A Vezekényi nemzetség és a gróf Czirákyak. Első közlemény.
A Vezekényi nemzetség és a gróf Czirákyak.
Első közlemény.
Első közlemény.
A magyar régi családok történetével irodalmunk még keveset foglalkozott, azok magán viszonyát s beléletét még alig ismerjük, pedig a nemzet egyik főereje hajdan is az egyes családok összetartásában s jólétében rejlett; ama – patriarchalis életmód, mely a családok tagjait szétválni nem engedte, egyszersmind zálogúl szolgált arra, hogy a midőn a családfők és az alattuk álló családtagok saját tűzhelyeiket, udvaraikat s birtokaikat a kül és belellenség ellen megvédelmezték és otthonjaikat maguk számára biztosították, ez által a közhaza is bármely megtámadás ellen sikeres védelmet találjon.
A honfoglalás első három századában az alattvalóikkal megszállott területeket nemzetségeink osztatlan állapotban birták, csak a XIII-ik század végén és a XIV-ik század elején fordúlnak elő sűrűbben azon esetek, hogy az előbb osztatlanúl élt testvérek és unokatestvérek felosztják maguk között őseik birtokát, így egymástól elválva, az osztozó testvérek és rokonok utódai már uj családokat alapítottak s külön udvarhelyekén telepedtek le; az összekötő kapocs, mely az együttélésben a közös erőt nyujtotta, szétszakadt, az elvált családtagok elnevezték magukat a nékik osztályrészűl jutott birtok után, mely birtok sok esetben egyik ősük nevéről volt ismeretes; évtizedek majd egy század elmultával idegenekké váltak egymás irányában, úgy hogy gyéren föntmaradt okleveleinkből csak a legszorgosabb kutatás és összevetés után bírjuk a rokonság kötelékét feltalálni.
Nem tartozik most feladatomhoz, hogy a családok belviszonyaira és azok életmódjára bővebben kiterjeszkedjem, feladatom jelenleg az, hogy egy régi család eddig ismeretlen leszármazásának szálait összeszedjem, s eredetiségükre nézve kétségtelen oklevelek alapján kitüntessem magát a származást, levezetvén azt a most is virágzó családban a jelenkorig.
Ha régi családainknak eddig nyomtatásban megjelent családfáit figyelemmel átvizsgáljuk, kénytelenek vagyunk arról meggyőződni, hogy azok leszármazása kétségtelen hitelű oklevelek alapján a XIII-ik századnál alig vihető fölebb, 5minek egyik oka abban rejlik, hogy a XIII-ik század közepén a tatárdúlás alatt sok oklevél megsemmisült; a XII-ik századból föntmaradt okleveleinket igen könnyen megszámlálhatjuk, a XI-ik századból pedig alig birunk eredetiben többet egy-kettőnél; de nemcsak a tatárfutás okozta azt, hogy azon két századból kevés oklevél maradt reánk, hanem az is, hogy azon időben általában sokkal kevesebb oklevél adatott ki, leginkább székesegyházaink és néhány nagyobb főúr tartották szükségesnek akkor azt, hogy jogaikat, szabadalmaikat, adományaikat a koronás király által írásban megörökíttessék; a magán családoktól leginkább azok oklevelei maradtak fönt, kik külföldről hozzánk beköltözvén; érdekükben állónak tartották, hogy az adományban nyert birtokra vonatkozó jogaikat a király által oklevélben megerősíttessék. Őseink azonban már a honfoglaláskor megszállván az egyes birtokterületeket, ezen megszállási jognál fogva, váltak azok tulajdonosaivá, nem forgott fönt tehát szükség arra, hogy királyaiktól külön adománylevelet is kérjenek; peres ügyek birtokaik felől a patriarchalis életmód következtében nem keletkezhettek, mert a megszállt földterület osztatlanúl szállott firól fira, ágazatról ágazatra.
Birtokviszályok leginkább a várjobbágyok által birt területeken fordultak elő, s azok is többnyire szóval nyertek megoldást, hogy ezen vitás kérdések írásban intéztettek volna el, annak alig akadunk nyomára; utóbb a XIII-ik század elején látjuk, hogy az óvatosabb perlekedő felek elvándoroltak messze földről Szent-László sírjához Nagyváradra s a tüzesvas próbája által oldották meg peres ügyeikben a vitás kérdést; csak a midőn a főúri családok tagjai elszaporodtak, az erősebb jogát gyakorolva, elfoglalták az egyes várjobbágyok birtokait, a XIII-ik század második tizedétől kezdve tapasztaljuk sűrűbben, hogy a király kiküldöttjei a várjobbágyoktól elfoglalt földek iránt ítéletet hoznak, azonban akkor is legtöbbnyire nem a várjobbágyok, hanem a foglalók nyertek igazságot.
Örökeladásoknak s elzálogosításoknak nincs nyoma a XII-ik században, a patriarchalis birtokkezelés mindezt szükségtelenné tette.
