Az európai NATO-tagországok légierői
Az európai NATO-tagországok légierői
A már említett hadsereg nélküli NATO-tag Izland s a csak jelképes szárazföldi erőt fenntartő Luxemburg kivételével az összes többi európai NATO-tagország hadseregében önálló haderőnem a légierő, melynek harcfeladatai közül a legfontosabbak: háborúban az ország légterének oltalmazása, védelme az ellenséges repülő támadóeszközök ellen, békében a légtérellenőrzés. A légierő háborús feladatai között szerepel még a légifölény kivívása a hadszíntér fölött, légicsapás mérése az ellenséges szárazföldi és haditengerészeti erők csoportosítására, továbbá a hadszíntér-felderítés.
A légierő fontos feladata békében – békefenntartó, illetve béketeremtő tevékenység során is –, valamint háborúban egyaránt a saját csapatok, haditechnikai eszközök, anyagok légi úton való szállítása.
Az említett feladatokra a légierő állományába különféle célokra szolgáló felfegyverzett – harci – repülőgépes, légvédelmi rakétás, különleges szállító repülőgépes és helikopteres egységek tartoznak.
A légierő a szárazföldi csapatokhoz hasonlóan szervezetileg alegységekből (raj, század), egységekből (wing, ezred), magasabbegységekből (hadosztály) és seregtestekből (hadsereg) áll.
Az európai NATO-hadseregek légierejét jellemzi, hogy harci repülőgépei úgynevezett harcászati jellegűek (néhány kiöregedőfélben lévő francia közepes bombázó kivételével), vagyis alapvetően légvédelmi feladatok ellátására, illetve az esetleges hadszíntér felett a szárazföldi haderőnem műveleteit támogató tevékenységre alkalmasak.
A légierő harci repülőgépeinek gyakorlati feladatai között szokás megemlíteni az elfogóvadász, a földi támogató, a hadszíntér-felderítő szerepkört. Az európai NATO-országokban ma már nincs kifejezetten elfogóvadász repülőgép.
Az európai NATO-hadseregek harci repülőgépeinek többsége többfeladatú. Ez azt jelenti, hogy a harci repülőgép az említett három fő feladat mindegyikére alkalmas – az aktuális feladatkör a gép által hordozott fegyverzettől vagy felszereléstől függ.
A légvédelmi elfogóvadász feladatra szolgál a harci repülőgépbe rendszerint beépített 20-30 mm űrméretű, nagy tűzerejű gépágyú, valamint a félszárnyak és a törzs alá felfüggesztett különféle hatótávolságú légiharc-rakétafegyver. Amennyiben a gépet a földi harc támogatására – úgynevezett vadászbombázó feladatkörben – kívánják alkalmazni, a légiharcrakéták többsége helyett légibombákból, földi célok elleni, irányított és nem irányított rakétákból, illetve ezek sajátos kombinációjából álló fegyverkészletet függesztenek fel.
A többfeladatú harci repülőgép alkalmassá tehető hadszíntér-felderítésre, vagyis az ellenség levegőből figyelésére, a csapatok elhelyezkedésének, mozgásának folyamatos nyomon követésére. (Tulajdonképpen minden harci repülőgép harcfeladata közben felderítőtevékenységet is végez, figyelemmel kíséri az ellenséges csapatok állományát, elhelyezkedését, mozgását.)
A hadszíntér-felderítő feladatokra a többfeladatú harci repülőgép fedélzeti fegyverzetének nagyobb része helyett különféle felderítő készleteket függesztenek fel, rendszerint konténerben a szárny vagy a törzs alá. Ez a felderítőkészlet fényképezőgépekből, televíziós kamerákból, rádió-lehallgatókészülékekből állhat.
