Összefoglaló
Összefoglaló
Mint látható, a két jogszabály alaposan foglalkozik a védett természeti értékek védelmével (állampolgári kötelezettségként megfogalmazva azt), de előírja az esetlegesen nem kívánt fajok elleni védekzés szükségességét is. Ami a vidrát, mint fokozottan védett állatfajt illeti, a következők ismerete lényeges az eddigiek figyelembevétele mellett.
A halas- és/ vagy horgásztó tulajdonosa (használója) mindent meg kell tegyen annak érdekében – a jogszabályok adta lehetőségeken belül maradva –, hogy területéről távol tartsa a nem kívánt látogatókat. Ezt mindkét ismertetett törvény kötelezettségként írja elő. Ha nem történik védekezés, akkor gyakorlatilag semmilyen formában és módon nem várhat gyógyírt panaszára. Ugyanakkor, ha – úgy érzi – mégis megtett mindent, amire lehetősége és helyzete engedte, a területileg illetékes természetvédelmi hatósághoz fordulhat panaszával. Az igazgatóság kötelessége megvizsgálni a kérelmet.
Ahhoz azonban, hogy reális képet kaphasson az esetleg vidra okozta halpusztítás mértékéről, nem elégséges megállapítania, hogy jelen van a vidra az adott területen, hanem azt is meg kell engedni, hogy a gazdálkodási alapadatokba (telepítési, lehalászási elhullási és betegségekre vonatkozó adatok) betekintsen. Valós kárfelmérés csak úgy várható, ha a gazdálkodó partnere a természetvédelmi szakértőnek, ha az említett adatok hozzáférhetősége akadályba ütközik, értelmetlen és eredménytelen mindennemű kísérlet a tényleges kár megismerésére. A halászati törvény ide vágó paragrafusa úgy rendelkezik, hogy az említett alapadatokat a halászati hatóság számára kell ismertté tenni. Ez azonban, ha a vidra okozta károk felmérése folyik, szintúgy szüséges lesz a természetvédelmi hatóságnak vagy az általuk felkért szakértőknek is. Ha jelentkezik a kár és azt bejelentik, akkor mindkét fél érdeke, hogy reálisan és pontosan fel is legyen mérve annak mértéke. Az adatok hozzáférhetőségével nagyon sok időt, kellemetlenséget lehet megtakarítani. Figyelembe kell venni azt is, hogy nem egy állatfaj hasonló jeleket hagy maga után, amelyeket könnyű a vidráéval összetéveszteni. (Az alapítvány koordinálásával folyamatban van a vidra okozta károk pontos és részletes módszertanának kidolgozása, valószínűleg l998 tavaszára készülünk el munkánkkal.)
A vizsgálat megállapításait és a konklúziókat a természetvédelmi hatóságnak az érintett tudomására kell hoznia. Többféle lehetőség kínálkozik a vidra távol tartására: elsősorban a mechanikai védekezések, a kutyával történő terület-ellenőrzés, a riasztás. Ezeket a természetvédelmi hatóság (a természetvédelmi jogszabályban lefektetett módokon) támogathatja és segítheti.
A fentebb ismertetett védekezési módokon túl, két lehetőséget sorol fel a természet védelméről szóló törvény: az adott területről a védett, fokozottan védett faj egyedeinek befogását és elszállítását és végső esetben – pl. túlnépesedés – a gyérítést (ez utóbbit a terület vadászati jog jogosultjának közreműködésével, a vadászati és halászati hatóság szakhatóságként való közreműködésével). Vidra esetében a csapdázás nagyon költséges, időigényes feladat, arra időt és embert a természetvédelmi hatóság szinte biztos, hogy nem fog tudni adni. Rendkívül elhibázott is lenne egyedek kiemelése egy-egy területről, mivel rögtön felvetődik, hová tegyék, mit csináljanak a csapdába esett vidrával. Egyfelől a halasgazdát mindez nem érdekli, számára valószínűleg az a lényeg: eltűnjön területéről a vidra. A természetvédelmi hatóságnak viszont kötelessége úgy cselekedni, hogy a kiadott utasítást alapos mérlegelés után el is tudja végezni: ha elfog (vagy elfogat) egy vidrát, annak sorsáról gondoskodni köteles. Áttelepítés, állatkerti elhelyezés a gondolat szintjén felvethető, de a gyakorlati természetvédelem szempontjából elfogadhatatlan.
Marad a végső megoldás: a gyérítés. Fokozottan védett állatfaj esetén ez igencsak problémás megoldás. Ez az a pontja a fajok védelmének, amikor teljesen józanul, az érzelmeket félre téve kell elgondolkodni a kérdésen és azt követően kell meghozni a döntést. Ameddig lehetséges, meg kell akadályozni, hogy állatokat agyonlőjenek, azokat a megoldásokat kell alkalmazni, amire a törvény lehetőséget ad. Nagyon kevés lehet az olyan területek száma ma hazánkban, ahol indokolttá válhat a vidra gyérítése, vagyis, ahol a gazdálkodó megfelel a védekezési kötelezettségeknek, a természetvédelmi hatóság pedig a rá kötelező jogosítványokat (kártérítés fizetése, a védekezésben való részvétel stb.) maximálisan érvényesítette.
