I. SZÍN.

Teljes szövegű keresés

Ugyanott.
Titania és Zuboly, Tündér-kisérettel; hátul Oberon láthatlanúl.
TITANIA.
Jer, ülj le mellém e virágpadon,
Én kedves orczád majd simogatom
És pézmarózsát tűzdelek hajadba,
Szép nagy fülednek csókra csókot adva.
ZUBOLY.
Hol van Babvirág?
BABVIRÁG.
Tessék.
ZUBOLY.
Vakard a fejem, Babvirág. – Hol van mosziő Pókháló?
PÓKHÁLÓ.
Tessék.
ZUBOLY.
Mosziő Pókháló; édes mosziő, vegye a fegyverét, s öljön le nekem egy vörös czombú poszméhet valami bogáncskóró tetején; aztán, édes mosziő, hozza ide nekem a limpes-lompos mézet. De ne törje magát nagyon, mosziő; és vigyázzon mosziő, hogy a lépet se törje ám el; sajnálnám, ha bekeverné magát a mézzel, signor. – Hol van mosziő Mustármag?
MUSTÁRMAG.
Tessék.
ZUBOLY.
Adja az öklét, mosziő Mustármag. Kérem, ne czerimóniázzon, édes mosziő.
MUSTÁRMAG.
Mit tetszik parancsolni?
ZUBOLY.
Semmit, édes mosziő, csak hogy segítsen Pókháló úrfinak kaparni. Borbélyhoz kell mennem, mosziő; mert úgy sejtem, rettentő szőrös a pofám, pedig én oly csiklandós szamár vagyok, hogy mihelyt a szakállam viszket, mindjárt vakarnom kell.
TITANIA.
Nem óhajtasz zenét, édes galambom?
ZUBOLY.
Nagyon zenére termett fülem van: hadd szóljon hát a doromb!
TITANIA.
Vagy, édesem, nem ennél valamit?
ZUBOLY.
De biz igen, egy mércze abrakot; valami jó száraz zabot megropogtatnék. Úgy veszem észre, nagy étvágyam volna egy kötél szénára; csak nincs párja a jó édes szénának.
TITANIA.
Kalandor szellemim közől egyet
Elküldök új dióért az evethez.
ZUBOLY.
Jobban esnék egy vagy két marok száraz bükköny. De kérem, hagyja meg a cselédinek, senki se háborgasson: nagy expositiót érzek az alvásra.
TITANIA.
Alugy’ hát, én meg karjaimba fonlak.
Tündérim el, el mind! ki merre lát.
Ekkép szövődik a loncz, a folyondár
Gyöngéden össze; így gyürűzi a
Szil kérges újjait a nő-borostyán.
Oh hogy szeretlek! oh, hogy olvadok! (Elalusznak.)
Puck jő.
OBERON (kilép).
Itt vagy, Robin. Ládd, ládd be gyönyörű!
Már szánni kezdem őrült kínjait;
Imént a sűrűben előtaláltam,
E csúf bolondnak szedve illatot:
Megtámadám és összekoczczanánk,
Mert épen akkor tűze fris szagos
Virágfüzért bozontos üstökére;
S mely másszor a bimbókon keleti
Gyöngyszem gyanánt duzzadva áll, a harmat,
Az most a gyönge kis virág szemén
Mint könyü rezge, a szégyen miatt.
Midőn kedvemre jól lekorholám
S ő szép szavakkal engesztelve kért,
Én sürgetém a váltott gyermeket;
Id’adta, mindjár’ és el is vitette
Szellemlakomba gyors tündérivel.
Most, a fiú enyim levén, szeméről
E csúnya rontást én is elveszem;
Te meg, fiam Puck, ez athénei
Fejéről vond le azt a furcsa bőrt,
Hogy, ha fölébred, mint a többiek
Hadd térjen ő is Athénébe meg,
S ne jusson e kaland eszébe, csak
Mint egy rossz álom zaklatásai.
De már feloldom a tündér királynét.
Légy, minő vagy, kedvesem!
Láss, mikép látsz rendesen.
