II. SZÍN.
Trója. Szoba Priam palotájában.
Priam, Hektor, Troilus, Paris és Helenus jönnek.
PRIAM.
Oly sok beszéd, idő- s életvesztés után,
Még egyszer Nestor ily ajánlatot tesz:
„Helén adassék vissza, más egyéb kár,
Mint az idő, költség, becs, fáradat,
Sebek, bajtársak s minden kincs, melyet
E rabló harcz mohó gyomrába nyelt,
Ne jőjön számba.” Mit szólsz erre, Hektor?
Oly sok beszéd, idő- s életvesztés után,
Még egyszer Nestor ily ajánlatot tesz:
„Helén adassék vissza, más egyéb kár,
Mint az idő, költség, becs, fáradat,
Sebek, bajtársak s minden kincs, melyet
E rabló harcz mohó gyomrába nyelt,
Ne jőjön számba.” Mit szólsz erre, Hektor?
HEKTOR.
Bár legkevésbbé félek a görögtől
S magamra nézt érzékeny sem vagyok,
Mégis, dicső Priam,
Hölgy szíve s keble sem lágyabb s puhább,
Hogy az ijedség érzetét beszivja
És felsikoltson: „a jövőt ki tudja”?
Mint Hektoré. A békének sebe
A tulzott bátorság; mig a szerény
Megfontolás egy oly kutasz, a mely
A seb mélyére száll. El hát Helénnel!
Mióta az első fegyver kivillant
Ez ügy felett, minden tizedikünk,
Megannyi tizezer közt, többet ért
Helénnél, azt hiszem; s ha közülünk
Elveszténk annyi tizet: érdemes-e
Védni, mi nem mienk? De volna bár az,
És érne annyit, mint tizedikünk:
Mely észszerű ok tiltaná így is,
Hogy őt kiadjuk?
Bár legkevésbbé félek a görögtől
S magamra nézt érzékeny sem vagyok,
Mégis, dicső Priam,
Hölgy szíve s keble sem lágyabb s puhább,
Hogy az ijedség érzetét beszivja
És felsikoltson: „a jövőt ki tudja”?
Mint Hektoré. A békének sebe
A tulzott bátorság; mig a szerény
Megfontolás egy oly kutasz, a mely
A seb mélyére száll. El hát Helénnel!
Mióta az első fegyver kivillant
Ez ügy felett, minden tizedikünk,
Megannyi tizezer közt, többet ért
Helénnél, azt hiszem; s ha közülünk
Elveszténk annyi tizet: érdemes-e
Védni, mi nem mienk? De volna bár az,
És érne annyit, mint tizedikünk:
Mely észszerű ok tiltaná így is,
Hogy őt kiadjuk?
TROILUS.
Piha, bátya, pi!
Hát ily csekély mértékkel méred-e
Becsét és érdemét egy oly királynak,
Mint min dicső atyánk? Fillérezed
Az ő felszámíthatlan érdemeit?
És oly kicsíny araszt s ujat feszítsz
Egy mérhetlen mélységnek, mint az ész
És félelem? Piha, szégyeld magad’!
Piha, bátya, pi!
Hát ily csekély mértékkel méred-e
Becsét és érdemét egy oly királynak,
Mint min dicső atyánk? Fillérezed
Az ő felszámíthatlan érdemeit?
És oly kicsíny araszt s ujat feszítsz
Egy mérhetlen mélységnek, mint az ész
És félelem? Piha, szégyeld magad’!
HELENUS.
Nem csoda, ha úgy vagdalod az észt,
A mily üres vagy attól. Azt ajánlod,
Hogy mert neked nincs, hát atyánk is úgy,
Ész nélkül intézze nagy dolgait?
Nem csoda, ha úgy vagdalod az észt,
A mily üres vagy attól. Azt ajánlod,
Hogy mert neked nincs, hát atyánk is úgy,
Ész nélkül intézze nagy dolgait?
TROILUS.
Te csak alvásra vagy való, papom;
Te keztyüd’ is észszel bélled. Im elved:
Tudod, az ellen ártásodra tör,
Tudod, hogy a kivont fegyver veszélyes,
S az ész minden ártó dolgot kerül.
Csoda-e hát, hahogy Helenus egy
Görög vitézt s kardját meglátva, az
Ész szárnyait bokájára köti
S fut, mint a feddett Merkur Zeus elől,
Vagy mint futó csillag? Ha így beszélünk,
Zárjunk kaput s aludjunk: mert a becsvágy.
És hősiség, nyulszívűvé lesz úgy,
Ha puffasztó eszélylyel tömjük el.
Bölcselkedés, ijedtség a kedélyt
Leverve, kóros sárgaságba ejt.
Te csak alvásra vagy való, papom;
Te keztyüd’ is észszel bélled. Im elved:
Tudod, az ellen ártásodra tör,
Tudod, hogy a kivont fegyver veszélyes,
S az ész minden ártó dolgot kerül.
Csoda-e hát, hahogy Helenus egy
Görög vitézt s kardját meglátva, az
Ész szárnyait bokájára köti
S fut, mint a feddett Merkur Zeus elől,
Vagy mint futó csillag? Ha így beszélünk,
Zárjunk kaput s aludjunk: mert a becsvágy.
És hősiség, nyulszívűvé lesz úgy,
Ha puffasztó eszélylyel tömjük el.
Bölcselkedés, ijedtség a kedélyt
Leverve, kóros sárgaságba ejt.
HEKTOR.
Öcsém, e nő nem éri meg, mibe
Itt tartása kerül.
Öcsém, e nő nem éri meg, mibe
Itt tartása kerül.
TROILUS.
Mi ér többet, mint mennyire becsüljük?
Mi ér többet, mint mennyire becsüljük?
HEKTOR.
De a becslés nem függ egyéni kénytől:
Az tartja meg becsét és érdemét,
A mi magában ép oly drága, mint
A becslésben. Bolond bálványozás az,
Ha istennél az áldozat nagyobb;
S őrült a szív, ha oly dolgot kegyel
Beteg indúlatával, melyben a
Meginditó oknak csak színe sincs.
De a becslés nem függ egyéni kénytől:
Az tartja meg becsét és érdemét,
A mi magában ép oly drága, mint
A becslésben. Bolond bálványozás az,
Ha istennél az áldozat nagyobb;
S őrült a szív, ha oly dolgot kegyel
Beteg indúlatával, melyben a
Meginditó oknak csak színe sincs.
TROILUS.
Veszek ma egy nőt s választásom itt
Kényem vezérletére indul el;
Kényem’ pedig a szem s fül gyújtja fel,
E két ügyes kalauz, a vágy s itélet
Veszélyes partja közt. De majd, ha nem
Kedvelem is: én választám; tehát
Hogyan taszítsam el? Nincs, nem lehet
Itt visszalépés; állni kell a szónak.
Nem vetjük vissza a kereskedőnek
A selymet, ha beszennyezők; sem az
Ételmaradványt nem szórjuk ki, bárha
Már jóllakánk. Megfontolásra történt,
Hogy Paris a görögöt megtorolja.
Nagy hűhótokra szállt tengerre is;
Hab, szél (e két vén harczos) elnyugodt,
Kedvezve néki, míg várt partot ért;
S a vén anyóka helyett, kit a hellen
Fogságba’ tartott, hoza egy királynőt,
Ki ifjabb, mint Phoebus, s mint reg üdébb.
Mért tartjuk őt itt? Az anyó helyett.
Hogy éri-é a tartást? Gyöngy e nő,
Kiért ezer hajó szállt vízre és
Koronás fők lettek kalmárokká.
Ha hát igaz, hogy Paris utja bölcs volt,
A mint az, mert ti zugtatok: „eredj!”
S ha áll az is, hogy szép zsákmányt hozott,
A mint úgy is van, mert nagy tapsolással
Ti rivallátok: „megbecsülhetetlen!”
Saját bölcseségtek következését
Miért becsmérlitek? s miért teszitek
Azt becstelenné, mit föld- s tengeren
Felűlemeltetek? Oh, rút lopás!
Elorzók, mit félünk megtartani!
S melyet, bár hon már rá szégyent hozánk,
Megvédeni nem mer most minhazánk!
Veszek ma egy nőt s választásom itt
Kényem vezérletére indul el;
Kényem’ pedig a szem s fül gyújtja fel,
E két ügyes kalauz, a vágy s itélet
Veszélyes partja közt. De majd, ha nem
Kedvelem is: én választám; tehát
Hogyan taszítsam el? Nincs, nem lehet
Itt visszalépés; állni kell a szónak.
Nem vetjük vissza a kereskedőnek
A selymet, ha beszennyezők; sem az
Ételmaradványt nem szórjuk ki, bárha
Már jóllakánk. Megfontolásra történt,
Hogy Paris a görögöt megtorolja.
Nagy hűhótokra szállt tengerre is;
Hab, szél (e két vén harczos) elnyugodt,
Kedvezve néki, míg várt partot ért;
S a vén anyóka helyett, kit a hellen
Fogságba’ tartott, hoza egy királynőt,
Ki ifjabb, mint Phoebus, s mint reg üdébb.
Mért tartjuk őt itt? Az anyó helyett.
Hogy éri-é a tartást? Gyöngy e nő,
Kiért ezer hajó szállt vízre és
Koronás fők lettek kalmárokká.
Ha hát igaz, hogy Paris utja bölcs volt,
A mint az, mert ti zugtatok: „eredj!”
S ha áll az is, hogy szép zsákmányt hozott,
A mint úgy is van, mert nagy tapsolással
Ti rivallátok: „megbecsülhetetlen!”
Saját bölcseségtek következését
Miért becsmérlitek? s miért teszitek
Azt becstelenné, mit föld- s tengeren
Felűlemeltetek? Oh, rút lopás!
Elorzók, mit félünk megtartani!
S melyet, bár hon már rá szégyent hozánk,
Megvédeni nem mer most minhazánk!
KASSANDRA (kün).
Oh, sírjatok, trojánok, sírjatok!
PRIAM.
Mi zaj, mi sikoly az!
Mi zaj, mi sikoly az!
TROILUS.
Őrült nővérünk; hangját ismerem.
Őrült nővérünk; hangját ismerem.
KASSANDRA (kün).
Trojánok, sírjatok!
Trojánok, sírjatok!
HEKTOR.
Kassandra jön őrjöngve.
| Kassandra az. |
KASSANDRA.
Ifjak, szüzek, ősz aggok, férfiak,
S ti csak sirásra képes csecsemők,
Járuljatok jajszómhoz! tudjuk el most
Közelgő nagy keservünknek felét.
Sírj, ó nép, sírj! szoktasd szemed’ a könyhöz:
Trója elvesz, szép Ilium ledől;
Tüzes testvérünk, Paris éget el.
Sírj, sírj, Troján! Helén, ó! jaj nekünk!
Ifjak, szüzek, ősz aggok, férfiak,
S ti csak sirásra képes csecsemők,
Járuljatok jajszómhoz! tudjuk el most
Közelgő nagy keservünknek felét.
Sírj, ó nép, sírj! szoktasd szemed’ a könyhöz:
Trója elvesz, szép Ilium ledől;
Tüzes testvérünk, Paris éget el.
Sírj, sírj, Troján! Helén, ó! jaj nekünk!
| Trója ég, Helén miatt veszünk! | (Elmegy.) |
)
HEKTOR.
No vérmes Troilus, nem költnek-e
Nővérünk ajkán e mély jós-igék
Lelkedben önvádat? Vagy véred oly
Veszett hő, hogy se bölcs tanács, se aggály,
Hogy a rossz kezdet csak rossz véget érhet,
Nem csillapitja le?
No vérmes Troilus, nem költnek-e
Nővérünk ajkán e mély jós-igék
Lelkedben önvádat? Vagy véred oly
Veszett hő, hogy se bölcs tanács, se aggály,
Hogy a rossz kezdet csak rossz véget érhet,
Nem csillapitja le?
TROILUS.
Azt nem hihetjük el, hogy tetteink
Igazsága csak a sükerben áll;
Bátorságunk sem lesz mindjárt oda
Kassandra tébolyáért! Nem lehet,
Hogy őrjöngésivel kedvünk’ vegye
E harcztól, melyhez önbecsünk’ kötők le,
Hogy szivesen víjjuk. Mi engem illet,
Mint Priam fiai én is úgy érzek,
S mentsen Zeus, hogy itt köztünk csak egy
Rossz lép szakadjon is le, ily ügyért
Harczolva.
| Nem, bátya, mert |
Igazsága csak a sükerben áll;
Bátorságunk sem lesz mindjárt oda
Kassandra tébolyáért! Nem lehet,
Hogy őrjöngésivel kedvünk’ vegye
E harcztól, melyhez önbecsünk’ kötők le,
Hogy szivesen víjjuk. Mi engem illet,
Mint Priam fiai én is úgy érzek,
S mentsen Zeus, hogy itt köztünk csak egy
Rossz lép szakadjon is le, ily ügyért
Harczolva.
