Urbanizált és ipari környezet
Urbanizált és ipari környezet
Hulladékkezelés. Az urbanizált és ipari területeken jelentkező környezeti problémák: a levegőminőség, a víztartó réteg szennyezettsége, a talajvíz túlzott mértékű igénybevétele, a termőföld pusztulása. Szorosan összefonódik az urbanizált és ipari területek életével a hulladékkezelés. A közép-kelet-európai országok a hulladékkezelés kérdését prioritásként határozták meg.
Európában és a FÁK országaiban növekszik a megtermelt hulladékmennyiség. Számos urbanizált területen, különösen Nyugat-Európában, intézkedéseket vezettek be a hulladék csökkentésére, valamint, ahol ez gazdaságossági szempontból kivitelezhető, annak újrahasznosítására. Az átlageurópai évente 150–600 kg lakossági hulladékot termel, ezen belül a kelet-európaiak általában kevesebbet, mint a nyugat európaiak. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) európai tagállamai esetében a megtermelt lakossági hulladék növekedésének üteme 1985 és 1990 között évi 3 százalék volt. A közép- és kelet-európai országokban a nyugati stílusú fogyasztói minták felvétele megnövelte az eldobható csomagolóanyag mennyiségét. Ennek eredményeként viszont szélesebb hulladékáramlat alakult ki, amelybe a műanyagok és a biológiailag le nem bontható anyagok is beletartoznak, ezek túlterhelik a rendelkezésre álló hulladékkezelési rendszereket. E problémát a hulladék illegális lerakása csak fokozza.
A települési hulladék növekvő mennyisége újabb lerakókat vagy olyan alternatív hulladék-elhelyezési módszereket tesz szükségessé, mint például a hulladékégetés, komposztálás, újrafelhasználás és újrahasznosítás. Ezek az intézkedések viszont további problémákat okozhatnak: az égetés során például nehézfémet bocsátanak ki a környezetbe, például higanyt vagy olyan, csak részlegesen elégett termékeket, amelyek erősen toxikus dioxinokat és egyéb perszisztens szerves vegyületeket tartalmaznak.
A mezőgazdasági és ipari hulladékok, melyeknek egy jelentős hányada veszélyes hulladéknak minősül, még nagyobb mennyiségben termelődnek. Az Orosz Föderáció területén például 80 milliárd tonna szilárd hulladék halmozódott fel, melyből 1,1 milliárd toxikus és a környezet szempontjából veszélyes. Az európai országok többségében több ezer szennyezett telephely található a szakszerűtlen hulladékelhelyezés miatt. A Szovjetunió több utódállama örökölte az ipari telephelyek és elhagyott katonai laktanyák alig-alig kezelt hulladékát. Nagy mennyiségben tároltak hulladékot, köztük toxikus, sőt radioaktív anyagokat is a szabadban, alig-alig biztosítva a velük szembeni védelmet. Így könnyen előfordulhatott, hogy a szennyezőanyagok kiszivárogtak, és tovább vándoroltak a tárolóhelyekről. Észtország keleti részén, Ukrajna Donbas régiójában, a moszkvai régióban, az Urálban, valamint Nyugat-szibériában a legrosszabb a helyzet e tekintetben.
A nyugat-európai országok által alkalmazott egyik stratégia, a hulladék más országokba történő exportja. A európai veszélyes hulladék mozgásában két egyértelmű irány fedezhető fel: a régión belül nyugatról kelet felé, valamint Európából a fejlődő országok felé. 1985-ben az OECD-országok elfogadtak bizonyos alapelveket a hulladék mozgására vonatkozóan, ezeket a későbbiekben beépítették a bázeli egyezménybe a veszélyes hulladékok országhatárokon túlra szállításának és elhelyezésének ellenőrzéséről.
A környezettel kapcsolatos balesetek. Az emberek és a környezet szempontjából a balesetek további veszélyforrást jelentenek. E balesetek gyakran állnak összefüggésben a városi vagy ipari tevékenységekkel. Az utóbbi idők balesetei javarészt az olajiparban fordultak elő, erősen gyúlékony gázokhoz és a klórhoz kapcsolódtak. Az ilyen anyagok bejutnak a táplálékláncba. E baleseteknek a környezettel vagy az emberi egészséggel szembeni kockázatai eltérőek lehetnek a baleset helyszínétől és természetétől függően.
Az épített környezetben zajló élet számos olyan stresszhatást vált ki, amely máshol nem tapasztalható, elsősorban a légszennyezéshez, zajhoz és zsúfolt közlekedéshez kapcsolódik. Mivel e régió erősen urbanizált, igen sok ember potenciálisan kockázatnak. Az európai lakosság több mint 20 százaléka 65 dB-t meghaladó zajszintet kénytelen elviselni a közúti közlekedés miatt. Európa számos részén az urbanizáció nyolcvanas években tapasztalt hanyatlását az urbanizáció megújulásának és átszervezésének programjai váltották fel, ezek célja a gazdaságok talpra állítása és az életminőség javítása.
