Branko Mikulić

Teljes szövegű keresés

Branko Mikulić
A jugoszláv kormány bosnyák származású miniszterelnöke 1988 júniusában töltötte be 60. születésnapját, de már jó 3 évtizede szerepel a politika porondján.
Gyermekfejjel csatlakozott az antifasiszta partizánokhoz, majd a fölszabadulás után közgazdasági és jogi tanulmányokat folytatott. Ezzel a háttérrel teljesen logikusnak tűnt lendületes politikai pályafutása. Volt járási párttitkár és körzeti tanácselnök, boszniai KB-titkár és helyi kormányelnök, majd 1969-től közel 1 évtizeden át a Bosznia-hercegovinai Kommunisták Szövetségének elnöke (egyben az országos pártelnökség tagja). Tito elnök legközvetlenebb munkatársai közé tartozott, így nem okozott meglepetést amikor e legendás vezető halála után-a rendszeres rotáció jegyében – egy esztendőre őt választották a párt elnökévé.
Ezután ismét „szűkebb pátriájában” serénykedett: a tagköztársaság elnökeként, majd a szarajevói téli olimpia fő szervezőjeként. E posztokon feltűnően jó adminisztrátornak bizonyult, így kevesen lepődtek meg igazán, hogy a belgrádi „nagypolitikába” visszatérve az államelnökség körforgása helyett tartósabb és alighanem kényesebb megbízatást vállalt: 1986-ban a szövetségi kormány élére került.
A gazdasági gondtömeg ritkításában – úgy tűnik – nagy szükség van elnyűhetetlen kezdeményezőkészségére. De olykor még ez is kevésnek bizonyul az öröklött és alig csillapodó nehézségek enyhítéséhez. A rekordinflációért (1987: 167%), a hatalmas adóssághegyért (jó 20 milliárd USD) súlyos árat fizet a kormány is, amelynek a parlament ülésszakán lemondását követelték.
Ám Mikulićot – aki egy erdész fia – keményebb fából faragták, és ideológiai fegyelme is visszatartja attól, hogy egykönnyen meghajoljon a követelések előtt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem