Az infláció
Az infláció
Az infláció a pénz értékének romlása, ami az árszínvonal viszonylag gyors emelkedésén keresztül érzékelhető. Ezért, s továbbá azért is, mert mindenfajta árszintemelkedés előbb-utóbb átcsap a fogyasztói árszintre, a legtöbb országban a fogyasztói árak átlagos változása a politikai figyelem középpontjában van.
Az infláció azonban csak jelenség: a gazdasági működési zavarainak vészcsengője. A gazdaságpolitikai feladata tehát sohasem lehet a pénzérték romlásának mesterséges megállítása, az áremelkedések adminisztratív eszközökkel való lefojtása, hanem csakis az inflációt kiváltó okok megszüntetése.
Az inflációt kiváltó tényezők 3 – egymással szorosan összefüggő – fő csoportba sorolhatók. Ezek
– a kereslet,
– a kínálat, ill. a költségek és
– a várakozások (a vevők és eladók várakozásai)
által kiváltott inflációs nyomás.
A keresleti infláció akkor indul meg, ha túl sok pénz kerget túl kevés árut. Nagyobb a vásárlásra szánt pénzmennyiség, ill. az igénybe vehető hitel, mint amennyi az áru.
A kínálat oldalról akkor indul el az infláció, ha a termelés valamelyik fontos költségtényezője jelentősen emelkedik. Költséginflációt indíthat el pl. a bérek (teljesítménynövekedéssel nem fedezett) emelkedése, nagyobb energiaár-emelkedés (pl. az olajárrobbanás idején), fontos nyersanyagok jelentős áremelkedése. Költséginflációt okozhat az adók, a vámok, illetékek növelése is, azaz ha az állam a költségvetés hiányát az elvonások fokozásával (s nem a kiadások csökkentésével) igyekszik mérsékelni. A költséginfláció csak akkor válthat ki tartós inflációs nyomást, ha a pénzforgalmat irányító állami szervek (jegybank) lazítják a hitelezési feltételeket, vagy a költségvetésen keresztül közvetlen juttatásokkal kompenzálják a költségemelkedést stb., tehát a kereslet oldaláról is táplálják az inflációt.
Inflációs nyomást gyakorolhatnak továbbá a gazdaság szereplőinek várakozásai, azaz a jövőbeni piaci helyzet megítélése is. Ha pl. a lakosság arra számít, hogy az árszint emelkedni fog, mégpedig az általa megszokottnál nagyobb mértékben, akkor előbbre hozza vásárlásait, szabadul a pénzétől, még hitelt is igénybe vesz vásárlási célokra. Inflációs várakozások esetén nő tehát a pénz forgási sebessége, ami ugyanolyan hatást vált ki, mintha a pénz mennyisége növekedett volna. A termelők inflációs várakozása visszafogja a kínálatot, mert az eladók az árak gyors emelkedésére számítanak.
Az inflációs várakozások azonban csakis addig és akkor képesek a gazdaságra inflációs nyomást gyakorolni, amíg és amennyiben a pénzügyi szervek is táplálják – finanszírozzák – a növekvő keresletet. Ha ez a pénzkiáramlás szigorításával nem történik meg, akkor a kereslet előbb-utóbb visszahúzódik, a kínálat pedig – a pénzhiány leküzdésére – ismét kitágul.
A magyar gazdaság 2 – világméretekben is kiugró jelentőségű – inflációt élt át. Mindkettő háborús eredetű, keresleti infláció és a pénz értékének teljes elvesztésével járó, ún. hiperinfláció volt.
