III. SZÍN.
Temető a Capuletek sírboltjával.
Paris, Apród fáklyával, virágokat hoznak.
PARIS.
Add ezt a fáklyát, gyermek, s állj odább.
De mégis, oltsd ki, meg ne lássanak.
Feküdj’ le ott az ében-fák alá,
S tartsd a siket földhöz füled’, nehogy
Valaki jőjön, észrevétlen, az
Ásó puhítta, fölvájkált rögön,
Hogy lépte meg ne halljék. És ha lépést
Hallasz: jelül, füttyents egyet nekem.
Add e virágokat. Menj, s tégy, a mint
parancsolám.
Add ezt a fáklyát, gyermek, s állj odább.
De mégis, oltsd ki, meg ne lássanak.
Feküdj’ le ott az ében-fák alá,
S tartsd a siket földhöz füled’, nehogy
Valaki jőjön, észrevétlen, az
Ásó puhítta, fölvájkált rögön,
Hogy lépte meg ne halljék. És ha lépést
Hallasz: jelül, füttyents egyet nekem.
Add e virágokat. Menj, s tégy, a mint
parancsolám.
APRÓD.
Bár félek egyedül
Bár félek egyedül
| A temetőbe’, mégis megkisértem. | (El.) |
PARIS.
Édes, virág, virággal hintem im
Nászágyadat! Ah, mennyezetje kő
S fekhelye por! Édes harmattal azt
Megöntözöm majd minden éjjel, és
Keserv facsarta könynyel, víz helyett.
Éjjel jövök tisztelni sírodat,
Rá hintve könyeket s virágokat!
A fiú jelt adott: valaki jő.
Mely átkozott láb háborítja meg
Az éjt s a hű szerelem áldozatját?
S fáklyája van? – Egy kissé rejts el, éj!
(Félre vonul.)
Romeo, Boldizsár, fáklyával, feszítő vassal stb. jönnek.
Édes, virág, virággal hintem im
Nászágyadat! Ah, mennyezetje kő
S fekhelye por! Édes harmattal azt
Megöntözöm majd minden éjjel, és
Keserv facsarta könynyel, víz helyett.
Éjjel jövök tisztelni sírodat,
Rá hintve könyeket s virágokat!
| (A fiú füttyent.) |
Mely átkozott láb háborítja meg
Az éjt s a hű szerelem áldozatját?
S fáklyája van? – Egy kissé rejts el, éj!
(Félre vonul.)
Romeo, Boldizsár, fáklyával, feszítő vassal stb. jönnek.
ROMEO.
Add azt a csákányt s faltörő vasat.
Fogd e levélt: reggel korán vigyed
És add atyám kezébe. Add id’ a
Fáklyát. Ha kedves élted, bármit is
Látsz, hallasz: meg se mocczanj, távol állj,
S engem ne gátolj, bármit is teszek.
Leszállok a sírboltba: egy’ azért,
Hogy hölgyem arczát még meglássam egyszer;
Főleg pedig, hogy ujjáról levonjak
Egy drága gyűrűt, melyre fontos ügyben
Leend szükségem. Állj tehát odább;
De hogyha visszatérsz, kiváncsian
Kilesni, mit csinálok: Istenemre,
Dirib-darabra téplek s tagjaiddal
Behintem ezt az éhes temetőt!
Mert szándokom szilaj, vad, mint az éj;
Bőszebb az és kérlelhetetlenebb,
Mint szomjú tigris s zúgó tengerár!
Add azt a csákányt s faltörő vasat.
Fogd e levélt: reggel korán vigyed
És add atyám kezébe. Add id’ a
Fáklyát. Ha kedves élted, bármit is
Látsz, hallasz: meg se mocczanj, távol állj,
S engem ne gátolj, bármit is teszek.
Leszállok a sírboltba: egy’ azért,
Hogy hölgyem arczát még meglássam egyszer;
Főleg pedig, hogy ujjáról levonjak
Egy drága gyűrűt, melyre fontos ügyben
Leend szükségem. Állj tehát odább;
De hogyha visszatérsz, kiváncsian
Kilesni, mit csinálok: Istenemre,
Dirib-darabra téplek s tagjaiddal
Behintem ezt az éhes temetőt!
Mert szándokom szilaj, vad, mint az éj;
Bőszebb az és kérlelhetetlenebb,
Mint szomjú tigris s zúgó tengerár!
BOLDIZSÁR.
Megyek, uram, s nem háborítalak.
Megyek, uram, s nem háborítalak.
ROMEO.
Megköszönöm, ha nem. Fogadd el ezt.
Élj boldogul, s ég áldjon, jó fiú!
Megköszönöm, ha nem. Fogadd el ezt.
Élj boldogul, s ég áldjon, jó fiú!
BOLDIZSÁR.
De messze nem mék, itt rejtőzöm el:
De messze nem mék, itt rejtőzöm el:
| Nem jót igér, zavart nézésivel! | (Elvonul.) |
ROMEO.
Undok torok! halálnak gyomra te!
Mely földön a legdrágábbat nyeléd el,
Fölszaggatom rozsdás állkapcsaid’,
(Fölfeszíti s sírbolt ajtaját.)
S azért is több étket tömök beléd.
Undok torok! halálnak gyomra te!
Mely földön a legdrágábbat nyeléd el,
Fölszaggatom rozsdás állkapcsaid’,
(Fölfeszíti s sírbolt ajtaját.)
S azért is több étket tömök beléd.
PARIS.
Ez a kevély, száműzött Montague,
Ki szép arám bátyját meggyilkolá,
– Mondják, buvában halt utána ő –
S most undokul tán meggyalázni jő
Hagyj föl szentségtörő munkáddal itt,
Gaz Montague. Hát, a síron túl is
Űzhetni bosszút? Átkozott, czudar!
Foglyom vagy. Jöszte; meg kell halnod.
Ez a kevély, száműzött Montague,
Ki szép arám bátyját meggyilkolá,
– Mondják, buvában halt utána ő –
S most undokul tán meggyalázni jő
| Holttestöket. Hah, el kell csípnem őt. | (Előre lép.) |
Gaz Montague. Hát, a síron túl is
Űzhetni bosszút? Átkozott, czudar!
Foglyom vagy. Jöszte; meg kell halnod.
ROMEO.
Valóba’, meg! Azért jövék ide.
Jó ifjú, menj, hagyj el; ne ingerelj
Kétségbesettet. E halottak képe
Rémítsen el! Esengek, ifju, ne
Tetézz fejemre újabb bűnt avval,
Hogy dühre ingerelsz. Menj, kérlek, el!
Az égre, jobb szeretlek enmagamnál:
Hisz magam ellen fegyverkezve jöttem.
Menj, meg se állj! S a míg élsz, arra gondolj,
Hogy futni hagy egy őrült, irgalomból.
Valóba’, meg! Azért jövék ide.
Jó ifjú, menj, hagyj el; ne ingerelj
Kétségbesettet. E halottak képe
Rémítsen el! Esengek, ifju, ne
Tetézz fejemre újabb bűnt avval,
Hogy dühre ingerelsz. Menj, kérlek, el!
Az égre, jobb szeretlek enmagamnál:
Hisz magam ellen fegyverkezve jöttem.
Menj, meg se állj! S a míg élsz, arra gondolj,
Hogy futni hagy egy őrült, irgalomból.
PARIS.
Irgalmad nem kell, megvetem dühöd’.
Elfoglak itt, felségsértés miatt.
Irgalmad nem kell, megvetem dühöd’.
Elfoglak itt, felségsértés miatt.
ROMEO.
Hát ingerelsz? – No, védd megad’, fiú!
Hát ingerelsz? – No, védd megad’, fiú!
| (Vívnak.) |
APRÓD.
Vívnak, nagy ég! Futok s az őrt hivom.
Vívnak, nagy ég! Futok s az őrt hivom.
| (El.) |
PARIS.
Oda vagyok! (Elesik.) Ha még irgalmat ismersz,
Oda vagyok! (Elesik.) Ha még irgalmat ismersz,
| Oh nyisd meg e sírt s fektess Juliához. | (Meghal.) |
ROMEO.
Hitemre! megteszem. Hadd lássam arczod’.
Gróf Paris, a Mercutio rokona!
Mit is beszélt szolgám út közbe’, míg
Bódult agyam nem is figyelt reá?
