I. SZÍN.
Erdő Athéne közelében.
Egy Tündér és Puck jönnek szemben.
PUCK.
Hohó, szellem! hová mégy?
Hohó, szellem! hová mégy?
TÜNDÉR.
Hegyen át, völgyön át,
Tüskön-bokron keresztül,
Berken át, kerten át,
Tűzön-vizen keresztül,
Járok hol madár se’ volt,
Sebesebben mint a hold.
Tündér királyné az asszonyom,
Fűre gyöngyét én harmatozom;
Testőre a sok kankalin,
Aranyköntöst reájok ád,
A pettyek rajta: mind rubin,
Azokba rejti illatát.
Most itt nehány csöpp harmatot szedek,
S gyöngyűl akasztom a kikircs fülébe;
Jó éjt, rüpők szellem: én már megyek;
Mert jő királyném és tündéri népe.
Hegyen át, völgyön át,
Tüskön-bokron keresztül,
Berken át, kerten át,
Tűzön-vizen keresztül,
Járok hol madár se’ volt,
Sebesebben mint a hold.
Tündér királyné az asszonyom,
Fűre gyöngyét én harmatozom;
Testőre a sok kankalin,
Aranyköntöst reájok ád,
A pettyek rajta: mind rubin,
Azokba rejti illatát.
Most itt nehány csöpp harmatot szedek,
S gyöngyűl akasztom a kikircs fülébe;
Jó éjt, rüpők szellem: én már megyek;
Mert jő királyném és tündéri népe.
PUCK.
Ma a királynak lessz itt mulatása,
Vigyázz, hogy a királynét meg ne lássa;
Mert Oberon dúl fúl rá a miatt,
Hogy Indiából egy királyfiat
Magának apródúl elszöktete;
Sohsem volt ily szép váltott gyermeke.
S nagy a fiúért Oberon haragja,
Szeretné hogy legyen vadász-lovagja:
De a királyné csak nem engedi,
Felkoszorúzza, s úgy szeretgeti.
S nem jönnek össze rezgő csillagoknál
Azóta, rónán, berken vagy pataknál
Czivódás nélkül; s ez oly iszonyú,
Hogy a tündér mind makkopáncsba bú.
Ma a királynak lessz itt mulatása,
Vigyázz, hogy a királynét meg ne lássa;
Mert Oberon dúl fúl rá a miatt,
Hogy Indiából egy királyfiat
Magának apródúl elszöktete;
Sohsem volt ily szép váltott gyermeke.
S nagy a fiúért Oberon haragja,
Szeretné hogy legyen vadász-lovagja:
De a királyné csak nem engedi,
Felkoszorúzza, s úgy szeretgeti.
S nem jönnek össze rezgő csillagoknál
Azóta, rónán, berken vagy pataknál
Czivódás nélkül; s ez oly iszonyú,
Hogy a tündér mind makkopáncsba bú.
TÜNDÉR.
Vagy én csalódom, szemrefőre, vagy
A csintalan gonosz manó te vagy,
Kit a nép Robin-pajtásnak nevez;
Ki pórleánynak rémülést szerez;
Malmot megindít; tejfölt megszedi;
Nőt lelke-fogytáig köpülteti;
Higgadni a sört meg nem engedi;
Tévútra csal vándort, s kineveti.
De ki Hobgoblin, édes Puck neven
Szólít, segíted, dolga jól megyen:
Nem az vagy-é?
Vagy én csalódom, szemrefőre, vagy
A csintalan gonosz manó te vagy,
Kit a nép Robin-pajtásnak nevez;
Ki pórleánynak rémülést szerez;
Malmot megindít; tejfölt megszedi;
Nőt lelke-fogytáig köpülteti;
Higgadni a sört meg nem engedi;
Tévútra csal vándort, s kineveti.
De ki Hobgoblin, édes Puck neven
Szólít, segíted, dolga jól megyen:
Nem az vagy-é?
)
PUCK.
Találtad, czimbora.
Hát, én vagyok az éj víg vándora,
Ki Oberont is megnevettetem
Ha a zabszúrta mént rá-rászedem
Nyerítve hozzá mint szép kanczaló;
Vagy, ha tütüzget holmi vén anyó,
Vaczkor gyanánt rejt a kancsó-fenek,
Iváskor én ajkához billenek
Hogy a sör mind aszú keblére fut.
Mesél egy némi szörnyü szomorút
S engem néz háromlábu zsámolyul:
Kibiczczenek alóla; felborul,
Óbégat és majd megful, úgy köhög;
A többi oldalához kap, röhög,
Tüszköl, csuklik nevettében, s hitet
Mond rá, hogy ily jól sohse’ nevetett. –
De félre, tündér: itt jön Oberon,
Találtad, czimbora.
Hát, én vagyok az éj víg vándora,
Ki Oberont is megnevettetem
Ha a zabszúrta mént rá-rászedem
Nyerítve hozzá mint szép kanczaló;
Vagy, ha tütüzget holmi vén anyó,
Vaczkor gyanánt rejt a kancsó-fenek,
Iváskor én ajkához billenek
Hogy a sör mind aszú keblére fut.
Mesél egy némi szörnyü szomorút
S engem néz háromlábu zsámolyul:
Kibiczczenek alóla; felborul,
Óbégat és majd megful, úgy köhög;
A többi oldalához kap, röhög,
Tüszköl, csuklik nevettében, s hitet
Mond rá, hogy ily jól sohse’ nevetett. –
De félre, tündér: itt jön Oberon,
TÜNDÉR.
Bár csak ne! mert amott meg asszonyom.
Egyfelől Oberon kiséretével, másfelől Titánia a magáéval jönnek.
Bár csak ne! mert amott meg asszonyom.
Egyfelől Oberon kiséretével, másfelől Titánia a magáéval jönnek.
OBERON.
Üdvöz ne légy, bőgös Titánia.
Üdvöz ne légy, bőgös Titánia.
TITÁNIA.
Hah! féltő Oberon! Tündérim, el! Kerülni esküvém ágyát s körét.
Hah! féltő Oberon! Tündérim, el! Kerülni esküvém ágyát s körét.
OBERON.
Várj, semmi asszony. Nem vagyok urad?
Várj, semmi asszony. Nem vagyok urad?
TITÁNIA.
Én akkor asszonyod; de jól tudom még,
Midőn Tündérhonból elillanál,
S ültél egész nap mint Corin, dudálva
Zabszár tilinkón, s a szép Phillidának
Szerelmet búgva. Mért jösz most ide
Legtávolabb fokárul Indiának,
Hanemha, mert a pozsgás amazon,
Harczos, kemény-övedzős szeretőd
Kél egybe Theseussal? és te jösz
Megáldni sok örömmel ágyokat.
Én akkor asszonyod; de jól tudom még,
Midőn Tündérhonból elillanál,
S ültél egész nap mint Corin, dudálva
Zabszár tilinkón, s a szép Phillidának
Szerelmet búgva. Mért jösz most ide
Legtávolabb fokárul Indiának,
Hanemha, mert a pozsgás amazon,
Harczos, kemény-övedzős szeretőd
Kél egybe Theseussal? és te jösz
Megáldni sok örömmel ágyokat.
OBERON.
Hogy tudsz, ha orczád van, Titánia,
Hippolytával így faggatni, tudván
Hogy én tudom szerelmed Theseushoz?
Nem te család el szürke éjen őt
Az elrabolt Perigenéia mellől?
Vagy hitszegővé nem te tetted, Aegle
Szép Ariadne s Antiop’ iránt?
Hogy tudsz, ha orczád van, Titánia,
Hippolytával így faggatni, tudván
Hogy én tudom szerelmed Theseushoz?
Nem te család el szürke éjen őt
Az elrabolt Perigenéia mellől?
Vagy hitszegővé nem te tetted, Aegle
Szép Ariadne s Antiop’ iránt?
TITÁNIA.
Mindezt csupán féltésdühöd koholta:
S azon nyárkezdet óta nem jövénk
Mi össze halmon, völgyön, síkon, erdőn,
Köves patak, vagy szittyós ér körül
Vagy szirtszegélyü tengerpartokon
Szél füttye mellett körben lejteni,
Hogy zsémbed a vigalmat el ne rontsa.
Így a hiába sípoló szelek,
Mintegy boszúra, dögvészes ködöt
Szoptak fel a tengerből, mely leesvén
Úgy feldagaszta minden kis folyót,
Hogy büszkén multa feljül partjait:
Hiába vonta jármát az ökör,
Földműves ingyen izzadt; és a zöld
Vetés ifjan, szakáll nélkül, rohadt meg.
Üres az ól a vizbefult mezőn,
A mételyes nyáj hizlal varjakat;
Iszap borítja a pásztor-tekét,
S a gyalogösvényt a szép zöld gyepen
Ki sem vehetni, mert nem járja nyom.
