XIX. Balánbánya és környéke.
XIX. Balánbánya és környéke.
Ezen vidék geologiai viszonyai. A szent-domokosi Balán-havasban levő rézbányák. E bányák rövid története, termelése, berendezése; cémentviz. A bányatelep. Várbükke. Vársarka, az ottan levő várromok. Vasmüvelet a nemzeti fejedelmek korszakában.
Mult idők emlékének szentelt ezen kitérésünk után visszafordulunk kutatásunk fővonalára; e szerint ujból az Olt völgyében vagyunk. Ha a természet üde szépsége meghatott, ha a föld felületének bája elragadott, mennyivel inkább elbámulhatunk akkor, ha a fölszinileg annyira érdekébresztő talajt behatóbb észlelésünk tárgyává tesszük.
A csíki medencze – miként emlitém – két képződéshez tartozik; a keleti hegység, vagyis a határszéli Kárpátok, a másod képződésü juramészkő, homok s más kőzetek legdúsabb és tanuságosabb csoportosulását mutatják; mig a nyugati oldalt szegélyző Hargita és annak messze elágazó főkifutványai az ősképződésü trachyt-kőzetek leggazdagabb választékait tárják fel. E két képződés nem csak a térszegélyző havasokban mutatkozik, hanem lecsap a térségre is, hol versenygőleg igyekszik egyik a másikát visszanyomva tért nyerni, sőt a két oldalnak e határozott jellege részben még ott is fentartja magát, hol a csaknem egészen összehajló hegyeket csakis az Olt szűk völgyülete választja el.
A Hargita trachyt kőzeteiről már szólottunk, de még visszatérünk az ezen trachyt-vonal kiindulási pontjául szolgáló, annak mintegy zömét képező, Kelemenhavas leirásánál; a határszéli hegységeknek azonban rövid földtani ismertetését adni talán itt lenne leginkább helyén. Felvesszük tehát azok vonalát a Csík legalsó végénél levő kistölgyesi szorosnál, vagy az Uz vize völgyénél, honnan kezdve a gyimesi szorosig e hontkeritő hegység nagyrészt a homokkő-képződéshez tartozik, mely kőzet legkülső vonalként felnyulik egészen a gyimesi szorosig, hol a határszélen fekvő, 868 öl magas Tárhavas még a homokkő kőzethez tartozik. Ezen belül azonban a geologiai kőzeteknek csudás összetömbülése észlelhető, mert a csíki tért környező belső gyürüzetnél az eocen gyüleg és juramészkő hegyek roppant tömege tör felszinre, mely a Bodorvész, Naskalát, Tarkő, Nagy-Hagymás, Fekete-Hagymás, Lóhavas nagyszerü csúcsaiban bámultatja magát; azután pedig a Czofranka, Gyilkos, Nagy-Czohárd vonalán áthuzódik a tölgyesi szoroshoz, hol a 949 öl magasságu Csalhónál éri el uralma tetőpontját; de ez egyszersmind végbástyája is a tetszetős idomu csúcsokat alakitó, mészkőkőzetnek, mert a Csalhón túl a Kelemenhavas trachyt tömege tömbösül.
A jura mészkő azonban csak a feltörő fő csúcsokban jut uralomra, a talap, melyről ezek emelkednek, vagy jobban mondva, melyen ezek keresztül furták magukat, ismét érdekes földtani észleletekre nyit tért, mert az Olt völgynek Sz.-Domokoson felül eső részében a jobb oldalon, azonnal felmerül a zöldesen szinezett és Syenittel kevert Chloritpala és más jegeczes palák (krystalinische Schiefer), mely fagyagpala (Falkschiefer) átmenettel Balán bányánál azon quarz erekkel átfutott zöldes csillámpalába (glimmerscheifer) olvad, mely ércz-ereket (réz, ezüst) rejteget fénylő zöldes rétegei közt, ezen csillámpala fekvet az Olt völgyén fennebb tűle (hornblende) és földpáth kőzetekkel váltakozva, és a Közrez csudás syenit csoportjával érintkezve, benyulik egészen a tölgyesig, sőt azontúl is a Bukovinában levő poschoritai rézbányákig*.
Adatok személyes észlelés mellett Hauer „Geologie Siebenbürgens“ czimü érdekes müve 314. s köv. lapjain.
De hagyjuk a földképződés titkainak továbbkutatását szakértő geologusainkra; e rövid átnézet után gyönyörködjünk inkább a természetnek még szakavatatlant is megragadó külszines nagyszerüségében, hisz még a föld keblének kincseit vizsgálók, az alatt messze felhatoltunk az Oltnak nem csak kies, hanem valójában nagyszerü völgyén; im előttünk van már Balánbánya füstölgő kohóival, a vidéket viszhangoztató roppant zajával, ott vannak azok a barna olvaszdák óriási fuvóikkal, lassu méltósággal mozgó nagy kerekeikkel, roppant sziklatörő kalapácsaikkal, hol az ember a teremtés műfolyamát utánozza, hol a teremtéskor elrejtett érczeket, a sziklába olvasztott kincseket a föld titkos keblében felkutatja, hol a teremtés napjától megkeményedve álló sziklákat felolvasztja, összemorzsolja, hogy a teremtő keze által elrejtett érczeket kierőszakolva, kiszemelje, kiolvasztva hasznositsa. Itt előttünk áll egyike nagyobbszerü bányáinknak, egy rézbánya, melynek érczgazdagságra nincs párja egész Európában.
Nem akarom itt elbeszélni, hogy azon Opra János (timafalvi pásztor), ki ezen bányát e század elején felfedezte (mely felfedezés azt a kormány kezére juttatá), nyomor és inségben halt meg*. Nem azt, hogy a kormány miként adja el 5000 váltó forintért a Zakariás családnak, kiknek jó kezelése alatt fel kezdett virágozni annyira, hogy évenkint 8–10,000 forint jövedelmet hajtott. Ezek már sokszor elmondatván, ismeretes dolgok, hanem elmondom azon modort, melylyel az absolutistikus korszakban, brassai szászokból és külföldiekből alakult részvénytársulat kerité kezére ezt, valamint hazánknak csaknem minden bányáit (Füle, Sz.-Keresztbánya, Rusberg, Sz.-Domokos).
Opra e havasok közt pásztorkodva, a szikla élén fénycsapokat pillantott meg oly helyen, hová emberileg feljutni lehetetlen volt, de ő egy falmeredek szikla közelében levő fát levágva, oda dönté s annak ágain felkapaszkodott egy másik, a szikla repedéséből kinőtt fenyőfáig, ez ujból levágva, hasonlóan lajtorjául használta; de még igy sem érhetett a fénycsapokhoz, s már több fa nem volt; de ily közel jutva a czélhoz, nem veszté el lélekéberségét s baltáját oly ügyesen hajitotta, hogy néhányat a fénycsapokból letört, felszedte azokat, s ezek nyomán fel lettek fedezve a balánbányai rézerek. Oprának a kormány évdijt rendelt jutalmul, de ezen rendeletet egy Bokor Mihályné nevü másik oláh nő ellopta nejétől, s veje Burszán Tódor szedte ki néhány évig Opra évdiját; midőn végre Oprának hosszas kérelmezései után felfedeztetett e csalás, Burszán elszökött, Opra kétszer ment fel Bécsbe 1835- és 36-ban könyörögni, mi kevés birtoka volt, azt is ez utazásokra elköltötte, s még sem tudta elorzott évdijának kiadását eszközölni, s öregen a legnagyobb nyomorban halt el. Részletesebben lásd „Nemz. Társ. 19. sz. 1840. évi folyam.“
A Zakariás testvéreknek potom árt igértek e bányáért, de azok azt semmiképen eladni nem akarták.
