CAPTAIN JOHN SMITH. EGY ADAT A MAGYAR HERALDIKÁHOZ. (Egy képpel.)
CAPTAIN JOHN SMITH.
EGY ADAT A MAGYAR HERALDIKÁHOZ.
(Egy képpel.)
EGY ADAT A MAGYAR HERALDIKÁHOZ.
(Egy képpel.)
Simonyi Ernő említi Londoni Okmánytárában, hogy midőn a British Múzeumban kutatott, ráakadt a Harley-féle kéziratgyűjteményben Báthory Zsigmond egy adománylevelére, melyben ez egy Smith János nevű angolnak megengedi, hogy czímerébe három török fejet fölvehessen annak emlékére, hogy három törököt levágott. Miután minden habozás nélkül lehet állítani azt, hogy Smith János mindenkor és mindenhol a leggyakoribb név volt, hol angol nép valaha megtelepedett, nem veszem rossz néven Simonyitól, hogy tovább nem kutatta e fölötte érdekes tárgyat. Magam is irtóztam a sisyphusi munkától, hogy a hősnek egyéniségét fölkutassam; de a szerencsés véletlen, Mr. Coote, a British Museum hivatalnoka s barátom személyében, azonnal rámutatott az egyénre; s most már világos előttünk, kivel van dolgunk. Hősünk valamennyi híres Smith Jánosnak leghíresebbje, s ámbár csak kapitányi rangot adnak neki közönségesen az írók, ő sokkal fontosabb személyiség.
A kapitány úr utazó volt, író, s Virginia kormányzója és Új-Anglia (az Amerikai Egyesült Államok hat keleti államának, azaz a Yankeek országának) tengernagyja s 1579-ben született és 1631-ben halt meg. Számos földirati és történelmi munkát írt; összes műveit legutoljára Prof. Arber Birminghamban adta ki egy vaskos kötetben, melynek lapszáma közel ezerre rúg. Műveinek legtöbbje Európa több nyelvére lett lefordítva és számos kiadást ért.
Bennünket, magyarokat, leginkább egy munkája érdekel, melynek czíme nyelvünkre lefordítva:
«Smith János kapitány Utazásainak, Kalandjainak, és Megfigyeléseinek Igaz Leirása Európában, Ázsiában, Afrikában, Amerikában 1593-tól 1629-ig.»
A czím még továbbra nyúl, de mutatóúl elég lesz ennyi is.
Uraim, le a kalappal! Vitéz Háry János huszár ismerősünk maga sem diktálhatott volna ennél czifrábbat. Angol druszája mellett a magyar gascon teljesen eltörpűl. Széles Magyarországon, Erdélyben, Oláhországban, Konstantinápolyban és a tatárok közt művelt dolgait csak Tatár Péter írhatja le kellő ékességgel s csak Bagó Márton betüi érdemesek arra, hogy tetteit a magyar utókor részére megörökítsék.
Nem is merészeltem volna e tárgygyal a Magyar Heraldikai Társaság elé járulni, ha az ügynek komolyabb oldala nem volna. Smith említett könyvének fénypontját ugyanis az állítólag Báthory Zsigmond fejedelem által adományozott három-török-fejes czímer képezi, és közli az erdélyi fejedelem adománylevelének «hiteles» másolatát is az angol Heralds College hivatalos hitelesítésével. Azt hiszem, ennél vakmerőbbet még Smith János sem követett el! Az adománylevél másolata csakugyan ott van a Londoni College of Arms-ban; Arber megvizsgálta 1884-ben és megnézheti bárki is, ki a kivánt öt shillinget (három forintot) lefizeti. A czímert még ma is viselik Smith örökösei.
Itt közlöm az adománylevél másolatát:
Sigismundus Báthori, dei gratia dux Transilvaniae, Wallachiae et Vandalorum; comes Anchard, Salford, Growenda. Cunctis his literis significamus, qui eas lecturi aut audituri sunt, concessam licentiam aut facultatem Johanni Smith, natione Anglo generoso, 250 militum capitaneo sub illustrissimi et gravissimi Henrici Volda, comitis de Meldri, Salmariae et Peldoiae 165primario, et 1000 equitibus et 1500 peditibus bello Ungarico conductione in provincias suprascriptas sub authoritate nostra: cui servitute omni laude, perpetuaque memoria dignum praebuit sese erga nos, ut virum strenuum pugnantem pro aris et focis decet. Quare č favore nostro militario ipsum ordine condonavimus, et in sigillum illius tria turcia capita designare et deprimere concessimus, quae ipse gladio suo ad Urbem Regalem in singulari proelio vicit, mactavit, atque decollavit in Transilvaniae provincia.
Sed fortuna cum variabilis ancepsque sit, idem forte (? sorte) fortuito in Wallachia provincia anno domini 1602. die mensis Novembris 18* cum multis aliis etiam nobilibus et aliis quibusdam militibus captus est a domino Bascha electo ex Cambia regionis Tartariae, cuius severitate adductus salutem quantam potuit quesivit, tantumque effecit, deo omnipotente adiuvante, ut deliberavit se, et ad suos commilitones revertit; ex quibus ipsum liberavimus, et haec nobis testimonia habuit, ut maiori licentia frueretur qua dignus esset, iam tendet in patriam suam dulcissimam.
* Más példányok szerint aug. 8.
Rogamus ergo omnes nostros charissimos, confinitimos, duces, principes, comites, barones, gubernatores urbium et navium in eadem regione et coeterarum provinciarum, in quibus ille residere conatus fuerit, ut idem permittatur capitaneus libere sine obstaculo omni versari. Haec facientes pergratum nobis feceritis.
Signatum Lesprizia in Misnia die mensis Decembris 9, anno domini 1603.
Cum privilegio propriae Majestatis.
Sigismundus Bathori.
Universis et singulis, cuiuscunque loci, status, gradus, ordinis, ac conditionis ad, quos hoc praesens scriptum pervenerit, Guilielmus Segar eques auratus, alias dictus Garterus, principalis rex armorum Anglicorum, salutem.
Sciatis, quod ego praedictus Garterus, notum, testatumque facio, quod patentem suprascriptum cum manu propria praedicti ducis Transilvaniae subsignatum, et sigillo suo affixum, vidi: et copiam veram eiusdem (in perpetuam rei memoriam) transcripsi, et recordavi in archivis, et registris officii armorum.
Datum Londini 19. die Augusti, anno domini 1625, annoque regni domini nostri CAROLI Dei gratia Magnae Britanniae, Franciae, et Hiberniae regis, fidei defensoris, etc. primo.
Guilielmus Segar, Garterus.
És miután adtuk az egész szöveget, utána írhatjuk egyszer s mindenkorra «(Sic» A pecsét méltó társa a szövegnek; sphragistikánk eddig nem ismeri.
Az egész leirás a könyvben úgy látszik hivatva van ez adománylevél bővebb magyarázatára s az általa nyujtott történelmi (?) anyag bővebb kifejtésére s azért röviden ismertetem tartalmát.
Mindenekelőtt meg kell jegyeznem, hogy Smith viselt dolgait először Purchas Sámuel, pap, adta ki 1625-ben Pilgrimes czímű gyűjteményének 2-dik kötetében, melyben számos útleirást közöl különféle írók után. Állítása szerint az angol Háry magyarhoni és erdélyi kalandjait egy olasz munkából merítette, melyet állítólag Báthory Zsigmondnak egy Francisco Ferneza nevű secretáriusa írt volna ily czímen: The Warres of Transiluania, Wallachia and Moldavia. E könyvet a bibliographusok nem ismerik, a kéziratnak pedig egyetlen példánya sem maradt reánk. Szamosközy sem említi ez olasz embert Báthory Zsigmond udvaránál; de hát ne legyünk túlszigorúak s tegyük föl, hogy Ferneza csak Csehországban állott, ha t. i. nem költött alak ez az író, Báthory szolgálatába. A kapitány urat védelmező modern írók azt állítják, hogy miután egy idegen ember örökítette meg hőstetteit, nem lehet az elbeszélés hitelességében vagy részrehajlóságában kételkednünk. De miután nyomban a magyar dolgok után Purchas közli leirását annak, hogy mi történt Smithtel a tatár rabságban s ezt csakis maga Smith közölhette a kiadóval, mert más czivilizált ember nem volt szem vagy fültanuja az eseményeknek, Smithnek kétségtelenűl volt része a kéziratnak sajtó alá való rendezésében s ha nem is írta maga az olasz kéziratot, úgy gyankodunk, hogy befolyást gyakorolt szerzőjére. Végre 1630-ban Smith maga adta ki éleményeit a már közlött czím alatt.
