Péter alnádor pecsétje 1298-ból.
Péter alnádor pecsétje 1298-ból.
Még nagyon csekély azon kiadott pecsétek száma, melyek a XIII. és XIV. században élt. őseink által használva, azok czímertani képeit velünk megismertetik, s melyek által az egyes nemzetségekből kiágazott családok hovatartozását meghatározhatjuk.
Érdekelheti tehát a közönséget az olyan czímerképek közlése is, melyek nem ismeretlenek ugyan, de más-más egyének pecsétein fordulnak elő, s útmutatóul szolgálnak ez alapon keresni a nemzedékrendi hovatartozást; s lehetőleg kijavítani a még fennálló bonyodalmakat,: melyek a XIII. és XIV. században élt őseink nemzetségi és leszármazási viszonyait sok esetben még most is homályban tartják. De még azért is kivánatos, régi czímeres pecséteink minél nagyobb számban való közlése, hogy az által heraldikusaink, minél több anyagot találhassanak; a még mindig nem létező, de az érdeklődő közönség által várva-várt magyar czímertani munka megirásához.
Ezen eszme vezérelt engemet, midőn jelen közleményem fonalán Péter comes, alnádor czímeres pecsétjét bemutathatom, s mintegy csekély adalékkal óhajtottam járulni azon anyaghoz, mely mint alapvető munkában feldolgozandó adalék, a magyar czímerészet egykori képére némi világosságot 13vetni képes leend, s az Árpád-kori czímeres pecsétek számát egygyel szaporítandja.
A mellékelt rajz, háromszögű czímer pajzsban, egy fejét fölfelé nyujtva (czímertanilag) balra néző, kiterjesztett szárnyú stilizált sast tüntet föl. A gyöngysorokba zárt pecsétfeliraton belől, a pajzs felett és két oldalán egy-egy hársfalevél van elhelyezve. A pecsét körirata:
Az oklevél, melynek hátára a most leirt czímeres pecsét sárga viaszba lenyomva látható, egy 1298-ik évből keletkezett s hártyára irt perhalasztó okirat Zenche földe iránt, Ivánka, András comes fia és Péter és István, András de Kaluzd fiai ellenében.
Az okirat kiadatlan, s előttem Péter comesnek mint vice palatinusnak csakis ez egyetlen kiadványa ismeretes, s az a magyar nemzeti muzeum könyvtárának levéltári osztályában a letéteményezett, gróf Forgách-féle archivumban őriztetik.*
Fasciculus 11. Nro 727, s Nro 24 Fasciculus 148 régi signatura alatt.
A sassal mint czímerképpel a XIII. és XIV. században élt őseink pecsétein többször találkozunk. A többi között ilyen Bors comesé 1220–1230,* Moys királynői udvarbiróé 1299-ből,* Pál országbiróé 1341-ből.*
Arch. Ért. XI. köt. 13. 1.
U. o. 353. l.
Pray: Syntagma de Sigillis Tab. VI. Fig. 1; – Batthyány: Leges Ecclesiast. I. köt. 467. lap.
Genealogiai szempontból maga a pecsét, és Péter vice-palatinus személyét, jogviszonyait illető okiratok igen érdekes, de bonyolult adatokat nyujtanak annak meghatározására: vajjon a czímerkép nyomán említett Péter családi leszármazása melyik nemzetségből vette eredetét? Mert hiszen tudjuk, hogy a régi időkben, de kivált a XIII. és XIV. században, a heraldikai jogok szerint, az egy nemzetségből leszármazott és szétágazott családok, mindnyájan egy czímerképét használtak; s ott, hol a fenmaradt oklevelek, az illető egyének nemzetségét nem említik, de véletlenűl valamely oklevelen használt czímeres pecséte reánk maradt: az általa használt czímerkép alapján következtetni lehet a nemzetségre, amelyből származott.
Ily módon több törzsökös magyar és jövevény családnak nemzetségi leszármazása meghatározható volt.
A jelen esetben Péter vice-palatinus nemzetségének kutatását két nevezetes körülmény teszi érdekessé és bonyolúlttá. Ezen körülmények egyike a bemutatott pecséten használt czímerkép, a másik, a Péter személyére vonatkozó okiratok adatai, és ezek szerény nézetem szerint elég érdekesek is arra nézve, hogy azokat sorba véve előadjuk, s oly kérdés eldöntéséhez nyujtsunk anyagot heraldikusainknak és genealogusainknak, melyre mi megfelelni sem kellő bátorsággal nem birunk, sem elegendő tudományos apparátussal nem rendelkezünk.
Köztudomású dolog, s okiratokon alapuló tény, hogy a Miskoucz törzsökös magyar nemzetségből származott családok a XIII. században czímerképül a sast használták. Ezt találjuk Bors comes pecsétjén,* Moys országbirónál;* Miko,* Lőrincz Marczel fia,* Mihály Munguch fia* Miklós Fülöp nádor fia* ugyancsak a Miskoucz nemzetségből valók, s ugyanazon czímerképet használták.
Fejér Cod. dipl. IV. 1. 61.
Arch. Ért. XI. k. 353. 1.
Cod. dipl. III. 2. 410.
U. o. IV. 2. 404.
U. o.
U. o. VIII. 2. 597.
Ámde Pál országbiró 1319–1346-ig, kiről határozottan tudjuk, hogy az Aragoniából ide származott Simon és Bertrand nemzetségéből eredett,* szintén sast viselt czímerében.*
VIII. 3. 601.
Pray: Syntag. de Sigillis Tab. VI. Fig. 1; Batthyány: Leges Eccles. I. köt. 467. lap 1341. évből.
Hogy a sast mint czímerképet Simon és Bertrand még hazájokban viselték, s hogy ezen czímernek Aragoniában különös fontossága volt, ezt Kéza Simon mester krónikája tanítja,* mondván: 14hogy «Simon és Bertrand nemzetségének tagjai pajzsukon sast viseltek, mit Spanyolországban más katonák és nemesek viselni nem merészkedtek.»
Chronicon Hung. Keza Simon mest., Horányi kiadása 139. 1.; Podhraczkynál u. o. 83. lapon; Schwandtnernál Script. rer. Hung. 1746. kiadás 90. lap, XXI. fejezet.
Ugyancsak sas volt Péter vice-nádor, 1279-ben sopronyi castellanus* s 1323-ban Demeter tárnokmester udvarbírájának pecsétén,* a mint azt a bemutatott rajz tanusítja.
Cod. dipl. V. 2. 562.
Schwandtner: Introd. in rem Diplom. 269. 1.
Tartozott-e Péter a Miskoucz, vagy az aragoniai Simon nemzetségéhez, vagy épen talán egy harmadikhoz? kimutatva nincsen. A nemzékrendi táblázatokban nem fordul elő sem Nagy Ivánnál* a Nagy-Martoniak családjánál, sem Szopori Nagy Imre táblázatában, az ugyanazon családról irt kimerítő munkájában,* s mégis, a Péter vice-palatinusra vonatkozó gyér adatok, s birtokviszonyai arra mutatnak: hogy az aragoniai Simon nemzetségéből származhatott; melyet Horvát István, nem tudom minő okiratos alapon, Misca nemzetségnek ír.*
Nagy Iván: Magy. orsz. csal. 8-ik k. 93. lap.
Nagy Imre: A Nagy-Martoni és Fraknói grófok, Győri tört. és rég. füz. IV. köt.
Horvát István: Magyarország gyökeres régi nemzetségeiről 75. 1. XXII. §. – Regestrum de Varad. Endlichernél 738. l. 373. pont.
Tekintettel arra, hogy a Nagy-Martoni Simon nemzetségének Aragoniából lett beszármazására és szétágazott családjának történetére nézve kimerítő munkálatok láttak már napvilágot; Szopori Nagy Imre,* Nagy Iván,* Ráth Károly* Horvát István* tollából s Kéza mester krónikájában, s azok közismeretűek: elhagyandónak véljük azokat ismételve előadni, és csupán csak arra szorítkozunk, mi azokból Péter személye és birtokviszonyainak megvilágítására tartozik.
Nagy Imre: Győri tört. és rég. füzet. IV.
Nagy Iván. Magy. orsz. csal. 8-ik k. 93. l.
Uj magy. muzeum 1853. I. k. 141–42, 146–48. 1.
Horvát István: Magy. gyök. rég. nemz. 23–26. 1.
Szopori Nagy Imre jeles tudósunk: «A Nagy-Martoni és Fraknói grófok» czímű dolgozatában,* támaszkodva egy általa közölt s 1329-ben kelt okiratra, mely szerint Zupur sopronmegyei község László, Zupuri István fiának statuáltatik, s mely szerint Pál országbirónak birtoka, Chalad, keleti részről Zupurral határos;* továbbá azon okiratból, mely szerint 1257-ben a 3 Család birtokba iktattatik,* de 1302-ben* ennek csak özvegye, de fia nem említtetik; s végre az 1346-ik évben* kelt és Simon és Mihály testvérek gyermekei és unokái között kötött birtokosztályra vonatkozó okirat alapján levezeti I. Simonnak ivadékait, és kimutatja, hogy Bertrand, ki I. Simonnak testvére, de fia is lehetett, magban szakadt.*
Győri tört. és rég. füzet. IV. köt. 97–105, és 276–88.
