ÚJTORDAI PLÉBÁNIATEMPLOM

Teljes szövegű keresés

ÚJTORDAI PLÉBÁNIATEMPLOM
Az újtordai templom építésének idejéről nagyon régi adatot őrzött meg Torda megye
levéltára. (Comit. Torda f. 4., num. 1.). Eszerint 1204-ben épült Szent László tiszteletére. Teljesen összhangban van azzal a ténnyel, hogy nem sokkal előbb avatták szentté László királyt. (Beke i.m. 187.)
1332-ben papja, István a pápai tizedjegyzék szerint 80 dénárt fizet, majd ismét 8 fontot finom ezüstben, 1333-ban 30 dénárt, 1334-ben 2 pensa dénárt, majd ismét 2 pensa dénárt, 1335-ben 2 pensa dénárt. (Beke: i.h.; Orbán: i.m. 243.; Documente. XIV. C., III. 122, 160.)
1393-ban Mátyás Péter a plébános. (Orbán: i.m. 142.)
A templom keletre néző szentélye sokszögre záródik. Ablakai csúcsívesek, de díszműveit kitördelték. A szentélyt hálóboltozat fedi, de ez újabb, mint maga a templom, mert a diadalív román kori köríves. Bár az sem lehetetlen, hogy az 1204-ben épült templom a mainak elődje. A hajót barokkosan, esetlen támfalakra emelt dongaboltozattal teljesen átformálták. A régi, magasabb boltozat maradványai csak a padláson láthatók, ahol falfestmények nyomai is látszottak.
Az átalakításkor – úgy látszik – a hajó egyharmadát lebontották, ennyivel megrövidítve. Megmaradt viszont a régi sekrestye szép hálóboltozatával és csúcsíves ablakaival. Egykori várfalából csak lemorzsolódott töredékek maradtak meg és két átalakított bástya. Tornya újabb. (Orbán: i.m. 142, 143.; Debreczeni: Erd. ref. templomok és tornyok 8.)

Református templom

A református templom belseje

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem