Maastricht II
Maastricht II
Az EU-szerződésben (N cikk) a tagok leszögezték, hogy egy 1996-ban összehívandó kormányközi értekezlet keretében értékelik az EU-szerződést. Az értekezlet előkészítésével a „reflexiós csoportot” bízták meg, amelyben mind a 15 tagállamnak egy-egy képviselője, az EU-bizottság egy tagja, az Európai Parlament két képviselője és a Miniszteri Tanács Titkárságának három tagja kapott helyet. 1995. dec. 15-16-tól találkozott Madridban az Európai Tanács, az előkészítés végett. 1996. márc. 29-én a 15 állam- és kormányfő Torinóban megnyitotta az EU reformját célzó kormányközi értekezletet. Az 1997 első felére tervezett befejezésig a konferencia havonta a külügyminiszterek szintjén ült össze. Franciaország és Nagy-Britannia ellenszavazata dacára először vettek részt közvetlenül – együttes üléseken, vélemény- és információcseréken – egy kormányközi EU-értekezleten az Európa Parlament képviselői. Emellett találkoztak a kormányok megbízottai is. A kormányközi értekezlet hivatalos munkaprogramját az Európa Tanács torinói nyitótalálkozóján rögzítették. A legfontosabb célok a következők voltak:
– Intézményi reform és a polgárközeliség erősítése: a Miniszteri Tanács döntéseinél az egyhangúság még domináló elvét messzemenően fel kell váltani a többségi döntéshozatal bevezetésével. Ez ellen különösen Nagy-Britannia foglal állást, amely általában elutasítja minden további szuverenitás átruházását az EU-szervekre. – A jövőben már csak háromféle határozathozatali eljárás lenne az Európa Parlamentben: határozatok egyszerű állásfoglalással a közösségi eljárás alá nem eső döntéseknél, a parlament hozzájárulása külpolitikai szerződésekhez, valamint a Miniszteri Tanáccsal szemben széleskörűen érvényesülő, egyenjogúságon alapuló együtt-döntés a törvényalkotás tekintetében. – Minden állam csupán egyetlen EU-bizottsági tagot küldene Brüsszelbe. – Ellentmondásos volt a vita abban a tekintetben, hogy a tagállamok eltérő sebességgel haladnak bizonyos politikai területeken. Szemben a néhány tagállamból álló, szilárd „központi Európa” koncepciójával, vannak – szakterületek függvényében eltérő összetételű – országcsoportok, amelyek az integráció élén haladnak. Részvételi kényszer (pl. a megreformált WEU keretein belüli békefenntartó intézkedésekben) nem lenne, azonban meg kell akadályozni, hogy egyes tagállamok megakasszák a további integrációs lépéseket. – Németország amellett foglal állást, hogy erősebben kell kiépíteni a szubszidiaritás alaptételét. Eszerint az EU-nak csak azokat a feladatokat kell átvennie, amelyeket jobban tud megoldani, mint az egyes tagállamok. – Különösen az Európa Parlament száll síkra azért, hogy az alapjogok katalógusát vegyék bele a szerződésbe, és hogy az EU csatlakozzék az európai emberi jogi egyezményhez.
– Közös kül- és biztonságpolitika (KKBP): tekintettel az Unió kifelé irányuló elégtelen cselekvési képességére (pl. boszniai háború) a jövőben a külügyminiszteri határozatokat jobban elő kell készíteni. Ennek érdekében a tagállamok és az EU-bizottság hivatalnokaiból közös elemző csoportot kell létrehozni, amely a WEU számára is tevékenykedhet. A WEU, mint lehetséges biztonságpolitikai eszköz szerepe vitatott, részben a NATO meggyengülésétől félnek. – Franciaország amellett van, hogy a KKBP-t egy magas rangú személy („Monsieur X”) testesítse meg, az EP és az EU-bizottság olyan tandemet javasol, amely a Tanács és a Bizottság elnökéből áll.
– Bel- és igazságügyi politika: az EP azt követeli, hogy ezt a politikai területet az államközi együttműködésből az EU illetékességébe vigyék át. Ez ellen voksol azonban többek közt Franciaország és Nagy-Britannia. – A határokon átnyúló szervezett bűnözéssel szemben intenzívebben kell felvenni a harcot. E célból európai rendőri hatóságot (Europol) hoznak létre. – Végül ki akarják alakítani a hatékony menedék-, bevándorlás- és vízumpolitika kereteit (közös feltételek a harmadik államok állampolgárainak beutazására, tartózkodására és jogállására, a hatóságok jobb együttműködése).
– Szociálpolitika és foglalkoztatási politika: nincs egység a foglalkoztatáspolitikai kitételeknek a szerződésben való rögzítését illetően. A skandináv államok, az EP és az EU-bizottság mellette száll síkra, Bonn és London azonban ellenzi.
A kormányközi konferencia döntései csak az 1997-es brit parlamenti választások után voltak várhatók. Az, hogy Nagy-Britannia elutasító álláspontra helyezkedett más tagállamok sok javaslatával szemben, csökkentette a konferencia sikerét illető várakozásokat, kiváltképpen azért is, mert egyes pontokban a szkeptikus brit alapállást osztotta Dánia és Finnország.
