II. SZÍN.
A liget más része.
Titania jő, Kisérettel.
TITANIA.
No még egy körtáncz, egy tündéri dal:
És akkor, egy percz harmadára, el:
Ki férget ölni pézsmák bimbain;
Ki bőregérrel víni szárnyakért,
Hogy kis manóim öltönyt kapjanak;
Ki meg elűzni a lármás bagolyt
Mely itt huhogva nagy szemet mereszt
Vigalmainkra. Most egy altató dalt;
És dolgotokra mind, hadd nyúgoszom.
Tündérek dala.
No még egy körtáncz, egy tündéri dal:
És akkor, egy percz harmadára, el:
Ki férget ölni pézsmák bimbain;
Ki bőregérrel víni szárnyakért,
Hogy kis manóim öltönyt kapjanak;
Ki meg elűzni a lármás bagolyt
Mely itt huhogva nagy szemet mereszt
Vigalmainkra. Most egy altató dalt;
És dolgotokra mind, hadd nyúgoszom.
Tündérek dala.
ELSŐ TÜNDÉR.
Kettős nyelvü pettyes kigyók,
Tüskedisznók, innen el;
Félre undok pocz, vakondok,
Asszonyunkhoz ne közel!
Kettős nyelvü pettyes kigyók,
Tüskedisznók, innen el;
Félre undok pocz, vakondok,
Asszonyunkhoz ne közel!
KAR.
Philoméla dalabáj
Zengje lágyan: lullabáj,
Lulla, lulla, lullabáj,
Semmi bű
Semmi báj
Asszonyunkra itt ne szállj;
Jó’tszakát, lullabáj.
Philoméla dalabáj
Zengje lágyan: lullabáj,
Lulla, lulla, lullabáj,
Semmi bű
Semmi báj
Asszonyunkra itt ne szállj;
Jó’tszakát, lullabáj.
MÁSODIK TÜNDÉR.
El, szövő pók, itt ne járj,
Hosszulábu nagy kaszás;
Félre dúgó éjbogár,
Csiga, féreg, minden más.
El, szövő pók, itt ne járj,
Hosszulábu nagy kaszás;
Félre dúgó éjbogár,
Csiga, féreg, minden más.
KAR.
Philoméla dalabáj
Zengje lágyan: lullabáj,
Lulla, lulla, lullabáj,
Semmi bű
Semmi báj
Asszonyunkra itt ne szállj;
Jó’tszakát, lullabáj.
Philoméla dalabáj
Zengje lágyan: lullabáj,
Lulla, lulla, lullabáj,
Semmi bű
Semmi báj
Asszonyunkra itt ne szállj;
Jó’tszakát, lullabáj.
ELSŐ TÜNDÉR.
Minden úgy van, a mint kell.
Álljon őrt egy, és mi el!
(Tündérek el. Titania alszik.)
Oberon jő.
Minden úgy van, a mint kell.
Álljon őrt egy, és mi el!
(Tündérek el. Titania alszik.)
Oberon jő.
OBERON (a virágot Titania szemébe facsarván.)
A mit e szem ébren lát,
Annak hasson bűve rád,
Azt szeresd meg, azt imádd;
Tigris, medve, macska bár
S lenne vadkan, leopárd:
Véld, hogy az szerelmi pár.
Lysander és Hermia jönnek.
A mit e szem ébren lát,
Annak hasson bűve rád,
Azt szeresd meg, azt imádd;
Tigris, medve, macska bár
S lenne vadkan, leopárd:
Véld, hogy az szerelmi pár.
| Kelj, ha ilyes erre jár. | (El.) |
LYSANDER.
Fáradt vagy e bolygásban, angyalom,
El is tévedtem, azt se’ titkolom.
Várjunk, pihenjünk Hermiám, ha tetszik,
Míg a nap enyhadó sugára tetszik.
Fáradt vagy e bolygásban, angyalom,
El is tévedtem, azt se’ titkolom.
Várjunk, pihenjünk Hermiám, ha tetszik,
Míg a nap enyhadó sugára tetszik.
HERMIA.
Legyen, Lysander: nézz más fekhelyet,
Én e halomra hajtom fejemet.
Legyen, Lysander: nézz más fekhelyet,
Én e halomra hajtom fejemet.
LYSANDER.
Egy hant legyen kettőnk párnája itt:
Egy szív, egy ágy, két kebel és egy hit.
Egy hant legyen kettőnk párnája itt:
Egy szív, egy ágy, két kebel és egy hit.
HERMIA.
Nem úgy, Lysander: ha szeretsz galambom,
Fekügy’ odább, ne ily közel, ha mondom.
Nem úgy, Lysander: ha szeretsz galambom,
Fekügy’ odább, ne ily közel, ha mondom.
LYSANDER.
Oh kedvesem, hiszen ne értsd balul
A mit szerelmem esd ártatlanul.
Szivem sziveddel, mondom, olyan egy,
Hogy már a kettő nem két-számba megy:
Egy eskü láncza fűzi kebelünk’:
Két kebel egy hit: összes lételünk.
Hagyj hát fekünnöm e közelb helyen,
S bár helyet adsz, nem lészek helytelen.
Oh kedvesem, hiszen ne értsd balul
A mit szerelmem esd ártatlanul.
Szivem sziveddel, mondom, olyan egy,
Hogy már a kettő nem két-számba megy:
Egy eskü láncza fűzi kebelünk’:
Két kebel egy hit: összes lételünk.
Hagyj hát fekünnöm e közelb helyen,
S bár helyet adsz, nem lészek helytelen.
HERMIA.
Lysander szójátékot űz velem.
De, jó barátom, hogyha engemet
Szeretsz, odább fekügy’, s tarts illemet,
A mennyi távolt ifju és leány
Közt a világi tisztesség kiván,
Azt tartsd meg, édes; most jó éjszakát.
Tartson szerelmed az életen át.
Lysander szójátékot űz velem.
De, jó barátom, hogyha engemet
Szeretsz, odább fekügy’, s tarts illemet,
A mennyi távolt ifju és leány
Közt a világi tisztesség kiván,
Azt tartsd meg, édes; most jó éjszakát.
Tartson szerelmed az életen át.
LYSANDER.
Ámen imádra; áment rebegek:
Éltem szakadjon ha törvényt szegek. –
Most minden enyhét öntse rád az álom.
Ámen imádra; áment rebegek:
Éltem szakadjon ha törvényt szegek. –
Most minden enyhét öntse rád az álom.
HERMIA.
Felét a jókivánónak kivánom.
Felét a jókivánónak kivánom.
| (Elalusznak.) |
PUCK (jő).
Összejártam a cserét,
S athenéit nem lelék,
Hogy szemén a fűlevet
Megpróbáljam, mit tehet.
De ni, Éj és Csend! ki ez?
Rajta athenéi mez:
Uram ifja lesz, ki bánt
S gúnyol egy athéni lányt;
S íme a szüz is ledőlt,
Ágya a nyirkos durva föld.
Szende lélek! hogy fekszel
E pimaszhoz oly közel?
Hé kölök! tartsd a szemed:
Hintem rá e báj-levet;
Majd ha ébred ez a szem,
Űzze álmát szerelem.
Ébredj föl, ha távozom,
Demetrius jő és Heléna futva.
Összejártam a cserét,
S athenéit nem lelék,
Hogy szemén a fűlevet
Megpróbáljam, mit tehet.
De ni, Éj és Csend! ki ez?
Rajta athenéi mez:
Uram ifja lesz, ki bánt
S gúnyol egy athéni lányt;
S íme a szüz is ledőlt,
Ágya a nyirkos durva föld.
Szende lélek! hogy fekszel
E pimaszhoz oly közel?
