöz, segélyt ha elméd nem talál!
Ne mondd, atyám, hogy hallottad, ha csak
Nem mondasz útat menekülnöm is!
Ha bölcseséged nem talál segélyt,
Hagy helybe’ legalább határzatom’,
S e tőrrel én véget vetek legott!
Szivünket Romeoval a nagy ég,
Kezünk’ te kötted össze; s mintsem e kéz,
Mit Romeonak elpecsételél,
Egy új kötés pecsétje lenne és
E hű szív álnokul fordulna máshoz:
Inkább e tőr mindkettőt szegje át.
Azért sok évi bölcs tapasztalásod
Adjon tanácsot; vagy ha nem: legyen
Bíró közöttem s balsorsom között
E vas, s itélje azt el véresen,
Mit bölcseséged minden ereje
Becsületes s jó végre vinni nem birt.
Ne késs’ felelni: Nékem a halál
Üdvöz, segélyt ha elméd nem talál!
LŐRINCZ.
Megállj, leányom! Csillan egy remény, bár
Kivitele szintoly kétségbeesett,
Mint a veszély, mit elhárítanunk kell.
Ha, mintse Paris grófnak nője légy,
Magad’ megölni van elég erőd:
Tán kész vagy a halál hasonlatát is
Eltűrni, csakhogy elkerüld a szégyent,
Miért megvívni kész vagy a halált!
Ha ezt mered: tudok módot reá.
Megállj, leányom! Csillan egy remény, bár
Kivitele szintoly kétségbeesett,
Mint a veszély, mit elhárítanunk kell.
Ha, mintse Paris grófnak nője légy,
Magad’ megölni van elég erőd:
Tán kész vagy a halál hasonlatát is
Eltűrni, csakhogy elkerüld a szégyent,
Miért megvívni kész vagy a halált!
Ha ezt mered: tudok módot reá.
JULIA.
Kivánod: – Csak tőle ments meg! – hogy magas
Torony-tetőről ugorjam le. Küldj
Rablók közé, vagy sziszegő kigyók
Odvába; lánczolj bősz medvével össze;
Zárj éjszakára mély kriptába be,
Hol zörgő embercsont halommal áll,
Bűzhödt gerinczek, sárga koponyák;
Vagy mondd, hogy újon ásott sírba szálljak,
Tekerj a halottal egy lepelbe ott:
Mind oly dolog, mit hallva is remegtem:
S most megteszem, kétely s aggály ne’kül,
Csak tiszta s hű maradhassak hivemhez.
Kivánod: – Csak tőle ments meg! – hogy magas
Torony-tetőről ugorjam le. Küldj
Rablók közé, vagy sziszegő kigyók
Odvába; lánczolj bősz medvével össze;
Zárj éjszakára mély kriptába be,
Hol zörgő embercsont halommal áll,
Bűzhödt gerinczek, sárga koponyák;
Vagy mondd, hogy újon ásott sírba szálljak,
Tekerj a halottal egy lepelbe ott:
Mind oly dolog, mit hallva is remegtem:
S most megteszem, kétely s aggály ne’kül,
Csak tiszta s hű maradhassak hivemhez.
LŐRINCZ.
Jó. Menj haza; légy víg; egyezz belé,
Hogy Parisé lészsz. Holnap szerda van.
Holnap, mikor lefekszel, légy magad,
Dajkád’ se hagyd szobádba’ hálni ben.
Fogd ez üvegcsét, s ágyba’ fekve már,
Im e lepárolt nedvet idd ki mind.
Egyszerre álmos, hideg borzadály
Fut át ereiden; egy se tartja meg
Természetes forgását, mind eláll;
Hőség, lehellet nem mutatja, hogy élsz;
Az ajk s az arcz rózsái hamuszínre
Sápadnak; a szem ablakát becsukja,
Mint mikor a halál kizárja onnan
Az élet napvilágát; a tagok
Tehetlenűl, meredten állanak,
Elhalva mind. S e látszatában a
Dermedt halálnak két egész napig lészsz:
Akkor, mint édes álomból, fölébredsz.
Ha reggel eljő majd a vőlegény,
Felkölteni téged: halva fog találni.
Majd, mint szokás, felöltöztetve legszebb
Ruhádba, nyilt koporsóban, födetlen
Tesznek le a családi boltba, hol
A Capulet-elődök alszanak.
A közbe’ Romeonak hírt adok
Tervünk felől, s még mielőtt te ébredsz,
Ő ide jő, meglessük ébredésed’,
S még azon éjjel Mantuába visz.
Ez a menekvés útja, a jelen
Szégyentül im, ha ingatag szeszély
Vagy női félelem le nem veri
A kivitelben bátorságodat.
Jó. Menj haza; légy víg; egyezz belé,
Hogy Parisé lészsz. Holnap szerda van.
Holnap, mikor lefekszel, légy magad,
Dajkád’ se hagyd szobádba’ hálni ben.
Fogd ez üvegcsét, s ágyba’ fekve már,
Im e lepárolt nedvet idd ki mind.
Egyszerre álmos, hideg borzadály
Fut át ereiden; egy se tartja meg
Természetes forgását, mind eláll;
Hőség, lehellet nem mutatja, hogy élsz;
Az ajk s az arcz rózsái hamuszínre
Sápadnak; a szem ablakát becsukja,
Mint mikor a halál kizárja onnan
Az élet napvilágát; a tagok
Tehetlenűl, meredten állanak,
Elhalva mind. S e látszatában a
Dermedt halálnak két egész napig lészsz:
Akkor, mint édes álomból, fölébredsz.
Ha reggel eljő majd a vőlegény,
Felkölteni téged: halva fog találni.
Majd, mint szokás, felöltöztetve legszebb
Ruhádba, nyilt koporsóban, födetlen
Tesznek le a családi boltba, hol
A Capulet-elődök alszanak.
A közbe’ Romeonak hírt adok
Tervünk felől, s még mielőtt te ébredsz,
Ő ide jő, meglessük ébredésed’,
S még azon éjjel Mantuába visz.
Ez a menekvés útja, a jelen
Szégyentül im, ha ingatag szeszély
Vagy női félelem le nem veri
A kivitelben bátorságodat.
JULIA.
Add, add! Ne említs félelmet nekem!
Add, add! Ne említs félelmet nekem!
LŐRINCZ.
Fogd. S most eredj. Erős légy, és szerencsés
Lészsz szándokodban. Én egy szerzetest
Küldök sietve Mantuába el,
levéllel Romeohoz.
Fogd. S most eredj. Erős légy, és szerencsés
Lészsz szándokodban. Én egy szerzetest
Küldök sietve Mantuába el,
levéllel Romeohoz.
JULIA.
Te adj erőt! Erő sikert terem!
| Szerelem, |
| Isten veled most, szent atyám! | (Mindketten el.) |
