V. SZÍN.
Más része az erdőnek.
Silvius és Phoebe jönnek.
SILVIUS.
Ne haragudj’ rám, Phoebe, édes Phoebe?
Mondd, nem szeretsz; csak ne oly keserün!
A közhóhér, kinek szivét megedzi
A halál megszokott látása, a
Lehajtott nyakra nem vág, míg előbb
Nem kért bocsánatot: s ádázabb lennél
Te, mint ki él és hal vércseppekért?
Rozalinda, Celia és Korin jönnek hátul.
Ne haragudj’ rám, Phoebe, édes Phoebe?
Mondd, nem szeretsz; csak ne oly keserün!
A közhóhér, kinek szivét megedzi
A halál megszokott látása, a
Lehajtott nyakra nem vág, míg előbb
Nem kért bocsánatot: s ádázabb lennél
Te, mint ki él és hal vércseppekért?
Rozalinda, Celia és Korin jönnek hátul.
PHOEBE.
Hóhérod nem kivánok lenni; sőt
Mert nem akarlak sérteni, kerüllek.
Azt mondod, gyilkot rejt szemem. No szép,
Bizonynyal, és valószínü, hogy a
Leggyöngébb s legtörékenyebb dolog,
A szem, mely a parány elől becsapja
Kapuját, zsarnok gyilkos vagy mészáros
Legyen. Most zordul nézek rád szivembül:
Hadd öljön meg szemem: ha tud sebezni.
Nos, színlelj ájulást, vágd el magad’;
Avagy, ha nem tudsz, ó, szégyen gyalázat!
Ne is hazudd gyilkosnak szememet.
Hol van hát, mit szemem ütött, sebed?
Karczold magad’ meg tűvel s lesz vara;
Dűlj sásra csak, és mély és sebhelyes
Nyomot nyer tenyered egy pillanatra;
Hanem szemem, melyet reád szegeztem,
Nem sebze meg, és abban bizonyos
Vagyok, erő, mely tudna sebzeni,
A szemben nincsen is.
Hóhérod nem kivánok lenni; sőt
Mert nem akarlak sérteni, kerüllek.
Azt mondod, gyilkot rejt szemem. No szép,
Bizonynyal, és valószínü, hogy a
Leggyöngébb s legtörékenyebb dolog,
A szem, mely a parány elől becsapja
Kapuját, zsarnok gyilkos vagy mészáros
Legyen. Most zordul nézek rád szivembül:
Hadd öljön meg szemem: ha tud sebezni.
Nos, színlelj ájulást, vágd el magad’;
Avagy, ha nem tudsz, ó, szégyen gyalázat!
Ne is hazudd gyilkosnak szememet.
Hol van hát, mit szemem ütött, sebed?
Karczold magad’ meg tűvel s lesz vara;
Dűlj sásra csak, és mély és sebhelyes
Nyomot nyer tenyered egy pillanatra;
Hanem szemem, melyet reád szegeztem,
Nem sebze meg, és abban bizonyos
Vagyok, erő, mely tudna sebzeni,
A szemben nincsen is.
SILVIUS.
Ha valaha (s bár volna ez közel)
Fris arczban fölleled a báj hatalmát:
Megismered a láthatlan sebet,
Szerelmi éles nyíl sebét.
| Ó, drága Phoebe, |
Fris arczban fölleled a báj hatalmát:
Megismered a láthatlan sebet,
Szerelmi éles nyíl sebét.
PHOEBE.
Hozzám közel ne jöjj; ám akkor aztán
Gyötörhetsz gúnynyal s meg se szánj, a mint
Meg addig én sem szánlak tégedet.
| De addig |
Gyötörhetsz gúnynyal s meg se szánj, a mint
Meg addig én sem szánlak tégedet.
ROZALINDA (előlép).
S aztán miért? ki volt anyád, hogy e
Boldogtalant egyszerre neveted
És bántod? Mért kell ily könyörtelennek,
Kevélynek lenned? bár szépséged, úgy
Látom, nincs több, mint mennyi gyertya nélkül,
Sötétben surran ágyba. Mit jelent ez?
Mit nézsz úgy rám? Nem látok többet én
Te benned, mint egyébben, mit vásárra
Szánt a természet. Életemre azt
Hiszi, megejti az én szemem’ is.
Már ezt, kevély kisasszony, ne reméld:
Sem éj-selyem hajad, téntás szemölded,
Sem üveges szemed, sem tejfel-arczod
Nem kényszeríti lelkem’, hogy imádjon.
S te balga pásztor, mért is követed,
Ködös délként, szelet s esőt sohajtva?
Ezerszer vagy különb te férfinak,
Mint nőnek ő: a te fajtád-bohóktól
Telik meg a világ boldogtalanokkal.
Nem tükre hizeleg neki, de te;
S magát belőled kedvezőbben látja,
Mint bármely arczvonása mutathatja.
