XVIII. Szent-Domokos környéke.
XVIII. Szent-Domokos környéke.
Pásztor bükke. Báthori Endre halála történeti, néphagyományi és hitregei alakban. Báthori sirja. Kilátás Pásztor bükkéről.
Egyikéhez közelitünk hazánk legnagyobbszerü, legszebb és legemlékezetesebb tájainak, hol a természet dúsan helyezé el nem csak anyagi áldásait, hanem pazarul csoportositá szépségi kincseit is, s épen azért, mert e vidék páratlanul nagyszerü, félve kezdem annak ismertetését, mert tollam annak csak árnyrajzát adhatja vissza, mert toll és ecset egyiránt erőtlenek a leirhatatlan, a lefesthetlen kiszinezésére, de mert méltó és hü képet nem adhatok, hallgassak-e, miként eddig tevők? tehát e szép haza továbbra is ismeretlen maradjon, még az itt szülöttek előtt is? tehát visszarettenve a vállalat nehézségeitől, akadályaitól, némán bámuljunk tovább is, ne emeljem-e fel inkább gyenge, erőtlen szavaimat, melyek ha méltó és hű ismertetést nem adnak is, de legalább ösztönül szolgálhatnak más hivatottabbnál a végett, hogy nyomdokaimnak göröngyös ösvényét járható, élvezhető úttá alakitsák át. Azért, ha gyarló kisérletemnek hatása csak annyi lesz is, hogy a honisme iránt kiváncsiságot és vágyat kelt a honfikeblekben, akkor uttörő fáradalmaimért dúsan leszek jutalmazva. Előre tehát honfiak! e parlagon hagyott áldás és emlékdús talaj müvelésére, lobbanjon fel a lelkesedésnek felcsapó lángja pislogó mécsemnek gyenge szikráinál, kutassuk e hazának nagyszerü multját, ismerjük meg annak azon rejtve heverő roppant kincsét, mely a talaj alatt és felett oly mérvben mutatkozik, miként sehol sem; igyekezzünk ismerni e hazát és népét, s akkor bizonnyal ugy szeretetünk, mint a jövő iránti bizalmunk nagy mérvben fog gyarapodni, igy aztán mi a hazában, a haza bennünk kétségtelenül nyerni fog.
Hatoljunk be tehát bátran e havasvidéknek félénken rejtőzködő nagyszerü tájaira, még pedig hogy az egyedül utazás unalmától mentesitve legyek, kisérőül felkérem a szives olvasót.
Sz.-Domokost elhagyva, a megfogyatkozott, kicsinyke havasi csermelylyé apadott Oltnak szűk kanyargó völgyébe tértünk, tüneményszerüleg tüntek fel a völgy egy-egy fordulatánál a háttérben felmagasuló roppant havasok, a nagyszerüségökkel megdöbbentő Tarkő és Nagy-Hagymás, egy-egy perczre megbámultatni engedék magukat, s ujból eltüntek csalékonyan tünedező csábképként, mintha ingerkedni akarnának az utassal, mintha fokozatosan akarnák előkésziteni, mintegy hozzászoktatni a teljes pompában való kifejlődésnek megdöbbentően elragadó látványához; de hagyjuk e varázsképeket, sőt velök hagyjuk el az Oltnak mellékét is, betérvén a balpartilag Oltba ömlő Borviz patakának* szük völgy-teknőjébe a végett, hogy egy elhagyatva feledett történelmi emléket, illetőleg történeti gyászesemény helyét felkeressük.
Neve onnan ered, hogy partjain több ásványos forrás fakad fel.
Az igénytelen csermely jobb oldalán meredek, sikamlós, – bajjal megmászható hegy magasul fel, egyik kifutványa a Naskalát szikla gerinczes ormának, melyet figyelő őrszemként tolt elő az Olt felé. Ezen őserdők által árnyalt hegység a Pásztor bükke, melynek tetőormára ha vészes ösvényein felküzdők magunkat, gazdagon kárpótolva leszünk az onnan feltáruló nagyszerü körlátvány által, – mert ha északra tekintünk, egész nagyszerüségében tünnek fel, tetejüktől aljokig láthatólag, a Tarkő és Nagy-Hagymás*, melyek hullámzatos, egymás fölé emelkedő fehér (kárpáti mészkő) szirteikkel, mint viharhányta tengernek kövült hullámai néznek ki. A kettőnek merészen lemetszett oromszélét fenyvesnőtte hegyhát, az ugynevezett Kurmatura köti egybe, zöld zománczos párkányzata a kopáron nagyszerü két sziklagúlának; hogy pedig annak egyenes vonala változékonyitva legyen, hogy e havastáj nagyszerüségéből mi se hiányozzék, a kurmatura központjáról önálló, büszke sziklaszál lövel ki. Ez az Egyeskő, mely, midőn a nap sugarai rálövelnek, ezüst diszgúlaként ragyog; de midőn fergeteget rejtő felhők veszik körül, a czikázó villámok közül kibúvó, haragvó isten intő ujjának tetszik lenni.
A Nagy-Hagymás tengerszin feletti magassága 5681 láb; ily magas lehet körülbelül a Tarkő is.
Odább a Csík és Gyergyó közé furakodott Fekete-Rez sötét orma, távolabb az indigo-szinben derengő Délhegy tünik fel, mig a kettő közti nyilat egy kiváncsi bepillantást enged Gyergyó vonzóan szép terére. Nyugatra a Hargita imposáns tömege, keletre a Tarkővel egybefüggő Naskalát, Bodorvész és a határszéli havasoknak hosszan elnyuló lánczolata. Ezen nagyszerü körvonalok között pedig Csíknak terjedelmes térsége, melyet délen a szent Anna tó körüli trachyt-csúcsok határolnak körül. Ez körvonalozása a felmerülő látványnak, melyhez ha hozzávesszük az erdőségek közül kék oszlopokban feltörő füst tölcséreket, a nap ragyogó világítását, a színezeteken a távlat törvényei szerint váltakozó sokszerüségét és pompáját, akkor képzeletünkben ki fogjuk egészíthetni a leirás korlátoltságának hiányait, s ekként fogalmat alkothatunk a Pásztorbükkről feltáruló körlátványról, melynek nagyszerüségben bizonnyal kevés párja van. De a megragadó látvány ne feledtesse azon egyszerü emlékhantot, melynek felkeresési vágya vezetett tulajdonképen minket ide. A Pásztorbükke tetőormától délirányban alig pár száz lépésre ágait szomoru füzként lehajlító nyírfa mellett egyszerü fakereszt emelkedik, azon helyet jelölve, hol a szerencsétlen Báthori Endre fejedelem agyonüttetett.
E gyászos hantoknál nem szigoru történészként jelenünk meg, ki egy tétovázott, az ország vallásos érzelmeit sértett, ingatag fejedelem élete s talán kiérdemlett gyászos vége felett mond itéletet, nem a koronás bibornokot gáncsoljuk, ki papi és kényuri ármány taszita a vész örvényébe, hanem mint honfiak állunk itt egy nagy nemzeti tragédiának gyászos kifejlődésénél, midőn trónvesztett, saját hazájában bujdosóvá lett uralkodó sujtatott le a nép boszuja által. Egy nem annyira vétkes, mint inkább könnyelmü fejedelem végperczei felett tartunk itten szemlét, ki eldődeinek vétkeért, átkos zsarnokságáért bünhödék. Mert Báthori Endre akként áldozott éltével Báthori Gábor és Zsigmond undokságaiért, miként a jó és nemes indulatu Lajos Fülöp az előtte garázdálkodott Lajosok vétkeiért; a nép keze itt nem Báthori Endrét, hanem a nevéhez tapadt zsarnokságot vélte büntetni és lesujtani; de midőn az önmagával meghasonlott nemzet a mult méltatlanságát megboszulandó, külellenséggel fogott kezet, akkor egyszersmind önszivének forditá fegyverét, miért azt a Báthori Endrét – kinek elbuktát másként talán nem gyászolnók – az adott körülmények között a haza vértanujául kell tekintenünk, mely hazának népét az idegen zsarnok előbb félre vezette, később kifosztotta.
Azonban a boszu szenvedélyétől félrevezetett nemzet csakhamar önérzetére ébredett, mert keserüen győződött meg, hogy az a Mihály vajda, kit eltiprott szabadságának visszaszerzőjeként üdvözölt a székely, s mint ilyent juttatott győzelemre, nem megmentője, hanem hazájának kirablójává, a haza népének gyilkosává változott át. Igy történt, hogy ugyanazon székely fegyverek, melyek Sellenbergnél győzelmét kivivták, Miriszlónál vereségét késziték elő.
Különben az a Mihály vajda, kire oly büszkék nemzetfelei, s kit elfogult történészeik bámulatos hősként állitnak elő, nem volt más, mint köznapi kalandor lovag, kisszerü Nerocska, ki nem elvért, eszméért vagy meggyőződésért, sőt nem is nemzet-felei felszabaditásáért harczolt, hanem a zsarnokság bérenczévé szegődvén, dúlt, rombolt és gyilkolt vad tigrisként, miért a történelem csak szégyenbélyeget süthet rá, mint olyanra, ki nevét iszonyatos gyilkosságok vérfoltjaival mocskitá be, s mint ilyentől csak undorral fordul el a történelem igazságérzete, főleg ha tekintetbe vesszük, hogy véres müveletével a legfeketébb hálátlanság párosult, mert őtet mint menekültet vendégszeretőleg fogadták hazánkba, nem csak, hanem magyar fegyverek helyezték trónra, mit akként hálált meg, hogy a magyar legvérengzőbb ellenségével kezet fogva, fajunk ellen irtó harczot viselt, azért ezen vérszönynyel szemben, az elbukott, vérfertőztetett hazát védő, azt mintegy jelképező Báthori Endre, azon végzetteljes korszaknak tisztelt vértanujává lesz, kinek sirjához honfi bánattal közelithetünk.
És e sirnál, ezen távol magányban rejtőzködő hantnál, ezen véráztatta földön elevenen tünik előnkbe a megdöbbentően szomoru episodnak minden egyes mozzanata. Ott van előttünk az erdő, hol a bibornok-fejedelem néhány kisérőjével bujdokolt, ott küzdének a végletekig hű leventék a gyilkosok százaival, ott vérzének el az egyenetlen küzdelemben elbukott, de azért bátran kimult hősök, ott van a kunyhó helye, hol a végre csak Mikó Miklóssal maradt fejedelem percznyire megnyugodott, ott a forrás, hol szomját enyhité, ott van a hely, hol a békekövetül küldött Mikót felkonczolák, s hol a magát kétségbeesetten védő fejedelmet lesujtá Ördög Balázs, vagy a néphit szerént Kerestély András fejszéje. A véres munkának helyén, hol ez időszaki drámának gyászos végjelenete leperdült, az ártatlan vér öntözte hantokra egyszerü fakereszt van tüzve, melyet minden évben búcsujáratokkal látogatnak meg sz.-Domokos bünbánó lakói. A kereszten e felirat van:
„Báthori cardinál, Erdély Fejedelme
Éltét itt végezte, végső veszedelme
Tulajdonittatik Nagy Kristály Andrásnak,
Mikor egy hija volt az ezerhatszáznak,
S azután tizenhét s kétszáz esztendőkkel
Tétetett e kereszt, hogy lenne örök jel.”
Éltét itt végezte, végső veszedelme
Tulajdonittatik Nagy Kristály Andrásnak,
Mikor egy hija volt az ezerhatszáznak,
S azután tizenhét s kétszáz esztendőkkel
Tétetett e kereszt, hogy lenne örök jel.”
És alább
„Tette e keresztet Puskás Tamás papunk,
Mikor ezernyolcszáz tizenhatot irtunk.”
Mikor ezernyolcszáz tizenhatot irtunk.”
Ezen kereszt felállitása nagy ünnepélyességgel ment végbe, Sz.-Domokos akkori kántora alkalmi siralmas éneket danolt el, mely attól fogva minden évben az itten tartott búcsuk alkalmával (a kardinális halálának évünnepén, mi Mindenszentek napján, azaz nov. 2-án van) el szokott énekeltetni, s melyet nem annyira belbecse és szépségeért, mint inkább eredetiségeért csatolok ide.
(Nóta: Oh emberi gyarló nemzet.)
Oh te tündér és tsalárd Világ!
Mi benned van, mind csupa hívság,
Halál előtt minden leomlik;
Testünknek is vára elomlik.
Mi benned van, mind csupa hívság,
Halál előtt minden leomlik;
Testünknek is vára elomlik.
Kik a magas helyen is ülnek,
Halál, téged el nem kerülnek;
Nem menthet meg kincs vagy uraság,
Lerogy előtted hatalmasság.
Halál, téged el nem kerülnek;
Nem menthet meg kincs vagy uraság,
Lerogy előtted hatalmasság.
Mint szép virág, mikor kinyilik
Illatoz, de hamar elmulik;
Ember élte itt ugy virágzik,
S ékessége majd elváltozik.
Illatoz, de hamar elmulik;
Ember élte itt ugy virágzik,
S ékessége majd elváltozik.
Im én is e világ mezején,
Virágozni kezdék idején;
De mily hamar fényessé lettem,
Oly hamar már el is enyésztem.
Virágozni kezdék idején;
De mily hamar fényessé lettem,
Oly hamar már el is enyésztem.
Ama hires Báthori-házból,
Születtem nagy és fényes ágból;
Bibor, bársony, selyem fedeztek,
Széltől s napfénytől is őriztek.
Születtem nagy és fényes ágból;
Bibor, bársony, selyem fedeztek,
Széltől s napfénytől is őriztek.
Gyermekségem volt kellemetes,
Szülőimnél valék tetszetes;
Ifjuságom mások példája,
Volt főméltóságok csudája.
Szülőimnél valék tetszetes;
Ifjuságom mások példája,
Volt főméltóságok csudája.
Hogy lelkemet ártatlanságban
Megtarthatnám és tisztaságban
A Krisztus hiv szolgálatjára,
Felkenettem a szent papságra.
Megtarthatnám és tisztaságban
A Krisztus hiv szolgálatjára,
Felkenettem a szent papságra.
Hamar engem irtak Rómában,
A cardinálok sarkos rangjában;
Fejedelme Erdélynek lettem,
Lépésimet ily gyorsan tettem.
A cardinálok sarkos rangjában;
Fejedelme Erdélynek lettem,
Lépésimet ily gyorsan tettem.
Nem valék még igen sok idős,
Ah! csak harminczhárom esztendős
Éltemnek legszebb virágjában,
Örül halál mint prédájában.
Ah! csak harminczhárom esztendős
Éltemnek legszebb virágjában,
Örül halál mint prédájában.
Oh, valyon ki gondolta volna,
Hogy ily hamar éltem elmulna:
Véletlenül történt halálom,
Utólérvén bágyadtság s álom.
Hogy ily hamar éltem elmulna:
Véletlenül történt halálom,
Utólérvén bágyadtság s álom.
Oh váratlan szomoru óra!
Nem adsz időt e földi jóra;
Rám köszönöd halálpoharát,
És megveted éltem határát.
Nem adsz időt e földi jóra;
Rám köszönöd halálpoharát,
És megveted éltem határát.
Mihály vajda csalfa szivével,
Kinálkodik igért kincsével:
Ki megfog vagy fejemet veszi,
Azt örökre boldoggá teszi.
Kinálkodik igért kincsével:
Ki megfog vagy fejemet veszi,
Azt örökre boldoggá teszi.
Kivánsága veszendő kincsnek,
Nagy rozsda az emberi szivnek;
E' vesztette az én fejemet,
E végezte itten éltemet.
Nagy rozsda az emberi szivnek;
E' vesztette az én fejemet,
E végezte itten éltemet.
Te Pásztor-Bükk! a mely fejemről
Nevezetes lettél nevemről,
Itt szakasztád végit éltemnek
S minden földi dicsőségemnek.
Nevezetes lettél nevemről,
Itt szakasztád végit éltemnek
S minden földi dicsőségemnek.
Magas hegyek, rengeteg erdők,
Szeles bérczek, sivatag mezők;
Hová futék, a halál elől
Nem rejthettek el itt is el ők.
Szeles bérczek, sivatag mezők;
Hová futék, a halál elől
Nem rejthettek el itt is el ők.
Sz.-Domokos népe Rómával
Békéljen meg, a szent Atyával,
Száz esztendőt fenntartó bőjttel
Egynek vétke töröltetik el.
Békéljen meg, a szent Atyával,
Száz esztendőt fenntartó bőjttel
Egynek vétke töröltetik el.
Ugy nem kiált boszut én vérem,
Szent törvényét Urnak ismerem,
S a ki által folyt itten vérem
Bocsánatját az égből kérem.
Szent törvényét Urnak ismerem,
S a ki által folyt itten vérem
Bocsánatját az égből kérem.
Hivek, kik most ide gyültetek,
Emlékezni rólam jöttetek;
Imádsággal ha segitetek,
Bő jutalmat menyekből vesztek.
Emlékezni rólam jöttetek;
Imádsággal ha segitetek,
Bő jutalmat menyekből vesztek.
Oh Jézusom! ki a keresztfán
Megváltottál szent véred árán,
Sok jóvoltod szivből hálálom,
Testem s lelkem neked ajánlom.
Megváltottál szent véred árán,
Sok jóvoltod szivből hálálom,
Testem s lelkem neked ajánlom.
Add meg dicső feltámadásom,
Országodban veled lakásom,
Hogy áldjalak sz. angyalokkal,
Imádjalak égi karokkal*.
Országodban veled lakásom,
Hogy áldjalak sz. angyalokkal,
Imádjalak égi karokkal*.
Ezen éneknek is megvan a székelyföldi siriratoknál szokásos azon sajátsága, miszerint a halott tulvilágról visszabeszél az élőkhöz, s azoknak elősorolja viszontagságait, halálesetét, stb. A fennebbi éneket szóról szóra s azon módon közlöm, miként a pásztorbükki bucsuk alkalmával használt kis könyvecskében nyomatva van, mely könyvecske a kereszt felállitásakor (1816.) nyomatott Cs.-Somlyón.
A nép e véres jelenetet szép hitrege alakba öltöztette, melyet mint a népköltészetnek egy szép gyöngyét ide füzök:
Báthori szent ember volt, s nemes tulajdonai őt ország fejedelmévé tevék. Mihály vajda egy rabló kapitány pokol szülöttje. Feljött ő e földre, hogy az igazságot lábbal tiporja, s megfutamitván a szent férfit, pénzt tett fejére. A fejedelem táltos lován menekült, de megfáradva, kimerülve leült Pásztorbükkin a forrás mellé nyugodni, s elaludt oly mélyen, hogy a felbérlett gyilkosok közeledtére hiába kaparált, nyeritett hű lova, ő fel nem ébredt, megérkeztek az álnok emberek Kerestoly András és Albert, levágván fejét, elvitték Mihály vajdához, de ekkor dicsfény vette körül a szentnek fejét, s a rablókapitány ugy megrettent, hogy többé se éjjele, se nappala nem volt, az étel tüzzé vált szájában, a viz lánggá, s nyomorultan pusztult el.
A helyen pedig, hol a szent ember elesett, 7 évig bugyborékolt fel a vér, oda nem közelithetett, mert megkötölődött, (nem közelithetett, megakadtak lábai) s oly nyulak tánczolták körül, melyeket a golyó serét nem járt. 7 évig pedig Sz.-Domokos határán egyéb nem termett csengő kórónál*, ugy hogy a lakosok vagy éhen haltak, vagy elvándoroltak; 7 év elteltével egy felszentelendő szeplőtelen életü ifju pap megközelitheté a vérforrást, hová keresztet helyezvén, a vér megszünt bugyborékolni, s a föld is visszanyerte termékenységét.
Azon sárga virágu növény, mely, ha a gabonában elterjedt, azt el szokta ölni.
A kereszt, melyet a növendékpap a vérforrás helyére állitott, gyökeret verve azon kereszt idomu ágakkal biró nyirfává nőtte ki magát, mely most is ott van a jelenlegi kereszt közelében, sőt még most is oly nyulak vannak a Pásztorbükkén, melyeket golyó és serét nem jár, s a gyilkosoktól származó Krestoly család (mely ma is Sz.-Domokoson népes család) férfiainak jobb karuk hosszabb a balnál, a néphit szerént.
Ekként maradt fenn emléke e gyászos eseménynek a nép között, a tragicus véget ért fejedelem emlékét kegyeletes bucsúval ünnepli meg most is a nép, s nem kétlem, hogy a hol most egyszerü keresztjel van, oda egy emlékimolát fog épiteni a mult büneit helyrehozni igyekvő jövő kor.