Igy nem boldogulhatván, cselhez folyamodtak; ugyanis alább nyitottak bányát oly helyen, hol nagyon kevés ércz mutatkozott, a nyitott bányát nagy mérvben kezdették müvelni, nemcsak idegen bányászokkal, hanem rendkivüli nagy munkabér igéretével, a Zakariások bányászait és munkásait is odacsábiták, mi által Zakariáséknál a munka felakadt, megállott, s elvégre is arra kényszerültek, hogy bányájukat akarva, nem akarva eladják oly árban, a hogy a részvénytársulatnak kedve volt megvenni. Az ilyképpen kézre keritett bányát, most elég nagyszerüséggel s roppant jövedelemmel kezelik, elannyira, hogy évenként 3000 mázsa rózsaréz kerül ki innen, mely oly jó hirben áll, hogy a purával párhuzamositják s 5–6 fttal mindig drágább a felső-magyarországi réznél (nagy része Bécsbe megy); különben Balán-bánya nem tartozik a brassai bányász és kohászati részvényegylet közös vagyonához, mert midőn 1859-ben a brassai társulat a rusbergivel összeolvadva Rusberget, Sz. Keresztbányát, Fülét, közös kezelés alá vették, a sz. domokosi igen jól jövedelmező bányát a circumspectus brassaiak megtarták maguknak, s azt „sz. domokosi rézbánya társulat”, név alatt önmaguk és önzsebükre kezelik. A társulat alakulásakor a haza magyarsága fel sem lévén szólitva, de különben is a forradalmat követett válságos időben, vagyoni zilált helyzetében, részt nem vehete e társulatban, igy aztán szépen kijátszatott, s idegenek azok, kik e haza kincsein élődnek és azokból felgazdagodnak.
A balán-bányai hengerzuzmű a Nagy-Hagymással hátterében. (Rajz. Keleti Gusztáv.)
A bányát egy közel 1000 lélektől lakott bányatelep képezi, kik nagyrészt székelyek, de ide telepitett idegenek is*. Balán nevét a nyugatra fekvő Balánhavastól kapta, melyben az érczerek legnagyobb mérvben fordulnak elő. A szük völgyben messze felnyuló falucska fekvése itt a nagyszerü havasok között a legregényesebb. A balparton roppant mészkőhavasok tornyosulnak fel hullámzatosan, s csaknem függőleges meredeken. Ez az 5681 láb magas Nagy-Hagymás, és a vele alakszépségben és nagyságban versenyző Tarkő. Gyönyörü e hófehér mészkőhegyek alakzata, csak aljukon s oldalukban tünik fel egyes foltocskákban egy-egy fenyves csoportka, fentebb az égig magasuló félelmes, megdöbbentően nagyszerü sziklatömeg kopár-meztelenül tornyosul fel, oly magasságig, hogy oda szem alig mer felemelkedni, oly szép hullámzatos fodrozatokban, mintha azt kövesült habból gyurta volna egybe a teremtő. A kettő között szép fenyvessel benőtt hegyhát a Kurmatura, ennek közepén egy bizárr alaku magas sziklaszál, az elcsapott diszgula alaku Egyeskő, a természet napórájának roppant árnyvetője tünik fel. E hegyek, e páratlanul szép havasok lábainál ott vannak a kohók és olvaszdák sötét füstös épületei, – feketék azok ellentétesen a fehér ragyogó sziklákkal, s mégis e fekete tüzlyukakban olvasztják ki e fénylő hegyeknek még ragyogóbb érczét. Az ember a természetnek három elemét: tüz, viz, léget (szél) veszi fel szövetségesül s parányi atom bár e nagyszerü hegyek lábainál, mégis kizsákmányolja féltékenyen elrejtett kincseit, sziklákat tur fel, morzsol szét, felolvasztja azt, mit a mindenség alkotója összerakott. S valójában az emberi erő nagyságát csak ily alkalmakkal lehet igazán bámulni, midőn korlátolt erővel, oly nagy dolgokat képes kivinni, midőn véges, szükre szabott hatalma által a természetnek ős elemeit, működő társaivá, mi több engedelmes szolgáivá teszi, azokat módositja, szabályozza és czéljaira hasznositja.