De ismerd meg magad’, kisasszony, s térden
Köszönj az égnek böjttel egy jó férfi
Szerelmeért, mert hagyd füledbe súgnom:
Add el magad’, nem mindig áll neked
A vásár. Áldd, szeresd őt, és fogadd el.
A rút rútabb, rút létére ha fitymál.
Így; vedd el, pásztor. Isten veletek.
S aztán miért? ki volt anyád, hogy e
Boldogtalant egyszerre neveted
És bántod? Mért kell ily könyörtelennek,
Kevélynek lenned? bár szépséged, úgy
Látom, nincs több, mint mennyi gyertya nélkül,
Sötétben surran ágyba. Mit jelent ez?
Mit nézsz úgy rám? Nem látok többet én
Te benned, mint egyébben, mit vásárra
Szánt a természet. Életemre azt
Hiszi, megejti az én szemem’ is.
Már ezt, kevély kisasszony, ne reméld:
Sem éj-selyem hajad, téntás szemölded,
Sem üveges szemed, sem tejfel-arczod
Nem kényszeríti lelkem’, hogy imádjon.
S te balga pásztor, mért is követed,
Ködös délként, szelet s esőt sohajtva?
Ezerszer vagy különb te férfinak,
Mint nőnek ő: a te fajtád-bohóktól
Telik meg a világ boldogtalanokkal.
Nem tükre hizeleg neki, de te;
S magát belőled kedvezőbben látja,
Mint bármely arczvonása mutathatja.
De ismerd meg magad’, kisasszony, s térden
Köszönj az égnek böjttel egy jó férfi
Szerelmeért, mert hagyd füledbe súgnom:
Add el magad’, nem mindig áll neked
A vásár. Áldd, szeresd őt, és fogadd el.
A rút rútabb, rút létére ha fitymál.
Így; vedd el, pásztor. Isten veletek.
PHOEBE.
Szidj, édes ifjú, kérlek, évekig:
Kedvesb, ha szidsz te, mint ha ő eseng.
Szidj, édes ifjú, kérlek, évekig:
Kedvesb, ha szidsz te, mint ha ő eseng.
ROZALINDA.
Az egyik bele szeretett a te rútságodba s a másik bele szeretett az én haragomba. Ha ez így van, akkor én oly állhatatosan, mint ő ránczolt szemöldökkel felel neked, keserü szavakkal fogom elárasztani őt. Mit bámulsz úgy rám?
Az egyik bele szeretett a te rútságodba s a másik bele szeretett az én haragomba. Ha ez így van, akkor én oly állhatatosan, mint ő ránczolt szemöldökkel felel neked, keserü szavakkal fogom elárasztani őt. Mit bámulsz úgy rám?
PHOEBE.
Nem, mintha rosszat akarnék.
Nem, mintha rosszat akarnék.
ROZALINDA.
Ó kérlek, ne szeress belém: mer’ én
Bor közt tett eskümnél csalfább vagyok,
S nem is szeretlek. Házam, hogy ha tudni
Kivánod, itt van az olaj-ligetben.
Hugom, jösz? Vedd csak jól körül, juhász.
Hugom, jer! Pásztorlány, nézz rá jobb szemmel,
S ne légy kevély: szem többé így nem téved,
És nézne bár a széles világ téged.
Most el a nyájhoz!
Ó kérlek, ne szeress belém: mer’ én
Bor közt tett eskümnél csalfább vagyok,
S nem is szeretlek. Házam, hogy ha tudni
Kivánod, itt van az olaj-ligetben.
Hugom, jösz? Vedd csak jól körül, juhász.
Hugom, jer! Pásztorlány, nézz rá jobb szemmel,
S ne légy kevély: szem többé így nem téved,
És nézne bár a széles világ téged.
Most el a nyájhoz!
| Rozalinda, Celia és Korinnus elmennek.) |
PHOEBE.
Jaj, pásztor: érzem mondásod hatalmát:
„Ki szeretett és nem első látásra?”
Jaj, pásztor: érzem mondásod hatalmát:
„Ki szeretett és nem első látásra?”
SILVIUS.
Ó Phoebe!
Ó Phoebe!
PHOEBE.
| Ha! mit mondasz, Silvius? |
SILVIUS.
Ó, szánj meg, édes Phoebe!
Ó, szánj meg, édes Phoebe!
PHOEBE.
Úgy is bánkódom rajtad, derék Silvius.
Úgy is bánkódom rajtad, derék Silvius.
SILVIUS.
Ki bánkódik, az könnyülést remél:
Ha bánkodol szerelmi kínomon,
Szeress viszont, úgy búd és kínom is
Egyszerre megszünik.
Ki bánkódik, az könnyülést remél:
Ha bánkodol szerelmi kínomon,
Szeress viszont, úgy búd és kínom is
Egyszerre megszünik.
PHOEBE.
Birod: nem-e felebaráti ez?
| Szeretetem |
SILVIUS.
Én téged óhajtlak.
Én téged óhajtlak.
PHOEBE.
Az már csak volt, hogy én gyülöltelek;
Hanem az nincs még, hogy szeresselek;
De mert jól tudsz beszélni szerelemről,
Mi kezdetben bosszantott: társaságod’
Tűröm ezentúl, s hasznod’ is veszem.
De több jutalmat ne remélj, mint önnön
Kedved telését, hogy hasznod veszem.
| Kapzsiság! |
Hanem az nincs még, hogy szeresselek;
De mert jól tudsz beszélni szerelemről,
Mi kezdetben bosszantott: társaságod’
Tűröm ezentúl, s hasznod’ is veszem.
De több jutalmat ne remélj, mint önnön
Kedved telését, hogy hasznod veszem.
SILVIUS.
Oly szent és oly tökéletes szerelmem,
S magam a kegyben oly szegény vagyok,
Hogy gazdag aratásnak vélem tördelt
kalászt felszedni az után, ki az
Egész őszt learatja; csak egy-egy
Tévedt mosolyt, és abból megélek én.
Oly szent és oly tökéletes szerelmem,
S magam a kegyben oly szegény vagyok,
Hogy gazdag aratásnak vélem tördelt
kalászt felszedni az után, ki az
Egész őszt learatja; csak egy-egy
Tévedt mosolyt, és abból megélek én.
PHOEBE.
Az ifjút ismered, ki itt beszélt?
Az ifjút ismered, ki itt beszélt?
SILVIUS.
Nem épen jól, de gyakran látom őt;
Ő vette meg a házat és a telket,
Mely a vén Carloté volt az előtt.
Nem épen jól, de gyakran látom őt;
Ő vette meg a házat és a telket,
Mely a vén Carloté volt az előtt.
PHOEBE.
Bár kérdezem, ne hidd, hogy szeretem.
Az egy durczás fiú, ám jól beszél.
De mit törődöm szókkal? bár a szó –
Ha tetszik az, ki mondja – jól esik.
Csinos fiú, de mégsem oly nagyon;
Hanem kevély, s e gőg jól áll neki;
Lesz még ember belőle. Legjobb rajta
Az arcz, s jobban, mint nyelve sérteni
Tudott, gyógyítá a sértést szeme.
Nem épen nagy; de nagy, korához képest.
A lába csak így-úgy, de mégis jó.
Ajkán csinos pír volt, kissé érettebb,
Vígabb pír, mint minő arczában el-
Vegyült: ép úgy különbözött a kettő,
Mint haragos piros, átszőtt damaszktól.
Ha más nő, Silvius, oly jól megnézi őt,
Mint én, úgy közelebb jut ahhoz, hogy
Belé szeressen; én nem szeretem,
De nem is gyűlölöm, bár több okom
Is volna’ gyűlölnöm, mint szeretnem őt.
Miért is kellett engem szidnia?
Szemem s hajam is, úgymond, fekete;
És most emlékezem, még kicsufolt.
Csodálom, hogy meg nem feleltem mindjárt.
De mindegy, mi halad, el nem marad;
Írok neki egy csúfos levelet,
S te tőled küldöm: ráállsz, Silvius?
Bár kérdezem, ne hidd, hogy szeretem.
Az egy durczás fiú, ám jól beszél.
De mit törődöm szókkal? bár a szó –
Ha tetszik az, ki mondja – jól esik.
Csinos fiú, de mégsem oly nagyon;
Hanem kevély, s e gőg jól áll neki;
Lesz még ember belőle. Legjobb rajta
Az arcz, s jobban, mint nyelve sérteni
Tudott, gyógyítá a sértést szeme.
Nem épen nagy; de nagy, korához képest.
A lába csak így-úgy, de mégis jó.
Ajkán csinos pír volt, kissé érettebb,
Vígabb pír, mint minő arczában el-
Vegyült: ép úgy különbözött a kettő,
Mint haragos piros, átszőtt damaszktól.
Ha más nő, Silvius, oly jól megnézi őt,
Mint én, úgy közelebb jut ahhoz, hogy
Belé szeressen; én nem szeretem,
De nem is gyűlölöm, bár több okom
Is volna’ gyűlölnöm, mint szeretnem őt.
Miért is kellett engem szidnia?
Szemem s hajam is, úgymond, fekete;
És most emlékezem, még kicsufolt.
Csodálom, hogy meg nem feleltem mindjárt.
De mindegy, mi halad, el nem marad;
Írok neki egy csúfos levelet,
S te tőled küldöm: ráállsz, Silvius?
SILVIUS.
Szivemből, Phoebe!
Szivemből, Phoebe!
PHOEBE.
Fejemben megvan már, s szívemben is;
Kurtán és keserűn végzek vele.
| Azonnal írok: |
Kurtán és keserűn végzek vele.
| Jer, Silvius, velem! | (Elmennek.) |