Lássuk tehát hős tetteit. Mindezek igen részletesen vannak leírva, de csak röviden kivánjuk érinteni. Velenczéből Raguzán át elér Capo d’Istriába s innen Lubbianon (Laibachon) át Gráczba, hol egy földije bemutatja Lord «Ebersbaught»-nak s más főuraknak s a lord bemutatja a 21 éves fiatal embert a pátensben említett «Earl of Meldritch»-nek, ki elviszi őt magával Bécsbe. Smith épúgy mint Petőfi «János Vitéze» 166nem utazik mindig a legrövidebb úton; de sem ezen, sem a tulajdonnevek helyesírásán nem kell fölakadnunk.
Legközelebb vitézünket «Olumpagh» (vagy mint Purchas írja «Olimpach») ostrománál találjuk. Ez alatt némely «commentátor» szerint Ober-Limbach azaz Felső-Lendvát kell értenünk. A kanizsai törökök, még pedig húszezren (!) ostromolják a császári őrséget s a keresztények nagy veszedelemben vannak; de az angol Háry János eszével és jó tanácsával segítségül jön. A vasvári térségen (plaine of Hysnaburg) tüzi játékot rendez s lóvá teszi a törököket, kik ellenségnek vélik a puffogó fatuskókat, s eltakarodnak Felső-Lendva alól, stb. stb. Ez az ostrom Kanizsa eleste után történik, tehát 1600–1601 körül. Pontosabb dátum derogál a mi krónikásunknak.
Ezután Komáromba megy Smith és bemutatja Sultz, a császári tüzérség parancsnoka előtt egy új találmányát, «tüzes sárkányait», a mint nevezi, melyek nem sokkal ezután fontos szerepet játszandnak Székesfehérvár ostrománál. Az utasítás a «sárkányok» elkészítési módjáról le van írva tüzetesen.
Még Olumpaghnál az «Earl of Meldritch» kinevezte őt lovas-kapitánynak és Székesfehérvárnál együtt aratják a babérokat. Russworm éjjeli támadása és Smith «tüzes sárkányai» eldöntik a vár sorsát s az «Earl of Meldritch» saját kezével fogja el a török várparancsnokot. A sárréti csatánál pedig Smith alatt megölik a lovát s ő maga is megsebesűl, de sebéről megfeledkezik s csak azt említi, hogy a ló elvesztése nem volt nagy baj, mert hát a hol ott volt az ő óbesterje (no meg a szerény kapitány), ott volt elég gazdátlan ló és csak válogatni kellett a javából. Az óbester sajátkezűleg levágja «Bugolát» egy szandzsák béget.
Áttérünk már most az erdélyi dolgokra. Mercoeur herczeg az angol Háry óbesterét 6000 emberrel Básta hadának támogatására küldi, hogy együtt működjenek Báthory Zsigmond ellen. De Meldritch erdélyi fiú volt, s hallván, hogy Mercoeur herczeg és Mihály vajda meghaltak, és jól ismervén nemcsak Básta jellemét, de Zsigmondét is, rábeszéli 6000 emberét, hogy ne hadakozzanak az erdélyi fejedelem ellen, hanem inkább sanyargassák a hitetlen törököt. A jó zsákmány stb. hallatára a hadfiak készeknek nyilatkoznak vezérüket bárhova is követni, s elnyervén Zsigmond engedélyét a portyázásra, legelőször is megszállják a török által bitorolt «Regall» nevű várat.