Aligha nem, hogy Paris akará
Elvenni Juliát. Mondotta? vagy
Csak álmodám? Vagy tébolyúlt vagyok,
S hogy Juliát említi: abbul ezt
Formáltam? Add kezed’: együtt valánk
Beírva az ádáz sors könyvébe mi!
Dicső a sír, hová temetlek im.
Sír? Nem. Fénycsarnok az, megölt fiú:
Mert Julia fekszik itt, és ragyogó
Szépségitől fényárban úsz e bolt.
Nyugodj’, halott: halott, ki eltemet
(Parist a sírboltba teszi.)
Gyakran, halál révén, fölvídul a
Szegény haldokló; ápolói mondják:
Az élet vég fölvillanása ez.
Hogy mondjam én fölvillanásnak ezt?
Oh nőm? szerelemem! A hálál, a mely
Lehed mézét ajkadról fölszivá,
Nem árthatott bájidnak; tégedet
Nem győze meg; a szépség zászlaja
Piroslik ajkadon, orczáidon,
Nem tűzheté ki sárga zászlaját
Reájok a halál. – Szegény Tybált,
Véres lepelben itt fekszel te is?
Nem adhatok jobb kárpótlást neked,
Mint, hogy e kézzel, ifjúságodat
Mely elmetszé, megöljem gyilkosod’.
Rokon, bocsáss meg! – Drága Juliám!
Miért vagy oly szép most is? Oh talán
Szerelmes lett a váz halál beléd,
S a rettegett szörny itt rejtekbe’ tart,
Hogy szeretője légy! Féltékenyen,
Nem tágítok mellőled, e setét
Éjféli lakból el nem távozom
Többé soha! Itt maradok, a férgek,
Komornáid közt. Itt ütöm fel én
Mozdíthatatlan örök sátramat,
S a baljós csillagok jármát lerázom
Ez életúnt testről. Szem, nézd meg őt még
Egyszer! karok, a vég ölelkezést!
Ti ajkak, a lehellet ajtai,
Pecsételjétek még a jogszerű
Csókkal meg a halál – ez uzsorás –
Nevére átírt örök-adományom’!
Jer, szörnyű kalauz, zord vezetőm!
S kétségbesett hajós, te, zúzd a bősz
Szirt oldalához rozzant csolnakod’!
Szered mi gyors! Csókkal haljak meg, így!
Hitemre! megteszem. Hadd lássam arczod’.
Gróf Paris, a Mercutio rokona!
Mit is beszélt szolgám út közbe’, míg
Bódult agyam nem is figyelt reá?
Aligha nem, hogy Paris akará
Elvenni Juliát. Mondotta? vagy
Csak álmodám? Vagy tébolyúlt vagyok,
S hogy Juliát említi: abbul ezt
Formáltam? Add kezed’: együtt valánk
Beírva az ádáz sors könyvébe mi!
Dicső a sír, hová temetlek im.
Sír? Nem. Fénycsarnok az, megölt fiú:
Mert Julia fekszik itt, és ragyogó
Szépségitől fényárban úsz e bolt.
Nyugodj’, halott: halott, ki eltemet
(Parist a sírboltba teszi.)
Gyakran, halál révén, fölvídul a
Szegény haldokló; ápolói mondják:
Az élet vég fölvillanása ez.
Hogy mondjam én fölvillanásnak ezt?
Oh nőm? szerelemem! A hálál, a mely
Lehed mézét ajkadról fölszivá,
Nem árthatott bájidnak; tégedet
Nem győze meg; a szépség zászlaja
Piroslik ajkadon, orczáidon,
Nem tűzheté ki sárga zászlaját
Reájok a halál. – Szegény Tybált,
Véres lepelben itt fekszel te is?
Nem adhatok jobb kárpótlást neked,
Mint, hogy e kézzel, ifjúságodat
Mely elmetszé, megöljem gyilkosod’.
Rokon, bocsáss meg! – Drága Juliám!
Miért vagy oly szép most is? Oh talán
Szerelmes lett a váz halál beléd,
S a rettegett szörny itt rejtekbe’ tart,
Hogy szeretője légy! Féltékenyen,
Nem tágítok mellőled, e setét
Éjféli lakból el nem távozom
Többé soha! Itt maradok, a férgek,
Komornáid közt. Itt ütöm fel én
Mozdíthatatlan örök sátramat,
S a baljós csillagok jármát lerázom
Ez életúnt testről. Szem, nézd meg őt még
Egyszer! karok, a vég ölelkezést!
Ti ajkak, a lehellet ajtai,
Pecsételjétek még a jogszerű
Csókkal meg a halál – ez uzsorás –
Nevére átírt örök-adományom’!
Jer, szörnyű kalauz, zord vezetőm!
S kétségbesett hajós, te, zúzd a bősz
Szirt oldalához rozzant csolnakod’!
| – Érted, szerelmem! | (Kiisza az üveget.) |
| Oh, hű gyógyszerész! |
| (Meghal.) |
LŐRINCZ.
Oh Szent Ferencz, segíts! Agg lábaim
Hány sírba’ megbotlottak! Ki van ott?
Oh Szent Ferencz, segíts! Agg lábaim
Hány sírba’ megbotlottak! Ki van ott?
BOLDIZSÁR.
Egy jó barátod s régi ösmerősöd.
Egy jó barátod s régi ösmerősöd.
LŐRINCZ.
Áldjon meg ég. Mondd meg csak, jó barátom,
Mi fáklya ég ott? Férgeknek s kivájt
Szemű koponyáknak mit világit ott?
Ha jól irányzom, a Capuleték
Boltjában ég.
Áldjon meg ég. Mondd meg csak, jó barátom,
Mi fáklya ég ott? Férgeknek s kivájt
Szemű koponyáknak mit világit ott?
Ha jól irányzom, a Capuleték
Boltjában ég.
BOLDIZSÁR.
Ott, szent atyám; uram
Van ott, a kit te jól ismersz s szeretsz.
Ott, szent atyám; uram
Van ott, a kit te jól ismersz s szeretsz.
LŐRINCZ.
Ki?
Ki?
BOLDIZSÁR.
| Romeo. |
LŐRINCZ.
| S mióta vagytok itt? |
BOLDIZSÁR.
Valami fél órája.
Valami fél órája.
LŐRINCZ.
Ama sírboltba.
| Jer velem |
BOLDIZSÁR.
Nem merek, uram.
Gazdám, hogy eltávoztam, azt hiszi,
S szörnyű halállal ijesztett, ha itt
Mernék maradni, hogy kilessem őt.
Nem merek, uram.
Gazdám, hogy eltávoztam, azt hiszi,
S szörnyű halállal ijesztett, ha itt
Mernék maradni, hogy kilessem őt.
LŐRINCZ.
Várj hát, magam mé’k. Félelem fog el,
Valami nagy csapást allítok itt.
Várj hát, magam mé’k. Félelem fog el,
Valami nagy csapást allítok itt.
BOLDIZSÁR.
Míg ott alvám az ébenfák alatt,
Azt álmodám, uram valakivel
Vívott, s uram megölte.
Míg ott alvám az ébenfák alatt,
Azt álmodám, uram valakivel
Vívott, s uram megölte.
LŐRINCZ (előbbre megy).
Romeo!
Nagy ég! mi vér fertőzi itt e sírbolt
Kő lépcsejét? Vaj, mit jelentnek e
Gazdátlan, vérbe mártott fegyverek
E bék honában? Romeo, halál-
Sápadtan! És ki még? Hah! Paris is!
És vérben ázva! Oh mi gyászos óra
Okozta mind e szörnyű végzetet?
Ah, Julia mozdul.
Romeo!
Nagy ég! mi vér fertőzi itt e sírbolt
Kő lépcsejét? Vaj, mit jelentnek e
Gazdátlan, vérbe mártott fegyverek
E bék honában? Romeo, halál-
Sápadtan! És ki még? Hah! Paris is!
És vérben ázva! Oh mi gyászos óra
Okozta mind e szörnyű végzetet?
Ah, Julia mozdul.
JULIA (fölébred).
Szólj, szelid barát,
Hol férjem? Emlékszem, hol kelle lennem,
S im itt vagyok. De hol van Romeo?
Szólj, szelid barát,
Hol férjem? Emlékszem, hol kelle lennem,
S im itt vagyok. De hol van Romeo?
| (Kün zaj.) |
LŐRINCZ.
Zajt hallok. Asszonyom, jer e halál
S ragály lakából. Rossz alvó hely ez!
Főbb hatalom, mintsem versengenünk
Lehetne véle, meghiúsitá
Szándékainkat. Oh, jer innen el!
Im kebleden meghalva csüng urad;
Itt Paris is. Jer, elhelyezlek egy
Zárdába, szent testvéri körbe. Csak
Ne kérdezősködj’; Mindjárt jő az őr.
Zajt hallok. Asszonyom, jer e halál
S ragály lakából. Rossz alvó hely ez!
Főbb hatalom, mintsem versengenünk
Lehetne véle, meghiúsitá
Szándékainkat. Oh, jer innen el!
Im kebleden meghalva csüng urad;
Itt Paris is. Jer, elhelyezlek egy
Zárdába, szent testvéri körbe. Csak
Ne kérdezősködj’; Mindjárt jő az őr.
| Jer, Julia jer. | (Kün zaj.) |
| Én nem maradhatok. | (El.) |
JULIA.
Eredj te csak. De én nem távozom.
Mi ez? Üvegcse, kedvesem kezében.
Hát méreg ölte meg, idő előtt!
Te rossz! kiinni mind, egy jóltevő
Cseppet se hagyni, mely hozzád segítsen!
Hadd csókolom meg ajkad’: rajta még
Egy-két csöpecske függ tán: általok
Eredj te csak. De én nem távozom.
Mi ez? Üvegcse, kedvesem kezében.
Hát méreg ölte meg, idő előtt!
Te rossz! kiinni mind, egy jóltevő
Cseppet se hagyni, mely hozzád segítsen!
Hadd csókolom meg ajkad’: rajta még
Egy-két csöpecske függ tán: általok
| Halálra üdülök! | (Megcsókolja.) |
| Ajkad meleg! |
ŐRTISZT (kün).
Vezess, fiú. Mely tájon?
Vezess, fiú. Mely tájon?
JULIA.
De gyors leszek. Ah, drága tőr, jövel!
Őrtiszt, Őrők Paris apródjával jönnek.
| Ha! mi zaj? |
| Itt hüvelyed. | (Romeo tőrét kiragadja s magába üti.) |
| Itt fogjon rozsda! Hagyj |
| Meghalnom. – Oh! | (Meghal.) |
)
APRÓD.
Itt, ez a hely, a hol a fáklya ég!
Itt, ez a hely, a hol a fáklya ég!
ŐRTISZT.
Vér mindenütt. Kutassátok föl a
Sírkertet, és fogjátok össze mind,
A gróf megölve! vérbe Julia!
De még meleg, csak most halt meg, pedig
Két napja már temetve fekszik itt.
Jelentsd a herczegnek: Capuletékhez
Adj hírt; szaladj, verd föl a Montaguekat.
Kutassanak nehányan szerteszét.
A gyász helyét megleltük; ám okát
E szörnyű eseménynek megtalálni
Csak gondosabb vizsgálattal lehet
Vér mindenütt. Kutassátok föl a
Sírkertet, és fogjátok össze mind,
| Kit csak találtok! | (Nehány őr el.) |
| Szörnyű látomány! |
De még meleg, csak most halt meg, pedig
Két napja már temetve fekszik itt.
Jelentsd a herczegnek: Capuletékhez
Adj hírt; szaladj, verd föl a Montaguekat.
Kutassanak nehányan szerteszét.
| (Minden parancsra egy-egy őr el.) |
E szörnyű eseménynek megtalálni
Csak gondosabb vizsgálattal lehet
| Két őr Boldizsárral visszajő. |
1. ŐR.
Ez Romeo szolgája, itt találtuk
A temetőben.
Ez Romeo szolgája, itt találtuk
A temetőben.
ŐRTISZT.
Csak tartsátok itt,
A míg a herczeg előjő.
Őrök, Lőrincz baráttal, jönnek.
Csak tartsátok itt,
A míg a herczeg előjő.
Őrök, Lőrincz baráttal, jönnek.
2. ŐR.
Van itt, ki jajgat, reszket, sír, sohajt;
E vast s ez ásót vettük tőle el,
A mint amarról erre sunnyogott.
| Egy barát |
E vast s ez ásót vettük tőle el,
A mint amarról erre sunnyogott.
ŐRTISZ.
Nagyon gyanús. Tartsátok őt is itt.
A Fejdelem, kisérettel jő.
Nagyon gyanús. Tartsátok őt is itt.
A Fejdelem, kisérettel jő.
FEJDELEM.
Mi balszerencse ébred ily korán,
S zavarja hajnalálmunkat nekünk is?
Capulet, Capuletné, többen jönnek.
Mi balszerencse ébred ily korán,
S zavarja hajnalálmunkat nekünk is?
Capulet, Capuletné, többen jönnek.
CAPULET.
Mi lárma-zaj van úton, útfelen?
Mi lárma-zaj van úton, útfelen?
CAPULETNÉ.
Az utcza népe Romeot kiált,
Más része Juliát; Parist sokan;
S kiáltva tódul sírboltunk felé mind.
Az utcza népe Romeot kiált,
Más része Juliát; Parist sokan;
S kiáltva tódul sírboltunk felé mind.
ŐRTISZT.
Felség, itt fekszik Paris gróf megölve;
Itt halva Romeo; s itt Julia,
Ki halva volt már, s mégis im meleg:
Még vérzik a seb, mely megölte őt.
Felség, itt fekszik Paris gróf megölve;
Itt halva Romeo; s itt Julia,
Ki halva volt már, s mégis im meleg:
Még vérzik a seb, mely megölte őt.
FEJDELEM.
Kutassatok! Föl kell derítenünk,
E rémes gyilkolás mikép esett.
Kutassatok! Föl kell derítenünk,
E rémes gyilkolás mikép esett.
ŐRTISZT.
Itt egy barát s a megölt Romeo
Szolgája, nálok im e sírtörő
Szerszámok.
Itt egy barát s a megölt Romeo
Szolgája, nálok im e sírtörő
Szerszámok.
CAPULET.
Oh ég! Oh nőm, nézd, mint vérzik leányunk!
S e tőr, hogy eltévedt: a hüvelye
Üresen áll e Montague oldalán,
S lányunk szivébe fúródott vasa!
Oh ég! Oh nőm, nézd, mint vérzik leányunk!
S e tőr, hogy eltévedt: a hüvelye
Üresen áll e Montague oldalán,
S lányunk szivébe fúródott vasa!
CAPULETNÉ.
Oh, e tekintet a lélekharang,
Mely agg korommal a halálra int.
Montague és mások jönnek.
Oh, e tekintet a lélekharang,
Mely agg korommal a halálra int.
Montague és mások jönnek.
FEJDELEM.
Jer, Montague: elég korán kelél föl,
Hogy még korább’ elesni lásd fiad’.
Jer, Montague: elég korán kelél föl,
Hogy még korább’ elesni lásd fiad’.
MONTAGUE.
Ah, fejdelem! nőm is meghalt az éjjel
Fia száműzetése ölte meg.
Mi új keserv vár agg koromra még?
Ah, fejdelem! nőm is meghalt az éjjel
Fia száműzetése ölte meg.
Mi új keserv vár agg koromra még?
FEJDELEM.
Tekints körül, s lásd!
Tekints körül, s lásd!
MONTAGUE.
Hát illik ez: a sírba tolakodnod
Apád előtt?
| Oh, te rossz fiú, |
Apád előtt?
FEJDELEM.
Szűnjél feddőzni még,
Míg mind e rejtélyt fölfedjük, s a gyász
Forrásait, keletkeztét, lefolytát
Tisztába hozzuk. Akkor én leszek
Vezértek a keservben, sőt, ha kell,
halálban is! Most szűnjetek, s a jajt
Fékezze türelem. – Hozzátok a
Gyanúsokat előmbe.
Szűnjél feddőzni még,
Míg mind e rejtélyt fölfedjük, s a gyász
Forrásait, keletkeztét, lefolytát
Tisztába hozzuk. Akkor én leszek
Vezértek a keservben, sőt, ha kell,
halálban is! Most szűnjetek, s a jajt
Fékezze türelem. – Hozzátok a
Gyanúsokat előmbe.
LŐRINCZ.
A leggyanúsb, bár ily bűnökre ép
A legkevésbbé képes, a ki ellen
Idő, körülmény mind tanúskodik.
Itt állok im: okolni s menteni,
Vádolni, védni, egyszersmind magam’.
| Én vagyok |
A legkevésbbé képes, a ki ellen
Idő, körülmény mind tanúskodik.
Itt állok im: okolni s menteni,
Vádolni, védni, egyszersmind magam’.
FEJDELEM.