Káptalanaink s conventjeink ügyköre nem terjedt ki még a világiak dolgaira, a mondott századból nem is igen találunk ezen hiteles helyek által kiadott oklevelet, s ha vannak is, hitelességük megbírálásánál nagyon óvatosaknak kell lennünk.*
Így például a pécsi káptalan által 1191-ben kiadottnak állított oklevél, melyet elsőben Koller Hist. Eppatus Quinque ecclesien. czímű munkája VII. köt. 275. 1. s utánna Fejér György Cod. Dipl. VII. 5, 133. 1. közöltek, valamint az orsz. ltárban N. R. a. 1501. 3. őrzött eredeti után az Árp. Új okmtár XI. 5. 1. és a H. Okmtár VI. 5. lapján is közzététetett, keltére nézve nagyon kevés hitelességgel bír, mivel ezen oklevél kezdete és vége a prépost és kanonokok neveit illetőleg egészen hasonló azon oklevelekhez, melyeket a pécsi káptalan hatvan évvel később 1251. évben kiadott, l. Zichy-codex I. 6. 1. Vesd össze Árp. Új. okmtár II. 210. 1. Valamint a Fejér által i. h. VII. 1, 189, lapon 1205. évről közölt oklevél szintén hamis, nemcsak az évszámát illetőleg; hanem egész tartalmára nézve, a mint erről a hg. Batthyányi-levéltárban őrzött eredeti betekintése után akárki meggyőződhetik; a hamisítás alkalmával oly kevés criticával jártak el, hogy az oklevélre az egri káptalannak azon pecsétjét függesztették, mely a tatárfutás után POST PLAGAM készült.
Nemcsak a tatárdúlás, hanem a fönt leírt ténykörülmények is okozták tehát azt, hogy a XII-ik századból és a XIII-ik század első tizedeiből kevesebb az oklevél nálunk, és ezen okból az okleveles bizonyítékok arra, hogy ezek nyomán a családfák a XIII-ik századnál fölebb vitessenek, majdnem minden családnál hiányoznak.
De azon oklevelek is, melyek ezen korból föntmaradtak, e részben vajmi kevés adatot szolgáltatnak; a XII-ik századi oklevelekben csak egyes nevek fordulnak elő, ritkábban neveztetik meg az atya, a nagyatya pedig soha sem így az utódokat velük összekapcsolni igen sok nehézséggel jár s biztosan alig lehetséges.
Érezték is e hiányt több főrangú családaink, kivált a XVII. és XVIII-ik századokban, midőn a grófi és bárói diplomák elnyerésénél szükségesnek találták, hogy őseik családágazatát az Ázsiából kijött hét vezérek egyikétől származtassák vagy legalább is a honfoglalásig felvigyék; a hizelgő udvaronczok uraik számára hamis okleveleket gyártottak, s azok az udvari cancelláriában minden criticai vizsgálat nélkül részint királyi privilégiumokban, részint pedig a káptalanok és conventek által átírattak, ezen szentesítés útján megnyerte az oklevél a maga 6álhitelességét, s fölvitetett a nemzékrend Eörs vezérig sőt még Nimródig is.*
Fejér György Codex Dipl.-nak a mennyi hasznát vesszük, ugyan annyi hibái miatt adatait csak óvatosan használhatjuk; egyik főhibája az, hogy hézagpótlásúl közöl mindent, a mit feltalálhatott, és a nélkül, hogy vizsgálta volna az oklevél hitelességét, közli példáúl a «Trophaeum Eszterházyanum»-ból II. Endre király 1225-ki oklevelét, Tom. III. 1, 11. lap; azonban itt legalább az oklevél hitelességét maga Fejér is megtagadja, de a Batthyányiak Ürs nemzetségből való származásáról költött oklevelet i. h. VII. 1, 148. lapon minden megjegyzés nélkül közli, ilyen a Woya nemzetségnek Szabolcs vármegyei hasonnevű birtokáról 1021-ből kivonatban közölt oklevele i. h. VII. 3, 12. 1., mely azonban papírra íratott s így az évszám inkább 1421 lehet, mert hazánkban csak 1326 után fordúlnak elő papírra írt oklevelek; igen természetes, hogy régi okleveleinkben íráshiba is történhetett; hogy csak néhány példát mondjak, a hol az évszámoknál tollhibát tapasztalunk, ilyen a Fejér által i. h. III. 1, 364. 1. 1222. évről közölt oklevél, melynek eredetije jelenleg birtokomban van; ebben az évszám így íratik MXXII. tehát tollhibából a százas számok kimaradtak, Fejér sem közli azt az 1022. évről, hanem 1222. évről, azonban ez is korai év, mert az oklevél írását tekintve, úgy azt, hogy Detre és nem Dominicus mint Fejérnél áll, a XIV-ik század harmadik tizedében volt pozsonyi alispán, az oklevél kelte határozottan 1321-re teendő; a másik példát Bárdossynál találjuk, Supl. Annal. Scepus. mindjárt az első oklevélnél, melyet Bárdossy 1061 évről közöl, Fejérnél is megtaláljuk i. h. VII. 2. 208. ki azon véleménynek ad kifejezést, hogy az év 1301. Alkalmam vala az oklevél eredetijét Lőcsén a gr. Csáky cs. levéltban megtekinteni s azt tapasztaltam, hogy az évszámban ismét a százas számok maradtak ki s hogy az oklevél kelte 1291; figyelmeztetem czímerészeinket, hogy az oklevélen az egy ballagó oroszlánt, a Csáky-nemzetség czímerét, előtüntető pecsét épen fönmaradt.
Azon családaink származásának összeállításánál, melyek valamely nemzetséghez (genus, generatio) tartoztak, már biztosabban járhatunk el, azért mert okleveleinkben az illető családtagok neveinél a nemzetség is, melyből származtak, legtöbbnyire megemlíttetik, de az oklevelekben a nemzetség megnevezése is csak a XIII-ik század elején kezdődik és ismét igen kétes azon XII-ik századbeli eredeti oklevél hitelessége, melyben a genus generatio elnevezés is valamely családnál előfordúl.
A külföldről hazánkba bevándorolt nemes családok leginkább mindjárt a hozzájuk közelebb eső nyugoti határszéleinken telepedtek le, így a Haholdok Zala vármegyében, a Ják és Hedrik nemzetségbeliek Vasvármegyében, a Frankóiak, Nagy-Martonyiak, Gutkeledek egyrésze Sopron vármegyében, a Hunt Paznan nemzetség egyik ága pedig Pozsony vármegyében; ezek közül a Haholt vagy Buzad nemzetségnek, melyből a későbbi Alsó-Lendvai Bánffyak, Hahotyak, Csányiak és némelyek szerint az Ákosházi vagy Buzadszigeti Sárkányok származtak, a Ják nemzetségnek, melyből a Niczky, Kemény-Egerszegi Kemény, Sitkey, Szelestey családok keletkeztek, továbbá a Gutkeledeknek, kik egy részben a Sopron vármegyei Dorog (ma Trausdorf), Zazlup (ma Oszlop), Mayad (ma Margaréta) és Megygyes nevű birtokokon telepedtek le, végre a Huntpaznan nemzetségből való Bazini és Szentgyörgyi grófoknak származását oklevelek nyomán a XIII-ik századnál alig vihetjük fölebb a Nagy-martonyi később Fraknói grófok, mint tudjuk, a XIII-ik század elején költöztek be hozzánk Aragoniából;* csak a Frankóiak és a Volfer s Hedriktől származott Németujvári grófok vagy is helyesebben Kuszigi azaz Kőszegi grófok és a Héderváry család nemzékrendje vihető fel oklevelek alapján a XII-ik század közepéig, a mint ezt Botka Tivadar a Németujváryak leszármazására vonatkozólag Trencsényi Csák Máté és kortársairól az akadémiai 1873-ik évi Tört. értekezések 8-ik lapján a hozzá illő pontossággal összeállította; a Frankói vagy Saaradi család első őseit pedig megtaláljuk II-ik Géza királynak Fejér által i. h. Tom. VII. 7. 119. l. bár több hibával közölt oklevelében, ezektől származott a Vas megyei Gősfalvi Gős család s a XIV-ik században az esztergomi érseki széken ült II. Miklós is ezen család sarjadéka; ezekről azonban bővebben más alkalommal szólhatok.
Családfájukat 1. általam közölve Győri Tört. és Rég. füzetek IV. köt. 281. l.
Áttérve már most közleményem szorosabban vett tárgyára, azon nemzetség és család, melynek származását és történetét megírni feladatomúl tűztem ki, Sopron vármegye egyik legrégibb ősi családai közé tartozik; magam is ezen megyében születtem s anyám az alább többször érintett Szemere helységben egyik birtokos családból való volt; kettős örömmel ragadtam meg tehát az alkalmat, hogy a midőn egyik kitünőbb családunk leszármazásának megírásával foglalkozom, 7szeretett megyém múltjából is némely feledésbe ment részletekről megemlékezhessem.
Az, hogy minő alakúláson ment át a honfoglalás után hazánk azon vidéke a határszélen, a Fertő nyugoti és déli oldalán, melyből utóbb a mai Sopron vármegye kikerekedett, szorosan véve kitűzött tárgyamhoz nem tartozik ugyan, néhány szóval azonban azt fölemlíteni szükségesnek tartom, hogy ezen területnek őseink által való megszállásáról történetünkből csak azt tudjuk, hogy a határra őrökül a besenyők küldettek; nem tartom valószínűnek, hogy a honfoglaláskor őseink megtelepedési helyül azonnal a mai Sopron vármegyét is kiszemelték volna, valószínűbb az, hogy ezen meghódolt vidéken az előbbi lakosok uraikkal együtt megmaradtak; nincs is annak nyoma, hogy a honfoglalás után következett régibb századok folyamán a magyar nemzetségek közül egyik vagy másik alattvalóival együtt a Fertő vidékén telepedett volna le s így magyarázhatjuk meg, hogy a Horvát István által is nem magyarnak tartott Osl vagy Ost nemzetség beköltözéséről sem krónikáink sem okleveleink nem emlékeznek; lesz talán alkalmam ezen nemzetség történetét és származási rendjét megírni, addig is azon meggyőződésemet fejezem ki, hogy ezen nemzetség is egyike azoknak, mely őseink beköltözésekor meghódolt és birtokait megtartotta, mely birtokok egy része a Sopronon felüli vidéken terült el, a többi pedig a mai Rábaközben; ilyen lehetett a Gatal nemzetség is, mely a Lajta hegy körül tartotta meg birtokát.
E szempontból kiindulva, nem állíthatom határozottan, hogy a Vezekényi nemzetség magyar ősöktől származott; tény az, hogy ősi fészke ezen nemzetségnek a mai Rábaköz éjszaki vidéke és a mai Répczemellék keleti része volt, csak egyik ág, a Blandriz ága, lakott a mai Rust város és Megygyes faluval nyugotról határos birtokon, mely akkor Peresnyénnek hivatott, a mint ezt alább látni fogjuk; de az is lehetséges, hogy a velünk rokon faj a besenyők egy részének a Rábaközbe való visszavonulásakor a Vezekény nemzetségbeliek is a besenyőkkel oda költöztek; a nemzetség magyar eredetére nézve azonban még az is némi kétséget okoz, hogy egyik ismeretes őse ezen nemzetségnek idegen hangzású Brondelez vagy Barandrez nevet viselt, mi inkább a német Brandeisz névnek felel meg, fiának Corrardnak neve sem magyar.
Végre, mielőtt a család leszármazásának tüzetesebb leírásához fognék, számot kell adnom azon forrásról és adatokról, melyekre munkámat alapítom; mult évben alkalmam nyílt Thaly Kálmán akadémiai tagtársammal a gróf Eszterházy család cseszneki ágának Galantáról Pozsony városába szállított levéltárát átbúvárolni.
Gróf Eszterházy Dániel, II. Rákóczy Ferencz fejedelem egyik hadvezére, nőül bírta báró Cziráky Mózes leányát Katalint, így juthatott a Cziráky család levéltárának egy része gr. Eszterházy Dániel birtokába, kitől ezen család cseszneki ága leszármazott; az alább részletesen felsorolt és eddig ismeretlen tizenegy Árpádkori adatot s a később korúak nagy részét is ezen levéltárból nyertem; ezen kívül több adatot szolgáltatott az országos levéltár, de még többet a Kisfaludy család levéltára.
A Csák nemzetségből származott Mihályi Csákok és Ugrinok valamint a Kisfaludy család a Vértes körül eredetileg megszállott birtokaik helyett a XV-ik század elején Zsigmond királytól a Sárvár várához tartozott Lak és Csánig nevű birtokokat nyerték adományba, ezen családok tehát a Czirákyak dénesfalvi birtokának szomszédságában ezekkel több ízben érintkeztek, sőt a két család között különösen a székasi puszta végett több per is keletkezett; ez okból munkámhoz a Kisfaludy család levéltára is több becses adatot szolgáltatott.
Nem kétlem, hogy Lovasberényben vagy Czirákon magának a családnak is van levéltára, bár nyílhatott volna alkalmam az ott őrzött oklevelek felhasználhatására, hogy a netaláni hézagokat különösen a régibb családtagok nejeinél, kik nagyobb részt még ismeretlenek, pótolhattam volna.
A fönt előadottakból megmagyarázható, hogy a család régi okleveleinek egyik nagy része két század óta idegen levéltárban lappangván, eddigi genealogiai munkáink a család multjáról igen gyér tájékozást és ismeretet adhattak.
Nagy Iván Magyarország családairól írt munkájának III. köt. 199. lapján ír e családról s állítja, hogy az vezetéknevét kétségkivül Czirák (Ciriacus) nevű törzs ősétől vette és ettől neveztethetett el a Sopron vármegyei Czirák helység is, 8hol a család jelenleg szintén birtokos; az illető forrásra való hivatkozással állítja továbbá Nagy Iván, hogy a család törzsét némelyek II. Béla király korában keresik, mások ismét 1202-ben virágzottnak mondják; habár egyik főczélunk az, hogy teljes hitelű adatok és oklevelek nyomán készült nemzedékrendet adjunk, valamint Nagy Iván is az idézett helyen a föntebbi hagyományról megemlékezett, úgy annak e helyen megemlítését mi sem mellőzhetjük.
Okleveleink szerint a Vezekény nemzetségnek a XIII-ik. században Sopron vármegyében több helyen volt birtoka, így a Rábaközben a mai Veszkényben, a Répcze folyó mellett Czirákon; ettől délre a mai Dénesfalván és a szemerei határban, és ugyancsak az Árpád korszakból való oklevelek tanúsítják, hogy birtoklásuk a székasi pusztára a mai Puszta-Család és Ujkér vidékére valamint a Rust melletti Peresznyénre is kiterjedt. Mindezekről évről évre az illető oklevelekre való hivatkozással alább fogom bizonyítékaimat felhozni.
A birtokokat e helyen csak is előleges áttekintésűl soroltam fel s azon okból, hogy azon meggyőződésemet nyilvánítsam, hogy a Vezekény vagy a mai kiejtés szerint Veszkény falu a Rábaközben ezen nemzetség után nyerte nevét, valamint hogy az is igen valószínű, mint ezt Nagy Iván idézett helyen szintén felhozza, hogy egyik őse ezen családnak Cziriaknak hivatott s hogy a hasonnevű birtok a Répcze vize mellett a nemzetség ezen tagjától nyerte nevét.
Az eddig ismeretes s általunk a gróf Eszterházy család levéltárában fölfedezett első okleveles bizonyíték a Vezekényi nemzetség őseiről az 1247-ik évről szól, az oklevél eredetijét a csornai convent «conventus ecclesiae de Serna» állította ki.*
Ezen oklevél a csornai convent által kiadottak közt egyike az elsőknek, arról hártyaszalagon kisebb alakú tojásdad pecsét függ; az Ostffy család levéltárából is őriztetik ezen időből a csornai conventnek egy évnélküli oklevele hasonló függő pecséttel, az elsőnek rajzát bírom, a csornai convent által utóbb használt pecsétet 1393-ban Zsigmond király adta a conventnek; 1. Fejér i. h. X. 2, 100. l.
Ezen oklevélben Blandriz és Pál testvérek Herbort és Bertalan* comesek közbenjárására Farkas nevű egyénnel kiegyeznek s ennek a convent előtt 12. márkát fizetnek.
Bertalan fia Dénes, mint alább látni fogjuk, a vezekényi nemzetségnek egyik kiválóbb tagja volt; a fönt ismertetett 1247-ki oklevélnek is azon hiányát tapasztaljuk, hogy az abban említett egyének szülei nem neveztetnek meg, s igy bizonyosan meg nem határozhatjuk, hogy a közbenjáróképen szereplő Bertalan a most nevezett Dénesnek atyja volt-e? a másik közbenjáró kétségkivűl az Osl nemzetségből ezen korból ismeretes Herbord comes volt.
Az oklevélben említett Páltól, ki máskép, «Pouca»* néven is hivatott, a Cziráky családban a származás ágazatát okleveles bizonyítékok nyomán következőleg vezetjük le a jelenkorig:
L. a vasvári káptalannak 1328-ki oklevelét országos levéltár N. R. A. fasc. 34. nro 2.
9N. N.; I. Blandriz vagy Barandrez 1247.; «degenere Vezeken»; I. Pál vagy Pouca 1247.; I. István 1264.; Endre 1269–1291.; Gervasius 1269–1291.; Corrard 1269–1302.; I. Tamás 1323–1346.; Margit férje Bozi Benedek fea Jenslin 1383–1384.; II. István 1323–1346. fraknói várnagy 1346.; I. János 1323–1346.; II. István «de Peresnye» 1357–1384. neje Bicskei Mihály leánya Margit utóbb Harkay Lászlóné 1400.; III. Mihály; II. Pál 1264–1265.; Zah 1264.; II. Borondez 1269–1292.; III. Pál 1291.; Kozma 1291.; Sándor 1291.; I. Miklós 1291. 1322. Sopron vármegyei szolgabiró; III. István 1345.; Katalin férj. Hidvégi Endréné 1328.; II. János 1345.; I. Mihály «de Vezeken» 1366–1402.; Péter 1365. «dictus Ewz»; IV. Pál; András 1345.; I. Benedek 1345.; II. Miklós 1345–1366.; III. János 1345–1366.; IV. Miklós 1402–1405. dictus Ewz.; III. Miklós vagy Micsk 1395–1429. Sopron várm. rábaközi alispánja 1399.; II. Mihály 1395–1438.; I. Gáspár 1450–1465. neje N. Borbálya özv. 1466–1470.; II. Benedek 1456–1470.; Katalin 1451.; Margit 1451.; I. Tamás 1402–1447. neje Árokközi vagy Bedefalvi László leánya Katalin.; I. László 1402–1409.; IV. János 1404–1467.; neje N. Erzsébet özv. 1468.; V. Miklós 1405–1455. peleskei várnagy 1444.; IV. István.; Agatha Ilona 1451.; I. Lőrincz 1450–1496. neje N. Ilona özvegy 1549.; Borbála Völcsei Kálmánné 1470.; II. László 1452–1496. neje Marczaltőy Zsófia; V. István 1450–1489.; I. György 1496–1536. Várday Pál esztergomi érsek udvarmestere 1531. neje N. Katalin utóbb Eszéki Pálné.; II. Sándor 1496.; II. Tamás 1496.; I. Ferencz 1536–1539.; VI. Miklós 1548. «Nicolaus Cziráky de Denysfalva» neje Jurisics Potenta; III. Tamás 1531–1567.; Cziriak «de Czirák alias de Dénesfalva» 1529–1567.; VI. István 1532.; Mátyás 1556–1583.; Orsolya 1. férje Tömördi vagy Pósafalvi Tulok Benedek, 2. férje Nagy Ferencz 1591.; Veronica Oroszi Miklósné.; Anna Kis-Nardai Theek Györgyné.; II. Lőrincz 1532.; II. Ferencz 1567. neje Hahóthy Katalin; VII. István 1586.; Erzsébet Padári Szakál Andrásné 1567.; V. Pál 1590.; II. Gáspár 1590.; IV. Tamás 1590.; IV. Mihály 1590.; Zsófia 1590.; Erzse 1590.; I. Mózes 1567–1627. itélőmester, kir. személynök, neje Niczky Orsolya; III. László 1603.; II. György; Mária Tegyey Andrásné; Ambrus; I. Antal; Erzsébet Hevenessy Lászlóné; Zsuzsánna Tolnay Jánosné; András 1590.; Borbálya 1609.; Christina 1609.; VIII. István 1609.; III. Lőrincz 1609.; Ádám báró 1647–1660. Sopron vármegye alispánja 1643–1650. itélőmester 1652. neje Ipolykéri Kéry Ilona.; Magdolna Kesselőkői Majthényi Györgyné 1651.; Éva Joó Miklósné; II. Mózes Sopron vármegye alispánja 1672–1687. neje Révay Klára.; IV. László, neje Ujfalusi Erzsébet.; Katalin gr. Eszterházy Dánielné 1699.; Margit Forgács Jánosné 1730.; József gróf 1723. neje Berkóczy Borbála.; V. László † 1777. mart. 18. neje Zichy Julia.; III. György, neje Ziczy Katalin.; Mária gr. Széchenyi Zsigmondné.; II. Antal szül. 1772–1852. országbiró s minister, 1. neje gróf Illésházy Julia, 2. neje gróf Batthányi Mária, 3. neje báró Valterskirchen Carolina.; Antonia szül. 1806.; V. János szül. 1818. cs. kir. val. belső titkos tanácsos és kir. főkincstartó neje gróf Dezasse Luiza; Dienes; Constancia szül. 1847. gróf Csekonics Endréné; Luiza szül. 1848.; III. Antal szül. 1850. neje gróf Eszterházy Alice; Béla szül. 1852. neje gróf Eszterházy Mária; VI. János szül. 1854. neje gróf Almásy Erzsébet; Margit szül. 1874.; VI. László szül 1876.; VII. Miklós; Johanna szül. 1879.; Georgina szül. 1881.
