A Losoncziak és Bánffyak nemzedék-rendje.
A Losoncziak és Bánffyak nemzedék-rendje.
A ki «Magyarország Családai stb.» czímű munkám Előszavát és az 1865. évben nyomatott XII. kötet végén álló berekesztő Szózatot elolvassa: tudni fogja, hogy művemet én magam tartom legkevésbbé teljesnek, bevégzettnek és hibák nélkül valónak.
Történelmi családainknak legtöbbjénél a törzsnek és első nemzedékek ízbeli kapcsolatának tisztázása és okmányos hitelességre alapított kimutatása várja a szakavatott erők közreműködését. Erre nézve első sorban az oklevélgyűjtemények szolgálnak legbiztosabb forrásul. Munkám szerkesztése korában még a mainál sokkal kevesebb okmánytár állott a feldolgozás rendelkezésére.
Azóta Fejér Codex Diplomaticusának 44 kötetéhez Wenzel Gusztáv (Árpádkori Uj Okmánytár XII kötete), Nagy Imre s társai (Hazai Okmánytár VII kötete), szintén Nagy Imre (Anjoukori Okmánytár II, kötete), Knauz Nándor (IV köt.), ifj. Kubinyi Ferencz (Árpádkori oklevelek), a Tört. Társulat (Hazai Oklevéltár), Gr. Zichyek (Okmánytára IV köt.), Gr. Károlyiak (Oklevéltára I köt.) járulván, e szakgyűjteményt 30-nál több kötettel szaporíták, nem számítván ide az egyes monographiák mellett megjelent okmányos köteteket.
És a genealogoknak még mindez nem elég. Különösen a XV., XVI. századbeli oklevelek kiadásának hiányát érezhetni e téren leginkább, és érzem én is, most, midőn a történelmünkben oly dicső szerepet vitt, már kihalt Losonczy és a vele egytörzsű és jelenleg is virágzó losonczi Bánffy nemzetségnek a munkámban (ez előtt egy negyed századdal) közlöttnél teljesebb családfa szerkesztésére és közlésére vállalkoztam.
Ezen két, közös törzsű családnak eredetét (gyök-ősét) is a mindenkor dívott hizelgési mánia a történelmi hitelesség korán túl is nyomozta. Pedig egy családfának nagyon kielégíthető dísze lehet az, midőn élére törzsűl okleveles hitelességgel egy, a XIII. század első felében élt, magasabb rangú egyéniség nevét tűzheti. És ez eset a Losonczi-ak és Bánffy-ak szármáztatásánál is előfordul.
E családok első, hitelesett tudható törzse Dénes, már 1227–28. és 1231–35-ben Magyarország nádora volt.*
Frankl Vilmos: «Nádori és Országbirói hivatal» 157. lapján a Czech J. után közlött nádori névsor szerint «1227., 1228. május után Diénes (II.) nádor» – Már «1228, másodfélében – 1231. május 9. időre. Moys említtetik nádorul». – Majd 1231. másodfelében – 1235. sept. 30. utánig ismét azon D é n e s (II) jelöltetik nádorúl. De már 1235. másodfelében (pedig september is az év másodfelében van!) 1241. márczius 12-ig más Dienes (ki III-diknak jelöltetik e néven a nádorok közt), van nádorúl felhozva. Honnan meríté Czech ezen adatokat, és miért nem azonos személy ez utóbbi III. Dénes, a közvetlenűl előtte nádorkodott II. Dénessel? az nincs megmondva. Miután azonban Czech adatait máskülönben Fejér Codexe által Czinár Indexe szerint (525. lap) igazolva látom (Fejér III. 2, 133. 140. 206. 231. IV. 3, 552), továbbá Wenzel, Árpádkori Uj Okmánytár (VI. 441. stb.) én is csak az 1235. évig nádorkodott Dénest tekintve egyéb reá vonatkozó adatokat is, tekintettem a tárgyalt család őseül.
Mielőtt azonban a Dénes nádortól való származtatást tovább folytatnók, szükséges itt némely, éppen e nemzetség törzsére vonatkozó, irodalmilag máig fentartott véleményt, mint szerintem megállhatatlant, röviden megvitatnunk.
Van a gróf Bánffyak levéltárában II. András 17királynak egy 1228-ban kelt adománylevele, mely szerint a nevezett király a Gertrud királyné meggyilkolásában részt vett Simon bántól hűtlenségi bélyegen elkobzott kolosmegyei Széplakot, (melynek határa az oklevél szerint a Maros partján Vécs és Régen közt terült el), Dénes fiának Dénes tárnokmesternek (Dyonisio filio Dyonisii tavernicorum magistro) adományozta. Ezen oklevelet először egy külön íven Fridvalszky János jezsuita adta ki azon ünnepélyes alkalomra, midőn 1760-ban gróf Bánffy Dénes a kolosmegyei főispánságba beiktattatott.* Utána Katona közlé,* és ettől átment Fejér György gyűjteményébe is.* E Dénes tárnokmestert legújabban gr. Lázár Miklós is a Székely Ispánokról széles tudományossággal irt jeles értekezéséhez mellékelt családfán a Losonczi-ak és losonczi Bánffy-ak ősének tartja, még pedig 1228–1230-ban tárnokmesterűl, 1236-ban nádorúl és szolnoki főispánúl 1251-ben szerepelteti. Ez állítást semmikép sem fogadhatom el. Nem véve figyelembe, hogy Dénes nádorságának 1251-ig, sőt 1236-ig is kiterjesztése a fennebbi jegyzetben előadottakkal áll összeütközésben, mely szerint ott másodszori nádorsága is csak 1235-ig fogadtatik el; megsemmisül ez állítás az által, hogy egyszerre egy ugyanazon személy a nádorságot, és tárnokmesterséget a történelem tanúsága szerint nem viselte. Már pedig ugyanazon 1228-ki adomány-levélben, melyben Dénes mint tárnokmester (Dyonisius filius Dyonisii magister tavernicorum) kapja Széplakot,* az oklevél szokásos záradékában Dénes nádor fordul elő (Dyonisius Comes Palatinus).* Sőt még feltünőbb bizonyságot szolgáltatnak erre több adománylevelek, ugyan csak az 1228. évből, melyeknek záradékában együtt fordulnak elő: Dyonisio Comite Palatino, és egy pár méltóság után Dyonisio Magistro Tawarnicorum et Comite de Zonuk,* ismét egy másik oklevélben Dyonisio Comite Palatino és az országbiró neve után Dyonisio filio Dionisii mag. Tavernicorum,* egy harmadik oklevélben Dyonisio Comite Palatino és három névvel utóbb Dionisio filio Dyonisii magistro Tavernicorum* stb. Azt hiszem ennyi adat fölössen elég bizonyíték arra, hogy Dénes a nádor és Dénes a tárnok két teljesen különböző egyén. Hogy pedig a Losoncziak a Bánffyakkal együtt Dénes nádortól származnak és a későbbi családi oklevelek is csak Dénes nádort emlegetik ősüknek, Dénes tárnokról hallgatván, és így ez utóbbi egyenes leszármazási ágon semmiképen sem hozható összeköttetésbe Dénes nádor ivadékával: az az alább mondandókból is ki fog tűnni.
Horányi, Memoria Hung. I. 722.
Katona, Historia Critica V. 522.
Fejér III. 2, 130.
Ugyanott, 130.
Fejér III. 2, 133.
Ugyanott 142.
Ugyanott 149.
Fejér III. 150.
Dénes tárnokmesterrel ekkép végezvén, most még egy harmadik ugyanazon korban élt Dénessel, ki főlovászmester, és kinek atyja szintén Dénes nevezetű, kell tisztába jönnünk. IV. Béla 1235-ben, tehát éppen ismét azon időben, mikor még a mi Dénes nádorunk élt és e hivatalát viselte, egy szintén Dénes nevü főlovászmesternek (Dyonisio, filio Dyonisii Magistro Agazonum) a nyitramegyei Tapolcsányt adományozta. Ez oklevél a gr. Forgách-család levéltárából van kiadva.* Ennek kivonatát Szabó Károly munkájába átvévén, ezen Dénes főlovászmestert a Bánffy család ősének irja.* Mi alapon? nem tudom. De a fennebbi indokoknál fogva ezen állítmány sem fogadható el. Mert hogy Dénes főlovászmester és utóbb szlavoniai bán Dénes nádortól különböző személy: ugyanezen 1235. évi adomány-levélből kitetszik, a melynek záradékában olvassuk: Dyonisio filio Dyonisii Palatino et comite de Zonuk és néhány név után Dyonisio Magistro et Comite Agazonum. De nem tartható ezen Dénes főlovászmester a Losoncziak ősei közül valónak azért sem, mert ennek további pályája is ösmeretes, a miről a Losoncziak történelme semmit sem tud. Ezen Dénes főlovászmester részt vett IV. Béla királylyal a Sajónál a tatárok elleni ütközetben, és a menekülő királyt a tenger mellékére is elkisérte. Már 1242-ben vezér (dux) és szlavoniai bán volt.* Utóbb pedig 1244-ben királyi adományt kapván, ebben világosan említtetik, hogy előbb főlovászmesterré később Szlavonia vezérévé és bánjává lőn.*
Ugyanott IV. 22.
Szabó K. Székely Oklevéltár I. 7.
Fejér IV. 1. 255.
Ugyanott, 325.
18Szükségesnek tartottam ezeket itt felhozni annak kimutatására, hogy Dénes nádorral és ivadékával eddigelé sem a vele egy korban élő és hivatalt viselő Dénes tárnok, sem Dénes a főlovászmester s utóbb bán, nem azonosítható; sem pedig annak daczára, hogy mind a két utóbbinak atyja szintén Dénes nevű volt a Losoncziak családfájára chronologiai okoknál fogva sem illeszthető, s remélem is, hogy ez utóbbiaknak mely családból való származása nemsokára általam vagy mások nyomozása által határozottan megállapítható lészen.
Hogy a Losonczi és Bánffy nemzetségnek Dénes nádor volt valódi törzse, azt kétségtelen adomány levél igazolja. – II. András király uralkodása alatt Gertrud királyné meggyilkoltatásában Folcus Comes részt vévén, hűtlenség czímén veszté el nógrádmegyei losonczi birtokát, amit, ekkor érdemeiért Dénes nádor nyert királyi adományban.*
Maga ezen adománylevél még nem került a nyilvánosság elé, de ezen tény kitünik a Dénes nádor fiai részére 1277. évben kelt új adománylevélből, melyről alább lesz szó.
Dénes nádor II. András királynak mindvégig kegyében állott.* Alatta az ország legfőbb hivatalainak legmagasabb polczára, emelkedett. Maga e tény kitünő érdemeire hagy következtetni. Azonban miként sáfárkodott utóbb, és miféle hűtlenségért marasztaltatott el II. András elhúnyta után fia IV. Béla uralkodásának elején: arról csak annyit említhetünk, hogy ezen vádak czímén veszté el boriczai* birtokát, melyet nevezett király 1237-ben a cistercziták ugordi monostorának adományozott.*
Dénes nádornak a Tomaj genusból eredete több mint valószínű, a mint ennek megvitatását talán egy más alkalommal elé fogom adhatni.
Valószínűleg a Dráván túli végőrvidéken fekvő Borincze helység?
Fejér IV. 1, 69. az adománylevél szavai ezek: «Item contulimus eidem ecclesiae villam, quae vocatur Borycza, quae fuit Dyonisii Comitis Palatini, qui de regni dilapidatione et infidelitate evidenter est convictus».
Tehát az 1235. év előtti királyi adománynyal nyert Losoncz lőn azon ősi birtok, melyről mint akkor a többi birtokok közt legjelentősebbről Dénes nádornak ivadékai nevüket és illetőleg előnevüket irták vala.
Azonban Dénes nádor fiaira Miklósra és II. Dénesre utóbb, IV. Béla király és IV. László uralkodása elején a losonczi birtokot illetőleg rossz idők jártak. Ugyanis IV. Béla király Losoncz határában ezüstbányák nyitása és müveltetése okából a néhai Dénes nádor fiaitól Losoncz határából 20 ekényi földet hasíttatott ki a kincstár számára, oly feltételek mellett, hogy a bányákból nyerendő ezüstből egy nyolczadrészben a család részeltessék, és hogy idővel, ha bármi okból a bányaműveléssel felhagyni kellene, a kihasított birtok a családnak visszaadassék.*
Hazai Okmánytár VII. 156.
IV. László király pedig serdülő korában uralkodása elején, – mint maga beismeri – bal értesítés alapján, mintha t. i. a már említett Folcus bűntelenül vesztette volna el egykoron losonczi birtokát, annak többi részét is Folcus fiainak visszaadományozta.* Így veszték el Dénes nádor fiai egy időre losonczi birtokaikat. Hanem utóbb, ugyancsak IV. László király uralkodása alatt sikerűlt ezen birtokokba a visszahelyeztetést újolag megnyerniök. Először is 1275-ben az ezüstbánya-nyitás alkalmával kihasított 20 ekényi földet kapták vissza azon érdemeikért, melyeket az adomány hosszasnak tartana részletesen felsorolni, IV. László királytól, ki ünnepélyes új adománylevelében minden előbbi, ezzel ellenkező adományozásait érvényteleneknek jelent ki.* 1277. és 1280-ban pedig ugyancsak IV. László király érvényteleneknek és semmiseknek nyilatkoztatván az általa egykoron Folkus fiai részére kiadott bármely adományozásokat, Losoncz egyéb részeit is néhai Dénes nádor fiainak, Miklósnak és Dénesnek új adomány czímén birtokába visszabocsátá.*
Ugyanott, 164.
Ugyanott, 157.
Ugyanott, 165. Mindkét oklevél eredetije a gr. Erdődyek galgóczi levéltárában, mihthogy az Erdődyek nőágon Losonczi Antal egyik leányától származtak le; és mindkét oklevélben a nevek így fordulnak elé: «Dyonisius et Nicolaus Comites filii Dyonisii quondam Palatini», és Hazai Okmánytár VI. 257.
Az eddig előadottak nyomán Dénes nádornak csak két fiát Miklóst és II. Dénest ismerjük.
Miklósról a rendelkezésünkre álló oklevelekben nem találunk többé említést; de egy, 1297. évi* okmányból tudván azt; hogy néhai 19Dénes nádor ivadékának. birtokai távolabbra, szélesebb körben, és így a többi közt Szerém vármegyére is kiterjedtek; – egy másik 1387. évi oklevél nyomán pedig azt lehetvén következtetnünk, hogy Miklós és utódai osztály következtében talán éppen az ország ezen alsó vidékére telepedtek, és ott élték, míg ösmeretlen viszontagságok hullámai őket a feledés és enyészet homályába, nem meríték: ezen Miklós unokájáúl vagyunk hajlandók tartani azon Losonczi Jánost, ki a császmai káptalan, 1387. évi okmányábán «Johannes filius Jacobi de Losoncz» néven fordul elő;* de kiről többet eddig kiadott okmánytárainkból nem meríthetni.
Hazai Okmánytár VII. 266.
Fejér X. 1, 380.
Az erdélyi birtokoknak tudtunkra első szerzője Dénes nádornak, második fia II. Dénes volt, ki III. András királytól az akkor népetlen csicsói birtokot kapta királyi adományban 1298 előtt.*
Hazai Okmánytár VII. 307. az adománylevél év nélküli lévén kelte III. András uralkodása idejére az 1290–1300. évi ídőközre esik. És ha az 1297. évi felhozandó oklevél keltekor II. Dénes még élt, ebből azt következtethetni, hogy a csicsói adományozás legfölebb is 1298 táján történhetett. Ezen csicsói adománylevélben a név így fordul elő: «Comes Dyonisius, filius, Dyonisii Palatini». Tehát az egykori tárnok vagy főlovászm. Dénesről vagy fiáról itt sincs egy szó sem.
