PIACI NAGYTEMPLOM

Teljes szövegű keresés

PIACI NAGYTEMPLOM
Az ótordai plébánia területén épült, a főtér északi részén. Eredeti stílusa alapján építési korát a XV. századra teszik. Ennek kőbe vésett tanúi is vannak: egy külső támpilléren 1458-as, egy másikon 1478-as, egy harmadikon 1504-es dátum. Orbán Balázs megtalálta a plébániakapu alatti és konyha feletti falba utólag befalazott két zárókövet, amelyek a templom szentélyének boltozatát zárták. Egyiken kehelydísz és az 1465-ös dátum, a másikon Szent Péter kulcsai és az 1452-es dátum látható.
Eredetileg csarnoktemplom volt: mellékhajói a középhajóval egymagasságban épültek.
Régi gótikus jegyeiből csak a külseje őrzött meg valamit: a gótikus ablakkereteket, amelyeknek egyharmadát felülről befalazták, gyönyörű oldalkapuja keretének egy részét és a támpilléreket.
Belsejét teljesen átalakították. Ugyanis 1822-ben tűzvész pusztította, gótikus boltozata beomlott. Ekkor az oldalhajók pilléreit eltüntetve két-két ölnyire kiszögellő támfalakat építettek és azokra az egész belső teret átívelő dongaboltozatot húztak, amelyen Vitkay festő Mária születésének és Jézus mennybemenetelének képét festette meg nagyban.
Tornya nem volt, de egy útrendezéskor két torony alapjaira bukkantak. A templomot várfal vette körül, mely római vár romköveinek felhasználásával épült 1455-ben. Hamarosan, 1585-ben újjáépítésre szorul, amiről a kapu feletti felirat tanúskodik: „Principe Sigismundo Báthori ex donatione… Stephani Bathori, Regis incliti Poloniae… 1585“.
Casdaldo zsoldosai rongálják a templomot és várfalait. 1594-re javítják ki.
Pár év múlva Basta zsoldosai gyújtják fel, amikor a templom és a bástyák fedele leég.
1706-ban Tiege ezredei rongálják, amikor a templom mennyezete, tetőzete és a cinterem zsindelyfedele szorul javításra.
Pár évtizeddel később a várfalakat lebontják és hozzáfognak a templom melletti bérházak építéséhez.
Itt, Torda legnagyobb templomában évszázadokon át ülésezett az erdélyi országgyűlés. Itt mondják ki a vallásszabadság új elvét is 1568-ban. (Orbán: i.m. 357, 359, 364–367.)

Katolikus templom

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem