Az Országgyűlés
Az Országgyűlés
A parlament 1996-ban is tartotta korábban diktált tempóját. Tavaly 252 döntést hoztak a képviselők: 75 új törvényt hoztak, 57-et módosítottak, 120 országgyűlési határozatot alkottak. (Ez szinte teljesen megegyezik 1995-ös teljesítményükkel: akkor 67 új törvényt, 59 törvénymódosítást, 128 országgyűlési határozatot, összesen 254 döntést jegyeztek fel. Alakuló ülése, 1994. június 28-a óta egyébként 600 döntés – aktusonkénti megoszlásban 161, 147 és 292 – született az Országgyűlésben.) A február 5-től december 19-ig tartó törvényhozási esztendőben 36 ülést, ezen belül 98 ülésnapot tartott a parlament, vagyis minden egyes ülésnapra két és fél, törvényhozással kapcsolatos döntés jutott. Az összes szavazás száma 2307 volt, tehát ülésnaponkét majdnem huszonnégyszer nyomták meg valamelyik gombot a képviselők. A szavazások legnagyobb hányadát, 64,4 százalékot bizottsági ajánlás pontjáról alkotott vélemény tette ki, zárószavazás önálló indítvány egészéről 14 százalék, míg interpellációra adott válasz feletti szavazás 7,8 százalék volt. A 2307-ben csak a számítógép által regisztrált szavazások vannak benne, ezeken kívül számtalanszor rendelt el a levezető elnök például ügyrendi szavazást kézfelnyújtással, gyakran határozatképtelenség közepette. Nyolcszor került sor titkos szavazásra, kivétel nélkül személyi javaslatok esetén, s tizenháromszor kért valamelyik – egytől egyig ellenzéki – frakció név szerinti szavazást.
A parlamenti munka nagy része a közvélemény által kevéssé látható bizottságokban zajlott. A plenáris ülések mért összidőtartama 847 óra (ebből 783 óra a tárgyalási idő), a tizenkilenc állandó bizottság 647 ülésen 1745 órát és negyven percet ülésezett (harminc kihelyezett üléssel együtt), s további 144 óra hetven percet mértek az öt vizsgálóbizottság 58 ülésén. A parlamentnek tavaly ezeken felül 64 albizottsága is volt.
A parlament összetételében tavaly is bekövetkeztek változások. Két listás képviselő mondott le, Kalmár Péter (MSZP) és Rajk László (SZDSZ), mindkettő helyett újat jelölt frakciója. A belső mozgások zöme (huszonháromból tizennyolc) az MDF szétszakadásának következménye. Tizenöten március 11-én megalakították a Magyar Demokrata Néppártot, Salamon László és Für Lajos pedig a függetleneket választotta. A kötelező, hat hónapi „pihenőidő” után Salamon a Fidesz soraiba ült. Az SZDSZ-t hagyta el Tölgyessy Péter, a függetlenek közül a KDNP frakciójába került a korábban az MDF-et elhagyó Fekete György. Az átülésekben a csúcstartó Schamschula György: februárban kilépett az MDF-ből, szeptemberben felvették a Független Kisgazdapártba, ám nem egészen másfél hónappal később ismét független (a volt miniszter az egyetlen nem kormánypárti áldozata a Tocsik-ügynek; a kisgazdák egy 1993-as, 1,4 milliárd forint értékű sikerdíjkifizetés miatt zárták ki Schamschulát). Az MDF megfogyatkozásának következményeként a KDNP lett a negyedik legerősebb frakció, és áprilisban Salamon Lászlót Füzessy Tibor váltotta fel a harmadik parlamenti alelnöki tisztségben.
Tavaly is jellemző volt a napirend előtti felszólalások özöne. Egy híján ezerötszázat regisztráltak, többségük (1146) a kétperces reagálás. Kifejezetten kezdeményezőként csupán tíz százalékban léptek fel kormánypártiak, a pálmát ezúttal is a kisgazdák vitték el: a 353 napirend előtti felszólalásból 78-at jegyeztek; KDNP 69, MDF 67, Fidesz 66, MDNP 37 a további sorrend. A teljes napirend előtti vitaidő egyébként nem egészen 68 órát tett ki, egy óra híján televíziós közvetítés ideje alatt. A nézők negyvenhét és fél órán átt láthattak ellenzéki, tizenkilenc és fél órán át kormánypárti felszólalót napirend előtt. Az 5109 összes felszólalás már kiegyenlítettebb képet mutat. A kormánypártok 2522 ízben emelkedtek szólásra 213 óra összidőben, ebből 115 órát a tv-is közvetített, az ellenzéki pártok 2489 beszéde 240 órát tett ki, 132 órában televízió előtt, a függetlenek 98-szor kértek szót, tízórányi idejükből hat órát a tévé is sugárzott. Az ellenzéki frakciók egyébként úgyszólván megsokszorozva számukat használták ki a házszabály rendelkezéseiből származó lehetőségeket. Amíg a napirendi pontok tárgyalásakor az egy képviselőre jutó felszólalás az MSZP-ben 7,9, az SZDSZ-ben 12,5, addig a szemben ülő sorokban ennek kétszerese-háromszorosa: az FKGP-ben 26,4, a KDNP-ben 21,3, a Fideszben 21,5, az MDF-ben 20,1, az MDNP-ben 19,5, a függetleneknél 25,1 felszólalás jut minden egyes frakciótagra.
Tavaly sem sok babér termett az ellenzéki képviselői önálló indítványoknak. A kormánypártiak által jegyzett 31 javaslat több mint harmadát, 11-et elfogadott a parlament, a 143 ellenzéki kezdeményezésből mindössze négy vezetett sikerre. A kormánypárti-ellenzéki közös indítványok száma 14 volt, de csak egyet tett magáévá később a kormánypárti többségű Ház. Az összes képviselői önálló indítványok száma 194 volt.
A kormány-ellenzék–metszésvonal legszemléletesebben az azonnali kérdések, az interpellációk és a kérdések számsoraiban jelenik meg. 1996-ban 453 azonnali kérdést tettek fel a kormány tagjainak. A huszonnyolc százalékos képviseletet birtokló ellenzék uralta ezt a „műfajt”: 86 százalékban, 392 kérdéssel képviseltette megát. Itt is vezet a kisgazdapárt 96 azonnali kérdéssel, őt követi alig lemaradva az MDF (90), a Fidesz (84), a KDNP (69) és az MDNP (53). Összesen 206 interpelláció hangzott el, amelynek mindössze három (!) százalékát nyújtotta be koalíciós képviselő (hatot szocialista párti, kettőt szabaddemokrata). Elsöprő többséggel vezet az FKGP (72), a többi ellenzéki párt erősen leszakadt: MDF (37), KDNP (32), Fidesz (30) és MDNP (22). Az első látásra nyomasztó ellenzéki fölényt a képviselő által nem, de az Országgyűlés által elfogadott interpellációk száma-aránya megmagyarázza. A kormánytöbbség szigorúan tartja magát ahhoz a koalíciós szerződésben előírt kötelezettséghez, hogy képviselőiknek szolidárisoknak kell lenniük a kormány tagjaihoz, elkerülendő az előző ciklusban tapasztalt anomáliát, amikor egyedül a privatizációs minisztert tizenhétszer szavazta le saját többsége. Így aztán az MSZP–SZDSZ alkotta többség rendre elfogadta az ellenzéki és független interpelláló által visszautasított választ (157, illetve 3), három kormánypárti képviselő nemleges ítéletét csak egyszer tette magáévá. A „tét nélküli” kérdésekben ismét csupán 85 százalék az ellenzéki fölény (614-ből 528). Érdekes módon itt magasan az MDF vezet 49 százalékkal, az MSZP 13 százalékkal második (egyértelműen zömmel az egyéni választókerület érdekében tett lobbifelszólalásokkal), a három legnagyobb ellenzéki párt 11-11 százalékkal következik, hatodik az MDNP négy, utolsó az SZDSZ kevesebb mint egy százalékkal.
Kihasználta az ellenzék a politikai vitanap nyújtotta lehetőséget, valamint azt, hogy a 386 képviselő ötöde kezdeményezheti vizsgálóbizottság felállítását. A hat vitanap közül négyet nem kormánypárti képviselő, illetve frakciója szervezett meg: a kormány családpolitikájáról az akkor még MDF-es Pusztai Erzsébet, a feketegazdaságról Zwack Péter (független), a kormány félidei munkájáról az akkor már MDNP-s Pusztai, a társadalombiztosításról Lezsák Sándor (MDF). A cigányság helyzetéről Gellért Kis Gábor (MSZP), a nyugdíjreformról pedig a kormány kért politikai vitanapot tartani. Öt vizsgálóbizottság működött 1996-ban. A Budapest Bank 12 milliárd forint értékű állami támogatását vizsgáló testület még 1995-ben alakult meg, tevékenységét tavaly május végén befejezte. Ugyancsak 1995-ben állott fel az adós- és bankkonszolidáció körülményeit, valamint az Egészségbiztosítási Önkormányzat és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár gazdálkodását vizsgáló bizottság. 1995 decemberében alakult ugyan, de munkáját csak tavaly januárban kezdte el az úgynevezett Olajgate-bizottság, amely 1997 márciusában készítette el jelentését (lényegében csak összeférhetetlenséget megállapítva az orosz államadósság hasznosítására kötött üzletekben). A tavaly felállított vizsgálóbizottság a „Tocsik-ügy” részleteit kutatja ellenzéki, a fideszes Deutsch Tamás elnökletével. Ez a botrány – noha csak szeptemberben került az Országgyűlés elé – uralta a parlament utolsó hónapjait. A vizsgálóbizottságok 144 órányi összülésidejéből 57 órával részesedett e különtestület, az 58 ülésből tizenhármat ők tartottak. A Tocsik-bizottságban fordult elő első ízben, hogy megtagadták az együttműködést parlamenti testület által megidézettek (Tocsik Márta és az ÁPV Rt. volt vezetői), hivatkozva az ellenük indult büntetőeljárásra. Ez felszínre hozta az alkotmány előírása (mindenki köteles megjelenni és felvilágosítást adni) és az egyik legfontosabb büntetőjogi alapelv (senki sem köteles önmagára terhelő vallomást tenni) között. A Tocsik-ügy egyébként is mélyen megrázta a kormánypártokat. Azont túl, hogy az SZDSZ elnöke bejelentette lemondását tisztéről, de a párt vezető testülete nem fogadta el, az 1994 óta távozott három szabaddemokrata egyike, Rajk László kifejezetten pártja érintettsége miatt mondott le mandátumáról. A belterületi földek körül kipattant botrány politikai súlyát növeli, hogy két héttel a Tocsik-bizottság megalakulása után – a megfigyelők szerint erre válaszul – a kormánypárti frakciók az Alkotmány- és igazságügyi bizottság keretében albizottságot állítottak fel „egyes pártoknak az állami vagyonból juttatott ingatlanok felmérése céljából”; valójában az MDF és a Fidesz 1992 végén végrehajtott székházügyét tárgyalják újra.
Az év második felének törvényhozási vitáira már rányomta bélyegét az egyre közeledő választási kampány. Az első „hangos ügy” az éppen hatályba lépett szja-törvény módosítása volt: a parlament márciusban, nem sokkal a bevallási határidő előtt változtatta meg a nyugdíjas munkavállalókat sújtó rendelkezéseket. Ugyancsak márciusban nagy vita után az eredetileg Göncz Árpád államfő által szorgalmazott módosítással szigorították a Büntető Törvénykönyv rasszizmus elleni passzusait. Az első jelentős, kifejezetten politikai töltetű összecsapás a nyolc MIG-29-es vadászgép parlamenti hozzájárulás nélküli külföldi lőgyakorlatra repülése miatt tört ki májusban. Keleti György honvédelmi miniszter felajánlott lemondását a kormányfő nem fogadta el. A szinte az egész őszi ülésszakon – főként napirend előtti felszólalásokkal – jelenlévő törvényjavaslat tízezer kórházi ágy megszüntetéséről csak a kormánypárti többség támogatásával fogadtatott el júniusban. Ugyanebben a hónapban részben név szerinti szavazással emelkedett törvényerőre az öregségi nyugdíjkorhatár emeléséről szólő javaslat.
A legélesebb ideológiai szembenállást ezúttal is alapszerződés, a Romániával kötött megállapodás vitája hozta. Az augusztusban váratlanul elhatározott kormányzati szándék után alkotmányjogi vita kerekedett arról, hogy a kormány az Országgyűlés előzetes hozzájárulása nélkül megkötheti-e az alapszerződést. Ennek az ügynek volt része az a vita is, hogy nem képviselőn és állami vezetőn kívül ki szólalhat fel a parlamentben; a koalíció nem járult hozzá Markó Béla RMDSZ-elnök hozzászólásához. A ratifikációt végül az FKGP által kezdeményezett név szerinti végszavazással végezte el a parlament decemberben.
Végletesen megosztotta a két oldalt az alkotmánybíró-választás. A paritásos jelölőbizottság novemberben két ízben is Bruhács János pécsi jogászprofesszort ajánlotta megválasztani, noha az MSZP–SZDSZ többség ellene szavazott a plenáris ülésen. Egyedül Holló Andrást, a koalíció jelöltjét sikerült alkotmánybírává választani, így aztán az Alkotmánybíróság továbbra is a működésképtelenség határán táncol. Kisebb baki Solt Pál újraválasztásakor is történt júniusban: a Legfelsőbb Bíróság elnökét csak másodjára sikerült további hat évre megválasztani. Györgyi Kálmán legfőbb ügyész újraválasztása simán átment, amiként februárban Sólyom László, az Alkotmánybíróság elnöke is megerősíttetett tisztében. Nincs viszont elnöke az Állami Számvevőszéknek. Hagelmayer István áprilisban kérte felmentését, június óta jogilag sincs vezetője a testületnek, amelynek élére 1997 márciusáig sem sikerült megválasztani az utódot. Nem váltott ki viszont heves ellentétet a lakástakarékpénztárakról szóló törvény novemberi vitája. Ugyanezen a napon hirdették ki az úgynevezett pitbull-törvényt, amelyet két fideszes képviselő nyújtott be. Lényegében vita nélkül járult hozzá a parlament ahhoz, hogy meghosszabbítsák a magyar műszaki alakulat mandátumát a boszniai nemzetközi békefenntartó alakulat keretében.
Tavaly erősen mérséklődtek a koalíciós belvillongások. Lényegében két olyan ügy akadt, amelyben az előzetes egyeztetések ellenére megbomlott a kormánypártok harmóniája. Júniusban a jelenlévő szocialista kormánytagok többségének és néhány MSZP-prominensnek ellenszavazatával, illetve tartózkodásával megbukott az új alkotmány szabályozási elveihez benyújtott módosító indítványok elfogadása. Ezután az SZDSZ megakadályozta a házszabály módosítását, amely korlátozta volna a napirend előtti felszólalások lehetőségét. Az MSZP-ben ezt az alkotmánykoncepció fiaskója miatti bosszúnak minősítették. Az új alaptörvényt ezután az Alkotmány-előkészítő bizottság visszakérte, majd szeptemberben, a szocialista kívánságok többségét beépítve megint benyújtotta a parlamentnek. És noha a parlament decemberben megszavazta az alkotmánykoncepciót, amely után hozzákezdtek a normaszöveg elkészítéséhez, eközben újraéledtek azok az alapvető koncepcionális ellentétek (például egy- vagy kétkamarás parlament, közvetlen vagy közvetett államfőválasztás), amelyek áthidalása nélkül elképzelhetetlen az alkotmány elfogadása.
A kormány egyetlenegy jelentősebb ügyben került szembe saját képviselőinek nagy részével. A személyi jövedelemadó egy százalékának közcélra fordítását a kormány javaslatával ellentétben 1997. január 1-jétől tették lehetővé, nem kis részben az SZDSZ közreműködésével, amely a koalíció egyik adósságaként fogta fel ezt a civil jogot. Két ízben viszont a köztársasági elnök élt alkotmányos jogával: sem a képviselők jogállásáról, sem az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló törvény módosítását nem írta alá, hanem visszaküldte megfontolásra a parlamentnek. Mindkét jogszabállyal szemben alkotmányos kifogásai támadtak Göncz Árpádnak. Az 1994-ben kormányra került koalíció és az államfő között ez volt az első összezördülés.
Mentelmi ügyek*
A képviselőcsoportok és a függetlenek részesedése a parlamenti mandátumokból a választási eredményhez képest
Felszólalások időtartama képviselőcsoportonként (óra:perc)
Felszólalások száma és időtartama a napirendi pontok tárgyalása során, kormánypárt–ellenzék szerint 1996. február 5. –1996. decem…
Felszólalások száma és megoszlása a napiendi pontok tárgyalása során képviselőcsoportonként
A pártok képviselőcsoportjainak, valamint a független képviselőknek a részesedése a parlamenti mandátumokból
Kimutatás a képviselők bizottsági tagságáról (1994. június, 1996. december)
Frakciók szerinti részvétel az állandó bizottságok ülésein
A változások hatása a pártok képviselőcsoportjaira