Ugyanakkor nem valószínű, hogy a csak ilyen védekezésre alapozott módszer lesz (lehet) sikeres. Sokkal hatékonyabbnak tűnik, ha életbe lépnek és valóban működnek is azok a közgazdasági szabályozók, amelyek a védett természeti értékek megőrzésében teszik érdekeltté a halasgazdákat. Ez a szabályozás, mint a természet védelméről szóló törvény végrehajtási utasításának része, előreláthatóan, 1998 első negyedében megjelenik és életbe lép.
Itt olyan állami támogatásokról van szó, amelyek a természetszerű gazdálkodás folytatásának vállalására, élőhelyek rekonstrukcióira, kialakítására igyekszik rávenni a mező- és erdőgazdasággal foglalkozókat, különböző dotációk, hitelek folyósításával, amelyeket pályázatok útján nyerhetnek el az érdeklődők. Tulajdonképpen itt egy olyan konstrukciót valósításanak meg, amire a természetvédelmi törvény eleve kötelezi a kormányt. Ezek keretében lesz lehetőség olyan támogatások elnyerésére, amelyek során kalkulálhatóvá válik a védett természeti értékek jelenlétéből adódó problémák kezelése. Magyarul: remélhetően olyan formában és módon is támogatások kaphatók, amelyek elve számolják pl. a halat fogyasztó védett állatfajok jelenlétét egy-egy halastavon, s mivel a természetvédelem érdeke, hogy a tavak működjenek, a védett állatfajok megtelepedjenek, fészkeljenek-fialjanak és fiókáikat-utódaikat sikeresen felneveljék, ezért a rendelkezésére álló pénzügyi keret egy meghatározott részét ilyen támogatásokra is folyósíthatja.
A leendő szabályokat és feltételeket, miután a kormány elfogadta a rendeletet, közzéteszik, s ezt követően adódik majd alkalom pontosan megismerni. Erre a területileg illetékes természetvédelmi igazgatóságoknál lesz alkalom, a különböző dotációk pályázatához szükséges űrlapokat is onnét lehet majd beszerezni. Érdemes szemmel tartani ezt a lehetőséget. Ha mégis a kártérítés az a mód, amihez ragaszkodik a halasgazda, akkor a leírt módokkal, lehetőségekkel és a számára is szükségesen kötelező lépésekkel kell számolnia.
Csak a természetvédelem részéről elvárni a gazdák támogatását, nem lehet. A ermészeti értékek védelme érdekében, mint azt a jogszabály elő is írja, a természetvédelmi hatóság mindent megtesz, amire törvényi lehetősége van. Ugyanakkor a halászati ágazat támogatása nem csak a természetvédelem kötelessége, hanem, és sokkal inkább, a földművelésügyi tárcáé. Mezőgazdaságunk olyan területéről van szó, ami eddig nem nagyon élvezhette az állam támogatását, bár a Halászati Alap révén a természetes vízi halászat részesült dotációban és a mostani jogszabály szerint is (52. paragrafus) támogatásban részesül majd, valószínű többféle módon és rugalmasabb formában.
A halászati ágazat (legyen szó természetes vízi vagy mesterségesen létrehozott halastóról) működése lényeges, nagyon szomorú, hogy 1990 óta több ezer hektárral csökkent a magyarországi halastavak területe. Ez, természetvédelmi szempontból, nagyon komoly gondokat jelent. Az agrártárca is többféle a mezőgazdasági tevékenységet segítő finanszírozási támogatást „működtet” a rendelkezésére álló keretekből. Talán ezek révén a halászati tevékenységet folytató személyek, szervezetek is nagyobb összegű, többféle és az eddiginél szélesebb tevékenység folytatására tarthatnak igényt, ami könnyebb lehetőséget kínál majd a következő években. Ezekről a megyei halászati felügyelők adnak az érdeklődőknek tájékoztatást, érdemes felkeresni és információt kérni tőlük. Az agrártárcának kötelessége a halászati tevékenység istápolása, mivel a törvényben is kimondta a biológiai sokféleség fenntartásának szükségességét, s ezt a gyakorlatban anyagi támogatások révén érheti el leginkább.
Fontos, hogy a halászati, horgászati érdek-, és szakmai képviseletek összehangoltan lépjenek fel az ágazat támogatása érdekében. Ugyancsak fontos, hogy a természetvédelmi társadalmi szervezetek felé is nyitottabbá váljanak (mindez persze vice versa alapon értendő), csak így érhető el, hogy közösen oldjunk meg egy-egy problémát. Esetünkben a védett és fokozottan védett állatfajok okozta esetleges károk jogszabályi érvényesítéséről és a természeti értékek közös megóvásáról van szó.
Gera Pál