Olvasóim talán nem tudják, hogy e vár hol fekszik. Hát leiratjuk Smithtel. A könyvhez csatolt képmelléklet s a pátens szerint Erdélyben van, a szöveg szerint pedig «Zarkam» földjén kősziklák közt, hol kevés török, kevés tatár, de legtöbbnyire banditák, renegátok s ilyesféle csőcselék tanyáz. A város egy hegyektől körülvett térségen van építve, igen erős várfallal bekerítve, nehezen hozzáférhető helyzetben stb. stb. egyáltalában a természet és az emberi tudomány elkövetett mindent arra, hogy a várat bevehetetlenné tegyék, s azért «e harczok folyamában» mint krónikásunk megjegyzi, a hadvezérek nem is kisérlették meg a hely megvívását. De eljött Székely Mózes (1602 tavaszán) 26 ágyúval és 9000 gyaloggal és lovassal, ez utóbbiak közt lévén a hires Meldritch óbester és vitéz kapitánya, Smith János, Hatezer útász azonnal hozzálátott az ostrom-árkok ásásához stb. stb., de oly lassan folyt az ostrom, hogy a törökök csak nevették s miután végre megúnták a dolgot, a «Lord Turbasha» fölszólította a keresztényeket, hogy «a hölgyek mulattatására» rendezzenek tornajátékot, s ha van kapitány az ostromló hadseregben, ki vele megverekedni bátorkodnék, ám szálljon ki a síkra s mutassa meg, ki a legény a gáton. Nem fogom olvasóimat a harcz részleteivel untatni. Elég ha említem, hogy a sors a mi hősünkre esett s a «Turbasa», utána pedig a «Grualgo» s végre «Bonny Mulgro» elég vakmerőek valának vele megmérkőzni, s mindhárom török levágott feje most vitéz Smith János czímerén ragyog. Székely Mózes végre bevette a híres várat, kifosztott még három helyet, névszerint: Veraetiot, Solmost (Székely Mózes saját vára!) és Kupronkát, és 2000 rabbal, többnyire nők- és gyermekekkel, megérkezett Toroczkóhoz (Esenberghez), «nem messze a fejedelem kastélyától» s itt táborba szállt.
Zsigmond erre eljött a táborba s szemlét tartott a csapatok fölött s midőn jelentést tettek neki Smith kapitány viselt dolgairól Olumpaghnl, Székesfehérvárnál és Regallnál, azonnal megadta neki az engedélyt, hogy czímerébe három török fejet vehessen föl s azonkívül megajándékozta aranyba foglalt arczképével és 300 arany évi nyugdíjjal.
)
168Ezután elbeszéli a tövisi harczot, Báthori leköszönését és eltávozását Csehországba és az oláhországi hadjáratot. A vöröstoronyi csatánál a tatárok őt elfogják s elviszik rabságba Nalbritsba a «Tymor»-hoz Cambiába; de ezt agyonüti és megszökik s visszajön Nagy-Szebenbe. Innen pedig Felső-Magyarországon át eljut Prágába s végre Báthory Zsigmondhoz, ki kiállítja számára a czímer-javító levelet 1603. decz. 9-én s azonkívül 1500 darab aranyat ad neki.
Csak az a kár, hogy nem írja le Smith, hogy mint falja föl a hízott borjút Mária Krisztierna kétfejű sas-madara, hogy az apró princzek (!?) mint vesznek össze a fényes paszomántján, s mint küldi el a lakájt Meldritch óbester egyetmásért, mert hát az óbester megmenekült a vöröstoronyi csatából és ekkor éppen Báthori Zsigmondnál tartózkodott.
A magyar történetirót elég arra figyelmeztetnem, hogy krónikásunk szerint Székely Mózes állítólagos hadjárata a törökök ellen a Mercoeur herczeg halála (tehát 1602. febr. 19.) és a tövisi ütközet (ugyanazon év július 2.) közötti időszakra esik s nem kell több kommentár. De nem úgy áll a dolog némely amerikai és angol íróval! Van köztük olyan is, ki a kisértés pillanatjában kételkedni merészel bibliájában, de Smith János kapitány elbeszélésében soha!
A könyvvel együtt egy képes melléklet is jelent meg. (L. a megelőző lapon.) Az első kép Smithnek egy francziaországi kalandját ábrázolja, a második, a mint jelekkel hírt ad Ebersboughtnak a kereszténysereg tervezett támadásáról Olumpaghnál. A harmadik Regall ostromát ábrázolja. A három kép a középen a három szerencsétlen török sorsát; végre a középső kép a legalsó sorban azt mutatja, a mint a három török fejet Székely Mózes elé viszik s a mint Báthori Zsigmond átadja a három török fővel díszített czímeres zászlót.
KROPF LAJOS.*
* Az érdekes hamisítás ismertetője, Angolországban élő hazánkfia, ki ottani könyv- és levéltárakból már számos becses közleménynyel gazdagította irodalmunkat. Szerk.
