Föld
Föld
A termőföld pusztulása. Egész Nyugat-Ázsia közös gondja, amely a föld helytelen használatából és a környezetvédelmi ártalmakból ered. Az időszakos szárazságok, a túllegeltetés, az ellenőrizetlen művelés, a tűzifagyűjtés, a szél hordta talajszemcsék, az öntözővíz helytelen felhasználása, az ellenőrizetlen urbanizációs folyamat és a homok térhódítása egyaránt hozzájárultak a termőföld pusztulásához.
Nyugat-Ázsia területének több mint háromnegyede sivatag, az állandó legelőterület egyre növekvő része szenved az eróziótól, mivel csökken a talajt fedő növénytakaró. Ráadásul a legelőterület termékenysége is romlik a rossz mezőgazdasági gyakorlat következtében. A mezőgazdasági használatra alkalmas területek elvesztése akut probléma Jordániában, Irakban, Libanonban, Szíriában és Jemenben, ahol kevés a termőföld, az csupán a tenger- és folyópartok keskeny sávjára korlátozódik. Ezekben az országokban az öntözött területek a nagyvárosok közelében találhatók, a mezőgazdasági földek mind nagyobb hányadát foglalják el a városok, utak, ipari létesítmények, épületek. Ennek ellensúlyozására új területek művelésbe vételével próbálkoznak. A sivatagtól elhódított területek termelékenysége azonban az esetek többségében csak töredéke a régi, elveszett területekének.
Libanonban a föld lepusztulása a lejtős területeken a legjelentősebb, ezek ugyanis egyaránt ki vannak téve az erdőirtás és a talajerózió hatásainak.
A legelők kizsákmányolása. Ez az egyik legjelentősebb oka a növénytakaró elveszítésének, különösen Szaúd-Arábia északi térségeiben, illetve Omán déli részén. Olyan országokban, mint Bahrein, ugyancsak jelentős a növénytakaró eltűnése, elsősorban a városiasodás következtében. Omán part menti síkságai különösen megszenvedték az urbanizáció, az építkezések, a turizmus hatását.
Egy másik súlyos probléma a száraz földterületek sótartalmának növekedése, különösen Nyugat-Ázsia alacsonyabban fekvő részeiben. Irakban például a sótartalom növekedése és a vizenyősödés az alacsonyan fekvő Rafidain-síkság területének több mint felét érinti.
Az állattenyésztés ugyancsak veszélyezteti az egyébként is sérülékeny földeket. A jelentős életmódváltozás, a modern termelési rendszerek bevezetése e térségekben egyre jelentősebben felbillenti a felhasználás és e területek tűrőképességének kényes egyensúlyát. Ez jelentős lepusztuláshoz, sivatagosodáshoz vezetett, és veszélyezteti a nomád és sivatagi népesség hagyományos életstílusát. A Jemen területéről készült statisztikák azt mutatják, hogy a talaj lepusztulása miatt művelésből kikerült földterület aránya az 1970–80 közötti 0,6 százalékról az 1980 és 1984 közötti időszakban 7 százalékra növekedett.
A sivatagosodás, a föld lepusztulása, a talajerózió hatással van a térség élelmiszerellátásának biztonságára. Nyugat-Ázsiában becslések szerint 1993-ban 10,7 milliárd dollár értékű élelmiszer hiányzott, 4 százalékkal több, mint az előző évben. A sivatagosodással párhuzamosan növekszik a terület népessége, s várható, hogy az élelmiszerhiány drámaian megnövekszik a jövőben, a térség legtöbb országa teljes mértékben kiszolgáltatott lesz az élelmiszerimportnak.
Őshonos növény- és állatvilág pusztulása. Nyugat-Ázsiában az őshonos növény- és állatvilágot fenyegetik a fejlődés hatásai. A túllegeltetés és a tenyésztési területek helytelen kezelése a természetes növénytakaró elvesztéséhez vezetett.
Az erdőirtás növekvő aggodalomra ad okot Jemen, Omán és Jordánia magasabban fekvő területein. A túlhajtott halászat, a szennyezés, az élőhelyek elpusztítása (a mocsaras vidékek feltöltése és új földek művelésbe vétele révén) egyaránt károsítják a tengeri biodiverzitást. Mindezek következtében a hal- és rákhozam a Perzsa-öböl egész térségében csökkenő tendenciát mutat.
A föld alatti vízkészletek apadása az Öböl nyugati részén a természetes édesvízi források egyedi ökoszisztémájának pusztulásához vezet, nagyszámú növényt és állatot fenyeget. Ez az ökoszisztéma korábban elterjedt volt Szaúd-Arábia keleti területein és Bahreinben. Jordániában az Azraq-oázist a talajvíz túlzó kivétele veszélyeztette. A túlzott vízkivétel nem csupán a talajvíz eltűnéséhez vezet, hanem a talaj szikesedéséhez is, amely pedig további negatív hatást gyakorol a terület élővilágára.
Nyugat-Ázsia állatállományának számos tagja, a dámvad, a strucc, a vadkecske és az antilop egyaránt a kihalás szélére került a korlátozás nélküli vadászat miatt. A vadállományt fenyegeti az élőhelyének elveszítése, az erdők kivágása is. A térségben a természetes erdőterület 11 százalékkal csökkent a nyolcvanas években, és a természetes erdőtakaró ma az egész felszínnek kevesebb, mint egy százalékát borítja.
Összességében kevés az információ az állatvilágról, az is elsősorban az emlősökre és a madarakra vonatkozik. A térség számos országában jelenleg folyik a fajták összeírása.
