Tengeri és part menti környezet
Tengeri és part menti környezet
Az afrikai partvidék jellemző területei: az óceán partja, a part közeli vizek, a homokos, sziklás szigetek, a homokos strandok, lagúnák, homokdűnék, a homokos lapály, a kiemelkedő sziklák, a füves vízfenék, a korallzátonyok, a mangroveerdők. Az Afrika körüli vizek, különösen a Gibraltári-szorostól a Guineáig terjedő részen, a világ egyik leggazdagabb halászterületét alkotják. Ugyancsak gazdag az Angola déli részétől a Fokvárosig terjedő rész. A halfajok rendkívüli sokfélesége jellemző itt, a hal a legfontossabb fehérje-forrás, különösen Nyugat-Afrika országai számára. A kontinens legnagyobb halfogyasztója Nigéria. Afrika keleti partvidéke azonban – Szomália kivételével – erőforrásokban szegény.
A tengeri erőforrások kihasználása. E téren a halászat és a turizmus a legjelentősebb. A mangroveerdők kiaknázása lényeges gazdasági fenntartó tevékenység, ezeknek az erdőknek a kivágása azonban súlyosan veszélyezteti az ottani élőhelyeket. A robbantásos halászatot, amely környezetvédelmi szempontból a legpusztítóbb halászati módszer, továbbra is alkalmazzák a part mentén.
A vízi erőművek ökológiai hatása. Számos kelet-afrikai ország épít vízerőművet. Nyugat-Afrikában szinte valamennyi nagyobb országban működik gát, amely blokkolja az üledékek és tápanyagok áramlását. A folyótorkolatok és delták (a mangroveerdők otthonai) felgyorsult eróziójára, a part menti terület csökkenésére, a szigetek és városok eltűnésére (például Kéta városa a nyugati part mentén) azért kerülhetett sor, mert e helyek üledékellátottsága csökkent. Az üledék- és tápanyagellátás leszorítása hatással van a tengeri halak, rák- és kagylófélék ívására és növekedési ciklusára, még a parttól távolabb eső halászati helyeken is.
Folyótorkolati területek, a sósvíz bejutása. A folyótorkolati területeken az édesvíz-kibocsátás csökkenése megváltoztatja a sósvíz bejutásának mértékét, amely jelentősen befolyásolja a part menti ökorendszereket. Például a Niger-folyó deltájának mangrovemocsarait és esőerdejeit a sós víz behatolása pusztította. A tengerszint emelkedésének lehetséges hatása szintén nagy gondot jelent Afrika part menti és szigeti országaiban.
A tengeri és part menti szennyezés. Az ipari tevékenység mértéke viszonylag alacsony, és a lakosság száma a partvonal hosszához viszonyítva csekély. A Földközi-tenger azonban az egyik legszennyezettebb víztömeg. A fejlődő iparágak által kibocsátott szennyvíz a városok kommunális szennyvízrendszeréből a folyókba és a parti környezetbe kerül (a tengerbe, a folyótorkolatokba és lagúnákba), általában kezelés és ellenőrzés nélkül. A szennyezés jelentős kihatással van a nagyobb part menti rendszerekre, mint például a Niger-folyó deltájára, sérülést okozva a vízi élővilág és az élőhelyek állapotában. Kelet-Afrikában, például Madagaszkáron, az öntözés, a rizskultúra, és az intenzívebb mezőgazdasági művelés révén folyamatosan növekszik a talajerózió és az azt követő iszaplerakódás, valamint az agrokémiai szennyezés mértéke. Mozambikban és Tanzániában a terjeszkedő, illetve újonnan létesülő települések károsítják a part menti területeket és a folyami síkságokat, elsősorban a mangroveerdők építőanyag és tűzifa céljára történő túlzott mértékű kihasználása révén. Ezek fokozzák a talajerózióból adódó problémákat, például elvesznek a vízi fajok, így a rákok és kagylófélék élőhelyei (ez például Mozambik legjelentősebb devizaforrása).
Egyéb fejlesztési tevékenységek káros hatása. Jellemző a városok és kikötők növekedése, a kikötők kotrása. Nyugat-Afrika part menti országainak többségében kiaknázható olajkészletek vannak, a feltárás elsősorban a Nigéria és Gabon közötti területen zajlik. Nigériában az olajkiömléses esetek okozták a legsúlyosabb helyi károkat. Az olaj termeléséből, szállításából és a kapcsolódó ipari tevékenységből származó környezeti hatások gondot jelentenek néhány észak-afrikai ország, különösen Egyiptom, Líbia és Algéria számára. Az iraki–kuvaiti konfliktusnak is voltak negatív környezeti hatásai.