Azonban annyira el vannak ezek is székelyesedve, hogy az ujabbkori nemzedék csak magyarul beszél.
A völgyet jobb oldalról (vizmentét véve) a Vár-Bükke és a Balánhavas határolják, a kettő között jön le a Bánya pataka, az annak baloldalán levő Bálánhavas oldalában vannak a tátongó bányaüregek, a Ferdinánd, Ferencz, János (vagy vápa) bányák. Ezekből aknázzák ki a rézérczet*. Mi nem ereszkedünk be a sötét föld alatti alagutakba, hol az emberek százai lég és világosságtól megfosztva kinlódnak, hanem inkább felemlitjük az e bányákból kifolyó Cementvizet, melynek az a bámulatos tulajdonsága van, hogy vasból rezet alkot és pedig azon egyszerü vegytani műfolyam utján, mely szerint ezen kénsavas rézolvadékból álló érczes folyadék, a bele helyezett vasat rézzé változtatja át, még pedig azon ismét egyszerü vegytani alapon, hogy a kénsavany nagyobb rokonsággal lévén a vashoz, a rézzel való összeköttetés odahagyásával felolvasztja, magába veszi a vasat, és helyette a vas eredeti alakjára veres réz atomokot rak le, mely által a folyadékba helyezett vas alakját utánzó rézzé változik.
Az itt előjövő 1–6 láb vastag rézrétegek vas- és rézkovandot tartalmaznak, az ólom-fénykő és a delejvas-kőnek némi nyomaival. Az évi productiót 6000 mázsára is lehetne emelni.
Azért ez elég nagy mennyiségben kifolyó vizet vállukban felfogják, melyekbe mindenféle régi vastöredékeket hánynak bele; az ily vasdaraboknak teljes átalakulását és megszilárdulását meg sem várva, a rárakodott lágyrészt naponta levakarják; az igy nyert veresszinü lágy pép aztán 80–90% rezet ád; mivel pedig kezelése nagyon könnyü és jutányos, ebből van a legnagyobb jövedelem*. A cementviz által a Bányapatak, (sőt ez által még az Olt is) ugy meg van mérgezve, hogy nemcsak a halak megdöglenek, hanem jó darabig még az embernek sem tanácsos inni vizéből.
A cementatio évenként 500 mázsa rezet ad, mázsájának kiállitása csak 18 forintba kerül.
A Balán havasnak Oltra néző (keleti) oldalában van a Szent-Antalbánya, mely 400 öl mélységü; innen kürtőszerü nyilaton lehet a túloldali fennebb fekvő bányákba, onnan ismét a Balán havas tetejére feljutni. Az Olt völgyben fennebb van a nem rég épült Hengerzúzmű (Quetschwerk), egy 30 nyilu zuzda és vizkivonó (Extracthion-Apparat) készület, melynek segélyével az érczet foncsorozás (törés és mosás) által veszik ki. Ezen Hengerzuzmű hátterében a Nagy-Hagymás gyönyörü sziklái tünnek fel. Balán bányát két képben mutatjuk be olvasónknak; az első az alsó olvaszdákat és kohókat tünteti elő, a háttérben feltünő Tarkővel, és a Kurmaturán büszkén trónoló Egyeskővel, mig második képünk a fennebb fekvő Hengerzúzművet tünteti elő, a hátterét nagyszerüen ékitő Nagy Hagymással. E szerint képeink nemcsak a bányaművek legnevezetesebb része, hanem e mellett a völgyet szegélyző havasok nagyszerü panorámájáról is képzetet nyujtanak.