Diána fűve Ámor virágát
Győzze le tüstént, rontsa varázsát.
Ébredj királyném, szép Titánia!
TITANIA.
Oh, milyen álmak! kedves Oberon:
Mintha szamárba lettem vón’ szerelmes.
OBERON.
Ott fekszik a hű.
TITANIA.
De hogy eshetett ez?
Mily undorodva néz most rá szemem!
OBERON.
Csak csendesen! – Vedd le a főt, Robin.
Zenét, királyné, mely jobban leverje
A rendes álomnál érzésöket.
TITANIA.
Zenét! Zendüljön altató zeném!
PUCK.
Ha ébredsz, pislogj a magad szamár szemén.
OBERON.
Zenét! – Királyném fogd kezem s jövel:
A föld, melyen alusznak, ringjon el.
Most a szivesség köztünk újra kel,
S holnap, ha Theseus nászt ünnepel,
Éjfélkor ott legyünk, s vig tánczra fel!
Áldást szerencsét rájok adni kell.
Im e szerelmes két pár hű kebel
Hős Theseussal szintén összekel.
PUCK.
Szellemek királya! halld:
Hallom a pacsirta-dalt.
OBERON.
Úgy, királyném, szaporán
Lebbenünk az éj után.
Kerüljük a földgolyót
Sebesebben mint a hold.
TITANIA.
Jer királyom; s szállva majd
Fejtsd meg ezt az éji bajt:
Alva hogy’ juték ide,
E halandók közibe.(El mind.)
(Kürtharsogás.)
Theseus, Hippolyta, Egéus, Kiséret jönnek.
THESEUS.
Menjen, az erdészt hivja valaki.
Bevégezők e hajnal ünnepét,
S minthogy korán van és elég idő,
Hadd hallja mátkám az ebek zenéjét. –
Le kell nyaklózni a völgyben nyugotra. –
Hívjátok, mondom, a vadászt hamar. –
Mi, szép királyném, a tetőre hágunk
S hallgatjuk a zenélő zűrzavart
Mit a viszhang s kutyáim serge tart.
HYPPOLITA.
Ott voltam egyszer Cadmus- s Herculessel
Midőn medvét hajtottak spártai
Ebekkel Creta erdein: sohsem
Hallottam oly szép hősi zajt: az erdők,
A lég, a forrás, minden ott körül
Egy lármahang volt. Nem hallék soha
Oly zengő zürzavart, oly méla dörgést.
THESEUS.
Az én kutyám is mind spártai faj,
Lefüggő száju, sárga mind; s fülökkel
Lesöprik a fűről a harmatot;
Leppentyüik mint a thessal bikáé;
Lassúk futásra, de szájuk harang:
Alább-alább mind. Úgy hogy összezengőbb
Vonítást kürtre nem hallott soha
Se Creta, Sparta, sem Thessalia;
Itélj, ha hallod. – Ej! miféle nimfák?
EGÉUS.
Uram, ez itt az én leányom, alva,
E meg Lysander; az Demetrius;
Csudálkozom, hol járnak itt rakáson.
THESEUS.
Úgy lesz, korán fölkeltek, nézni május
Ez ünnepét, s meghallva szándokom,
Előre jöttek, itt üdvözleni. –
De szólj, Egéus, nem ma van kitűzve
Hogy válaszát kimondja Hermia?
EGÉUS.
Ma van kegyelmes úr.
THESEUS.
Jőjön vadásznép, és kürtölje fel.
(Kivül kürtszó és zaj.)
(Demetrius, Lysander, Hermia és Heléna felriadnak.)
THESEUS.
No, jó reggelt fiúk. Bálintnap elmult:
S még csak most párosodnak e rigók?
LYSANDER.
Uram, bocsánat!(Térdre esnek.)
THESEUS.
Kérem, álljatok fel.
Tudom, vetélytársak valátok együtt:
Hogy a csudába hát e szép barátság?
Hogyan fér össze gyűlölet s vetély,
Hogy együtt hálnak és egyik se’ fél?
LYSANDER.
Uram, zavartan, fél álomba’, fél-
Imette szólok: egy lelkem hite!