A nemzetségnek a főtörzstől már előbb elágazott és így a Czirákyak ágával össze nem köthető tagjainak az Árpádkorszaki oklevelekben megnevezett származási ágát is ide iktatom.*
A család leszármazásának kapcsában fölemlítem még, hogy néhai Cseörghő Ferencz regestáiból Fejér György i. h. III. 3, 39. 1. egy 1260-ki oklevélnek rövid kivonatát közli, mely szerint Ziráki Absolon leánya Erzsébet somogy megyei Rádi Cornel neje az anyja Szemerei Bos leánya után járó hitbér követelését nevelő atyjára Salamon comesre bizonyos föltételek alatt átruházza; ezen oklevél kivonata szerint tehát a Cziráki birtokról való elnevezés már a XIII. században használatban lett volna, teljesen ismert oklevélben ennek csak 1284-ben van első nyoma, a mint alább látni fogjuk; a Fejér György most említett közlésében megnevezett Salamon comes valószínűleg ugyanaz a föntebbi ágazatban említett Sükösd vagy Sixtus fiával Salamonnal; érdekes a «Bos de Zemere» elnevezés, ifjú koromban több ideig Szemerében tartózkodván, jól emlékszem, hogy ott a malomrészt 1848 előtt négy felé osztották, u. m.: Ujszászi, Cziráki, Szopori és Vas-családok csoportjaira; vajjon a «Bos» név nem a «Vas» család nevének felel-e meg? bár a Cseörghő által látott érdekes oklevél eredetijéhez hozzáférhetnénk.
Sykusd vagy Sixtus de genere Vezeken; Salamon (özvegye Chama asszony Ilmar leánya 1264.); Artun; Theodor Mark Ugrin nobiles de Vezeken 1264–1269; Bartholomeus; Dionisius magnus de genere Vezeken 1264–1284.; Dominicus (1310 körül); Benedek; † Margareta 1345.; Elisabeth 1345.; Tiburcius de genere Vezeken; Joanca nobilis de Vezeken 1264.; Jacobus de genere Vezeken; Andreas 1269.
10Közöltük a családfát, vonjuk el tehát az abban megnevezett ősök elfeledett multjáról a fátyolt, s lássuk, hogy az Árpád-korszak utolsó századában a Vezekényi nemzetség az eredetiben föntmaradt oklevelek útmutatása szerint minő eseményeket élt át.*
Azon adatok, melyeknek forrását meg nem nevezem, mind a gróf Eszterházy ltárban őrzött eredeti oklevelekben találhatók fel.
A tartalmára nézve föntebb bővebben ismertetett és 1247-ben kelt oklevélben megnevezett Blandriz és Pál vagy Pouca (e nevet a Pál diminutivának tartom) 1264-ben már nem éltek; mert ezen évben már azok fiai és pedig Blandriz fia István és Pouca fiai Pál s Zah kötnek egyességet a Vezekény nemzetségből való Sykusd vagy a mai kiejtés szerint Sükösd fiának Salamonnak özvegyével Chama asszonynyal Ilmár leányával, ennek hitbérét és hozományát kielégítik s ezzel Czirákon a Salamon által hátrahagyott fele örökrészt birtokukba veszik, és pedig Ugrin Joanca és Dénes vezekényi nemesek beleegyezésével, kikre valószínűleg az örökség másik része szállott.
A nemzetségnek ez időben egyik kiváló tagja Dénes Bertalan fia, ki «Dionisius magnus»-nak is hivatott, a nyilvános pályán szintén kitüntette magát, a mint ezt IV-ik Béla királynak 1265-ben kelt oklevelében olvashatjuk, hol a király elmondja, hogy a midőn a morvák ellen a Morva folyó mellett hadat viselt, abban Vezekényi Dénes is vitézül harczolt és súlyosan megsebesült; mely vitézséget a király megjutalmazandó, Vezekényi Dénesnek a Rába erdő királyi őreinek Székas nevű földjéből öt mansiót adományoz; az adománylevélben a határjárás is bennfoglaltatik, melyet a beiktatásra a király által kiküldött László királyi étekfogó mester és soproni főispán teljesített, röviden megismertetem az érdekesb határjeleket: a határjárás kezdetét vette Dénes nagy árkánál a «iuxta magnum fossatum Dionisii» innét nyugot felé haladva «ad vallem Kueser» azaz a mai Kölesér, helyesebben Kövesér következett, honnét a szemerei nemesek birtoka felé tartva s délnek fordulva a szemerei földterület mellett a Répcze folyót érintve, e mellett ismét az említett nagy árokhoz jutottak, hol a határjárás kezdetét vette.*
Ezen Székas nevű földterület egy része mint külön álló puszta a mi időnkig föntmaradt, s azt mint közös területet a szomszéd helységbeliek legeltették, mígnem a tagosztályok bekövetkeztével a szomszéd helységek közt felosztatott. Ezen puszta miatt régibb időkben, mint alább látni fogjuk, a Czirákyak a Kisfaludy családbeliekkel hosszasabb pert folytattak, mely csak a közös birtoklás megállapításával ért véget.
IV-ik Béla király ezen időtájban Szentgyörgy napján Veszprém megyében Somló vidékén tartózkodván, Dabrony mellett «apud villam Dobrun» kelt évnélküli oklevele szerint, megjelentek előtte Vezekényi Bertalan fia Dénes egy részről, más részről pedig Pál fia II. Pál, Zah fia ifjabb Brondez, továbbá idősb Brondez fiai István, Endre, Gyárfás és Corrard, Artun fiai Ugrin, Tivadar és Márk, Tiborcz fia Joanca, András fia Jakab «de generatione eiusdem Dionisii», kik a királynak együttesen előterjesztették, hogy magban szakadt rokonuknak Salamonnak birtoka felett akkép egyeztek ki, hogy Salamonnak azon szerzeménye, melyet ez cziráki ősi birtoka és a székasi puszta között bírt, miután Salamonnak ezen szerzeményét a király egy külön oklevélben Vezekényi Dénesnek adományozta; ez azt békével bírhassa; az adomány tárgyát képező földtér mennyisége a király oklevelében így íratott körül: «quantitas autem ipsius terrae est a fluvio Repche usque ad villam leprosorum* in latitudine centum septuaginta amplexuum et ab eadem villa usque ad Ferteud* continet in latitudine centum amplexus». A király ezen egyesség következtében a beiktatásra a Sopron megyei bői keresztes convent praeceptorát küldötte ki.
Bélpoklosok faluja, mai nyomát nem ismerem.
Ferteud, máskép Fortunadfalva, előfordul több ízben, ma már elenyészett helynév, % erről bővebben Hazai Okmtár I. 8. lapon közölt oklevelet s a 9–10. lapon a jegyzetben előadottakat, hol csak a Himódra nézve előadottakban tévedtem, mert Himód már az Árpád korban mint püspöki birtok létezett l. Fejér i. h. IV. 3, 307. l.
Hosszasabban foglalkoztam az oklevél tartalmával, mert nézetem szerint azon kérdéses birtok, melyről az oklevél szól s melyet mint a magban szakadt Salamon szerzeményét a király Vezekényi Dénesnek adományozott, nem lehet más, mint a mely az ő nevéről előbb Dénesfalvának, ma pedig rövidítve Dénesfának hívatik.* Vezekényi Dénes Benedek fiában magban 11szakadván, dienesfalvi birtoka is utóbb többi vérrokonaira szállott.
Nagy Iván i. h. Dénesfalvát valószínűleg tollhibából Zalamegyében helyezettnek mondja; a család egyik előnevét ezen Dienesfalváról vette föl; sajátságos, hogy Dunántúl a falva szót a helyneveknél csupa kényelemből a XVI. század vége táján fára változtatták át.
Bertalan fiának Dénesnek a szomszéd székasi királyi erdőőrökkel több baja volt; a mint föntebb láttuk, Dénes már 1265-ben ezen erdőőrök birtokának egy részéhez királyi adomány útján jutott, ez a többi erdőőröknek nem volt inyére, s a midőn Moys nádor 1272-ben a Sopron megyei Gyóró faluban tartózkodott, előtte az erdőőrök Vezekényi Dénes ellen panaszt emeltek; a nádor maga ment ki a helyszínére s megvizsgálván azt, miután tapasztalta, hogy a panaszos földtér, melyet az erdőőrök visszaköveteltek, Dénes által körülárkolva bíratott, a panaszosokat kérelmükkel elutasította; az erről szóló ítélet kiadatott a nádor által Babothon Gyertyaszentelő napján 1272. s eredetiben a Kisfaludy cs. levéltárában őriztetik.
Vezekényi Dénes a Sopronvármegyei Család nevű birtoka szomszédságában a mai újkéri határból is 1272-ben egy részt megszerez, majd ezen birtokok végett a kéri várjobbágyokkal pert folytat, s e fölött Máté nádor 1279-ben és László Sopron vármegye főispánja 1282-ban ítéletet hoznak.*
Lásd Fejér i. h. VII. 2, 58. 70. 76. és 102. 11. ezen oklevelek eredetijei, a mint értesültem, jelenleg a gr. Széchenyi család levéltárában őriztetnek.
Ugyanezen ügyre a gr. Eszterházy család levéltárában is maradtak fönt oklevelek; az előbb említett perben a kéri várjobbágyok bizonyos bírság megfizetésére köteleztetvén, ezen bírság fejében Vs és Wysa nevű várjobbágyok kéri birtoka Moys nádor ítélete következtében Vezekényi Dénesnek ideiglenesen átadatott, utóbb pedig Ompudinus alországbiró által «in villa Bosuk» 1277-ben Margit napján kiadott oklevélben a lefoglalt birtok Dénesnek véglegesen odaítéltetett.
Ezen ítéletét az alországbírónak Vezekényi Dénes az országbíró előtt megerősítés végett felmutatván, Dénes országbíró «apud Suprunium» Szent-Márton után való nyolczad napon 1277-ben kelt oklevele szerint, miután a vasvári káptalannak a birtok mennyiségéről szóló bizonyságlevele szintén felmutattatott és az országbíró Bazthi Obulgán kir. ember előadásából meggyőződött, hogy a kérdéses kéri birtok öt ekényi nagyságú* s hogy a szomszédok «Gregorius calvus» és «Paulus de villa Zupur» jelenlétében megtörtént beiktatás alkalmával senki ellent nem mondott, az alországbíró ítéletét joghatályában továbbra is föntartotta.
Egy ekényi birtok mennyiségét régi okleveleinkből biztosan meg nem határozhatjuk, a Zichy-Codex egyik oklevelében példáúl 150. holdat tesz egy ekényi föld, mig az Árpádkori Új Okmtárban erre vonatkozólag 175 holdat találtam följegyezve.