II. Dénesnek három fia maradt: I. István mester, I. Dezső és I. Tamás, kik atyjukkal együtt 1297-ben a Szerém vármegyében fekvő birtokok elfoglalása miatt tiltakoznak.* Mind a három egy-egy külön ágazatnak alapítójává lőn. A két elsőnek utódai folyvást a Losonci névvel éltek. A harmadik fiú Tamás volt, és ennek ágazatán jönnek le a losonczi Bánffyak.
Hazai Okmánytár VII. 267. csak egy 1332. átiratból van közölve; ebben így fordulnak elő: Comitem Dyonisium filium Dyonisii Palatini, patrem praedicti magistri Stephani. Továbbá így: magistrum Stephanum filium Dyonisii, Desew et Thomam fratres suos.
Mondjuk el röviden a tudhatókat előbb I. Dezsőről és ágazatáról, azután az öregebb fiú I. Istvánról és utódairól, és végre I. Tamásról és a tőle eredt nemzedékről.
I. Dezső, ha nem csalódunk a személyazonosságban – 1320-ban erdélyi vajda volt.* Fiai közül* I. László 1373-ban a székelyek ispánja,* 1375–76-ban Erdély vajdája volt.* Fiául említtetik János 1393-ban. – A harmadik fiu I. Miklós 1383-ban a székelyek ispánja vala.*
Fejér, VIII. 2. 279.
Ezekből Mihályt és Lászlót a családfára csak gr. Lázár Miklós idézett értekezése hitelére vettem föl, és nem birván Fejér IX. tom. 3. és 4. volumenjét, az ezekben ide vonatkozó adatokat ezúttal mellőznöm kellett.
Szabó K. Székely Oklevéltár. I. 67.
Fejér IX. 5. 82. hol Ladislaus filius Deseu de Lochoncz-nak iratik. És Katona X. 612. az okmány záradékában.
Gr. Zichy cs. Okmánytára IV. 304.
I. Miklósnak négy fiát ösmerjük: (ez ágon I-ső) Istvánt, Jánost, Ferenczet és II. Dezsőt. Ezek a hadi pályán szereztek érdemeket, és Zsigmond király alatt a morvaországi hadjáratban tüntették ki magukat; ezért Csicsó és Ujvár birtokaikra a nevezett királytól új adományt nyerték.* A négy fiúból csak Ferencznek nem maradt utóda, sőt ezentúl többé ő maga sem említtetik. I. István 1427-ben kir. udvarnok (aulicus),* 1435-ben erdélyi vajda volt. Ennek fia I. László, (ki ekkor a családban idősb László néven szerepel) 1460-ban a székelyek ispánja* volt, 1467-ben nótáztatott.* Egy leánya Zsófia ismeretes.
Fejér X. 4, 378–379. hol ez áll: consideratis meritis Stephani filii Nicolai filii Deseu de Losoncz.
Hazai Okmánytár III. 352.
Szabó K. Székely Oklevéltár I. 188., hol Ladislaus maior filius Desew de Losoncz Siculorum Comes – fordúl elő.
Ugyanott, I. 207. – Századok 1880. év 807.
I. Miklósnak második fia, János, nemzé Ilonát Laczkffy Györgynét, továbbá Jánost és Mihályt, kikről további adataink nincsenek.
I. Miklósnak negyedik fia: II. Dezső, 1438- és 39-ben Erdély vajdája,* 1441-ben székelyek ispánja.* Ez évben adományt is kapott, de mint lázadó csakhamar el is veszté. Élt még 1453-ban is.* Két fia III. László és Zsigmond említtetik. Amaz 1457–59-ben főasztalnokmester volt.*
Fejér XI. 140. 329.
Szabó K. Székely Okl. I. 144.
Századok id. h. 797.
Teleki X. 553. Hazai Okmánytár II. 348.
Ezekben I. Dezső ágazata, mely a Losonczy családnévvel élt, – kifogyott.
Térjünk vissza I. Dezső idősb testvéréhez I. Istvánhoz (II. Dénes fiához), kinek ivadéka szintén a Losonczi névnél maradt, és ezt a magyar történelemben halhatatlanná tette.
20I. István, – mint már említők – 1297-ben Dezső és Tamás testvéreivel a szerémmegyei birtokok ügyében tiltakozott.* Már 1315-ben a székelyek ispánja volt, midőn Tamás testvérével együtt szolnokmegyei Lajos, Monostorszeg ősi birtokaikat, melyeket néhai László vajda tőlük elfoglalt, I. Károly király oklevele alapján visszakapják.* 1338-ban IV. László királynak 1277. évben Losonczot visszabocsátó királyi adománylevelét az esztergomi káptalan által átiratja.* 1340-ben nógrádmegyei dályói pusztabirtok részét előbbi birtokosának Cselén Jánosnak visszabocsájtja.* Ezen I. István utóbb nagy méltóságra emelkedett: 1342. szörényi bánnak, 1351–52-ben Horvát-, Tót- és Dalmátországok bánjának olvassuk,* és miután – mint mindjárt látni fogjuk – utóbb fiai közül kettő (László és István) szintén a báni méltóságot viselték, ezen méltóság oly jellegzetes lőn a család történetében, hogy az oklevelekben harmadízig a filius N. filii bani de Losoncz megkülömböztető elnevezés dívott, a nélkül mégis, hogy ennek alapján ezen ágon a Bánffy név családnévvé alakult volna, mint az hasonló eset alapján 21Tamás ágán – mint látni fogjuk – megtörtént. Ez ágazat megmaradt mindvégig Losonczi törzs családneve mellett.
Hazai Okmánytár VII. 266.
Fejér VIII. 1. 556. az oklevélben így: «Magister Thomas et Stephanus Comes Siculorum, filii Dyonisii».
Az eredeti a gróf Erdődyek galgóczi levéltárában.
Gr. Károlyi-ak Oklevéltára I. 138.
Fejér IX. 2. 47. 55. 136.
I. Istvánnak oklevelek alapján öt fiát ismerjük, úgymint: III. Dénes mestert, I. Albertet, Györgyöt, I. Lászlót* és II. Istvánt. Ezekből III. Dénes mester 1368-ban a Szalóky családnak Szalókot, melyet zálogban birt, vissza bocsátá.* Élt még 1412-ben, mert neve a Zsigmond király és Ulászló lengyel király között kötött szerződés aláirói közt fordúl elő.* Ezentúl róla okmányaink hallgatnak. Valószínű, hogy gyermeke nem maradt. Valamint két testvére Albertről és Györgyről bizonyos, hogy magvuk szakadt, a mit az 1390. évben kelt osztályos csereszerződés igazol. Ugyanis a fennmaradt két testvér:
A neveknél a sorszámozást minden ágon külön kezdve tartottam czélszerűnek, könnyebben megjegyezhetés végett.
Gróf Zichy cs. Okmánytára. III. 355.
Fejér X. 5, 281.
II. István és I. László 1390-ben ősi birtokaikra nézve ünnepélyes csereszerződést kötöttek.* E szerint I. István kapta Losonczot és az annak környékén fekvő összes nógrádmegyei birtokokat. Ezek helyett viszont ő Lászlónak engedte a szent-mártoni összes birtokrészeket, melyeket unokatestvérétől I. Tamásnak Dénes fiától cserélt, és azon erdélyi fekvőségeket, melyeket a már említett testvérének I. Albert auranai perjelnek* és másik testvérének Györgynek magva szakadtán örökölt.
Az eredeti Zsigmond király jóváhagyásában, megvan a gr. Erdődyek galgóczi levéltárában.