De nem tudom, hogyan jövék ide;
Úgy gondolom, (hazudni nem szeretnék,
Úgy van – hogy is van? már emlékezem:)
Én Hermiával szöktem e ligetbe,
Hogy Athenéből oly vidékre fussunk
Hol az athéni törvény szigora –
EGÉUS.
Elég! elég! Uram, hallottad ezt!
Törvényt kivánok, törvényt a fejére.
Szökni akartak; lásd, Demetrius,
Így téged, engem is megrablani,
Téged arádtól és engem szavamtól,
Adott szavamtól, hogy lányom tiéd.
DEMETRIUS.
Uram, Heléna megmondá nekem
Szándékukat s hogy e ligetbe szöktek;
És én követtem őket dühösen,
Engem pedig szerelmes szép Heléna.
De jó uram, nem t’om mi csoda által
(Mert csoda volt) szerelmem Hermiához
Mint hó elolvadt, s most olyan nekem
Mint holmi játékszer emléke, mely
Kicsiny koromban vágyam czélja volt;
Most minden érzés, hű erély szivemben,
Szememnek tárgya s minden gyönyöre
Csupán Heléna. Ő volt jegyesem
Mielőtt csak láttam volna Hermiát:
De megvetém e tápot, mint beteg;
Gyógyulva megjött a természetes
Íz; most kivánom, érzem, jól esik,
S hozzá örökre hű is maradok.
THESEUS.
Jó sors hozott így össze hű szivek,
De majd beszéltek erről többet is. –
Egéus, én megmásitom szavad,
Mert még ma e két pár, együtt velünk,
Oltár előtt örökre egyesül.
És, minthogy a reg java elhaladt,
A czélba vett vadászat elmarad.
Jerünk Athénbe vissza édesem,
Hármas menyegzőt ülni fényesen. –
Jer Hippolyta.
(Theseus, Hippolyta, Egéus, Kiséret el.)
DEMETRIUS.
Előttem ez mind elfut, összefoly
Mint felhővé mosódó messzi hegység.
HERMIA.
Nekem meg olyan, mintha két szemem
Kettőzve látna mindent.
HELÉNA.
Nekem is:
Meg mintha kincset leltem volna, mely
Enyém is, mégsem az: Demetriust.
DEMETRIUS.
De hát ébren vagyunk? tudjátok azt?
Úgy rémlik egyre alszunk, álmodunk.
Vagy itt volt és hivott a fejedelem?
HERMIA.
Itt ám, atyám is.
HELÉNA.
Meg Hippolyta.
LYSANDER.
S azt hagyta: menjünk oltárhoz velök.
DEMETRIUS.
Úgy hát nem álmodunk. Jerünk utána;
Majd elbeszéljük álmunkat menet.(El mind.)
Zuboly fölébred.
ZUBOLY.
Aztán, ha végszavam következik, hívjatok, s jelenek: – a legközelebbi így van: „Szépséges Pyramus.” – Hé! ha! hó! – Vaczkor Péter! Dudás, a fuvófoldozó! Orrondi, az üstfoldozó! Ösztövér! – Isten engem! most elszöktek, itt hagytak alva. Rettentő különös látásom volt. Azt álmodtam, hogy – ész legyen a ki megmondja micsoda álom volt az: az ember csupa sült szamár, ha azt az álmot meg akarja fejteni. Úgy tetszik, mintha én, izé – nincs élő teremtés ki megmondhassa, mi voltam én. Úgy tetszik, mintha én… mintha nekem, izé – de az ember futó bolond ha meg akarja mondani, mim volt nekem. Ember szeme nem hallott olyat, ember füle nem látott olyat, ember keze nem képes azt ízlelni, se nyelve felfogni, se szíve kimondani, milyet álmodtam én. Rábeszélem Vaczkort, csináljon egy nótát erről az álomról e legyen a czíme: „Zuboly álma”, mert még most is zubog a fülem belé; s eldallom egyik jelenet végén a fejedelem előtt: vagy talán, hogy annál tetszősb legyen, Thisbe halálán fúvom el.(El.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem