A parlamenti pártok 1996-ban
A parlamenti pártok 1996-ban
Pozícióharcokkal és öndefiníciós vitákkal zárták és kezdték az 1996-os évet a parlamenti jobbközép pártok. Januárban és februárban több héten át zajlott a nyilatkozatháború Giczy Györgynek, a KDNP elnökének a frakcióvezetői tisztért folytatott küzdelme és az MDF-ben esedékes elnökválasztás kapcsán. A jobbközép pártok „nemzeti” és „liberális” táborra szakadtak. Utóbbi kifejezést mint a lejáratásra legalkalmasabb jelzőt használta a Giczy György vezette kereszténydemokrata és a Lezsák Sándor irányította demokrata fórumos csoport. A velük szemben álló felek a KDNP-ben Isépy Tamás és Latorcai János, illetve az MDF-ben Szabó Iván. Bár a törésvonal mindkét pártban az 1990 és 1994 közötti kormányzati pozíciót viseltek (a „liberálisok”) és a kabinetből kimaradtak (a „nemzetiek”) között húzódott, az Antall-kormány két meghatározó alakja, Füzessy Tibor és Boross Péter a „nemzeti” tábort választotta.
Az MDF 10. országos gyűlése március 2-án Lezsák Sándort választotta a párt elnökévé. A fórumon belüli személyes és politikai ellentétek ekkorra már kibékíthetetlenekké váltak. A Lezsák-féle tábor szerint Szabó Ivánék liberális, túlzottan eurocentrikus politikát képviselnek, háttérbe szorítják az MDF nemzeti vonalát. A „liberálisok” viszont radikális, jobboldali, populista jelzőkkel illették Lezsák Sándorékat.
Szabó Iván, a vesztes elnökjelölt 300 küldött élén kivonult az országos tanácskozásról, és március 4-én egy új párt létrehozását jelentette be. A „miniszterek pártjaként” számon tartott Magyar Demokrata Néppárt (MDNP) 15, a frakcióalakításhoz szükséges legkevesebb számú képviselőt tudott meggyőzni arról, hogy érdemes elhagyni az MDF-et. Az MDF kettéválása mindkét tábort megviselte, a Néppárt 1996 végén is mindössze 1 százalékos támogatottsággal bírt, a fórum pedig a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos határ körül mozgott.
Úgy tűnik, a KDNP sem járt jobban, bár a pártszakadást épp az MDF példájára hivatkozva még ma is halogatják. A decemberben elnökké választott Giczy György többször távozásra szólította fel Isépy Tamás frakcióvezetőt, a párt „liberálisainak” első számú vezetőjét. Mindezek ellenére a KDNP egy párt maradt. A „liberálisok” Giczyék szabálytalanságai miatt bírósághoz fordultak a decemberi elnökválasztó országos választmány döntéseinek felfüggesztését kérve. Sokáig úgy tűnt, a jobbközép ellenzéki pártok belső konfliktusait egyetlen parlamenti erő sem képes kihasználni. A konzervatív szavazók nem találtak megfelelőnek tartott politikai pártot, a felmérések a bizonytalan választók számának növekedését mutatták. (Az FKGP tábora a közvélemény-kutatók szerint főként az MSZP-től elhódított választókkal növekedett. Év végén a szocialistákkal azonos, 18 százaléknyi voksra számíthattak.) A Tocsik-botrány kellett ahhoz, hogy a koalíciót elutasítók rátaláljanak a Fideszre, melynek 1996 őszétől látványosan növekedett népszerűsége. A Medián felmérései szerint 1996 decemberére a biztos szavazók körében 12 százalékos támogatottsággal bíró párt nagyobb megrázkódtatás nélkül „vette” az elmúlt évet, bár 1996-ban sem sikerült létrehozniuk a Polgári Szövetséget. Úgy tűnik, a fiatal demokraták tanultak az 1994-es választási kudarcból, és a parlamentben mérsékelt hangnemet ütöttek meg. A Polgári Magyarországért című vitairatuk pedig a korrupció elleni küzdelmet, a családot mint a társadalom legfontosabb intézményét és a határon túl élő magyarok érdekeinek képviseletét állította középpontba.
A sokáig a népszerűségi lista harmadik helyén álló pártot, az SZDSZ-t – még a Szokai–Tocsik botrány kirobbanása előtt, augusztus végén – elhagyta volt elnöke, Tölgyessy Péter. Tölgyessy 1994-ben ellenezte a párt belépését a koalícióba, mondván: az SZDSZ képtelen lesz befolyásolni a Horn-kormány politikáját. A volt pártelnök félelme beigazolódni látszott a Szokai–Tocsik ügy kirobbanása után, amikor kiderült, a szabaddemokraták is érintettek, s világossá vált: az SZDSZ „kint is vagyok, bent is vagyok” koalíciós taktikája nem hozott sikert. A botrány egyértelművé tette, a szabaddemokraták olyannyira a kormányszövetség részei, hogy osztoznak az MSZP-vel annak kétes ügyletein is. A mély etikai válságot átélt párt elnöke, Pető Iván októberben még a távozás gondolatával foglalkozott – felajánlotta lemondását az ügyvivői testületnek –, novemberre azonban már világossá tette fölényét: a párt küldöttértekezlete kétharmados többséggel ismét első számú vezetőjévé választotta. Ekkor már nem volt kérdés a koalícióhoz való viszony sem, a Szokai–Tocsik botrány kényszerpályára terelte az SZDSZ-t. A kormánykoalíció felmondásáról való szavazást pedig a néhány héttel korábban még lemondását fontolgató Pető Iván és a pártelit meghatározó alakjai akadályozták meg a küldöttgyűlésen.
Korántsem tűnt az SZDSZ-hez vagy a Fideszhez hasonlóan egységesnek 1996-ban az MSZP. A koalíció szükségessége, a stabilizációs gazdaságpolitika támogatása és a pártelnöki-miniszterelnöki funkció szétválasztása állandó vitatémát adott az MSZP belső közvéleménye számára. Gyakran hangzottak el „drámai fejleményeket” sejtető kifejezések, röppentek fel nevek, indultak meg a találgatások a lehetséges utód személyéről. Mégis, valamennyi változást sürgető kezdeményezés kudarcba fulladt, jórészt Horn Gyula pártelnök taktikai lépéseinek köszönhetően. A feszült miskolci kongresszus után januárban megerősítették a képviselők az MSZP-frakció vezetését. Végleg igent mondtak a koalícióra a kormányszövetség feltétlen híveként számon tartott Szekeres Imre ismételt megválasztásával. Hogy a stabilizációval kapcsolatos kérdéseket is megválaszolták, azt mutatja a „technokraták”, Puch László, Keller László pozícióinak megerősödése és Burány Sándor frakcióvezető-helyettessé választása. Mindezek után már nem volt kétséges, hogy a márciusi V. kongresszus Horn Gyula pártelnök megerősödését hozza. Vitányi Ivánt, a szocialisták legjobb szónokát a miniszterelnökhöz hiperlojális Baja Ferenc váltotta fel az országos választmány élén, a januárban még pártelnökjelöltként emlegetett Kósáné Kovács Magda ügyvezető alelnök lett, háttérbe szorult viszont Csintalan Sándor és a korábbi „főpénztárnok”, Máté László.
A párton belüli véleménykülönbségek a márciusi egységes fellépés után a frakció és a kormány közötti ellentétekben mutatkoztak meg. A csatározásból egyszer a kormány, máskor pedig a képviselőcsoport került ki győztesen. A legnagyobb meglepetést kétségtelenül az alkotmánykoncepcióhoz benyújtott módosító csomag leszavazása jelentette, melyben aktív szerepet vállaltak miniszteri rangú szocialista politikusok is.
Nem várt politikai csapás érte a nagyobbik kormánypártot 1996 szeptemberében a Szokai–Tocsik ügy kirobbanásával. Nemcsak a megtévedt minisztere, Suchman Tamás mellett kiálló kormányfő, hanem a párt is vesztett népszerűségéből. A nyáron még magabiztos szocialistákkal, akik – nem utolsósorban alternatíva hiányában – méltán bízhattak az 1998-as választások megnyerésében, őszre nagyot fordult a világ. Bár hivatalosan egyetlen politikus sem ismerte el, hogy az ÁPV Rt.-től pártkasszákba indult a 804 millió forintos sikerdíj jelentős része, hónapokon át a kormánypártokhoz közel álló cégekről és a pénz vándorlásáról cikkezett a sajtó, a legfőbb ügyész pedig az MSZP pénztárnoka, Boldvai László mentelmi jogának felfüggesztését kérte. Az ügyészi gyanú szerint Boldvai befolyással való üzérkedéssel vádolható. Hogy mi lesz a vizsgálatok eredménye, az ma még kétséges, politikailag azonban az szinte bizonyos, hogy az 1998-as választásokra nem lesz hatástalan a Szokai–Tocsik ügy.
január 10.
január 12.
január 21.
január 29.
március 2.
március 6.
március 11.
március 14.
március 29.
május 20.
június 27.
augusztus 30.
szeptember 19.
szeptember 24.
október 14.
október 15.
november 12.
november 13.
november 17.
november 22.
december 1.
december 15.
Pártok és politikusok népszerűsége 1996-ban (Medián Közvéleménykutató Intézet)
A parlamenti pártok támogatottsága a biztos szavazók körében (százalék)
Illegális megfigyelések
Baranyagate
Olajgate-vizsgálat
Tocsik-ügy
Döglött akták
A rendőrség elmúlt éve
A KBI születése
Maffiaháború