Nem ér halandó ember víg telet,
Éjente nem zeng áldott himnusz és dal;
Miért is a hold, e folyam-királynő,
Sápadt dühében mossa a leget
S bőven tenyésznek csúzos nyavalyák:
Így minden évszak önmérsékletét
Visszára váltja: zúzos, őszhajú dér
Húll a fris rózsa karmazsin ölébe;
S az agg Hyems jeges tar homlokát
Szép nyári bimbók illatos füzére
Övedzi, csúfra mintegy. A tavasz, nyár,
Termékeny ősz, komor tél megcseréli
Szokott mezét; s a megdöbbent világ
Nem tudja melyik másik, ez vagy az.
S ím, a gonosznak mind e fajzatra
Kettőnk viszályos harczából eredt:
Mi vagyunk azok nemzői, kútfeje.
Mindezt csupán féltésdühöd koholta:
S azon nyárkezdet óta nem jövénk
Mi össze halmon, völgyön, síkon, erdőn,
Köves patak, vagy szittyós ér körül
Vagy szirtszegélyü tengerpartokon
Szél füttye mellett körben lejteni,
Hogy zsémbed a vigalmat el ne rontsa.
Így a hiába sípoló szelek,
Mintegy boszúra, dögvészes ködöt
Szoptak fel a tengerből, mely leesvén
Úgy feldagaszta minden kis folyót,
Hogy büszkén multa feljül partjait:
Hiába vonta jármát az ökör,
Földműves ingyen izzadt; és a zöld
Vetés ifjan, szakáll nélkül, rohadt meg.
Üres az ól a vizbefult mezőn,
A mételyes nyáj hizlal varjakat;
Iszap borítja a pásztor-tekét,
S a gyalogösvényt a szép zöld gyepen
Ki sem vehetni, mert nem járja nyom.
Nem ér halandó ember víg telet,
Éjente nem zeng áldott himnusz és dal;
Miért is a hold, e folyam-királynő,
Sápadt dühében mossa a leget
S bőven tenyésznek csúzos nyavalyák:
Így minden évszak önmérsékletét
Visszára váltja: zúzos, őszhajú dér
Húll a fris rózsa karmazsin ölébe;
S az agg Hyems jeges tar homlokát
Szép nyári bimbók illatos füzére
Övedzi, csúfra mintegy. A tavasz, nyár,
Termékeny ősz, komor tél megcseréli
Szokott mezét; s a megdöbbent világ
Nem tudja melyik másik, ez vagy az.
S ím, a gonosznak mind e fajzatra
Kettőnk viszályos harczából eredt:
Mi vagyunk azok nemzői, kútfeje.
OBERON.
Hozd jóra hát megint; hisz’ rajtad áll.
Mért bántsa Oberont Titánia?
Hisz’ én csak egy kis váltott gyermeket
Kérek, hogy apródom legyen.
Hozd jóra hát megint; hisz’ rajtad áll.
Mért bántsa Oberont Titánia?
Hisz’ én csak egy kis váltott gyermeket
Kérek, hogy apródom legyen.
TITÁNIA.
Országodért sem én azt a fiút.
Az anyja rendem hölgye volt, kivel
Gyakran csevegtem éjjel India
Balzsam-legében, és gyakorta űlénk
Együtt a Neptun sárga fövenyén,
Kisérve szemmel a kalmár hajót;
S nevettük, a vitorla hogy dagad,
Ledér szelektől hogy lesz viselős:
Mit ő, kis úszó léptekkel haladva,
(Mert keble már ifjammal dús vala)
Utánzott a fövényparton, csigáért
El-elhajózva, meg-megtérve, mintha
Nagy útról jőne, kincscsel gazdagon.
De, mert halandó, meghalt e gyerekkel,
S az ő kedvéért tartom a fiút,
S az ő kedvéért nem válok meg attól.
| Ne is szólj: |
Az anyja rendem hölgye volt, kivel
Gyakran csevegtem éjjel India
Balzsam-legében, és gyakorta űlénk
Együtt a Neptun sárga fövenyén,
Kisérve szemmel a kalmár hajót;
S nevettük, a vitorla hogy dagad,
Ledér szelektől hogy lesz viselős:
Mit ő, kis úszó léptekkel haladva,
(Mert keble már ifjammal dús vala)
Utánzott a fövényparton, csigáért
El-elhajózva, meg-megtérve, mintha
Nagy útról jőne, kincscsel gazdagon.
De, mert halandó, meghalt e gyerekkel,
S az ő kedvéért tartom a fiút,
S az ő kedvéért nem válok meg attól.
OBERON.
Meddig kivánsz maradni e ligetben?
Meddig kivánsz maradni e ligetben?
TITÁNIA.
Tán, míg a Theseus nász éje tart.
Ha tetszik holdfényen kört lejteni
S vigalmainkat nézni, jer velünk;
Ha nem, kerülj, mint én fogom tanyád.
Tán, míg a Theseus nász éje tart.
Ha tetszik holdfényen kört lejteni
S vigalmainkat nézni, jer velünk;
Ha nem, kerülj, mint én fogom tanyád.
OBERON.
Add nékem a fiút, s megyek veled.
Add nékem a fiút, s megyek veled.
TITÁNIA.
Országodért sem én. – Tündérek el
Ha nem megyek, látom, czivódni kell.
Országodért sem én. – Tündérek el
Ha nem megyek, látom, czivódni kell.
| (Titánia és Kisérete el.) |
OBERON.
Jó, hát eredj: nem méssz ki e ligetből
Míg e daczért meg nem kínoztalak.
Jer csak jer, édes Puck; jut még eszedbe
Midőn leültem egyszer a fokon
S hallék egy cselle hátán hableányt,
Ki olyan édes dallamot lehellt,
Hogy a bősz tenger nyájas lőn dalára
S több csillag őrülten rohant le, hogy
A hableány zenéjét hallja?
Jó, hát eredj: nem méssz ki e ligetből
Míg e daczért meg nem kínoztalak.
Jer csak jer, édes Puck; jut még eszedbe
Midőn leültem egyszer a fokon
S hallék egy cselle hátán hableányt,
Ki olyan édes dallamot lehellt,
Hogy a bősz tenger nyájas lőn dalára
S több csillag őrülten rohant le, hogy
A hableány zenéjét hallja?
PUCK.
| Jut. |
OBERON.
Azon időbe’ láttam én (te nem),
Repűlni a föld s a hűs hold között
Tegzes Cupídót: biztos czélba vőn
Egy vesztaszűzet nyúgat trónusán;
Pattant az ívről a szerelmi vessző,
Átfúrni képes százezer szivet:
De láttam, a tűz-nyil hogyan alutt ki
A vizenyős hold szűz sugáriban,
S a fejedelmi papnő elhaladt
Szűz gondolattal, szerelem nekül.
Szemmel kisértem az eső nyilat:
Egy kis virágra hullt az nyúgoton,
Tejszin előbb, most bíbor sebben ég:
Hivják a lányok „égő szerelemnek.”
Hozz ily virágot, hisz’ mutattam egyszer:
Alvó szemekre csöppenő leve
Nőt, férfit őrjöngő szerelemre gyújt
Az ébren elsőbb látta lény iránt.
Hozz ily füvet nekem, s légy itt mire
A leviathán egy mérföldet úsz.
Azon időbe’ láttam én (te nem),
Repűlni a föld s a hűs hold között
Tegzes Cupídót: biztos czélba vőn
Egy vesztaszűzet nyúgat trónusán;
Pattant az ívről a szerelmi vessző,
Átfúrni képes százezer szivet:
De láttam, a tűz-nyil hogyan alutt ki
A vizenyős hold szűz sugáriban,
S a fejedelmi papnő elhaladt
Szűz gondolattal, szerelem nekül.
Szemmel kisértem az eső nyilat:
Egy kis virágra hullt az nyúgoton,
Tejszin előbb, most bíbor sebben ég:
Hivják a lányok „égő szerelemnek.”
Hozz ily virágot, hisz’ mutattam egyszer:
Alvó szemekre csöppenő leve
Nőt, férfit őrjöngő szerelemre gyújt
Az ébren elsőbb látta lény iránt.
Hozz ily füvet nekem, s légy itt mire
A leviathán egy mérföldet úsz.
PUCK.
Övet kerítnék negyven percz alatt
Övet kerítnék negyven percz alatt
| A föld körül. | (Puck el.) |
OBERON.
Ha nálam e virág,
Lesem míg elszunyad Titánia,
S akkor szemébe csöppentem levét,
S az első tárgyat, mit ébredve meglát
(Oroszlán, medve, farkas vagy bika
Majom vagy fürge pávián legyen)
Szerelme vad hevével üldözi;
S addig szeméről e bájt nem veszem le
(Mert más virággal könnyü tennem azt),
Míg át nem adja nékem a fiút.
Hanem ki jő itt? Látatlan vagyok,
S kihallgatom, miről foly a beszéd.
Demetrius jő, Heléna követi.
Ha nálam e virág,
Lesem míg elszunyad Titánia,
S akkor szemébe csöppentem levét,
S az első tárgyat, mit ébredve meglát
(Oroszlán, medve, farkas vagy bika
Majom vagy fürge pávián legyen)
Szerelme vad hevével üldözi;
S addig szeméről e bájt nem veszem le
(Mert más virággal könnyü tennem azt),
Míg át nem adja nékem a fiút.
Hanem ki jő itt? Látatlan vagyok,
S kihallgatom, miről foly a beszéd.
Demetrius jő, Heléna követi.
DEMETRIUS.
Ne fuss utánam, mondom, nem szeretlek.
Hol van Lysander és szép Hermia?
Azt én ölöm meg, ez engem megöl.
Úgy mondtad, e ligetbe szöktenek,
S ím, itt vagyok, dühös vad e vadonban,
Mert Hermiámat nem találom itt.
Lódulj! el innen, és ne űzz tovább.
Ne fuss utánam, mondom, nem szeretlek.
Hol van Lysander és szép Hermia?
Azt én ölöm meg, ez engem megöl.
Úgy mondtad, e ligetbe szöktenek,
S ím, itt vagyok, dühös vad e vadonban,
Mert Hermiámat nem találom itt.
Lódulj! el innen, és ne űzz tovább.
HELÉNA.
Te vonzasz engem, érczszivű delej;
De nem vasat vonsz, mert az én szivem
Hű mint aczél: szűnj meg hát vonzani
S nem lesz erőm követni tégedet.
Te vonzasz engem, érczszivű delej;
De nem vasat vonsz, mert az én szivem
Hű mint aczél: szűnj meg hát vonzani
S nem lesz erőm követni tégedet.
DEMETRIUS.
Csábítlak én? szépen szólok veled?
Nem mondom a legőszintébb valót,
Hogy nem szeretlek, nem tudlak, soha?
Csábítlak én? szépen szólok veled?
Nem mondom a legőszintébb valót,
Hogy nem szeretlek, nem tudlak, soha?
HELÉNA.
De én azértis még jobban szeretlek.
Vadászebed vagyok, Demetrius,
Minél inkább versz, én hizelkedem:
Bánj mint ebeddel: rúgj, üss engemet,
Mellőzz, veszíts el; azt engedd csupán,
Méltatlanúl bár, hogy kövesselek.
Mit kérjek ennél hitványabb helyet
Szerelmedben (s ez drága hely nekem!)
Hogy bánj velem, ne jobban, mint ebeddel?
De én azértis még jobban szeretlek.
Vadászebed vagyok, Demetrius,
Minél inkább versz, én hizelkedem:
Bánj mint ebeddel: rúgj, üss engemet,
Mellőzz, veszíts el; azt engedd csupán,
Méltatlanúl bár, hogy kövesselek.
Mit kérjek ennél hitványabb helyet
Szerelmedben (s ez drága hely nekem!)
Hogy bánj velem, ne jobban, mint ebeddel?
DEMETRIUS.
Ne szítsd tovább lelkem gyülőletét:
Ha látlak is roszul vagyok belé.
Ne szítsd tovább lelkem gyülőletét:
Ha látlak is roszul vagyok belé.
HELÉNA.
És én ha nem látlak vagyok roszúl.
És én ha nem látlak vagyok roszúl.
DEMETRIUS.
Nagyon kitetted nőiségedet:
Elhagyni a várost, s személyed annak
Kezébe adni, a ki nem szeret;
Az éji alkalomra s egy vadon hely
Kísértetére bízni könnyeden
Szép szűziséged gazdag értekét.
Nagyon kitetted nőiségedet:
Elhagyni a várost, s személyed annak
Kezébe adni, a ki nem szeret;
Az éji alkalomra s egy vadon hely
Kísértetére bízni könnyeden
Szép szűziséged gazdag értekét.
HELÉNA.
Erényed a kezesség e felől.
Nincs éj nekem ha látom arczodat,
Most sincs köröttem éj, úgy gondolom;
Nem is hiányzik társaság ez erdőn,
Te vagy szememben az egész világ:
Ki mondaná hát hogy magam vagyok
Midőn egész világ néz itt reám?
Erényed a kezesség e felől.
Nincs éj nekem ha látom arczodat,
Most sincs köröttem éj, úgy gondolom;
Nem is hiányzik társaság ez erdőn,
Te vagy szememben az egész világ:
Ki mondaná hát hogy magam vagyok
Midőn egész világ néz itt reám?
DEMETRIUS.
Én elfutok s elbúvok a csalitba,
Itt hagylak, a vadak kényére, mindjárt.
Én elfutok s elbúvok a csalitba,
Itt hagylak, a vadak kényére, mindjárt.
HELÉNA.
A legvadabbnak sincs oly kő szive.
Ám fuss, ha tetszik; fordul a mese,
Apollo elfut s Daphne kergeti,
Ölyvet galamb űz, s a szelidke gím
Tigrist vadász. Oh czéltalan sietség!
Ha gyávaság üldöz s erő szalad.
A legvadabbnak sincs oly kő szive.
Ám fuss, ha tetszik; fordul a mese,
Apollo elfut s Daphne kergeti,
Ölyvet galamb űz, s a szelidke gím
Tigrist vadász. Oh czéltalan sietség!
Ha gyávaság üldöz s erő szalad.
DEMETRIUS.
Én nem vitázok itt tovább; ereszsz;
S ha még utánam jősz, nem állok érte,
Hogy e vad erdőn bántatlan maradsz.
Én nem vitázok itt tovább; ereszsz;
S ha még utánam jősz, nem állok érte,
Hogy e vad erdőn bántatlan maradsz.
HELÉNA.
Oh jaj! templomba’, városon, mezőn
Bántasz te engem. Píh, Demetrius!
Sértéseid botrányt hozók nememre:
Szerelmünkért mi nők nem víhatunk,
Nem kérhetünk csak kérőt fogadunk;
De én követlek s menny lesz a pokol
Ha majd kezedtől szívem haldokol.
Oh jaj! templomba’, városon, mezőn
Bántasz te engem. Píh, Demetrius!
Sértéseid botrányt hozók nememre:
Szerelmünkért mi nők nem víhatunk,
Nem kérhetünk csak kérőt fogadunk;
De én követlek s menny lesz a pokol
Ha majd kezedtől szívem haldokol.
| (Demetrius és Heléna el.) |
OBERON.
Menj, nimfa, menj: ő még nem hagyja el
E berket, hogy te futsz, ő esdekel.
Puck visszajő.
Itt a virág? Légy üdvez, gyors követ.
Menj, nimfa, menj: ő még nem hagyja el
E berket, hogy te futsz, ő esdekel.
Puck visszajő.
Itt a virág? Légy üdvez, gyors követ.
PUCK.
Igen, ihol van.
Igen, ihol van.
OBERON.
Van egy kies part, hol kakukfü nő,
Hol dús virányt rukercz s ibolya sző,
Fölötte sűrü lonczból mennyezet,
Vad rózsa, gyönge jázmin fog kezet:
Ringatva ott szunyad tánczczal, zenével
Titánia egy kissé minden éjjel;
Ott vedli tarka bőrét a kigyó
Mely gúnya épen egy tündérre jó:
Én ott szemére hintem a levet
S betölti szívét ocsmány képzelet.
Ne, végy belőle, járd el ezt a berket:
Egy athenéi hölgy szeretve kerget
Egy gőgös ifjat ki nem türheti:
Kend meg szemét, s vigyázz, ha fölveti
A hölgyet lássa. Hisz’ megösmered
Athéni öltözetről embered’.
Hajtsd végre gonddal, s a legény a nőt
Jobban szeresse, jobban mint ez őt,
| Kérlek add ide. |
Hol dús virányt rukercz s ibolya sző,
Fölötte sűrü lonczból mennyezet,
Vad rózsa, gyönge jázmin fog kezet:
Ringatva ott szunyad tánczczal, zenével
Titánia egy kissé minden éjjel;
Ott vedli tarka bőrét a kigyó
Mely gúnya épen egy tündérre jó:
Én ott szemére hintem a levet
S betölti szívét ocsmány képzelet.
Ne, végy belőle, járd el ezt a berket:
Egy athenéi hölgy szeretve kerget
Egy gőgös ifjat ki nem türheti:
Kend meg szemét, s vigyázz, ha fölveti
A hölgyet lássa. Hisz’ megösmered
Athéni öltözetről embered’.
Hajtsd végre gonddal, s a legény a nőt
Jobban szeresse, jobban mint ez őt,
| S találkozol kakasszóig velem. | (El.) |
PUCK.
Ne félj, királyom; szolgád ott terem. (El.)
Ne félj, királyom; szolgád ott terem. (El.)
