Tervezett Eurofighter-beszerzések
Tervezett Eurofighter-beszerzések
ország
|
előállítási
részesedés
(%-ban)
|
tervezett beszerzési darabszám
| |
|---|---|---|---|
1987-es terv
|
1995-ös terv
| ||
Németország
|
33
|
250
|
140
|
Nagy-Britannia
|
33
|
250
|
250
|
Olaszország
|
21
|
160
|
130
|
Spanyolország
|
13
|
100
|
87
|
Költségek: Azt, hogy az egyes országok milyen arányban vesznek részt az előállításban, 1986-ban a megrendelések számához kötötték. Az Eurofighter ára az elkészített példányok számától függ. 1996 közepén még nem álltak rendelkezésre olyan adatok, amelyek kötelezettségvállaláson alapultak volna. Különböző kalkulációk 103 millió és 175 millió DM közötti „rendszerárból” (darabonkénti ár, beleszámítva az üzemeltetés, a pótalkatrészek, a földi felszerelés költségeit is), indultak ki. Ehhez jön még mintegy 20 millió DM a gép rakétákkal való felszerelésére.
Bundeswehr: Németországban 2002-ben kell leszállítani a Bundeswehrnek az első Eurofightereket. Az Eurofightert főként vadászrepülőgépnek – 2012-től pedig földi célok leküzdésére is alkalmas vadászbombázónak – tervezik. Az Eurofighter kifejlesztése Németországban 1995-ben mintegy 2500 munkavállalót foglalkoztatott. 140 repülőgép beszerzése tízéves időtartam alatt 10-15 ezer munkahelyet biztosítana, elsősorban Baden-Württemberg és Bajorország tartományban. A fejlesztési költségekből való német részvállalás előreláthatólag 10 milliárdra rúg majd. (1988-ban 5,85 milliárd DM-es felső határt állapítottak meg.) Az Eurofighter tervezett műszaki teljesítőképességének 1993-ban elhatározott csökkentése és a szériagyártás elhalasztása a szándékok ellenére növelte a költségeket.
Bírálat: Egy – 1996 elején nyilvánosságra hozott – nemzetközi tanulmány, amelyet a Bonni Nemzetközi Konverziós Központ (BICC) számára készítettek, a nyugat-európai államok csekély katonai fenyegetettségére és a harci repülőgépek leszerelési folyamatára tekintettel az Eurofightert olyan, stratégiailag megkérdőjelezhető és drága iparpolitikai programként értékelte, amely kevéssé használható ki a „high-tech” fejlesztésére és a munkahelyek hosszú távú biztosítására a légiközlekedési iparban. A tudósok úgy tartják, hogy ha politikai döntés születik az Eurofighter mellett, a költségek csökkentése érdekében kizárólag a nagy-britanniai gyártásnak van értelme. A német ipar számára ebben az esetben pótlólagos programokról kellene döntést hozni.
Európai Hagyományos Haderőkről szóló szerződés (CFE) (Tárgyalások az európai hagyományos haderőkről – Conventional Armed Forces in Europe)
A mintegy 50 ezer „fegyverrendszer” leszerelésének határideje 1995. november 17-én járt le. Addig a CFE-előírások 95%-át teljesítették. Az 1996 májusi CFE-felülvizsgálati konferencián a 30 részt vevő állam megállapodott abban, hogy – leginkább a csecsenföldi háború miatti – orosz követelésre módosítják a CFE-szerződést.
A szerződés tartalma: A NATO-államok, valamint az akkori varsói szerződésbeli államok közötti megállapodás a szerződés által érintett, az Atlanti-óceántól az Urálig terjedő területet négy övezetre osztja fel, s ezen övezetek mindegyike esetében külön-külön megállapítja a harckocsik és harcjárművek, tüzérségi eszközök, valamint harci repüőgépek és helikopterek számának engedélyezett felső határát. Az akkori kelet-nyugati szembenállásból Közép-Európában nagyobb fokú csapatkoncentráció adódott, mint Európa szélső területein, ahová Oroszország európai része is tartozik. A Szovjetunió széthullása után az utódállamokra számították át a katonák és a harci eszközök maximált számát.
Új szabályozás a szárnyakon: Oroszország és Ukrajna 1995–96-ban a szárnyövezetként meghatározott térségekben (Észak-Kaukázus, Odessza, Szentpétervár) nagyobb mennyiségű fegyvert tartott fenn, mint amennyit a CFE-szerződés engedélyezett. A szárnyterületek földrajzi csökkentése révén (Asztrahany, Pszkov, Volgográd, Rosztov és Odessza egyes részei) bizonyos katonai eszközöket kivettek a számításba veendő körből. Az érvényes maximális értékeket nem növelték, de a leszerelési határidőt 1999. május 31-ig meghosszabbították.
Leszerelés: Nem teljesült az a szovjet ígéret, hogy 1995 végéig megsemmisítenek mintegy 14 500 olyan harckocsit, páncélozott szállító járművet és tüzérségi rendszert, amelyeket a CFE-szerződés által érintett területről az Urál mögé vontak vissza. Indoklásul a pénzhiányt hozták fel. A CFE felülvizsgálati konferenciája a határidőt 2000-ig hosszabbította meg. Orosz adatok szerint ezek a katonai eszközök nem alkalmasak bevetésre.
Észak-írországi konfliktus Vallási és szociális hátterű, részben erőszakos összetűzés az Egyesült Királysághoz tartozó, túlnyomórészt (64%-ban) protestáns lakosságú Észak-Írország jogállása ügyében. Az észak-írországi katolikus kisebbség Ulster tartománynak a 94%-ban katolikus lakosságú Ír Köztársasághoz csatolását követeli, miközben a protestánsok meg akarják őrizni a Nagy-Britanniával fennálló uniót. 1969, vagyis a brit csapatok ott állomásoztatásának kezdete óta az észak-írországi konfliktus 3172 emberéletet követelt. 1996 februárjában a londoni Docklands egyik irodaépülete elleni pokolgépes támadás véget vetett az IRA katolikus földalatti szervezet által 1994 augusztusában egyoldalúan meghirdetett tűzszünetnek. 1996. június 10-én megkezdődtek az ún. összpárti megbeszélések Észak-Írország tartomány jövőjéről. Ezekről a megbeszélésekről azonban kizárták a Sinn Féint, az IRA politikai szárnyát. A brit kormány a Sinn Féin részvételének előfeltételeként újabb fegyvernyugvást követelt. Az IRA újabb, június 15-én Manchesterben elkövetett pokolgépes támadása következtében 200 ember sebesült meg. Milliós nagyságrendű károkat okoztak Észak-Írországban az 1996. júliusi zavargások, amelyek a legsúlyosabbak voltak 1974 óta: egy britpárti tüntetés betiltása nyomán a protestánsok barikádokat emeltek, és utcai csatákat vívtak a rendőrséggel.
Tárgyalások: a megbeszélések központi témája egy északír parlamenti gyűlés életre hívása, a brit tartomány és az Ír Köztársaság közötti szorosabb kötelékek megteremtése, valamint a protestáns földalatti harcosok és az IRA lefegyverzése volt.
Választások: 1996 májusában 18 északír választási körzetben megválasztották egy olyan, 110 fős testület képviselőit, amely testület 12 hónapig volt hivatott fennmaradni. Ez a testület küldte el képviselőit az összpárti megbeszélésekre. A Sinn Féin a szavazatok 15%-ával 17 helyet szerzett magának ezen a fórumon.
Veszélyeztetett békefolyamat: Az IRA által 1994 augusztusában meghirdetett tűzszünet alkalmával John Major brit miniszterelnök bejelentette, hogy három hónap elteltével az összes féllel megkezdik a tárgyalásokat. 1996 elejéig azonban az akadályozta a megbeszéléseket, hogy a britek követelték az IRA-tól: részlegesen adja le fegyvereit. 1996 januárjában a George Mitchell volt amerikai szenátor által vezetett bizottság azt indítványozta, hogy egyidejűleg tárgyaljanak és semmisítsék meg a fegyvereket. Major ehelyett észak-írországi választásokat rendelt el, és a februárra tervezett tárgyalásokat ismételten elhalasztották. Erre az IRA véget vetett a tűzszünetnek.