Az európai NATO-országok légierejében néhány régebbi harcirepülőgép-típus nem többfeladatú, hanem kifejezetten földi támogatásra szolgáló erős fegyverzetű vagy kiterjedt beépített felderítőeszközökkel s csak önvédelemre szolgáló fegyverzettel ellátott konstrukció. E régebbi típusok jellegzetessége, hogy az adott feladatra már a gyárban alakították ki szerkezeti sajátosságaikat. Így számos régebbi harci repülőgép esetében – egy ország légierejében is – különböző, eltérő feladatra szolgálót típusváltozatot tartanak szolgálatban.
A légierő úgynevezett kisegítő repülőgépei közé tartoznak mindenekelőtt a szállító repülőgépek, a futárgépek, nemkülönben azok a speciális repülőgépek, melyek fedélzetén lévő berendezések a rádióelektronikai háború folytatására szolgálnak, azzal a feladattal, hogy zavarják-bénítsák az ellenfél híradását, rádiólokátorainak és más rádióelektronikai berendezéseinek működését.
A szállítórepülő-egységek feladata a csapatok és a nehéz haditechnikai eszközök nagy távolságra rövid idő alatt történő átszállítása, a csapatok gyors manőverezésének biztosítása. E feladatok végrehajtása érdekében egyfelől a haditechnikai eszközöket, a fegyverrendszerek alkotóelemeinek jelentős hányadát úgy alakítják ki, hogy alkalmasak legyenek a légi szállításra, másfelől pedig kifejlesztették a különösen nagy teherbíró képességű katonai szállító repülőeszközöket, a nagy befogadóképességű repülőgépeket, helikoptereket.
A katonai szállító repülőgépeket az általuk szállítható teher tömege alapján szokás csoportosítani. A 3–5 tonna teherbíróképességűeket a könnyű, a 15–20 tonnát szállítókat a közepes, az ennél nagyobbakat pedig a nehéz szállítógépek kategóriájába sorolják.
Az európai NATO-hadseregek légierejében többségében megtalálhatók a sajátos katonai feladatokra be- és kirakodórámpával ellátott könnyű és közepes szállítórepülőgépek. Nehéz katonai szállítórepülőgép azonban egyetlen európai NATO-légierőben sincs.
Az általános – szállító, futár, mentő stb. – helikopterek egy része az európai NATO-hadseregek többségében a légierő állományában is megtalálható. Azonban csak egyetlen európai NATO-hadseregben szervezték a harci helikoptereket a légierőbe.
A NATO-hadseregek légiereje többségének szervezetébe tartoznak a nagy, esetenként a közepes hatómagasságú légvédelmi rakétás alakulatok (vagy legalábbis ezek egy része).
Ez természetesen azt jelenti, hogy ugyancsak a légierő állományába sorolták a légvédelmi rakéták (és persze az elfogóvadász repülőgépek) számára a célokat meghatározó és rávezető rádiólokátorokat (radarokat) működtető katonai szervezeteket is, az úgynevezett rádiótechnikai alakulatokat.
Egy adott ország légvédelmi rendszereinek ugyanis alapvető felderítő eszközei a nagy hatótávolságú földfeszíni telepítésű rádiólokátorok. Az úgynevezett rádiótechnikai csapatok állományába tartozó felderítőeszközök folyamatosan, szünet nélkül pásztázzák a légteret, és több száz kilométeres távolságról is időben jelzik a be nem jelentett, idegen, támadó szándékkal közeledő ellenséges légicélt.
A légierő – a szárazföldi haderőnemhez hasonlóan – természetesen ugyancsak rendelkezik szakcsapatokkal és logisztikai (hadtáp) egységekkel, alegységekkel. Ezek sajátos feladata a szárazföldi térségben elhelyezkedő legnagyobb kiterjedésű (s talán legbonyolultabb) katonai objektumok – a katonai repülőterek – fenntartása, működtetése. Ezt a feladatot bonyolítja, hogy számos európai NATO-hadseregben megszokott gyakorlat a vegyes (polgári-katonai) repülőtér igénybevétele.
