II. SZÍN.
Leonato kertje.
Bencze és Margit, szemközt találkozva, jönnek.
BENCZE.
Kérlek, édes Margit, játszál a kezemre egy kissé, hogy beszélhessek Beátriszszal.
Kérlek, édes Margit, játszál a kezemre egy kissé, hogy beszélhessek Beátriszszal.
MARGIT.
Ír-e aztán egy szonettet a szépségem dicséretére?
Ír-e aztán egy szonettet a szépségem dicséretére?
BENCZE.
Írok, édes Margit, olyan ragyogó stilusban, hogy élő ember túl nem tesz rajta; mert, igaz lelkemre, megérdemled.
Írok, édes Margit, olyan ragyogó stilusban, hogy élő ember túl nem tesz rajta; mert, igaz lelkemre, megérdemled.
MARGIT.
Hogy túltegyenek rajtam? Köszönöm.
Hogy túltegyenek rajtam? Köszönöm.
BENCZE.
Eszed olyan gyors, mint az agár szája; mindent elkap.
Eszed olyan gyors, mint az agár szája; mindent elkap.
MARGIT.
Az öné pedig úgy eltompult, mint a vívómester tőre, mely bök, de nem árt.
Az öné pedig úgy eltompult, mint a vívómester tőre, mely bök, de nem árt.
BENCZE.
Egészen férfias élcz, Margit: nőt ez nem sérthetne. De én leteszem a fegyvert. Kérlek, hozd el Beátriszt.
Egészen férfias élcz, Margit: nőt ez nem sérthetne. De én leteszem a fegyvert. Kérlek, hozd el Beátriszt.
MARGIT.
Jól van, elhivom; de nem hozom, hiszen van lába.
Jól van, elhivom; de nem hozom, hiszen van lába.
BENCZE.
(Bencze dúdolva.)
Még Ámor is,
A kis hamis,
Ha rám tekint,
Megszán az is,
tudniilik az éneklésemért; de a szerelemben: Leander a híres úszó, Troilus a kerítők első fölfedezője, és egy egész könyvteli sorozata ezeknek a hajdani szőnyegtaposóknak, kiknek neve még ma is lágyan suhan a sima versek egyenes ösvényén, bizony valamennyiöket sem forgatta úgy összevissza a szerelem, mint szegény fejemet. Hanem versben nem tudom bizonyítani; megpróbáltam, de nem találok más rímet, mint „hölgy,” „tölgy:” ez igen illetlen; „élcz,” „fércz:” ez goromba; „bölcs,” „lőcs:” ez meg túlságosan igaz: mindeniket kényes dolog használni. Nem, én nem születtem verselő csillagzat alatt, és ünnepélyes kifejezésekkel sem tudok beszélni.
Beátrisz jő.
Édes Beátrisz, tehát eljöve, mikor kérettem?
| Úgy el is jön. | (Margit el.) |
Még Ámor is,
A kis hamis,
Ha rám tekint,
Megszán az is,
tudniilik az éneklésemért; de a szerelemben: Leander a híres úszó, Troilus a kerítők első fölfedezője, és egy egész könyvteli sorozata ezeknek a hajdani szőnyegtaposóknak, kiknek neve még ma is lágyan suhan a sima versek egyenes ösvényén, bizony valamennyiöket sem forgatta úgy összevissza a szerelem, mint szegény fejemet. Hanem versben nem tudom bizonyítani; megpróbáltam, de nem találok más rímet, mint „hölgy,” „tölgy:” ez igen illetlen; „élcz,” „fércz:” ez goromba; „bölcs,” „lőcs:” ez meg túlságosan igaz: mindeniket kényes dolog használni. Nem, én nem születtem verselő csillagzat alatt, és ünnepélyes kifejezésekkel sem tudok beszélni.
Beátrisz jő.
Édes Beátrisz, tehát eljöve, mikor kérettem?
BEÁTRISZ.
El, uram; és eltávozom, mikor parancsolja.
El, uram; és eltávozom, mikor parancsolja.
BENCZE.
Óh maradjon csak akkorig.
Óh maradjon csak akkorig.
BEÁTRISZ.
„Akkor” ki van mondva: most hát Isten áldja meg! De mégis addig nem megyek, míg meg nem tudom, a miért jöttem: mi történt ön és Claudio között?
„Akkor” ki van mondva: most hát Isten áldja meg! De mégis addig nem megyek, míg meg nem tudom, a miért jöttem: mi történt ön és Claudio között?
BENCZE.
Csak léha szavak: adjon egy csókot reájok.
Csak léha szavak: adjon egy csókot reájok.
BEÁTRISZ.
Léha szó, léha szellő; s léha szellő hamar megárt; tehát csókolatlanul távozom.
Léha szó, léha szellő; s léha szellő hamar megárt; tehát csókolatlanul távozom.
BENCZE.
Kiriasztja a szót valódi értelméből, oly hatalmas az élcze. De, nyiltan szólva: Claudio megkapta a kihívásomat, s vagy rövid időn többet hallok tőle, vagy gyávának nyilatkoztatom. Most, kérem, mondja meg, melyik rossz tulajdonomért szeretett először belém.
