A környezeti problémák alapvető okai
A környezeti problémák alapvető okai
Társadalmi okok, népességnövekedés. Latin-Amerika népessége 1950 és 1995 között 179 millióról 481 millióra növekedett. Kubában és néhány karibi szigetországban a születési arányszám alacsonyabb, mint amennyi a népesség szinten tartásához elegendő volna. Más országokban, így Argentínában, Brazíliában, Chilében, Kolumbiában, Jamaicában és Uruguayban a népesség évente kevesebb mint három százalékkal gyarapodik. A népesség koncentrálódása a városokban és a városok körüli marginális mezőgazdasági területeken a környezetvédelmi problémák fő okozója.
Dél-Amerika népességének 78 százaléka, Latin-Amerika és a Karib-térség egész népességének több mint 70 százaléka városlakó volt 1995-ben, ez az arány 2002-re várhatóan meghaladja a 80 százalékot. A térségben öt olyan nagy agglomeráció van, amelynek népessége meghaladja az ötmillió főt. Mexikóváros és Sao Paulo a világ 5 legnagyobb városa között van, és ott is marad az évezred végéig. A városias területek infrastrukturája végsőkig túlterhelt, a jövőben képtelen lesz kiszolgálni a népességet, hacsak jelentős beruházásokkal nem javítják a szolgáltatások színvonalát.
A trópusi esőerdők térségében ugyancsak meghaladta a háromszázalékos regionális átlagot a népességnövekedés. A népességnövekedés következménye a mezőgazdasági művelésbe vett területek térhódítása, és az ezzel járó erdőirtás.
Gazdasági okok. A térség hosszú távú környezetvédelmi kihívásai az 1950 és 1982 közötti gyors gazdasági növekedés, az iparosodás, az urbanizáció, a mezőgazdasági modernizálás és terjeszkedés, illetve a nagy közszolgálati (szállítás, energia) beruházások késleltetett következményeiként jelentkeznek. Az 1973-as olajválság után a külföldi magánberuházások fenntartották e trendet, és a fogyasztás jelentős fellendülését eredményezték. Ez vezetett az adósságválsághoz, majd az eladósodás nyomán megindult egy jelentős szerkezetátalakítási folyamat, az állami kiadások visszafogása, az állami vállalatok és közszolgáltatások privatizációja, az áruk, szolgáltatások és termelési tényezők nemzeti és nemzetközi piacának liberalizálása. Ezek a későbbi fejlemények a belső kereslet csökkenésével jártak, a nem versenyképes cikkek és szolgáltatások termelése visszaszorult, megnőtt a munkanélküliség, a szegénység és az egyenlőtlenség. A kormányzatok a természeti erőforrások exportjával igyekeztek a külföldi valutahiányt enyhíteni, ezek a folyamatok vezettek a fokozott erdőirtáshoz és a termőföld pusztulásához.
A gazdasági helyzet a kilencvenes évek elején javult, a legtöbb országban sikerült visszafordítani a nyolcvanas évekre jellemző negatív növekedést. A GDP 1991-ben 3,8, 1992-ben 3, 1993-ban 3,2 százalékkal növekedett, miközben az egy főre számított GDP 1,8, 1,1, illetve 1,3 százalékkal nőtt ugyanezekben az években. A térség legtöbb állama 1995-ben és 1996-ban pénzügyi nehézségekkel nézett szembe, s ez ismét gyorsította az egyenlőtlenség, a munkanélküliség és a szegénység növekedési ütemét.
E fejlemények komplex és ellentmondásos hatást gyakorolnak a környezetre. Egyfelől a gazdasági változások következtében nemzetközi nyomás nehezedett a térség országaira, hogy tegyék meg a szükséges környezetvédelmi intézkedéseket. A verseny fokozódása és a technológiai modernizálás az erőforrások jobb felhasználásához és a szennyezőanyag-kibocsátás csökkenéséhez vezetett. Másfelől a gazdaságok felszabadítása nyomán kevesebb lett az állami környezetvédelmi beruházás, és kevesebbet költöttek a környezeti károk enyhítésére. A közkiadások csökkenése és a közszolgáltatások egy részének privatizálása sok esetben a környeztvédelmet a prioritások között háttérbe szorította.
Mivel a térség szinte kizárólag nyersanyagtermelő, az új piacgazdasági modell és a kereskedelem globalizálódása fokozta a térség erőforrásainak kiaknázását. Mivel eközben a nyersanyagárak is viszonylag csökkentek, ez további nyomást gyakorolt a térség természeti erőforrásaira és környezetére.
A növekvő külföldi adósság finanszírozására a térségből 200 milliárd dollár áramlott ki 1982 és 1989 között. Az adósságnyomás tovább erősítette ezeket a folyamatokat, a nyersanyagexport növelésével igyekeztek a rövid távú szükségletek kielégítéséhez az anyagi forrásokat előteremteni.
A Karib-térségben, ahol a gazdasági helyzetet leginkább az ingadozó idegenforgalmi eredmények befolyásolják, a gyors gazdasági ciklusváltozások és az elhúzódó európai recesszió a nyaralóhelyek tönkremenéséhez vezetett, elhanyagolták az infrastrukturát, a vízvezetékeket, a csatornázást, a szállítás fejlesztését. Ez gyengítette a helyi kormányok képességét és szándékát, hogy a veszélyeztetett part menti élőhelyek védelmében cselekedjenek.
A nyolcvanas és a kilencvenes évek gazdasági szükségintézkedései a térség számos országában javulást hoztak, de a szegénység növekedéséhez is hozzájárultak. A gazdasági szerkezetátalakítási programok a közkiadások visszafogásával jártak, nőtt a munkanélküliség. Az egy főre jutó nemzeti jövedelem 14 százalékkal csökkent 1980 és 1985 között, a népesség jelentős hányada a szegénységi szint alá süllyedt. A városi lakosság 18, a falusi népesség 49 százaléka az abszolút szegénységi szint alá süllyedt 1980 és 1989 között. 1990-ben a háztartások 40 százalékában nem tudták a minimális kalóriaigényt kielégíteni, a munkaerő 44 százaléka állástalan volt, és a lakosság 68 százaléka elégtelen lakáskörülmények között élt.
A szegénység mélyülése súlyos környezetvédelmi következményekkel járt, az emberek rövidtávú túlélési stratégiákat fejlesztettek ki, kizsákmányolták a rendkívül sérülékeny környezetet, szegénységi övezetek alakultak a városok körül. A közkiadások visszafogásával együtt ez oda vezetett, hogy megnőtt a járványveszély és az egészségügyi károsodások kockázata. Különösen az erdők és a természeti erőforrások sínylették meg a szociális és ökológiai elszegényedés folyamatát, és a fejlesztési források szűkösségét.
A népesség, a szegénység és a környezet komplex módon hat egymásra a térségben. A vagyon és az erőforrások egyenlőtlen elosztása, még inkább, mint a népességnövekedés, a természeti erőforrások fenntarthatóságát veszélyezteti. A források regresszív elosztása a földtulajdon koncentrációjához vezetett, amely a kisgazdaságokra további környezetvédelmi nyomást gyakorol.