Mit tudsz az ügyről, gyorsan add elő.
Mit tudsz az ügyről, gyorsan add elő.
LŐRINCZ.
Rövid leszek; úgy is lélekzetem
Kurtább egy untató előadásnál.
A meghalt Romeo Julia férje volt,
S ez, halva szintén, Romeo hű neje.
Én adtam őket egybe, titkosan,
Azon nap ép, hogy elesett Tybált,
Kinek halála az új vőlegényt
Száműzte városunkból: e miatt,
És nem Tybált után, sírt Julia.
Ti, hogy a bútól megmentsétek őt,
Jegyzétek el, s erővel akarátok
Parishoz adni. Ő hozzám jöve,
S dúlt képpel esdekelt, mentsem meg őt
Valamikép ez új nász vétkitől,
Máskép czellámban öngyilkos leend.
Én tudományom által képesítve,
Álom-italt adék, mely úgy hatott,
Mint számítám, és tetszhalált hozott rá.
A közben írtam Romeonak is,
Hogy ép ma éjre itt legyen, nejét
A kölcsönzött sírból vegyük föl, ekkor
Szűnvén meg altatóm hatása is.
De a levél-vivőm, János barát,
Gátolva lőn esetleg, és az este
Töretlen adta vissza levelem’.
Akkor, magam, jól tudva, mikor ébred,
Eljöttem őt fölvenni ősei
Sírjábul, és czellámba rejteni,
Míg Romeonak bizton írhatok;
De a mikor megérkezém (alig
Pár perczczel a fölébredés előtt!)
Már Paris, a hű Romeoval, itt
Feküdtek halva. Ő is ébredett.
Kértem, kövessen, s tűrje nyugalommal,
Mit im az égi végzés mért reá.
A sírtul engem zaj riaszta el;
Ő kétségbesve nem akart követni,
S erőszakot tőn, úgy látszik, magán.
E mind, a mit tudok. Dajkája is
Tudott a házasságról. Én nekem,
Ha mindezekben van bűnöm: legyen
Agg éltem, a kimért idő előtt
Bár csak nehány órával, áldozat
A törvény szigorának.
Rövid leszek; úgy is lélekzetem
Kurtább egy untató előadásnál.
A meghalt Romeo Julia férje volt,
S ez, halva szintén, Romeo hű neje.
Én adtam őket egybe, titkosan,
Azon nap ép, hogy elesett Tybált,
Kinek halála az új vőlegényt
Száműzte városunkból: e miatt,
És nem Tybált után, sírt Julia.
Ti, hogy a bútól megmentsétek őt,
Jegyzétek el, s erővel akarátok
Parishoz adni. Ő hozzám jöve,
S dúlt képpel esdekelt, mentsem meg őt
Valamikép ez új nász vétkitől,
Máskép czellámban öngyilkos leend.
Én tudományom által képesítve,
Álom-italt adék, mely úgy hatott,
Mint számítám, és tetszhalált hozott rá.
A közben írtam Romeonak is,
Hogy ép ma éjre itt legyen, nejét
A kölcsönzött sírból vegyük föl, ekkor
Szűnvén meg altatóm hatása is.
De a levél-vivőm, János barát,
Gátolva lőn esetleg, és az este
Töretlen adta vissza levelem’.
Akkor, magam, jól tudva, mikor ébred,
Eljöttem őt fölvenni ősei
Sírjábul, és czellámba rejteni,
Míg Romeonak bizton írhatok;
De a mikor megérkezém (alig
Pár perczczel a fölébredés előtt!)
Már Paris, a hű Romeoval, itt
Feküdtek halva. Ő is ébredett.
Kértem, kövessen, s tűrje nyugalommal,
Mit im az égi végzés mért reá.
A sírtul engem zaj riaszta el;
Ő kétségbesve nem akart követni,
S erőszakot tőn, úgy látszik, magán.
E mind, a mit tudok. Dajkája is
Tudott a házasságról. Én nekem,
Ha mindezekben van bűnöm: legyen
Agg éltem, a kimért idő előtt
Bár csak nehány órával, áldozat
A törvény szigorának.
FEJDELEM.
Szent férfiúnak ismerünk. – De hol
A Romeo szolgája, s mit tud ebben?
| Tégedet |
A Romeo szolgája, s mit tud ebben?
BOLDIZSÁR.
Uramnak én vivém a Julia
Halál-hírét; ő rögtön, gyors lovon
Jött Mantuából, egyenest ide
A sírhoz. Im e levelet, hagyá,
Hogy atyjához vigyem reggel korán,
S belépve a sírboltba, megöléssel
Fenyegetett, ha el nem távozom
S magára nem hagyom.
Uramnak én vivém a Julia
Halál-hírét; ő rögtön, gyors lovon
Jött Mantuából, egyenest ide
A sírhoz. Im e levelet, hagyá,
Hogy atyjához vigyem reggel korán,
S belépve a sírboltba, megöléssel
Fenyegetett, ha el nem távozom
S magára nem hagyom.
FEJDELEM.
Hadd nézem. – Hát a gróf apródja hol,
Ki az őrt hivá? No, ficzkó, hát urad
Mit keresett e helyt?
| Add a levélt, |
Ki az őrt hivá? No, ficzkó, hát urad
Mit keresett e helyt?
APRÓD.
Jött hölgye sírhalmára hinteni.
Azt mondta, álljak félre; s félre álltam.
Valaki akkor fáklyával jöve,
A sírt kinyitni. Szórul szóra mentek,
Majd kard-ki kard. Én akkor elfuték,
S az őrt hivám.
| Virágokat |
Azt mondta, álljak félre; s félre álltam.
Valaki akkor fáklyával jöve,
A sírt kinyitni. Szórul szóra mentek,
Majd kard-ki kard. Én akkor elfuték,
S az őrt hivám.
FEJDELEM.
A Romeo levele
Mind igazolja a barát szavát:
Szerelmöket s a hölgy halálhirét.
Azt írja itt: egy hitvány gyógyszerésztől
Vett mérget, azzal e sírhoz jöve
Meghalni s itt fekünni Juliával.
Hol vagytok, oh ti rögzött ellenek:
Capulet, Montague! Nézzétek, oh,
Mily átok sújtja gyűlölségteket:
Hogy lelt az ég utat, örömitek’
Szerelem által ölni meg! Magam,
Hogy elnézem viszálytok’: két rokont
Veszítek im. Mindnyájan bűnhödénk!
A Romeo levele
Mind igazolja a barát szavát:
Szerelmöket s a hölgy halálhirét.
Azt írja itt: egy hitvány gyógyszerésztől
Vett mérget, azzal e sírhoz jöve
Meghalni s itt fekünni Juliával.
Hol vagytok, oh ti rögzött ellenek:
Capulet, Montague! Nézzétek, oh,
Mily átok sújtja gyűlölségteket:
Hogy lelt az ég utat, örömitek’
Szerelem által ölni meg! Magam,
Hogy elnézem viszálytok’: két rokont
Veszítek im. Mindnyájan bűnhödénk!
CAPULET.
Montague, bátyám! kérlek, adj kezet.
Ez lányom aradíja: többet én
Nem kérhetek.
Montague, bátyám! kérlek, adj kezet.
Ez lányom aradíja: többet én
Nem kérhetek.
MONTAGUE.
De többet adok én:
Arany szobrot állíttatok neki:
Hogy míg Verona áll, és neve él,
Ily drága szobra senkinek sem álland,
Mint a hűséges, tiszta Juliának!
De többet adok én:
Arany szobrot állíttatok neki:
Hogy míg Verona áll, és neve él,
Ily drága szobra senkinek sem álland,
Mint a hűséges, tiszta Juliának!
CAPULET.
S én Romeonak szintolyat mellette.
Hah, mindkettőt viszályunk eltemette!
S én Romeonak szintolyat mellette.
Hah, mindkettőt viszályunk eltemette!
FEJDELEM.
Bús békülést hoz így e gyászos reggel,
Bújában a nap még ki sem tekint.
El most, e gyászról többet fedni még fel:
S akkép adunk kegyet, vagy büntetünk.
Mert sohse fordúlt sors ilyen gyászosra,
Bús békülést hoz így e gyászos reggel,
Bújában a nap még ki sem tekint.
El most, e gyászról többet fedni még fel:
S akkép adunk kegyet, vagy büntetünk.
Mert sohse fordúlt sors ilyen gyászosra,
| Mint Romeo és Juliája sorsa! | (Mind el.) |