PRIAM.
Úgy a világ könnyelműnek hihetné
Vállalatom’ s tanácstok’ egyaránt;
De istenimre, közmegegyezéstek
Adott vágyamra szárnyat, az üzé el
Kételyemet e vészes terv fölött.
Mert mit tehet karom, ó! egymagára?
Mi oltalom van egynek erejében,
Hogy feltartsa az ellent s üldözést
E harcz okától? Ámde esküszöm
– S bár volna oly hatalmam, mint szivem –
Ha egymagamnak kell is küzdenem:
Paris, a mit tett, nem tagadja meg,
S a folytatástól sem retteg.
Úgy a világ könnyelműnek hihetné
Vállalatom’ s tanácstok’ egyaránt;
De istenimre, közmegegyezéstek
Adott vágyamra szárnyat, az üzé el
Kételyemet e vészes terv fölött.
Mert mit tehet karom, ó! egymagára?
Mi oltalom van egynek erejében,
Hogy feltartsa az ellent s üldözést
E harcz okától? Ámde esküszöm
– S bár volna oly hatalmam, mint szivem –
Ha egymagamnak kell is küzdenem:
Paris, a mit tett, nem tagadja meg,
S a folytatástól sem retteg.
PRIAM.
Te édes kéjedtől kábulva szólsz így;
Még szádban a méz; de itt már epéd,
Ily hősködés nem érdem semmikép,
| Paris! |
Még szádban a méz; de itt már epéd,
Ily hősködés nem érdem semmikép,
PARIS.
Én nem csupán csak a gyönyört kivánom,
A melyet ily szépség birása szül;
Hanem megszöktetésének szenyét is
Vágyom lemosni, védve őt hiven.
Mily árulás vón’ az a szöktetett
Királynőre, mi rút nagy híretekre,
S szégyen reám, ha most adnók ki őt,
Lealjasító kényszer-szóra? Hát
Lehetne az, hogy ily korcs érzelem
Gázoljon a ti nemes szivetekben?
Sergünkbe’ nincs oly aljas szellemű,
Ki föl ne bátorodnék, vagy ne vonna
Kardot, midőn Helént kell védeni;
Nincs oly nemes sem, a kinek becses
Ne vón’ az élet, s a halál dicső,
Heléneért. Tehát, kiről bevalljuk,
Hogy nincs a széles földön párja sem.
Lehet azért harczolnunk szívesen.
Én nem csupán csak a gyönyört kivánom,
A melyet ily szépség birása szül;
Hanem megszöktetésének szenyét is
Vágyom lemosni, védve őt hiven.
Mily árulás vón’ az a szöktetett
Királynőre, mi rút nagy híretekre,
S szégyen reám, ha most adnók ki őt,
Lealjasító kényszer-szóra? Hát
Lehetne az, hogy ily korcs érzelem
Gázoljon a ti nemes szivetekben?
Sergünkbe’ nincs oly aljas szellemű,
Ki föl ne bátorodnék, vagy ne vonna
Kardot, midőn Helént kell védeni;
Nincs oly nemes sem, a kinek becses
Ne vón’ az élet, s a halál dicső,
Heléneért. Tehát, kiről bevalljuk,
Hogy nincs a széles földön párja sem.
Lehet azért harczolnunk szívesen.
HEKTOR.
Jól szóltatok ti, Paris és Troilus,
Simítva a vitás kérdést, ügyet,
Csakhogy sekélyesen, majd mint az ifjak,
Kikről Aristoteles azt hivé,
Hogy buzgón hallgatják erkölcstanát.
A felhozott okok inkább a rossz vér
Hév szenvedélyéhez ragadnak el,
Semhogy a jog s igazság közt szabad
Választást engednének: mert a kéj
És a boszú süketebb, mint a kígyó,
Az igazság szavára. A természet
Kivánja: adjuk meg kinek-kinek,
Mi az övé; s van-é becsesb saját
Az emberek közt, mint férjnek neje?
Ha e természettörvényt megtöri
A szenvedély; s ha a nagy szellemek,
Követve önzésből csábkényöket,
Azt megszegik: minden jól szervezett
Nemzetnek van törvénye, mely ezen
Dühös vágyat megfékezi, habár
Még egyszer oly konok s makranczos is.
Ha hát Helén a spártai királyné
A mint világos is, hogy az, tehát
A nemzeti s természeti törvények
Követelik, hogy adjuk vissza őt.
Állandóság a bűnben, ám a bűnt
Nem gyengiti, de súlyosbítja csak.
A jog szerint ez Hektor véleménye.
De mégis végül, bátor véreim,
Hozzátok állok, hogy védjem Hellént:
Mert oly ügy ez, mely nem csak egyesek,
De mindnyájunk becsületében áll.
Jól szóltatok ti, Paris és Troilus,
Simítva a vitás kérdést, ügyet,
Csakhogy sekélyesen, majd mint az ifjak,
Kikről Aristoteles azt hivé,
Hogy buzgón hallgatják erkölcstanát.
A felhozott okok inkább a rossz vér
Hév szenvedélyéhez ragadnak el,
Semhogy a jog s igazság közt szabad
Választást engednének: mert a kéj
És a boszú süketebb, mint a kígyó,
Az igazság szavára. A természet
Kivánja: adjuk meg kinek-kinek,
Mi az övé; s van-é becsesb saját
Az emberek közt, mint férjnek neje?
Ha e természettörvényt megtöri
A szenvedély; s ha a nagy szellemek,
Követve önzésből csábkényöket,
Azt megszegik: minden jól szervezett
Nemzetnek van törvénye, mely ezen
Dühös vágyat megfékezi, habár
Még egyszer oly konok s makranczos is.
Ha hát Helén a spártai királyné
A mint világos is, hogy az, tehát
A nemzeti s természeti törvények
Követelik, hogy adjuk vissza őt.
Állandóság a bűnben, ám a bűnt
Nem gyengiti, de súlyosbítja csak.
A jog szerint ez Hektor véleménye.
De mégis végül, bátor véreim,
Hozzátok állok, hogy védjem Hellént:
Mert oly ügy ez, mely nem csak egyesek,
De mindnyájunk becsületében áll.
TROILUS.
Mert élénk rajzunk szívedig hatott.
Hiszen, ha nem dicsvágy hevítene,
Hanem csak a dagadt lép izgatása,
Egy csepp troján vért sem ohajtanék
Miatta ontani. De, hősi Hektor,
Ő a dicsőség és hirnév oka,
A hősi és nagy tettek ingere,
S ha most az ellent bátran földre sujtjuk,
Jövőben a hir minket istenít.
Ezért, hiszem, dicső Hektor, hogy a
Remélt dicsnek ily dús babérját,
Mely e harcz homlokáról ránk mosolyg,
Mind e világért sem hagynád oda.
Mert élénk rajzunk szívedig hatott.
Hiszen, ha nem dicsvágy hevítene,
Hanem csak a dagadt lép izgatása,
Egy csepp troján vért sem ohajtanék
Miatta ontani. De, hősi Hektor,
Ő a dicsőség és hirnév oka,
A hősi és nagy tettek ingere,
S ha most az ellent bátran földre sujtjuk,
Jövőben a hir minket istenít.
Ezért, hiszem, dicső Hektor, hogy a
Remélt dicsnek ily dús babérját,
Mely e harcz homlokáról ránk mosolyg,
Mind e világért sem hagynád oda.
HEKTOR.
Tied vagyok, hős sarja nagy Priamnak.
Egy kérkedő kihívást küldtem is már
A pártos és tunya görög urakhoz,
Hogy felrázzam szunnyadó lelköket.
Úgy értesültem, alszik fővezérök
Mig az irigy szenv dúl egész hadán:
Tied vagyok, hős sarja nagy Priamnak.
Egy kérkedő kihívást küldtem is már
A pártos és tunya görög urakhoz,
Hogy felrázzam szunnyadó lelköket.
Úgy értesültem, alszik fővezérök
Mig az irigy szenv dúl egész hadán:
| Ez, úgy hiszem, felkölti őt. | (Elmennek.) |