IV. László király saját szegődött népének birtokviszonyait rendezni kívánván, Sopron-megyébe kiküldte Máté nádort, Somogy- és Sopron vármegyék főispánját; a nádor előtt a székasi erdőőrök ismét panaszkodtak, hogy Bertalan fia Dénes a Székas és Czirák között fekvő birtokukat elfoglalta; Máté nádor azonban V° kal. junii (máj. 28.) 1279-ben kelt ítéletében, miután Moys nádor előbbi ítéletéből a panasz alaptalanságáról meggyőződött, az erdőőröket kérelmükkel elutasította, az újabbi határjárás is megtörtént s az ismét Répcze vizénél kezdetvén, folytattatott a nagy árok mellett, míg nem a kenderattounak (azaz kenderáztatónak) nevezett halastóhoz ért, itt egy domb következett, mely szántóföldnek használtatik, s folytatva ismét a nagy árokban a határjárás a szemerei bokrosnál végződött.
Majd 1283. III° kal, martii László soproni főispán is a székasi erdőőrök ujabbi panasza felett hasonló módon intézkedett.
A Dénesfával határos Csánig nevű Vas vármegyei birtok ez időben a Zala vármegyei csatári convent tulajdona volt; a convent alattvalói István bán a csatári monostor kegyura előtt arról panaszkodtak, hogy szomszéduk Cziráki Dénes* őket háborgatja s birtokaikat elfoglalja; István bán, hogy meggyőződjék a panasz valósága felől, összehívta a szomszéd nemeseket és várjobbágyokat, kik a két szomszéd birtok határát következőleg jelelték meg, a határjárás nyugatról a Rába folyóban kezdődött, innét keletre indulva egy Szakadát nevű berek következett, honnét a határ déli irányban Egreg vizéhez ért «ad fossatum comitis Dionisii», innét 12folytatva az árok forrásánál Welg nevű víznél végződött. István bán oklevele, melyben a feleket a föntebbi határjárás szerint való birtoklásra utasítja, 1284-ben szent Gál napján kelt.*
Első biztos okleveles nyoma a család Cziráky elnevezésének.
Az oklevél eredetije jelenleg az országos ltár kincst. osztályában őriztetik N. R. A. 1504. 5. Fejér is közli i. h. V. 3, 261. de néhány hibával.
II. Pál, I-ső Pál vagy Pouca fia, kitől a Cziráky család közvetlenűl leszármazik, elhalálozása után a családnak I. Borondreztől és I. Páltól származott és életben volt tagjai 1291-ben András csornai prépost és a convent előtt megjelentek és pedig II. Pál fia Pál comes saját úgy testvérei Kozma Sándor és Miklós nevében egy részről, másrészről pedig Endre comes Corrard és Gyárfás végre Zaah fia II-ik Borondrez s a convent előtt Presne (miről alább) és Család nevű birtokokon megosztoznak oly módon, hogy Presne birtoknak egy harmadrésze, mely Bertalan fia Dénesnél volt zálogban II. Borondreznek, a másik két harmad pedig fele részben I. Borondrez fiáinak másik fele részben pedig II. Pál fiainak, ellenben a Család nevű birtok egészben II. Pál fiainak jutott; a cziráki két malomból két rész III. Pál comes és testvéreinek, egy rész pedig II. Borondreznek osztatott; viszont Endre comes és testvérei a néhai Salamonnak cziráki malomhelyeivel elégíttettek ki.
A csornai conventnek fönt ismertetett oklevelében a családnak ujabbi leszármazóival találkozunk, de még tüzetesebben kitünteti a további leszármazást a győri káptalannak 1291-ben jun. 9-én kelt oklevele, hol a káptalan bizonyítja, hogy «Corradus filius Borendrez de Wezeken pro se et pro Endre ac Gervasio fratribus suis, item Paulus filius Pauli de eadem pro se et pro Cosma Alexandro ac Nicolao fratribus suis ab una, Borendrez filius Zaah de eadem ex altera» a káptalan előtt megjelentek s figyelembe véve, hogy Syxtus fiának Salamonnak «Scyrak» és Wezeken nevű birtokát az özvegyi jog és egyéb teher alól Pál fia Pál, és I. Borendrez fia István, Corrardnak Endrének és Gyárfásnak akkor még életben volt testvére mentesítették, Salamonnak Czirákon és Vezekényben föntmaradt örökrészét maguk között akkép osztották fel, hogy a Salamonféle 1/3 birtokrész Czirákon egészen I. Borondrez és II. Pál utódainak, a veszkényi 1/3 rész pedig Zaah fiának jusson, Salamonnak, Kunche és Tykor nevű két szolganője pedig Corrardot és testvéreit illesse.
Úgy látszik a XIII-ik század végén Zaah fia Borendrez, vezekényi nemes, megválni készült cziráki birtokától és Veszkényben kívánta összesíteni birtokát, mert 1292-ben cziráki fele illetőségét «Endre Gervasius et. Corradus filii senioris Borendrez nobiles de Vezeken» részére a győri káptalan előtt hat márka bécsi széles denár örök áron bevallotta, azon kijelentéssel, hogy az eladott birtokkal minden felől a szerződő felek a szomszédok.
S ezzel kimerítettük az Árpád-korszakból a családra vonatkozó adatokat, melyekből az eddig ismeretlen Vezekény nemzetség létezését s ezen nemzetségből a Cziráky család származását az alább következő adatokkal való összevetés után, teljes biztossággal megállapíthatjuk.
SZOPORI N. IMRE.