Kiriasztja a szót valódi értelméből, oly hatalmas az élcze. De, nyiltan szólva: Claudio megkapta a kihívásomat, s vagy rövid időn többet hallok tőle, vagy gyávának nyilatkoztatom. Most, kérem, mondja meg, melyik rossz tulajdonomért szeretett először belém.
BEÁTRISZ.
Valamennyiért: mert oly egyetértéssel alkotják azok a rosszaság országát, hogy nem engednek semmi jó tulajdont magok közé vegyűlni. És ön melyik rossz tulajdonomért szenvedte először szerelmét irántam?
Valamennyiért: mert oly egyetértéssel alkotják azok a rosszaság országát, hogy nem engednek semmi jó tulajdont magok közé vegyűlni. És ön melyik rossz tulajdonomért szenvedte először szerelmét irántam?
BENCZE.
Szenvedtem a szerelmet! jó kifejezés. Szenvedem a szerelmet, igazán, mert akaratom ellen szeretlek.
Szenvedtem a szerelmet! jó kifejezés. Szenvedem a szerelmet, igazán, mert akaratom ellen szeretlek.
BEÁTRISZ.
Szive daczára, gondolom. Oh szegény szív! Ha ön daczol vele miattam, én is daczolok vele ön miatt: mert soha sem tudnám szeretni azt, a mit barátom gyűlöl.
Szive daczára, gondolom. Oh szegény szív! Ha ön daczol vele miattam, én is daczolok vele ön miatt: mert soha sem tudnám szeretni azt, a mit barátom gyűlöl.
BENCZE.
Nagyon okosak vagyunk mi, ön és én, hogy békében összekeljünk.
Nagyon okosak vagyunk mi, ön és én, hogy békében összekeljünk.
BEÁTRISZ.
E vallomásból nem látszik: okos ember húsz közt sincs egy, a ki önmagát dicsérje.
E vallomásból nem látszik: okos ember húsz közt sincs egy, a ki önmagát dicsérje.
BENCZE.
Réges régi mondás már az, Beátrisz, mely még a jó szomszédok idejében támadt. Mai napság, ha az ember föl nem állítja a síremlékét, míg meg nem hal, bizony nem él tovább az emlékezetben, csak míg a harang szól és az özvegy sír.
Réges régi mondás már az, Beátrisz, mely még a jó szomszédok idejében támadt. Mai napság, ha az ember föl nem állítja a síremlékét, míg meg nem hal, bizony nem él tovább az emlékezetben, csak míg a harang szól és az özvegy sír.
BEÁTRISZ.
És meddig tart ez, mit gondol?
És meddig tart ez, mit gondol?
BENCZE.
Kérdés: talán egy óráig jajgat s egy negyedig kesereg; azért tehát legjobb kisegítő az okos embernek (ha Féreg úr, a lelkiismerete, nem akadályozza), hogy maga legyen a saját erényének trombitája, mint én vagyok a magamé. Ennyit az öndicséretről, a mi, merem állítani, dicséretreméltó. – Mondja, kérem, hogy van a húga?
Kérdés: talán egy óráig jajgat s egy negyedig kesereg; azért tehát legjobb kisegítő az okos embernek (ha Féreg úr, a lelkiismerete, nem akadályozza), hogy maga legyen a saját erényének trombitája, mint én vagyok a magamé. Ennyit az öndicséretről, a mi, merem állítani, dicséretreméltó. – Mondja, kérem, hogy van a húga?
BEÁTRISZ.
Igen rosszúl.
Igen rosszúl.
BENCZE.
Hát ön?
Hát ön?
BEÁTRISZ.
Én is igen rosszúl.
Én is igen rosszúl.
BENCZE.
Bízzék Istenben, szeressen engem, és jobbuljon meg. Most én is búcsút veszek, mert itt jön valaki, nagyon sietve.
Ursula jő.
Bízzék Istenben, szeressen engem, és jobbuljon meg. Most én is búcsút veszek, mert itt jön valaki, nagyon sietve.
Ursula jő.
URSULA.
Kisasszony, jöjjön, kérem, a bátyjához. Óriás zavar van otthon: kiderült, hogy Héro kisasszonyt hamisan vádolták, a herczeget és Claudiót roppantul megcsalták; János úr a szerzője mindennek, a ki azóta megszökött. Jöjjön, kérem, azonnal.
Kisasszony, jöjjön, kérem, a bátyjához. Óriás zavar van otthon: kiderült, hogy Héro kisasszonyt hamisan vádolták, a herczeget és Claudiót roppantul megcsalták; János úr a szerzője mindennek, a ki azóta megszökött. Jöjjön, kérem, azonnal.
BEÁTRISZ.
Jön-e uram ezeket a jó újságokat megtudni?
Jön-e uram ezeket a jó újságokat megtudni?
BENCZE.
| Szivedben akarok élni, öledben halni és szemeidben temetkezni; s azonkivül most is, ime, megyek veled a bátyádhoz. | (Elmennek.) |