De hát mi és hol van a már fennebb emlitett Várbükke? honnan ez az elnevezés? Székelyföldön azon tapasztalatot szerzém, hogy bár hol is a hegyeknek várhegy, vártető, várdomb s más ily várral párosult elnevezése, mindég várromot feltételez. E csalhatatlan utmutatásnak köszönhetem azon számos felfedezést, melyeket e tekintetben székelyhoni utazásom folyama alatt tettem. Tehát itt is volt vár? igen is volt, melynek romjait bemutatni el nem mulasztom. Hogy e várhoz juthassunk, az Olt terét nyugatról határoló Várbükkre kell felmásznunk, onnan ismét az e hegyen eredő Várbükkpatak völgyébe (hol felhagyott bányaüregek tátongnak) leereszkednünk, hol e patak az északról lefolyó Lok patakkal összefoly, ott pár száz láb magasságu csillám pala alkotta sziklafok emelkedik, ezen Vársarkának nevezett hegyfok tetejét koronázta egykoron vár, mely várnak lételéről még jelenleg is látható romok kezeskednek.
A Vársarkát a hátrább lévő Közheggyel meredek oldalu sziklanyak köti egybe, oly keskeny, hogy egy szekér azon alig férne el, közepe tájt kutszerű bemélyedés, s körülte fal nyomai látszanak; mondják, hogy itt volt a vár tornácza, hihetőbb azonban, hogy egy, a hegynyakot elzáró, előmű, vagy kapubástya állott ottan. E keskeny, könnyen védhető hegynyakon belül a hegy fennlapja kiszélesül, helyet engedve a tojásdad alaku várnak, mely vékonyabb végével észak-keletre, a hegynyak felé volt forditva, itt kellett a látszólag kapubástya által védett bejáratnak is lenni, miután másutt lehetetlen lett volna. A hegy ormára fektetett falak még most is 2–3 láb magasságban állanak, többi része azonban leomlott, sőt (mivel csillám-paladarabokból volt rakva) nagy részt el is porlott. A vár kerülete 300 lépés; a hossza 82 lépés, közép szélessége 32 lépés; a nyugat-oldali fal nem a fennlap oromszélén, hanem a hegy oldalán vonult el, a kut helye az északi csúcsban szintén feltetsző. Bámulni lehet, hogy ezen távoli zugban várat ki és hogyan épithetett? Rejtett helyzetéről itélve, hihetőleg buvhelye lehetett Csík legvégső falvainak. A hagyomány szerint tündér Ilona vára volt, miért az erőd kutjában a rege szerint temérdek kincs van elrejtve, mely után a bányászok sokat áskáltak, a mi bizonyitja, hogy az emberek titokszerü és elrejtett után inkább vágyakodnak, mint a valóra; hisz ott vannak az ércztömött hegyek, önként kinálkozva az egész bizonyossággal gazdagon jutalmazó kiaknázásra s a bányászok serge még is rejtve hitt, tehát nagyon bizonytalan kincseket kutat; de hogy a regés kincsek keresése mellett, a bányászat szintén üzve volt e tájon, azt a Vársarka nyugati aljában tátongó felhagyott bányaüregek bizonyitják.
Ha régen Szt. Domokos rézerei ismeretlenek voltak is, de a nemzeti fejedelmek alatt művelet alatti vasbányák léteztek ottan, melyek évenkint 100 mázsa vasat szolgáltattak. 150 hámoros tartozott e bányához, kik Bethlen Gábortól szabadalmakat nyernek. 1702-ben már fel voltak hagyva a szentdomokosi vasbányák, csak a szomszédfaluk lakó szedték az érczkövet, melynek mázsáját 2 garassal fizette ki a fiscus*. Gr. Kemény József gyüjteménye közt levő okmány bizonyitja, hogy 1691-ben a bányához tartozó ingatlan és ingó javak az uj provisor Sándor Jánosnak adatnak át.
Nemzeti T. 1840. I. k. 202. és 132. lap.
