A magyar hiperinfláció az I. világháború után
A magyar hiperinfláció az I. világháború után
Az 1914-ben megindult folyamat lényegében 10 évig tartott s az 1924-ben végrehajtott stabilizációval ért véget. 1919 júniusában Magyarországon 13,5-szer annyi pénz volt forgalomban, mint 1913-ban. Ugyanezen időszak alatt az árszínvonal 14,5-szeresére növekedett.
1919 júliusát követően a magyar pénzügyi kormányzatnak le kellett bélyegezni az osztrák–magyar korona állományának azt a részét amely az új magyar területen – a trianoni békeszerződés értelmében – a magyar lakosság birtokában volt. A forgalomban levő bankjegyek kiegészültek a Tanácsköztársaság pénzügyi kormányzata által kibocsátott bankjegyekkel is. 1919 júliusa és 1924 decembere között az árszint 1183-szorosára, a forgalomban levő bankjegymennyiség 668-szorosára nőtt.
1919 után a hiperinflációt a magyar állami költségvetés jelentős deficitje gyorsította.
Költségvetési deficit a kiadások százalékában:
| 1920–21 | 47,9 |
| 1921–22 | 24,1 |
| 1922–23 | 21,0 |
| 1923–24 | 34,4 |
Az 1921 augusztusában létrehozott Állami Bankjegyintézet azonban nemcsak a költségvetést táplálta bankjegyekkel, hanem bőségesen nyújtott kedvezményes feltételek mellett hiteleket a mezőgazdaságnak is.
Az I. világháború utáni hiperinflációnak a Népszövetség közbejöttével és külföldi segítséggel megalapozott stabilizáció és az új valuta, a pengő bevezetése vetett véget.
