Az EU három pillére
Az EU három pillére
1. Európai Közösség (EK)
Alapja az EGK-szerződés – 1992. febr. 7-től most már EK-szerződés –, kiegészítve a gazdasági és pénzügyi unióval és további olyan témákkal, mint a szociálpolitika, szakképzés, ifjúságpolitika, kultúra, egészségügy, fogyasztóvédelem, transzeurópai hálózatok (TEN), iparpolitika, gazdasági és szociális összetartás (kohézió), kutatás és technológiai fejlesztés, környezetvédelem és fejlesztési együttműködés. A Közösség feladata (az EK-szerződés 2. cikke) a gazdasági élet kiegyensúlyozott fejlesztése, a növekedés, a gazdasági teljesítmények egymáshoz való közelítése, magas foglalkoztatottsági szint, életszínvonal, gazdasági és szociális összetartás, valamint szolidaritás a tagállamok között.
Az EK-nak saját jogrendszere van a szupranacionális szervek révén, valamint végrehajtó jogköre a tagállamok hatásgyakorlása nélkül, azaz jogilag átfog minden egyes polgárt anélkül, hogy bekapcsolná a nemzeti parlamenteket/kormányokat. Néhány tevékenységi területen „közös politikában” állapodtak meg (pl. a közlekedéspolitikában), más területeken csak „poitikában” (így a környezetvédelmi és a szociálpolitikában), további területeken “támogatási együttműködést” (így az oktatási és kulturpolitikában), vagy intézkedéseket (energiaszállítás, idegenforgalom, fogyasztóvédelem, katasztrófaelhárítás) irányoztak elő a szolidaritási elv alapján. Az Európai Parlament részben együtt-döntési (codecision) tevékenységet végez (a transzeurópai hálózatok, az egészségügyi, a kultúra, a fogyasztóvédelem terén), részben pedig “együttműködést” (co-operation) folytat (fejlesztési együttműködés).
Szubszidiaritás (az EK-szerződés 3b. cikke): a Közösség csak akkor lép fel, ha és amennyiben a tagállamok szintjén nem lehet intézkedéseket hozni, ha tehát az intézkedések terjedelme vagy hatása miatt jobb, ha közösségi szinten hozzák azokat.
Az EK szervei (5): Európai Parlament, Tanács (Miniszteri Tanács), Bzottság, Bíróság és Számvevőszék.
Tanácsadó bizottságok (2): gazdasági és szociális bizottság, régiók bizottsága.
Egyéb intézmények: beruházási bank, alapok, ügynökségek, intézetek és alapítványok.
Hivatalos nyelvek: angol, dán, finn, francia, görög, holland, német, olasz, portugál, spanyol és svéd.
2. Közös kül- és biztonságpolitika (KKBP)
Létrejötte: az európai politikai együttműködésben (születése: 1969, 1987 – EEA) való korábbi külpolitikai egyeztetést az Eu-szerződésben közös kül- és biztonságpolitikává fejlesztették tovább, vagyis kötelező „határozattá”, amit meg kell valósítani. A KKBP irányvonalait ugyan továbbra is egyhangúlag kell meghatározni a Miniszteri Tanácsban, ám ezután a közös lépéseket kétharmados többséggel tehetik meg. – A KKBP mindazonáltal eddig csupán nagyon csökevényesen mutatkozik.
Eljárási mód: a Miniszteri Tanácsban kölcsönös tájékoztatás és egyeztetés folyik a tagállamok között. Ha szükséges, a Tanács leszögezi a közös álláspontot. A tagállamok „gondoskodnak arról”, hogy saját állami poitikájuk összhangban álljon a közös állásponttal. A Miniszteri Tanács – az Európai Tanács általános irányvonalai alapján – meghatározza a közös lééseket, amelyek az összes tagállamra nézve kötelezőek, és egyhangúlag határoz arról, hogy a KKBP valamely ügye egy közös lépés tárgya legyen-e (vétójog). A Tanács ezután meghatározza azokat a célokat, amelyeket az EU a lépéssel (akcióval) követ, és eldönti, hogy a végrehajtásról minősített többséggel kell-e határozni. Ha igen, akkor a Miniszteri Tanács ilyen határozatát legkevesebb 10 tagállam legkevesebb 62 „súlyozott” szavazatával kell meghozni. Az EU-szerződés reformját célzó tárgyalások keretei közt a vétójogot el akarják törölni, és többségi határzathozatalt akarnak bevezetni. A védelmi kérdésekben azonban továbbra is egyhangólag döntenének.
3. Együttműködés a bel- és igazságügyi politikában
Ez a terület az EU-szerződésben egységes keretet kapott. Kormányzati együtmtűködésben állapodtak meg, amely az államokat (Dánia kivételével) cselekvésük összehangolására kötelezi a menekültpolitikában, az EU külső határainak ellenőrzésében, a bevándorlási poitikában és a harmadik államok állampolgáraival szemben követett politikában (vagyis a tagállamok felségterületén az illegális bevándorlás, illegális tartózkodás és illegális munkavállalás elleni küzdelemben), a kábítószer-függőség és -kereskedelem, a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni harcban. A tagállamok ugyancsak kötelezettséget vállaltak arra, hogy egy Európai Rendőrség (Europol) keretében kiépítik az információcsere rendszerét. A tagállamok tájékoztatást adnak a Minsizteri Tanácsnak, valamint konzultálnak azzal, hogy eljárásukat összehangolják.
Vízumpolitika: Az EU-szerződés 100. cikkével közös vízumpolitikát vezettek be. 1996. jan. 1. óta az ilyen döntéseket minősített többséggel hozzák. Egy harmadik államból való hirtelen menekültáradat esetén a Miniszteri Tanács legfeljebb hat hónapra vízumkötelezettséget vezethet be az érintett állam állampolgárai számára. (A vízumpolitika ezzel szupranacionális.).