Hé kölök! tartsd a szemed:
Hintem rá e báj-levet;
Majd ha ébred ez a szem,
Űzze álmát szerelem.
Ébredj föl, ha távozom,
| Mert reám vár Oberon. | (El.) |
HELÉNA.
Ölj meg, csak állj meg, jó Demetrius.
Ölj meg, csak állj meg, jó Demetrius.
DEMETRIUS.
Lódulj ha mondom, mert vesztedre futsz.
Lódulj ha mondom, mert vesztedre futsz.
HELÉNA.
Oh, a sötétben hagynál? azt ne tedd.
Oh, a sötétben hagynál? azt ne tedd.
DEMETRIUS.
Maradj; ne merj követni engemet.
Maradj; ne merj követni engemet.
| (Demetrius el.) |
HELÉNA.
Oh! e futásban már alig lehellek.
Minél tovább esdem, még úgy se’ kellek.
Boldog Hermia, bárhol pihen ő,
Mert van szemében áldott vonzerő.
Hol vette fényét? haj! nem sós könyektől.
Gyakrabban ázott az enyém ezektől.
Nem, nem, én rút vagyok, mint medve rút,
Hisz’ tőlem a vad is rettenve fut;
Nem csuda hát, ha engem látva szörnyed
S kerül Demetrius, mint csodaszörnyet.
Mely gaz tükör vett rá csalóka fénynyel,
Mérköznöm Hermia csillag szemével!
De ki ez itt? Lysander, fekve? holt?
Vagy alszik? – Sebje nincsen; vér se’ folyt. –
Ébredj, Lysander, jó uram, ha élsz.
Oh! e futásban már alig lehellek.
Minél tovább esdem, még úgy se’ kellek.
Boldog Hermia, bárhol pihen ő,
Mert van szemében áldott vonzerő.
Hol vette fényét? haj! nem sós könyektől.
Gyakrabban ázott az enyém ezektől.
Nem, nem, én rút vagyok, mint medve rút,
Hisz’ tőlem a vad is rettenve fut;
Nem csuda hát, ha engem látva szörnyed
S kerül Demetrius, mint csodaszörnyet.
Mely gaz tükör vett rá csalóka fénynyel,
Mérköznöm Hermia csillag szemével!
De ki ez itt? Lysander, fekve? holt?
Vagy alszik? – Sebje nincsen; vér se’ folyt. –
Ébredj, Lysander, jó uram, ha élsz.
LYSANDER (fölserken).
A tűzbe érted, angyalom, ha kérsz.
Heléna! átvilágló tünemény!
Természet túltesz a mű remekén:
Kebledben ím a szívet látom én.
Hol van Demetrius? Hah, mint ohajtom,
Hogy e hitvány nevet kioltsa kardom!
A tűzbe érted, angyalom, ha kérsz.
Heléna! átvilágló tünemény!
Természet túltesz a mű remekén:
Kebledben ím a szívet látom én.
Hol van Demetrius? Hah, mint ohajtom,
Hogy e hitvány nevet kioltsa kardom!
HELÉNA.
Ne mondj, Lysander, oh ne mondj ilyet.
Szeresse Hermiát: oh istenem!
Mit bánod azt te? Hermia tied,
Te érd meg azzal.
Ne mondj, Lysander, oh ne mondj ilyet.
Szeresse Hermiát: oh istenem!
Mit bánod azt te? Hermia tied,
Te érd meg azzal.
LYSANDER.
Sőt bánom útált perczeim’ körében.
Nem Hermiát, Helénát szeretem.
Hollót galambért ki nem ad cserében?
A férfi vágya értelmét uralja,
S te vagy különb leány, eszem bevallja.
Idővel érik a gyümölcs, növény:
Éretlen ifju voltam eddig én;
De most a férfikor teljéhez érve,
Az értelem lőn vágyaim vezére,
S hí szép szemedhez, hol a szerelem
Édes kalandját írva föllelem.
| Én? ő vele? Nem: |
Nem Hermiát, Helénát szeretem.
Hollót galambért ki nem ad cserében?
A férfi vágya értelmét uralja,
S te vagy különb leány, eszem bevallja.
Idővel érik a gyümölcs, növény:
Éretlen ifju voltam eddig én;
De most a férfikor teljéhez érve,
Az értelem lőn vágyaim vezére,
S hí szép szemedhez, hol a szerelem
Édes kalandját írva föllelem.
HELÉNA.
Oh, mért születtem én ily hetyke gúnyra!
Tőled kivált, velem így bánni csúnya!
Nem elég hát, ifju ember, nem elég
Hogy egy édes pillantást sem nyerék,
Nem is fogok, Demetrius szeméből, –
Hanem te is gúnyt űzsz e gyöngeségből?
Fáj tőled ezt, nagyon fáj, hallani,
Csúf módra így szerelmet vallani.
Élj boldogúl: ámbár – zokon ne essék,
Több nálad, úgy hivém, a szívnemesség.
Oh, hogy a nő, kit ifja megvetett,
Oh, mért születtem én ily hetyke gúnyra!
Tőled kivált, velem így bánni csúnya!
Nem elég hát, ifju ember, nem elég
Hogy egy édes pillantást sem nyerék,
Nem is fogok, Demetrius szeméből, –
Hanem te is gúnyt űzsz e gyöngeségből?
Fáj tőled ezt, nagyon fáj, hallani,
Csúf módra így szerelmet vallani.
Élj boldogúl: ámbár – zokon ne essék,
Több nálad, úgy hivém, a szívnemesség.
Oh, hogy a nő, kit ifja megvetett,
| Más férfinál sem nyer kiméletet! | (El.) |
LYSANDER.
Nem látta ezt. – Alugy’ csak, Hermia,
Többé Lysander rád se’ néz soha;
Mert mint ha édest élvezénk sokat,
Annál erősebb undor látogat;
Vagy mint tévelygés, melyet az eretnek
Elhágy, legundokabb a rászedettnek:
Úgy te is, én csömöröm, tévhitem,
Légy meggyülölve, – de kivált nekem.
És te, szerelmem összes indulatja,
Nem látta ezt. – Alugy’ csak, Hermia,
Többé Lysander rád se’ néz soha;
Mert mint ha édest élvezénk sokat,
Annál erősebb undor látogat;
Vagy mint tévelygés, melyet az eretnek
Elhágy, legundokabb a rászedettnek:
Úgy te is, én csömöröm, tévhitem,
Légy meggyülölve, – de kivált nekem.
És te, szerelmem összes indulatja,
| Tiszteld Helénát, légy az ő lovagja. | (El.) |
HERMIA (felsikolt).
Ne hagyj, Lysander! kígyó – istenem!
Hamar, hamar! ni hol csúsz, keblemen.
Oh boldog isten, mílyet álmodám!
Hogy reszketek belé most is; no lám.
Úgy tetszett, kígyó rágja szívemet,
És te mosolygva nézted vesztemet.
Lysander! nincs sehol? Mindenható!
Nem hallja? itt hagyott? se hang, se szó.
Lysander, szólj! édes Lysanderem,
Az égre, szólj! megöl a félelem.
Nincs válasz? – értem; hűtlen itt hagyál:
Ne hagyj, Lysander! kígyó – istenem!
Hamar, hamar! ni hol csúsz, keblemen.
Oh boldog isten, mílyet álmodám!
Hogy reszketek belé most is; no lám.
Úgy tetszett, kígyó rágja szívemet,
És te mosolygva nézted vesztemet.
Lysander! nincs sehol? Mindenható!
Nem hallja? itt hagyott? se hang, se szó.
Lysander, szólj! édes Lysanderem,
Az égre, szólj! megöl a félelem.
Nincs válasz? – értem; hűtlen itt hagyál:
| De fölkereslek: vagy te, vagy – halál! | (El.) |
