Víz
Víz
A régióban száraz, félszáraz, valamint csapadékkal bőven ellátott nedves trópusi területek találhatók. A világ legnagyobb folyói közül itt folyik a Gangesz, a Brahmaputra, a Jangce és a Jenyiszej. A legnagyobb tavak a Dongting-hu Kínában, a Tęonlé Sab Kambodzsában és a Kasumigaura Japánban. Jelentősek a talajvíz-készletek; némelyik kisebb szigeti államban, mint például a Maldív-szigeteken, Kiribatin, Tuvalun és Mikronézián lévő államokban az édesvíz fő forrása a talajvíz.
Megújítható vízkészletek: bőség és hiány. Bár e régió vízkészlete viszonylag gazdag, a megújítható vízkészleteknek csak egy része hasznosítható, mivel jelentős ingadozások tapasztalhatók az alacsony vízállásos és áradásos időszakok között, egyes vízfolyások nehezen megközelíthetőek, s hiányoznak a tározó létesítmények. A régió összes átlagos megújítható éves vízkészlete mintegy 13 ezer köbkilométer. Míg Pápua Új-Guineában az egy főre jutó vízmennyiség évente körülbelül 186 ezer köbméter, addig Szingapúrban éppen-hogy 200 köbméter fölött van. Afganisztán és Irán krónikus vízhiányban szenved a szárazság miatt, míg Kína egyes részei és India ugyanezt a problémát elsősorban a nagy népsűrűség miatt élik meg.
A víz szennyezettsége. A víz szennyezettségét elsősorban a háztartási és ipari szennyvíz, valamint a mezőgazdasági és bányászati tevékenységekből származó lefolyás okozza.
A patogén (x) szennyezettség problémája súlyos méreteket ölt Dél-Ázsiában, Délkelet-Ázsiában, a csendes-óceáni szigeteken és Kínában; a probléma viszonylag csekélynek csak az ipari országokban, például Japánban, Ausztráliában és Új-Zélandon tekinthető. A kórokozók a vízfolyásokba kezeletlenül bejuttatott háztartási szennyvízből származnak. A szerves anyag általi szennyezés, melynek fő forrása a papír és az élelmiszeriparból származó szennyvíz, a legsúlyosabb károkat Dél-Ázsiában és Kínában okozza. Délkelet-Ázsia tavainak 54 százaléka szenved eutrofizációs problémáktól. A kórokozók jelenléte ugyancsak káros hatással van a szubrégió belsejében található vízterületekre. A bányák meddőhányói és az ipari területek fejlesztései közvetlenül bocsátanak szennyezőanyagokat a szomszédos folyami rendszerekbe. Az egész régióban mindenütt megtalálható nehézfém szennyezettségi gócokat hozott létre.
A talajvíz romló állapota, túlzott vízkivétel. A kisebb szigeti országokban a tengervíz benyomulása miatt a szikesedés súlyosan fenyegeti a talajvízkészleteket. Thaiföldön a túlzott talajvíz-kivétel gyors vízszintcsökkenést eredményezett, s ennek köszönhetően a sekély bangkoki víztartó rétegek tengervízzel szennyezetté váltak. A talajvízkészlet túlzott mértékű kivétele talajsüllyedést okozott olyan nagyvárosokban, mint Bangkok és Dzsakarta. Bangkokban a talaj egyes helyeken 0,5-0,6 méterrel süllyedt az elmúlt 20-25 év alatt, ez növelte az árvízveszélyt. Egyes országokban, például Bangladesben, a szikesedés és az üledék lerakódása javarészt a felvizek (x) kivétele miatt alakul ki.
A régióban az egy főre jutó éves vízkiemelés 15 köbmétertől 1400 köbméterig is terjedhet. A legtöbb országban az éves vízkiemelés 60–90 százaléka a mezőgazdaság érdekében történik. Az arány Afganisztán esetében a legmagasabb: 99 százalék.
A vízhiány várható tendenciái. Az egész régióban a vízigény a népesség növekedésével párhuzamosan fog növekedni. Azok a helyek, ahol az egy főre jutó rendelkezésre álló éves édesvíz-mennyiség nem éri el az 1000 köbmétert, vízhiányt jeleznek. Szingapúrról máris elmondható, hogy vízhiányban szenved, mivel itt az egy főre jutó, rendelkezésre álló vízmennyiség jelentősen elmarad az 1000 köbmétertől, míg Irán és India még csak most halad ebbe az irányba. India azok közé az országok közé tartozik, amelyek az előrejelzések szerint 2025 előtt a vízhiányos országok kategóriájába kerülnek. Helyzetét jól illusztrálja Rajasthan esete, amely India lakosai 8 százalékának ad otthont, de az ország összes vízkészletének mindössze 1 százalékával rendelkezik. Kína várhatóan erősen megközelíti majd a vízhiányos ország kategóriájának kritériumait 2025-ig.