Cod. Dipl. IV. 2. 427. l.
U. o.
U. o. VIII. 1. 112.
Cod. Dipl. IX. 1. 407–11. l.
Győri tört. és rég. füz. IV. k. 100. és 102. l.
A felhozott okiratok csak negativ adatokat tartalmaznak arra nézve, hogy Péter vice-palatinus aragoniai Simon nemzedék-rendében helyt ne foglaljon, de positiv nem zárja ki a lehetőséget, hogy I. Bertrand, Péternek őse nem lehetett volna,* mert, hogy a Bertrand 1257-ik évben nyert három Chalad birtokán csak Simon és Mihály ivadékai osztoznak és Bertrandé nem, ez még nem involválja azt; hogy Bertrandnak fiutódja nem lett volna, minthogy az első birtokszerzők között akár csere, eladás vagy osztály útján jöhetett oly birtokviszony létre, azoknak esztergomi, sopronyi és nógrádmegyei birtokaik iránt, hogy a három Chalád birtok Simonnak, s illetőleg utódainak tulajdonává lett. A mi pedig azt illeti, hogy, mert az 1302-ik évi oklevélben* Bertrandnak csakis özvegye említtetik, tehát gyermekei nem lehettek, feltétlenűl nem fogadhatom el, miután az oklevél tárgya az őt illető hitbér kifizetése iránti nyugtatványa az özvegynek: nem szükségképeni követelménye a jogerejű iratnak az, hogy abban, ha mindjárt gyermekei valának is az özvegynek, azon körülmény felemlíttessék.
A későbben szereplő Bertrandot nem tartom azonosnak I. Simon testvérével.
Cod. dipl. VIII. 1. 112.
Az 1346-ik évben Simon és Mihály utódai között kötött birtokosztály-levél szerint,* tisztán és félre érthetlenűl megnevezvék az osztozkodók, úgy mint: Pál országbiró nagy-martoni Simon fia, Miklós, Pál testvérének Lőrincznek fia, Miklós, Nyiklinusnak fia, Mihály comes, Pál apja testvérének unokája. Itt tehát kétségtelenűl igaz, hogy Bertrand ivadékai nem osztozkodnak a felsorolt birtokokban, bárha azok között Bertrand birtokai is előszámláltatnak, mi csakugyan azon föltevésre jogosít, hogy Bertrandnak örökösei nem voltak, és elesik a lehetősége annak, hogy Péter vice-palatinus Bertrand ivadékául szerepeljen. Ámde, ha tekintetbe veszszük azt, hogy ezen osztálylevélben, csak az ősi birtokon Sopron-, Esztergom- és Nógrádmegyében osztozkodtak meg, s ugyanezen jószágok már a megnevezettek ősei között osztály tárgyát képezték «cassatis prioribus divisionibus inter ipsorum priores habitis» s ezt most megsemmisítve újra osztozkodnak, nincs kizárva a lehetősége annak, hogy már I. Simon és Bertrand között oly birtoklási jogügylet keletkezhetett, akár egyezkedés, zálog, ajándék, eladás, osztozás, vagy bármely más úton-módon, mely szerint Bertrandnak lehető ivadékai az ősi vagyon későbbi, 1346-ik évi megosztásánál nem részesültek. Hogy ezen föltevés némi jogosultsággal bir, annak okiratos nyomait épen azon körülményben találjuk fölfödözhetni, hogy épen Péter vice-palatinus oly birtok tulajdonában volt, mely ősi szerzeményeként Simon és Bertrandnak, ezek ivadékait illethette jogosan, sőt annak tettleges birtokában is voltak: Pál és Lőrincz, H. Simon fiai, de Péter vice-palatinus is. Az eset következő:
Cod. dipl. IX, 1. 408. l.
Egy 1319-ik évben kelt oklevél szerint*, melyben Pál és Lőrincz a Sopronmegyében levő Kaboth várát, mit ezek apja Simon a németektől vétel útján szerzett, s tőlük elvették, maguknak visszaadatni kérik. Kobold vára 1278-ban* még királyi kézen volt, s azt a csehek ellen Zerky Jakab és László védelmezték: «Jacobus et Ladislaus qui ipsum castrum nostrum Kobold nobis de mandato nostro conservabant»; 1298-ban pedig ugyancsak Lamberg comes Kobold várát András királytól adományúl kapja.* Ezen Lambergtől szerezhette meg II. Simon a várat, mit tőlük időközben mások elidegenítettek, s annak visszaadását 1319-ben kérelmezik, mit meg is kapnak, s azt Károly király 1323-ban megerősíti.* – Ámde Kobold várának birtokosa volt már 1276–78. évben Péter vice-palatinus is, a mi kitünik azon oklevélből, mely 1332-ik évben* Pál országbiró, ennek testvére Lőrincz, és Miklós Nyikul fia; Mihály fiára vonatkozólag egyrészt, másrészt pedig Péter mestert, István fiát Márkus fiát, és Péternek fiait Lászlót, Dominikot és Pétert illetőleg kiadatott, vonatkozással azon egyezkedésre, mely Boyoth és Kobold várát érinti. Az említett oklevél szerint Pál országbiró és Lőrincz zarándi főispánnal Péter mester és fiai nagy ellenségeskedésben éltek, az előbbiek Boyoth várát összerombolták, faluikat felégették; embereiket elfogták, megölték. Az örökös béke kedvéért, az őszinte szeretet egyesüléseért Pál, Lőrincz és Miklós, Péternek és fiainak mindezen felsorolt bűntényeiket megbocsátják és elengedik. Másrészt pedig Péter, a saját és fiai nevében kinyilatkoztatja a szeretetnek ily nagy, meglepő nyilvánítása indokából, hogy a Sopronmegyében levő Kobold várához való minden jogait, melyeket oklevelek alapján még László király idejéből birt, összes tartozandóságaival, javaival, jövedelmeivel; Pálnak és Lőrincznek, Simon fiainak, és Miklósnak Nykul fiának, Mihály fiának adja és adományozza, s ugyanakkor okleveleit még László király által kiállítva Pálnak átadja.
Cod. dipl. VIII. 2. 199.
U. o. V. 2. 428.
U. o. VI. 2. 124.
VIII. 2. 428.
Cod. dipl VIII. 3. 601–4.
Összegezve mindezen adatokat, az észszerűleg levonható következtetések azon kérdés megoldásához: vajjon Péter vice-palatinus melyik nemzetséghez tartozhatott? egy lépéssel sem visznek közelebb, s csak a lehetőség határában van megengedve gyaníthatni, hogy az általa használt czímerkép után származhatott az aragoniai Simon nemzetségéből, minthogy ezenfelől személyes és birtokviszonyai is azon helyhez kötvék, a hol Simon nemzetsége is szerepelt, másrészt azonban a legbizonyosabban állítható, hogy sem II. Simonnak, sem Mihálynak, sem pedig azon Bertrandnak, ki 1243., 65. és 72-ben említtetik, fia nem volt, minthogy Péter apjául István, nagyapjául pedig Márkus említtetik, de lehetett I. Bertrandnak, I. Simon testvérének ivadéka. Végre azon felötlő körülmény, hogy bemutatott czímeres pecsétén bárha a pajzson kívül, a 16hársfalevelet találjuk, mi pedig a Rathold nemzetség czímerképe vala, de itt mint a pecséten levő üres helyek kitöltéseül szolgál: nem származhatott-e ezektől? Kobold várának birtoklása ellenben oda igazítana, hogy lehetőleg eredhetett aragoniai Simon nemzetségéből, ha nem is egyenesen tőle, de a mennyire megengedhető a feltevés, hogy I. Simon, bevándorlása alkalmával nem jött Bertranddal együtt csak másodmagával de kiséretében lehettek még mások is, kik nemzetségéhez tartoztak s kik itt megtelepedve, ugyanazon czímerképet használták pecséteiken, mint Simon nemzetsége.
Mindezek után a következő kérdések tolúlnak előnkbe: heraldikai alapelv-e az, hogy a XIII. században hasonló czímerképet használt egyének egy és ugyanazon nemzetséghez tartozóknak tekintendők-e vagy nem? s föltehető-e az, hogy különböző nemzetségek egy és ugyanazon képet viselték czímereiken? s végre tartozhatott-e Péter vice-palatinus az aragoniai Simon, vagy a Miskoucz, vagy talán egy harmadik nemzetséghez?
MAJLÁTH BÉLA.