Losonczy Albertről mint auranai perjelről Praynak Diss. de Prioratu Auranae czimű munkájában említés nincs, hanem Kerchelich nyomán Albertum filium Stephani Laczkovich néven említ Albertot a 38. lapon. Itt az apa megnevezésben kell hibának lenni. Én ezen 1387-ben élt Albert perjelt vagyok hajlandó Losonczinak tartani.
II. István, valamint atyja, hivatalára nézve az ország zászlósai között szerepelt. László testvérével együtt 1387–89-ben szörényi és horvát-dalmátországi bánságot viselt.* Utóbb 1390–91-ben a machói bánságot kormányzá.* Mindketten Mária királyné pártján ennek érdekében működtek.* Istvánnak, ki még 1404-ben is élt,* utódairól emlékeink nem szólnak. Testvére:
Fejér X. 1, 393., 410., 503 és 747. – Hazai Okmánytár V. 179. 182.
Fejér X, 1, 644. 675.
Fejér X. I, 182. és X. 4, 295. De meg nem nevezett Losonczi nemesek hűsége ellen Zsigmond királynak 1410-ben panasza is volt, valószinűleg a Jakab ágabeliek ellen. Fejér X. 2, 829 és ujolag X. 5, 46.
Fejér X. 4, 295.
I. László – mint az imént említők – 1387–89-ben szörényi és horvát-dalmátországi bán, Mária királyné pártján 1384-ben jelentékeny tényező.* 1387-ben Dalmát, Horvát és Slavonia országok generalis kapitányának és szörényi bánnak irja magát, midőn a zágrábiakat hűségre inti.* Micsoda atyafiságban állott Gara Miklós nádorral, ki őt rokonnak (frater) szólítja,* eddigelé ki nem derült. Két fia maradt: IV. Dénes és I. Zsigmond.
Fejér X. 1, 182.
Fejér X. 1, 393
Fejér X. 1, 182.
I. Zsigmond 1403-ban unokatestvérével, a Tamás ágán álló Dénesnek György nevü fiával, együttesen pert folytatott Pászthói Domokos fia János egykori országbiró és a Terbelédi család ellen.* 1427-ben pedig nejével Krisztinával és első feleségétől született László fiával, továbbá néhai bátyjának IV. Dénesnek Miklós, János és Albert fiaival Zsigmond királytól Zarándmegyében fekvő birtokokra kir. adományt vitt.* Ekkor még, daczára, hogy atyja, nagyatyja zászlóurak voltak, csak vitézlő (Egregius) volt; a család még nem jutott a mágnások rendébe. De nemsokára hivatalánál fogva, (melyet megjelölni nem tudunk), már nagyságosnak czímeztetik. Így fordul elő 1431-ben, midőn a Dormánháziaknak egy elfoglalt halastavát kellett visszabocsátania.* Élt még 1432-ben is, és az ország nagyjai közt foglalt helyet.* Ellenben 1435-ben már csak fia II. László, és néhai bátyjának IV. Dénesnek János és Albert nevü fiai említtetnek, kik ekkor a nagy-mislei prépostság birtokba iktatása ellen tiltakoztak.*
Gr. Károlyi cs. oklevéltára I. 522.
Fejér X. 6, 854. Egregio Sigismundo filio magnifici Ladislai olim bani de Losoncz et Christinae consorti eiusdem Sigismundi filio Ladislao ex alia coniuge progenito, item Nicolao, Joanni et Alberto filiis condam Dyonisii filii praedicti condam Ladislai Bani.
Fejér X. 7, 348.
Fejér X. 7, 429.
Fejér X. 7, 717.
II. László, (Zsigmondnak fia), nem sokkal élte túl atyját. Már 1439-ben az ő magva szakadtán Albert király a nógrádmegyei Szűgy és Csesztve helységeket sógorának Garai László slavoniai és machói bánnak adományozta.* Benne Zsigmond ágazata kihalt.
Eredeti oklevél szerint.
IV. Dénes 1427 előtt halt meg.* Öt fia Miklós, István, György, János és II. Albert közűl csak ez utóbbi lőn családjának terjesztője, egyszersmind házassága által a legvagyonosabbak közé emelője. A nógrádmegyei, fiágon utolsó Szécsényi (de Zéchen) László, nógrádi főispánnak egyik leányát Hedviget (Adviga) vette házastársúl, kivel Szécsény várán és a hozzá tartozó terjedelmes uradalmon kívül, Nógrádmegyében még Somoskő várát tartozékaival, Heves, Gömör s több megyében kiterjedt jelentékeny területű jószágokat csatolhatott ősi birtokaihoz, melyeket még saját szerzeményeivel is gyarapított. Így 1455-ben gúthi Országh Mihálylyal, (Országh János sógorának atyjával) 40 ezer forinton zálogczímen megszerezte Gyöngyös felét is.* E nagymérvű megvagyonosodás annál inkább jelentékeny horderővel birt a családra, mert az összes tömeg csak két fiára volt szállandó. II. Albert 1460-ban nejével Szécsényi Hedviggel és fiaival III. László és IV. Istvánnal, és sógorasszonya ipjával Országh Mihálylyal a gyöngyösi malom fele részét Bessenyey Mihály-nak adományozza.* Fiai közűl
Fejér X. 6, 854.
Országos ltár kincstári osztályában az eredeti.
Kaprinai Ms. B. tomo L. 54.
IV. Istvánról okleveles adataink többre nem terjednek. Ő egy hitelt érdemlő genealogusunk* szerint bonczidai Losonczynak írta magát, valamint gyermekei is. Az említett forrás szerint neje Manberg Erzsébet Rozgonyi István özvegye volt.* Gyermekei voltak III. Zsigmond budai prépost,* István, Mihály, Anna, kik mag nélkül kihaltaknak jelöltetnek, és IV. László, kinek még Ferencz, János, György és Kristóf fiai említtetnek; de a kiben IV. István ága is megszakad.
Rajcsányi Ádám, Deductiones genealogicae Familiar. kézirat.
Rajcsányinál Rozgonyi Rinold, kiadott munkámban a Rozgonyi családfán Rozgonyi István áll.
Schmitt Episcopi Agrienses II. 153. szerint 1503-ban csakugyan Zsigmond nevü volt budai prépost, de e helyen családneve nincs kitéve.
III. László (Albertnak Szécsényi Hedvigtől fia), 1482-ben fiával II. Zsigmonddal és Országh Mihálylyal és ennek fiával Lászlóval,* néhai Zécheni Lászlónak nógrádmegyei Szécsény és Somoskő várak, és ezek tartozékaira, és a Zécheni László után az országban bárhol található birtokokra kir. adományt vitt.* 1487-ben szintén fiával II. Zsigmonddal Gyöngyös fele részére vitt kir. adományt.* A hivatalos pályán mint főtárnokmester szerepelt. Családja 1487-ben már a született mágnások sorában áll.* Házastársának 22neve még megismertetésre vár. Fia az említett II. Zsigmond maradt.*
Országh Mihály nádornak János fia, ki Zécheni Annát birta nőül, kihalván, valamint többi fiai is, azért gondolom, hogy jő itt elő fia Országh László, mint a ki testvére után örökösödött.
Az eredeti a gr. Erdődyek galgóczi levéltárában 1. 96. XIII. 14.
Országos ltár kincst. oszt. 1700. cs. 23. sz.
Teleki, Hunyadiak kora XII. 378.
Rajcsányi szerint Albert nevü fia is lett volna.
II. Zsigmond, ki atyjával együtt az 1482–87. évi adományoknak részese volt; 1505. évben a zászlós urak közt fordúl elő a rákosi országgyülés végzeményeinek záradékában,* kétszer nősült. Első nejétől homonnai Drugeth Borbálától Antal, Farkas és Anna gyermekei lettek. Másodszor Dóczy Annával lépett házasságra, s ettől István és László gyermekei születtek, mind élők még 1514-ben, midőn a Dóczy-féle örökségi ügyben csulai Móré László bevallást tett.* E gyermekek, közül csak Antal és István tüntek fel.
Kovachich Suppl. ad Vestigia etc. II. 383. Jászay, A Magyar Nemz. Napjai stb. 156.
Szentbenedeki Conv. Prot. A. p. 182. 295.
Antal 1527-ben I. Ferdinánd király koronázásakor lett főpohárnokmester, és e király pártján állt 1533-ban is. Neje Báthori Klára volt, kinek hűtlensége következtében Antalnak tragicus vége lőn: vetélytársa, nejének kedvencze – egy alacsony származású iródeák – fojtá meg.* Két leánya maradt: Klára homonnai Drugeth Istvánné és Dorottya kisvárdai Várday Miklósné.
Forgách, Commentarii. Horányi kiadása 40. 1.
V. István (III. Zsigmondnak Dóczy Katalintól fia), örök emléket állított magának történelmünk lapjain. 1543-ban már Nógrád vármegye főispánja. Az ellene emelt terhes vádak alól 1547-ben I. Ferdinánd által felmentetvén,* ennek részén harczolt Izabella és fia hivei és a török ellen, és mint jeles hadvezér a nagyfontosságú Temesvár kormányzásával bizatott meg, melynek első ostromát 1551-ben szerencsésen kiállta; a második ostrom alkalmával hősies vitézségét halálával pecsételte meg 1552. aug. 27-én. Hét nappal előbb nyerte – királyától, úgy testvére Antal leányai, mint a maga leányai számára a fiúsítási engedélyt, melynek erejével roppant birtokai (Nógrád, Hont, Gömör, Heves, Szabolcs, Zemplén, Nyitra, Zaránd és Temes megyékben fekvők) leány-ágon örökölhetőkké váltak.* Nejétől pekrovinai Pekry Annától* leányai Fruzina (szül. 1544.) Báthori Miklósnak, Anna pedig előbb báró Ungnad Kristófnak, utóbb mint özvegy, Forgách Zsigmondnak lettek nejeivé. Ezekben kihalt a három századon virágzott losonczi Losonczi nemzetség, míg a vele egy törzsű losonczi Bánffyak máig, virágzanak. Mielőtt ezeknek leszármazását tárgyalnók, lássuk az eddigiek csafádfáját:
Kaprinai Ms. B. XXVIII. 150.
Ugyanott 348.
Előbb Országh Lászlóné volt.
23I. tábla.
I. Dénes 1227–1228. 1231–1235 nádor.; I Miklós 1275–1277. visszakapja Losonczot.; II. Dénes 1275–1277 visszakapja Losonczot. Él még 1297. is.; I. István 1351–1352. horvát, dalm. szlav. bán.; I. Dezső 1297. tiltakoz. 1320. erdélyi vajda.; I. Tamás 1297. tiltakoz. 1319. székely ispán; a Bánffyak őse; † Mihály; I. László 1375–1376. vajda; János 1393.; Miklós 1383. székely isp.; I. István 1435 vajda; János 1405.; Ferencz 1405.; II. Dezső 1438–1453. vajda; II. László 1460. vajda; Benedek megh. 1448. Rigómezőn; III. László 1457. főasztaln.; † Zsigmond; † Zsófia; Ilona Laczkffy Györgyné; János; † MIhály; † III. Dénes mester 1368–1412.; I. Albert auráni perjel; † György; † I. László 1384–1387. horv. bán 1390. cserél.; I. István 1387–1389. bán 1390. cserél. 1404. él; IV. Dénes megh. 1427. előtt; I. Zsigmond 1403–1432. mh. 1435. előtt. 1. … 2. … felesége Krisztina; II. László † 1439. táján Miklós 1424–1427.; III. István 1424.; György 1403.; I. János 1424–1435.; II. Albert 1424–1460. n. Zécheni Hedvig; III. László 1460–1487; IV. István 1460. Manberg Erzse; II. Zsigmond 1482–1514. 1. Homonnai Drugeth Bora, 2. Dóczy Kata; III. Zsigmond budai prép. 1460–1504.; IV. László de Bonczida; V. István; † Mihály; † Anna; † Ferencz; János; György; Kristóf; 1-től Antal 1527. főpoh. megh. 1551. táján. (Báthori Klára); Farkas; Anna; 2-tól VI. István 1514–1552 Temesvári v. parancsnok (Pekry Anna); V. László; † Klára Homonnay Istvánné; Dóra Várdai Miklósné; Fruzsina szül. 1544. Báthori Miklósné; Anna 1. b. Ungnad Kristóf, 2. Forgách Zsigmond.
I. Dénes 1227–1228. 1231–1235 nádor.; I Miklós 1275–1277. visszakapja Losonczot.; II. Dénes 1275–1277 visszakapja Losonczot. Él még 1297. is.; I. István 1351–1352. horvát, dalm. szlav. bán.; I. Dezső 1297. tiltakoz. 1320. erdélyi vajda.; I. Tamás 1297. tiltakoz. 1319. székely ispán; a Bánffyak őse; † Mihály; I. László 1375–1376. vajda; János 1393.; Miklós 1383. székely isp.; I. István 1435 vajda; János 1405.; Ferencz 1405.; II. Dezső 1438–1453. vajda; II. László 1460. vajda; Benedek megh. 1448. Rigómezőn; III. László 1457. főasztaln.; † Zsigmond; † Zsófia; Ilona Laczkffy Györgyné; János; † MIhály; † III. Dénes mester 1368–1412.; I. Albert auráni perjel; † György; † I. László 1384–1387. horv. bán 1390. cserél.; I. István 1387–1389. bán 1390. cserél. 1404. él; IV. Dénes megh. 1427. előtt; I. Zsigmond 1403–1432. mh. 1435. előtt. 1. … 2. … felesége Krisztina; II. László † 1439. táján Miklós 1424–1427.; III. István 1424.; György 1403.; I. János 1424–1435.; II. Albert 1424–1460. n. Zécheni Hedvig; III. László 1460–1487; IV. István 1460. Manberg Erzse; II. Zsigmond 1482–1514. 1. Homonnai Drugeth Bora, 2. Dóczy Kata; III. Zsigmond budai prép. 1460–1504.; IV. László de Bonczida; V. István; † Mihály; † Anna; † Ferencz; János; György; Kristóf; 1-től Antal 1527. főpoh. megh. 1551. táján. (Báthori Klára); Farkas; Anna; 2-tól VI. István 1514–1552 Temesvári v. parancsnok (Pekry Anna); V. László; † Klára Homonnay Istvánné; Dóra Várdai Miklósné; Fruzsina szül. 1544. Báthori Miklósné; Anna 1. b. Ungnad Kristóf, 2. Forgách Zsigmond.
A Losoncziak nemzedékrende után a Bánffyak leszármazásának kimutatása végett vissza kell térnünk. a közös törzset képező I. Dénes nádornak legifjabb fiától II. Dénestől származott unokájához I. Tamáshoz, kit a családfa I. tábláján, a Bánffyak őseül jeleztünk. Ezen
I. Tamás testvérével I. Istvánnal és I. Dezsővel együtt tiltakozik a szerémmegyei birtokok érdekében 1297-ben. Már 1319-ben a székelyek ispánja volt,* midőn a bonyhai birtok miatt tiltakozott.* Ő birta még 1351-ben. Szent-Mártont, mert előnevét is arról írta.* Eddigi okmánytáraink alapján csak egy fiát Dénest (ez ágon I-nek számozottat) ismerjük.*
Hazai Okmánytár VII. 266.
Fejér VIII. 2, 237. Közli az oklevelet Fejérváry gyüjteményéből, tehát másolatból, de a szövegben vagy eredetiben ejtett tollhiba miatt, vagy a másolat gyarlósága miatt tévedés van, mert benne ezen hibás kitétel «Magister Thomas filius condam Dyonisii Palatini» fordul elő, e helyett: Thomas filius Dyonisii filii Dyonisii Palatini». (Tamás nem fia, hanem unokája lévén Dénes nádornak), a mint ezt az eddigi oklevelek világosan kitüntetik. A Dénes nádor fiának Dénesnek nádorságáról pedig eddig semmit sem tudunk. E hibát már gr. Lázár Miklós is észrevette a Századok 1880. évf. 734. lapján.
Gróf Zichy cs. Okmánytára II. 467.
És itt véleményem merőben eltér gr. Lázár Miklósétól, ki I. Tamásnak még fiáúl II. Tamást és Istvánt teszi, és pedig azon István bánt, kitől szerintem (mint az I. táblán látható), a Losonczi család származott le, és a mely István I. Tamásnak unokaöcscse, de nem fia volt. Arról pedig, hogy I. Tamásnak István nevü fia is lett volna, a gróf Lázár Miklós által idézett helyen (t. i. gr. Zichy cs. Okmánytár II. 456. 1., igazabban 467. lapon) egy szó sincs, ott egyedűl ide vonatkozólag csak e kitétel: Thomas filius Dyonisii de Zenmarton fordul elő. V. ö. Századok id. évf. 734.
I. Dénes cserélte el unokatestvérével Istvánnal az érintett Szent-Mártont.* 1388–89-ben másik unokatestvére László mellett, ki ez években Horvát, Tót, Dalmát országok kapitánya és Szlavonia bánja volt, ő a horvát- és dalmátországi báni hivatalt viselte.* És ez általa viselt báni méltóság szolgált utóbb arra alapúl, hogy ivadéka unokájában I. Istvánban a XV. század első felében a Bánffy nevezetet a családban végleg megállandósította. I. Dénesnek is oklevelesen eddig csak egy fiát ismerjük: I. Lászlót.
Ezt a már általam idézett, és a gr. Erdődy levéltárból birt 1390. évi csereszerződés világosan mutatja.
Wagner, Analecta Scepus. IV. 138. Korbuly, A báni méltóság 214. l.
I. László, mint az oklevelek összevetéséből látjuk – 1427-ben halt meg.* Ennek fia volt
Hazai Okmánytár. I. 320. és III. 352. összevetése.
I. István, 1427-ben kir. udvarnok.* Utóbb 1444-ben a székelyek ispánja, és 1451-ben még élő.* Mint említve volt – a Bánffy névnek ő lőn állandósítójává.
Hazai Okmánytár. III. 352.
Szabó K. Székely Oklevéltár. I. 144.
I. Isvánnak a család nemzedék-rende szerint* négy fia volt: I. György, I. Mihály, II. László és I. János. A négy testvértől származott család némely tagja a kor szokása szerint főbb birtokáról vagy székhelyéről írta előnevét. Ez okból találunk főképen a XVI. század okleveleiben és emlékeiben «de Bonczida, de Nagyfalu, de Mogyorós» predikatummal élő Bánffyakat, kik azonban mind a losonczi Bánffyak nemzetségének vérszerinti tagjai voltak. A négy testvér közül I. Mihálynak és I. Jánosnak, kit 1505-ben a rákosi országgyűlésen találunk,* ágazata rövid idő mulva elenyészett. Csak I. Györgynek és II. Lászlónak, ki 1491-ben főtárnokmester, 1493-ban erdélyi vajda volt,* ágazata nyúlik le napjainkig. Minthogy pedig ezen, a politikai pályán és közéletben jelentékeny 26szerepet vivő történelmi nemzetségnek családfája még munkám Pótkötetében sem egészen teljes, annak I. Tamástól kezdve napjainkig leágazását* a hazai stemmatographia érdekében is a lehető teljességgel közleni czélszerűnek véltem.
Lehoczky Stemmatogr. I. 29. és egyebütt is I. István és négy fia közt még két ízt találunk, hogy ez, mint már Magyarorsz. Cs. I. 163. 164. lapján is megjegyeztetett, a chronologia miatt is lehetetlenség, azt fölösleges bizonyítgatni.
Kovachich, Supplem. ad Vestigia II. 333.
Szabó K. Székely Oklevéltár. I. 271.
A családfának szerkezetére nézve I. Istvántól fogva leginkább követtem a B. Bánffy Ferencz krasznai főispán fölött mondott és Praetor in Tramite etc. 1773. Kolozsvárott nyomt. halotti beszéd, – továbbá a gróf Bánffy Dénes fölötti Hermathena more veterum etc. czím alatt Kolosvárt 1747. nyomt. halotti beszéd adatait.
24II. tábla.
I. Tamás, ki az I. táblán 1297. tiltakozik. 1319. Székelyek Ispánja, Él még 1351.; I. Dénes 1388. horv. dalm. bán.; I. László megh. 1427.; I. István 1427. kir. udvarnok, 1441. Székely Ispán, él még 1453.; II. László (de Mogyorós) 1491. tárnokm., 1493. erd. vajda.; III. László 1496. 1. harinnai Farkas Anna, 2. Dobokai Anna; Mihály 1471.; János 1505. (1. Bethlen Kata, 2. Zoltán Bora); I. György de Nagy Falu et Bonczida (Lorántffy Kata); imre (Zólyomy Petrona); Petrona (Várdai Kis Ambró); Péter 1496. (Csáky Petrona); Anna (1. Báthori János, 2. Apaffy György); Folytatás a III. táblán. András (Kis Zsófia); Kata (sz. demeteri Horváth Györgyné); Mihály barát; Fruzna (1. Harinnai János, 2. Bethlen Elek); János; Dénes; Zsófi (szaniszlói Báthori Miklós); 1-től Miklós 1524. Thelegdi Orsik; Bernát (Melith Anna); Ferencz; 2-tól Pál 1566. Udvarhely, Csik, Maros főkap. udv. mester (Báthori Bora); Magdolna (Keserű Mihály); Orsolya (Székely Albert); Bora (Tóth Mihály); Anna (Nagymihályi János); Boldizsár Rdek elnöke, tordai főisp.; † Gábor 1579–99. Rdek elnöke, tordai főisp.; László; † Péter; † György 1573.Udvarhely kapit. (Surányi Zsófi); Miklós; Gáspár 1583.; Tamás (Báthori Zsófia); Miklós; László; Anna (Szentpáli János); Erzse (Radó Kristóf); Margit (Szilvásy Péter); Druziana (Haranglábi Ferencz); György (Ugron Zsófi); János lengyel tanácsos (Lónyay Fruzina); Zsigmond Rdek elnöke, Fejér v. főisp. (1. Kendeffy Anna, 2. Perényi Erzse, 3. Veér Krisztina); Kristóf (1. Bethlen Anna, 2. Farkas Margit); György 1711–1735. Dobokai főisp. (Gyulaffy Zsófi); Columbia Krisztina apácza; Kata (Barcsay Mihály); László; Zsigmond (Filstich Kata); 2-tól Gábor 1678–1681. dobokai főisp.; Mihály; † Boldizsár; Péter báró; † Zsuzsa (Kendeffy Gáborné); Pál (gr. Teleki Kata); Ágnes (1. Barcsay Ákos, 2. Kapi György); Zsigmond báró korm. tanács. (b. Kemény Kata); Judit (gr. Gyulai István); Anna (Ugron István); Mária (b. Radák Lőrincz); Klára (b. Naláczy Lajos); Druzsa (Dániel Péter); Eszter (gr. Toldalaghy Pál); Kata 1783. (gr. Toldalaghy Ferencz); Imre 1. Mikó Zsuzsa, 2. Kemény Bora; László krasznai főispán (Daniel Judit); Boldizsár (1. Széky Mária, 2. Rédei Mária, 3. b. Kemény Krisztina); László; Ferencz szül. 1695. † 1773. krasznai főisp. kir. tábl. biró (b. Kemény Zsuzsi); Elek 1773. (Győrffy Mária); József 1773. (Kún N.); Zsigmond (gr. Bethlen Anna); István (Máriássy Ágnes); Elek; Kálmán; Mihály (gr. Lázár Klára); Sámuel (Herczeg Zsuzsa); János (Herczeg Ágnes); Dénes; Ferencz; Gergely; † János; † 1852. László megcsonkúlt 1849.; Erzse (Bydeskúthy); Klára (Bogdán József); 1-től Mária (b. Kemény György); 2-tól Judit; Klára (gr. Bethlen László); Teréz (gr. Rédei Mihály); Zsigmond 1773.; Karolina; Zsuzsi; Ferencz (1. gr. Wass Klára, 2. Inczédy Ágnes); Sámuel kapit.; † Sándor 1773. (b. Kemény Ágnes); László 1773; László (gr. Bethlen Bora); Anna; Krisztina (gr. Wass Miklós); János (b. Kemény Zsuzsi); Eszter; Ferencz (Zeyk Zsuzsi); János Berecztelkén (b. Wesselényi Jozefa); Kata (b. Kemény István özvegye 1881-től); Dániel b. tit. tanácsos (Gyárfás Antónia); Zoltán (gr. Teleki Eliza); Polixena (b. Kemény Kálmán); Jozefa (Pálffy Dénes); Rachel (gr. Wass Béla); Dezső Szoln. Dobokai főispán (b. Kemény Mária); Jenő; Ernő (gr. Eszterházy Czeczilia).
I. Tamás, ki az I. táblán 1297. tiltakozik. 1319. Székelyek Ispánja, Él még 1351.; I. Dénes 1388. horv. dalm. bán.; I. László megh. 1427.; I. István 1427. kir. udvarnok, 1441. Székely Ispán, él még 1453.; II. László (de Mogyorós) 1491. tárnokm., 1493. erd. vajda.; III. László 1496. 1. harinnai Farkas Anna, 2. Dobokai Anna; Mihály 1471.; János 1505. (1. Bethlen Kata, 2. Zoltán Bora); I. György de Nagy Falu et Bonczida (Lorántffy Kata); imre (Zólyomy Petrona); Petrona (Várdai Kis Ambró); Péter 1496. (Csáky Petrona); Anna (1. Báthori János, 2. Apaffy György); Folytatás a III. táblán. András (Kis Zsófia); Kata (sz. demeteri Horváth Györgyné); Mihály barát; Fruzna (1. Harinnai János, 2. Bethlen Elek); János; Dénes; Zsófi (szaniszlói Báthori Miklós); 1-től Miklós 1524. Thelegdi Orsik; Bernát (Melith Anna); Ferencz; 2-tól Pál 1566. Udvarhely, Csik, Maros főkap. udv. mester (Báthori Bora); Magdolna (Keserű Mihály); Orsolya (Székely Albert); Bora (Tóth Mihály); Anna (Nagymihályi János); Boldizsár Rdek elnöke, tordai főisp.; † Gábor 1579–99. Rdek elnöke, tordai főisp.; László; † Péter; † György 1573.Udvarhely kapit. (Surányi Zsófi); Miklós; Gáspár 1583.; Tamás (Báthori Zsófia); Miklós; László; Anna (Szentpáli János); Erzse (Radó Kristóf); Margit (Szilvásy Péter); Druziana (Haranglábi Ferencz); György (Ugron Zsófi); János lengyel tanácsos (Lónyay Fruzina); Zsigmond Rdek elnöke, Fejér v. főisp. (1. Kendeffy Anna, 2. Perényi Erzse, 3. Veér Krisztina); Kristóf (1. Bethlen Anna, 2. Farkas Margit); György 1711–1735. Dobokai főisp. (Gyulaffy Zsófi); Columbia Krisztina apácza; Kata (Barcsay Mihály); László; Zsigmond (Filstich Kata); 2-tól Gábor 1678–1681. dobokai főisp.; Mihály; † Boldizsár; Péter báró; † Zsuzsa (Kendeffy Gáborné); Pál (gr. Teleki Kata); Ágnes (1. Barcsay Ákos, 2. Kapi György); Zsigmond báró korm. tanács. (b. Kemény Kata); Judit (gr. Gyulai István); Anna (Ugron István); Mária (b. Radák Lőrincz); Klára (b. Naláczy Lajos); Druzsa (Dániel Péter); Eszter (gr. Toldalaghy Pál); Kata 1783. (gr. Toldalaghy Ferencz); Imre 1. Mikó Zsuzsa, 2. Kemény Bora; László krasznai főispán (Daniel Judit); Boldizsár (1. Széky Mária, 2. Rédei Mária, 3. b. Kemény Krisztina); László; Ferencz szül. 1695. † 1773. krasznai főisp. kir. tábl. biró (b. Kemény Zsuzsi); Elek 1773. (Győrffy Mária); József 1773. (Kún N.); Zsigmond (gr. Bethlen Anna); István (Máriássy Ágnes); Elek; Kálmán; Mihály (gr. Lázár Klára); Sámuel (Herczeg Zsuzsa); János (Herczeg Ágnes); Dénes; Ferencz; Gergely; † János; † 1852. László megcsonkúlt 1849.; Erzse (Bydeskúthy); Klára (Bogdán József); 1-től Mária (b. Kemény György); 2-tól Judit; Klára (gr. Bethlen László); Teréz (gr. Rédei Mihály); Zsigmond 1773.; Karolina; Zsuzsi; Ferencz (1. gr. Wass Klára, 2. Inczédy Ágnes); Sámuel kapit.; † Sándor 1773. (b. Kemény Ágnes); László 1773; László (gr. Bethlen Bora); Anna; Krisztina (gr. Wass Miklós); János (b. Kemény Zsuzsi); Eszter; Ferencz (Zeyk Zsuzsi); János Berecztelkén (b. Wesselényi Jozefa); Kata (b. Kemény István özvegye 1881-től); Dániel b. tit. tanácsos (Gyárfás Antónia); Zoltán (gr. Teleki Eliza); Polixena (b. Kemény Kálmán); Jozefa (Pálffy Dénes); Rachel (gr. Wass Béla); Dezső Szoln. Dobokai főispán (b. Kemény Mária); Jenő; Ernő (gr. Eszterházy Czeczilia).
25III. tábla.
György, ki a II. táblán de Bonczida (Lorántffy Kata); Ferencz; Zsigmond 1496.; Bernát; István de Nagyfalu (Báthori Zsófia); Kristóf; Dénes; Zsófia(Károlyi Láncz László); Magdolna (1. Bogáthy N., 2. Keserű Mihály); László tanácsos 1560. (Vancsa Erzse); Miklós 1553. (Lepcsényi Anna); János; Farkas (Gálffy Bora); Mihály 1548.; István; Anna (Csáholyi Boldizsár); Kata (Literati Szolnoki László); Bora (Haranglábi Miklós); Kristóf 1578. kolosi főisp. (Bocskai Judit); Farkas 1578. udvarh. kapit. Dobokai főisp. (Bethlen Klára); Dénes váradi kapit. (Báthori Anna); László; † Bálint; † Zsigmond † 1595. (Bethlen Judit); István (Károlyi Kata); Péter (Somlyai Krisztina); Ferencz Wittembergi tanuló 1587.; Mihály de Zentelke (1. Károlyi Fruzsina, 2. Nagy Judit); 1-től Zsigmond 1638–1646 b. szolnoki főispán kir. táb. biró (Nemes Anna); Farkas 1685–1702. Dobokai főispán báró lett 1699. (Barcsay Erzse); Farkas 1761. kir. táb. elnöke (Bagossy Erzse); Borbála (Keresztes András); György 1649–1653. Dobokai főisp. Szamosujv. kapit. gróf lett. (Torma Kata); 2-tól Dénes kolozsi főisp. E. ország fővezére lefejezt. 1674. (Bornemisza Kata); György Erdélyi kormányzó 1696 gróf † 1708. (1. Bethlen Klára, 2. Daniel Zsófia); Zsuzsanna (Kende Gáborné); Dénes Kolosi főispán † 1709.; György Dobokai főisp. † 1735. (Toroczkay Ágnes); Kata (b. Wesselényi István); Klára (gr. Bethlen Ádám); Mária (gr. Gyulay Ferencz); Zsuzsi (1. b. Jósika Imre, 2. b. Hugenport Ker. Arnold); Krisztina (b. Kemény Zsigmond); Kata † 1745. (gr. Székely László); Klára (b. Szentkereszti Sámuel); Ágnes (b. Dániel István); Dénes kolosi főisp. v. b. tit. tanácsos katholizált (Barcsay Ágnes); Anna; Zsuzsi; György sz. 1746–1822. erd gubernátor (gr. Palm Jozefa); Dénes megh. 1773. apr. 19.; Gergely; Ágnes (gr. Eszterházy János); Dénes † 1854. (b. Schilling Constadt Janka); György † 1832. (b. Kemény Anna); Ferencz elesett 1813.; József † 1858.; Jozéfa (gr. Thurn Raimond); Farkas 1783. RR. elnöke † 1794.; Mihály cs. k. kamarás 1746. (b. Kemény Teréz); Pál; † Krisztina (Daniel Gábor); György sz 1739–1805. alezredes krasznai adm. (b. Wesselényi Zsuzsa); Erzse (gr. Bethlen Ádám); Zsuzsa (Szilvásy János); László † 1806. (gr. Bethlen Borbála); Farkas; † Pál; Gergely † 1825.; László † 1839.; Miklós Fehér v. főispánja 1856. gróf lett (gr. Bethlen Kata); Pál † 1862.; Béla (b. Wesselényi Borbála); György (b. Bánffy Irma); Kati; Miklós; Erzse (gr. Berchtoldt Richárd); Farkas (b. Miske Teréz); István; György (Bája Mária); Ádám; † József; † Zsuzsi (1. gr. Nemesi György, 2. Scharlach tábornok); Albert krasznai főispán (gr. Eszterházy Ágnes); Jozéfa † 1841.; Polexina (Szalbeck Jakab); Ádám † 1859. jan. 15. (b. Wesselényi Mária); Agnes (b. Wesselényi Miklós; Czeczilia (Zeyk Dániel); György; Farkas; Irma † 1875. (gr. Bánffy Györgyné).
György, ki a II. táblán de Bonczida (Lorántffy Kata); Ferencz; Zsigmond 1496.; Bernát; István de Nagyfalu (Báthori Zsófia); Kristóf; Dénes; Zsófia(Károlyi Láncz László); Magdolna (1. Bogáthy N., 2. Keserű Mihály); László tanácsos 1560. (Vancsa Erzse); Miklós 1553. (Lepcsényi Anna); János; Farkas (Gálffy Bora); Mihály 1548.; István; Anna (Csáholyi Boldizsár); Kata (Literati Szolnoki László); Bora (Haranglábi Miklós); Kristóf 1578. kolosi főisp. (Bocskai Judit); Farkas 1578. udvarh. kapit. Dobokai főisp. (Bethlen Klára); Dénes váradi kapit. (Báthori Anna); László; † Bálint; † Zsigmond † 1595. (Bethlen Judit); István (Károlyi Kata); Péter (Somlyai Krisztina); Ferencz Wittembergi tanuló 1587.; Mihály de Zentelke (1. Károlyi Fruzsina, 2. Nagy Judit); 1-től Zsigmond 1638–1646 b. szolnoki főispán kir. táb. biró (Nemes Anna); Farkas 1685–1702. Dobokai főispán báró lett 1699. (Barcsay Erzse); Farkas 1761. kir. táb. elnöke (Bagossy Erzse); Borbála (Keresztes András); György 1649–1653. Dobokai főisp. Szamosujv. kapit. gróf lett. (Torma Kata); 2-tól Dénes kolozsi főisp. E. ország fővezére lefejezt. 1674. (Bornemisza Kata); György Erdélyi kormányzó 1696 gróf † 1708. (1. Bethlen Klára, 2. Daniel Zsófia); Zsuzsanna (Kende Gáborné); Dénes Kolosi főispán † 1709.; György Dobokai főisp. † 1735. (Toroczkay Ágnes); Kata (b. Wesselényi István); Klára (gr. Bethlen Ádám); Mária (gr. Gyulay Ferencz); Zsuzsi (1. b. Jósika Imre, 2. b. Hugenport Ker. Arnold); Krisztina (b. Kemény Zsigmond); Kata † 1745. (gr. Székely László); Klára (b. Szentkereszti Sámuel); Ágnes (b. Dániel István); Dénes kolosi főisp. v. b. tit. tanácsos katholizált (Barcsay Ágnes); Anna; Zsuzsi; György sz. 1746–1822. erd gubernátor (gr. Palm Jozefa); Dénes megh. 1773. apr. 19.; Gergely; Ágnes (gr. Eszterházy János); Dénes † 1854. (b. Schilling Constadt Janka); György † 1832. (b. Kemény Anna); Ferencz elesett 1813.; József † 1858.; Jozéfa (gr. Thurn Raimond); Farkas 1783. RR. elnöke † 1794.; Mihály cs. k. kamarás 1746. (b. Kemény Teréz); Pál; † Krisztina (Daniel Gábor); György sz 1739–1805. alezredes krasznai adm. (b. Wesselényi Zsuzsa); Erzse (gr. Bethlen Ádám); Zsuzsa (Szilvásy János); László † 1806. (gr. Bethlen Borbála); Farkas; † Pál; Gergely † 1825.; László † 1839.; Miklós Fehér v. főispánja 1856. gróf lett (gr. Bethlen Kata); Pál † 1862.; Béla (b. Wesselényi Borbála); György (b. Bánffy Irma); Kati; Miklós; Erzse (gr. Berchtoldt Richárd); Farkas (b. Miske Teréz); István; György (Bája Mária); Ádám; † József; † Zsuzsi (1. gr. Nemesi György, 2. Scharlach tábornok); Albert krasznai főispán (gr. Eszterházy Ágnes); Jozéfa † 1841.; Polexina (Szalbeck Jakab); Ádám † 1859. jan. 15. (b. Wesselényi Mária); Agnes (b. Wesselényi Miklós; Czeczilia (Zeyk Dániel); György; Farkas; Irma † 1875. (gr. Bánffy Györgyné).
Hogy ezen – nagy fáradtsággal és elfogulatlan igyekezettel szerkesztett – családfa teljes legyen: arról szó sem lehet. Magam is ösmerek még losonczi Bánffyakat, kiket a családfára elhelyezni nem lehetett, példáúl említem csak azon Bánffy Boldizsárt, kinek nejétől Patócsi Zsófiától öt férjhez ment leányát sorolja elő b. Apor Péter munkájában.*
B. Apor Péter, Lusus Mundi 63–68.
Hogy pedig e családfa hibátlan legyen, azt állítani még kevésbbé merném. Majd annak, ki a kihalt Losonczi családnak az országos levéltárban, a gróf Erdődyek galgóczi és a gróf Forgách család levéltáraikban található összes okmányain kívül még a losonczi Bánffyak összes okleveleit is felhasználhatja, sikerülhet egy, kétségtelenűl hiteles családfával a stemmatographiai irodalmat megörvendeztetni. Óhajtom, hogy ez mielőbb bekövetkezzék.
A Losoncziak czímere egy ágaskodó grif volt. Így találjuk azt Losonczi Istvánnak
köriratú 1391. évi pecsétén. Losonczi Istvánnak a temesvári kapitánynak 1546. évi gyürűpecsétén a paizsban két pólya fölött lépő állásban tünik elő a grif. – A báró Bánffyak czímere kék mezőben koronából kiemelkedő, pallost tartó grif, valamint a paizs sisakjának koronájából ugyanolyan grif szemlélhető. E szerint mind a két ágnak czímere hasonlít lényegileg egymáshoz.
NAGY IVÁN.
