II. ULÁSZLÓ KORABELI CZÍMERES LEVELEK.

Teljes szövegű keresés

II. ULÁSZLÓ KORABELI CZÍMERES LEVELEK.
A csekély számú formulás könyvek között, melyek a mohácsi vész előtti korszakból reánk maradtak, különös figyelmet érdemel II. Ulászló formula-gyűjteménye a XVI. század elejéről, mely a kassai prémontrei rendház egyik tagjának tulajdonát képezi s ez időszerint a Magyar Tudományos Akadémia elnökségénél áll a tudományos kutatás rendelkezésére.
A 215 levélre terjedő kézirat a királyi kanczelláriából kikerűlt oklevelek másolatait tartalmazza, nehány Albert, V. László és Mátyás korabeli, valamint II. Lajostól származó kiadvány 58kivételével túlnyomó részben II. Ulászló uralkodási éveiből, s ennek is a XVI. század elejére eső időszakából. Az oklevelek legtöbbjénél a személy- és helynevek el vannak hagyva, az ismertebb formulák egészen mellőzve, s keltezést csak elvétve találunk; a mi a formuláskönyv jellegét és rendeltetését nyilvánvalóvá teszi.
E gyűjtemény több százra menő oklevele közt czímeradományozó levelek is vannak, csonkított szöveggel ugyan, de egy esetet kivéve, a czímerszerzők megnevezésével és a czímer leirásának teljes szövegével, mik fölötte érdekes és eddig merőben ismeretlen adalékokkal járulnak e kor heraldikájának fejlődési történetéhez.
* * *
Történelmi adatai és czímertani érdekessége szempontjából első helyen áll ez oklevélformulák között Podmaniczky János bárói oklevele az 1502–1506. évek időszakából (82a. l.), mely Arma Johannis Podmaniczky felírással, kelet nélkül s az ismertebb formulák mellőzésével van a gyűjteménybe beigtatva.
II. Ulászló ez oklevél szövege szerint Podmaniczky János királyi főkamarás-mestert az ország főnemesei, bárói sorába emeli s egyúttal bárói czímerűl különös kegye és jóakarata jeléűl a Jagellóház fehér sasával ajándékozza meg, a vörös viaszszal való pecsételés kiváltságával toldva meg e kitüntetéseket.
A kérdéses Podmaniczky János a Nagy Ivánnál található családfa adatai szerint Podmaniczky Lászlónak és guthi Ország Ilonának volt a fia. Ulászló királynak – mint az oklevél elmondja mindjárt megválasztatása után nagy segítségére volt katonáival a külső és belső támadások ellen. Thuz Osvát zágrábi püspök halála után (1499 ápril 16.) ő lett megbízva a zágrábi püspökség javainak kormányzásával, s nemcsak a püspöki jószágokat őrizte meg a pusztulástól, hanem a török által megtámadott Jajcza védelmében is tevékeny részt vett, élelemmel és hadiszerekkel támogatva a szorongatott várőrséget.
Ezután a király udvarába került, előbb mint kamarás, majd mint főkamarás-mester.* Mint ilyet emelte II. Ulászló felesége, Anna királyné beleegyezésével – tehát még ennek 1506 nyarán bekövetkezett halála előtt – az ország bárói közé őt és egész családját, úgymint fiát és két testvérét.*
* A főkamarás-mester (cubiculariorum regalium magister) tisztét 1498-tól 1500 elejéig csebi Pogány Péter viselte; az 1500-iki országgyűlési törvények és az 1501-iki királyi oklevelek záradékaiban nincs a főkamarás megemlitve. Podmaniczky 1502-ben fordúl elő először az oklevelekben; 1504-től 1509-ig Perényi Gáborral osztozik méltóságában, azontúl ismét egymaga viseli azt a pozsonyi grófsággal kapcsolatban, 1514-ben bekövetkezett haláláig.
* Ezeket az oklevél névszerint nem nevezi meg. Nagy Ivánból tudjuk, hogy Podmaniczky Jánosnak két testvére volt: István nyitrai püspök és Mihály, a ki 1525-ben esett el. Hogy fia is lett volna, erről a családfa hallgat.
Podmaniczky János bárósági diplomája történeti adatain kívül, melyek a főurat egész új világításban, korának egyik kiváló szereplő alakjaként mutatják be, azért is nevezetes, mert a család e rangemeléséről mostanig nem volt tudomásunk. A bárósítás, illetőleg a mágnási rendbe, az ország nagyságosai közé való emelés, külön ben, is a legritkább esetekben fordúl elő e korban, eleinte csupán vörös viasszal való pecsételés jogával kapcsolatban, mint a lendvai Bánffyaké 1483-ból.* Czímeradományozással egybekötve, tehát a későbbi rangemelések előképeként, eddig a Drágfiakét ismertük legrégibbnek 1507-ből; a Podmaniczkyaké azonban néhány évvel megelőzi ezt, tehát a legelső, mit e nemből felmutatni tudunk.
* Hasonló kiváltságnak e formuláskönyvben is több esetét találjuk feljegyezve, nevezetesen a Perényiekét (84b. l.) és a Báthoryakét. (180a. l.).
Legérdekesebb azonban az a tudósítás, melyet a családnak ekkor nyert czímeréről közöl velünk az oklevél.
A podmanini Podmaniczkyak legrégibb czímere, mint azt a magyar Siebmacherből tudjuk,* nyíl által átfúrt és hasonló nyilat markoló meztelen kart ábrázolt. Ezzel a czímerrel élt pecsétjén 1484-ben Podmaniczky László, oklevelünk Jánosának édes atyja.
* Géza von Csergheő, Der Adel von Ungarn sammt den Nebenländern der St. Stephans-Krone, 508. l. és 370 tábla.
II. Ulászló a bárói rangemelés alkalmával a nélkül, hogy az előbbi czímerről említést tenne – új czímert adományoz a Podmaniczkyaknak, még pedig ugyanazt a fehér sast, melyet 59családja, a Jagellók királyi háza visel ősi czímerében, a mi abban a korban igen nagy kitüntetés számba ment.
Scutum aurei coloris – így írja le az oklevél e czímert – in cuius medio aquila alba capite superne porrecto, alis expansis ac corpore in longum producto collocatur, os ita apertum gerens, ut ex rostro patulo et hyante lingua latius exorta aliquid lambere et quasi auras captare videatur, pedibus autem ad terram demissis et unguibus curvis et adnutis (?), quasi vestigio nititur et stantis atque erecti corporis pre se fert imaginem; que cum tota lacteo colore niteat, stolla tamen aurea inter utrasque alas interiecta pectus undique in modum fascie circumligat. Cui quidem clipeo galea imminet, ex cuius vertice ala suis fulcita coloribus consurgit; deindeque mixti flores tanquam flato violentiori agitati hinc inde circumfunduntur.
Az új czímer tehát e leirás szerint aranymezőben kiterjesztett szárnyú és nyitott csőrű fehér sast tüntet fel, mellén kötelék módjára alkalmazott arany sávval. A pajzsot sisak fedi, természetes színű csukott szárnyat ábrázoló oromdíszszel; sisak foszlányúl többszínű virágdísz van alkalmazva.
A Podmaniczkyak ezóta tényleg ezt a czímert használják pecséteiken: Podmaniczky Jánosé az országnagyok 1511-iki 36-pecsétes oklevelén az a sasos pecsét, melynek tulajdonosát Csánki Dezső nem merte biztosan meghatározni.* A pajzsban sassal és zárt szárnynyal a sisakon pecséttel Podmaniczky János mint pozsonyi gróf 1512. október 25-én, s ugyancsak a sasos czímer látható Podmaniczky István nyitrai püspök 1525-iki pecsétjén. Csergheő Géza jeles heraldikusunk ismeri mindegyik pecsétet, de a czímerváltoztatás e feltünő esetét nem tudta megmagyarázni és abból az elvből kiindulva, hogy ősnemesi családok régi czímereiket nem szokták mással fölcserélni, annak a nézetének ad kifejezést, hogy e sassal élő Podmaniczkyak és a régi Podmaniniak két külömböző család, valamint mind a kettőtől külömbözik a mai podmanini és aszódi Podmaniczky bárók családja, bárha a családi hagyomány a közös leszármazást vitatja.*
* Harminczhat-pecsétes oklevél 1511-ből. Turul, 1887. 54. l.
* I. h. V. ö. ugyanez irónak A Guthkeled nemzetség czímere cz. dolgozatával, Turul, 1891. 13. l.
A II. Ulászló-féle czímeradomány a czímerváltoztatást eléggé megmagyarázza: a Jagellók királyi czímerének könnyen érthetőleg adhattak előnyt a Podmaniczkiak ősi czímerük felett, s így nincs miért a családi kapcsot köztük és a XV. századbeli Podmaniniak között kétségbe vonni. S némi világosság derűlhet ez adatból a mai Podmaniczkyak leszármazására is, a kiknek czímerében a sas – habár fekete színjelzésben – szintén előfordul.
A családi czímer megváltozásának egy másik, hasonló esetéhez találjuk meg a magyarázatot Gosztonyi János váczi püspök czímereslevelében (125a. l.), mely 1507–1508 körül lett kiadva.
Gosztonyi János, a Gosztonyi máskép Kövesszarui ősnemesi család ivadéka, ki az oklevél szerint Szelestyéről írta magát, Anna királyné, II. Ulászló hitvese udvarában kezdte meg pályáját, mint a királyné titkára és tolmácsa. A királyné halála után a királyi kanczelláriához ment át ugyancsak titkárnak, s Báthory Miklósnak 1506-ban bekövetkezett halála után a váczi püspökséget nyerte el. Királyi titkári állását ezután is megtartotta, s mint a király. tanácsosainak egyike úgy magán, mint közügyekben igen sok szolgálatot tett királyi urának.
Így mondja el mindezeket II. Ulászló oklevele, melyben a király Gosztonyi Jánost apai és anyai czímerei egyesítéséből szerkesztett új czímerrel ajándékozza meg.*
* Az adományozás keltének meghatározásánál az oklevél bevezetése szolgál támpontul, melyben a király Gosztonyit választott és megerősített (electus et confirmatus) váczi püspöknek és királyi secretariusnak nevezi. Tehát még ekkor nem volt püspökké szentelve, s a királyi kanczelláriában sem emelkedett feljebb a titkárságnál. Gosztonyi 1507 elején lett váczi püspök; a gersei Pethő család 1507. márczius 3 iki armálisában szerepel először »Johannes Goszthon electus Vaciensis« aláirással, (Orsz. levéltár, Liber regius, Armal. I. k. 329. l.), 1508-ban pedig már mint alkanczellárral találkozunk vele. (Orsz. ltár, Dipl. 34,322. sz.) Így a czímerbővítő levél kelte 1507-re vagy 1508 elejére tehető.
Az oklevél maga szövegének formulája tekintetében is érdekes, a király szavaival téve bizonyságot a felől, hogy a czímeradományozás régi nemesi családokból származó előkelő egyéneknél á jobb időkben szokásos jószágadományokat van hivatva pótolni. Felsorolva a kitüntetett érdemeit és elhalmozva őt a rendes magasztalásokkal, bevallja, hogy ezekért nagyobb jutalmakra tarthat igényt; de addig is, míg erre 60sor kerülhet, kéri őt, elégedjék meg a kitüntetés e szerényebb jelével.
Accipe interea – így folytatja – letus ét hilari animo exiguum quidem, sed de nostra regia benignitate depromptum munus et non parvum nostre erga te singularis benivolentie indicium, prisco ac vetustissimo maiorum tuorum, qui alioquin semper clarissimi fuerunt, stemmati superaddita hec nova nobilitatis insignia, et inprimis quidem avitica ex utriusque parentis linea intra unum scutum connectentes, utpota a scuti dextro latere, qui rubro nitet colore, e quadam aurea corona gemmis margaritisque distincta extensum est in altum brachium unum manus dextre scapulotenus et ad integrum armis tectum, habens in palma tubam corneam; a leva vero super solo herbaceo viridantique et ea quidem parte scuti fulvo colore predita lupum clunibus pedibusque anterioribus in ipso solo herbaceo innixum insidentemque et porcellum mordicus dentibus tenentem; preterea et que nos peculiariter aviticis armis tuis superaddere volumus, campum simplicem coloris celestini in summa parte scuti formatum; et extra scuti ambitum a dextro et levo latere leones suo nativo colore in scutum innixos atque id ipsum pedibus tenentes, seseque mutno oculis infestis spectantes. Supra vero scutum vicem galee supplentem mittram sew infulam pontificalem, quam simul et scutum omne flores circumflui iu varios alternosque flexus undequaque circumsepiunt, colorum eius generis, quibus forma scuti arte pictoria perpulcre pereleganterque deliniata existit.
A fentebbiekben közölt oklevél-szöveg, a Podmaniczky-féle armálishoz hasonlóan, szintén egy függőben levő heraldikai kérdés eldöntéséhez adja meg a kulcsot.
A Gosztonyi család régi czímere kék mezőben aranykoronából kiemelkedő vörös ruhás kart ábrázol, mely markában ezüst kürtöt tart. Ezt a czímert Mátyás király ajándékozta 1467 ápril 24-én Kövesszarui máskép Gosztonyi Tamás pécsi őrkanonok s testvérei Miklós és Gáspár és unokatestvére Orbán részére.*
* Nagy Iván (IV. k. 428. l.) és utána Csergheő a magyar Siebmacherben (201. l.) hibásan nevezik a czímerszerzőt Jánosnak Tamás helyett. A czímerlevél hiteles másolata a czímer kifestett képével együtt megvan az orsz. levéltárban Dipl. 16,530. sz. a. Szövegét közli Koller, Historia episcopatus Quinqueecclesiarum, IV: k. 163. l.
A Csánki által ismertetett 1511-ik évi oklevelen azonban a kürtöt tartó kar más czímeralakokkal kombinálva jön elő egyik pecséten,* és Csergheő Géza e közléshez csatolt kritikai megjegyzéseiben annak tulajdonosát, a tőle ily kérdésekben már megszokott éles látással, Gosztonyi János ekkor már győri püspökben ismeri fel. De a czímeralakokat a pecsét homályosan őrizvén meg, nem volt képes a czímert pontosan megállapítani: a pajzsfő alatt hasított 61pajzs hátsó mezejében látható alakot oroszlánnak nézi s a pajzstartók leírásánál a »négylábú állat« kissé tág jelzésével kénytelen megelégedni. A czímerváltoztatás jogalapja is ismeretlen előtte, s az 1467-iki armálissal hajlandó azt kapcsolatba hozni, melyet ő csak leírásból ismert.*
* Turul, 1887. 11. l.
* Heraldikai és sphragistikai adalékok a »Harminczhat-pecsétes oklevél 1511-ből« czímű értekezéshez. Turul, 1887. 133. l. V. ö. Der Adel von Ungarn, i. h.
Ezeket a kérdéseket határozottan eldönti a Gosztonyi János részére adott czímerlevél, melyből a következő tények világlanak ki:
1. A Gosztonyiak bővített czímerét Gosztonyi János váczi püspök kapta II. Ulászlótól, mint fentebb láttuk, 1507 körűl.
2. Az ősi nemzetségi czímer színei az új czímeradományozáskor változást szenvednek: a mező színe kékről vörösre változik s ennek megfelelően a kar vörös ruházata is pánczélnak ad helyet.
3. A czímer új járulékai közül a hátsó mező állata nem oroszlán, hanem fogai közt malaczot tartó farkas.
4. Ez az új czímeralak nem önkényesen választott motivum, sem a váczi püspökség czímere, (mint ennek eshetőségét Csergheő szintén fölveti), hanem Gosztonyi anyai őseinek czímere és a vérségi kapocs révén igényel helyet a püspök czímerében.
A mennyiben ez utóbbi czímeralakot: a fogai közt malaczot tartó farkast a czímeres-levél egész határozottan Gosztonyi anyja czímeréűl mondja, s így Gosztonyi Ferencz anyai leszármazása kérdésénél a heraldika segítségül ajánlkozik a családtörténeti adatoknak, meg kell jegyeznem, hogy a farkas, szájában háziállattal, többször előfordúl hazai czímereinkben, leggyakrabban erdélyiekben, kétségtelen régi származású családnál azonban a rendelkezésűl álló heraldikai források segítségével csak négy esetben találtam: úgymint a csicseri Csicsery, Jobbos és Orosz, valamint az orbovai Jakusith családoknál. A Csicseryek czímere osztott pajzs felső kék mezejében bárányt hurczoló farkast tüntet fel, míg az alsó zöld mezőben kereken áttörő vaddisznó látható. A Csicseryekkel közös törzsből származó csicseri Jobbos és csicseri Orosz családoknál a farkas már csak mint sisakdísz nyer alkalmazást, s a pajzs kék mezejét némi változtatással, (fogai közt malaczot tartva s háta mögött arany kerékkel), a másik czímeralak: a vaddisznó foglalja el; a hol nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a farkas által hurczolt háziállat a pecséteken könnyen módosulhat malaczból báránynyá, míg viszont más oldalról feltünő ennek a malacznak az Orosz család czímerénél – habár eltérő kombináczióban – a mezőben való felhasználása. Az orbovai Jakusithok, ez ősrégi horvát nemzetség farkasa szintén egy állatot tart szájában, a mi a Siebmacherben közölt czímerrajz szerint ép úgy lehet bárány, mint malacz; mely utóbbi esetben e czímer, a mező ezüst színétől eltekintve, legközelebb áll a Gosztonyi János püspök anyai őseinek czímeréhez.
Visszatérve a czímeres-levél heraldikai jelentőségére, a bővített Gosztonyi-czímernek Csergheő által a Turulban és a magyar Siebmacherben adott leírását ez oklevél nyomán az alábbiakban egészíthetjük ki:
A kék pajzsfő alatt hasított pajzs első vörös mezejében arany koronából kiemelkedő pánczélos kar látható, markában magasra tartott ezüstkürttel; a hátsó arany mezőt zöld talajon álló farkas foglalja el, mely szájában malaczot hurczol. A mitrával fedett pajzsot jobbról s balról egy-egy oroszlán tartja; czímertakaróúl különböző színű virágok szolgálnak.
Gosztonyi János, mint az 1511-iki oklevélből látjuk, ezzel a czímerrel tényleg élt pecsétjein. De családja többi tagjai megmaradtak a régi egyszerű czímer mellett, a minthogy a czímerbővítés az oklevél szövege szerint nem is volt reájuk kiterjesztve. Ezt a régi czímert használják ma is, annyi változtatással, hogy a pajzs felső két szegletén jobbról növekvő ezüst félhold, balról hatágú aranycsillag töltik ki a kék mezőben fentmaradt üres teret.*
* Csergheő, Der Adel von Ungarn, i. h.
Egy másik formula (56b. 1.) szintén a királyi kanczellária egy előkelő tagjának, Szeremléni Ferencz gyulafehérvárí prépost és királyi titkárnak czímeres levelét meg.
Szeremléni Ferencz, mint az oklevél szövegéből megtudjuk, kora ifjuságában került II. Ulászló kanczelláriájába s itt szorgalmával és tehetségeivel föllebbvalói teljes bizalmát kiérdemelte. Szathmáry György pécsi püspök és kanczellár alatt mint kanczelláriai jegyző és irodavezető (moderator) szolgált s ebben a minőségben – in conservandis litteris nostris fidaque earundem administratione sibi et fidei sue tradita et commissa – annyira kitüntette magát, hogy a király udvari titkárává léptette elő: in aulam nostram regiam ipsum assistere, numeroque secretariorum nostrorum ascribere nobis libuisset. Mint az előző években, 1509-ben is elkísérte Ulászlót Prágába s környezetében volt egész csehországi tartózkodása alatt.
A király magyar kísérői kissé fesztelenűl viselték magukat az idegen földön s ezt a csehek nem nézték jó szemmel. 1509 május 20-án a magyar katonák és a prágai várőrség egy leány miatt összetűztek, s a verekedésből egyszerre zendülés támadt, mely az egész prágai csőcseléket talpra állította a magyarok ellen. A nép valóságos ostrom alá vette a magyar urak lakásait; Báthory István, a későbbi nádor csak úgy tudott megmenekülni, hogy összes aranypénz-készletét megtámadói közé szórta. Szeremléni Ferencz élete ez alkalommal szintén komoly veszélyben forgott: – presertim in seditione et tumultu, qui Prage, sede scilicet nostra regali Bohemie, ea tempestate fuerat exortus, in medio periculi existens, nisi divinitus fuisset ereptus, parem procul dubio cum aliis ibidem necatis sortem et calamitatem subiisset – úgymond az oklevél, a csodák közé sorozva, hogy elkerülte annak a két úrnak és tizennégy szolgának sorsát, kiket a lázongók felkonczoltak.*
* A zendülést részletesen leírja Palacky, Geschichte von Böhmen, V. k. 2. rész, 171. l.
A király 1510 márczius közepén tért vissza Magyarországba; s kevéssel ezután adhatta ki oklevelét, melyben Ferencz prépostot és véreit: – Albertum, Blasium et Sigismundum de prefata Zeremlen, fratres scilicet carnales ipsius Francisci prepositi, necnon Thomam Kecheli generum 62eorundem – a paraszt-rendből kiemelve, megnemesíti és czímerrel ajándékozza meg.*
* Az oklevél formulája még a prépost titkársága idejében vezettetett be a formulás könyvbe; az illető íródeák Arma venerabalis domini mei, domini Francisci prepositi, secretarii regie maeistatis et prepositi ecclesie Albensis Transsilvanie, domini mei felirattal igtatja azt a többi formulák közé.
A czímerleirás eredeti szövege azért érdekes, mert a czímeralakok jelképi jelentőségét is elmondja s részben a prágai esettel hozza kapcsolatba.
… Scutum – úgymond – triangulare celestini per totum coloris, in cuius medio leo fulvi coloris iubatus procumbenti similis, coronam in signum future memorie ipsius Francisci prepositi aulam et servitia nostra regia attingentis in capite pulcherrime gestans, anterioribus pedibus paululum protensis lilium florum omniuln candidissimum, generositatem atque clementiam leonis, qui natura mitis et clemens existens nunquam, nisi provocatus et lacessitus, scit ferire, tacite declarans atque pre se ferens, ad summum usque scuti eminens, unguibus ambientibus porrigenti similimus, ad innuendam et declarandam ipsius Francisci prepositi gratam acceptabilemque omnibus lenitatem et obsequendi promptitudinem sustinere cernentibus videtur…
A Szeremléniek czímere tehát háromszögű pajzs kék mezejében zöld talajon nyugvó koronás arany oroszlánt ábrázol, mely első lábaiban magasra nyúló liliomot tart. A liliomot tartó oroszlán – heraldikánknak később igen gyakran ismétlődő alakja – a czímerszerzőnek bátorsággal és védelemre kész erővel párosult mérsékletét, szelidségét és kegyességét jelenti; a korona az oroszlán fején a királyi udvarban teljesített szolgálatait van hivatva jelképezni, s különös királyi kitüntetés jelvénye gyanánt nyer alkalmazást a czímerben.
Az oklevél a czímerleirással megszakad; befejező része és a keltezés, mint az előbbinél, itt is hiányzik.
Érdekes bibliografiai adatot egészít ki a következő czímeres-levél (99a. l.), mely bizonyos Jánosnak, a király udvarnokának nemesítését és czímeradományozását tartalmazza, kétségkívül szintén a század első éveiből.
Erről a János udvarnokról, a ki Bonfinius történelmének leirása által tette magát a királyi kitüntetésre érdemessé, már eddig is v olt tudomásunk. Pray György, a ki először tett róla említést, czímeres-levelét is ismerte, és az armális első részét közzé is tette egyik kisebb történeti értekezésében.* Csontosi János ez adat nyomán vette fel János deákot a középkori hazai könyvmásolók névsorába.* Közelebbi adatokat azonban sem Pray, sem Csontosi nem ismernek felőle; és sajátságos, hogy Pray közleményében a legérdekesebb adat, a czímer leirása is el van hagyva. Az oklevél többi része is meglehetős hibás közlésben látott napvilágot; a czímerszerző János neve után kimaradt a «familiaris noster», a miből pedig megtudjuk, hogy az érdemes könyvmásoló II. Ulászló királyi udvari emberei közé tartozott, gyaníthatólag mint udvari könyvmásoló nyerve a királyi udvarban alkalmazást.
* Diatribe in diss. hist. de s. Ladislao rege, 123. l.
* Adalék a magyarországi XIV–XV. századi könyvmásolók és betüfestők történetéhez. Magyar Könyv-Szemle, 1879. 147. l.
János czímeres-levelét a kassai formuláskönyv az adományos társak és a keltezés híjával egész terjedelmében megőrizte.
Ebben II. Ulászló hű udvarnokát Bonfinius történeti munkájának gondos leirásáért jutalmul atyjával és testvéreivel együtt nemesi rangra emeli és czímerrel ajándékozza meg. Az oklevél feliratából: Arma quedam per Anthonium Bonfinis facta, azt lehet következtetni, hogy ezt a kitüntetést maga Bonfinius eszközölte ki másolójának, sőt talán ő fogalmazta is meg a czímeres-levelet, melynek egész szövegezése teljesen eltér az e korbeli armálisok szokásos formuláitól.
A könyvmásoló czímerét az oklevél e szavakkal irja le:
Scutum celestini coloris desuper, inferius vero aurei et Fortunatam coronam, (így, kétségkívül Fortunam coronatam helyett), in habitu purpureo volubili rothi (így) insidentem, cum brevi in altera manu, cui scriptum sit: SOLI DEO; in altera vero sceptrum; insuper autem galeam coronatam cum paribus insignibus, dependentibus a tergo fimbriis purpureis, celestinis et viridibus, que quidem galea pro militari crista habeatur.
A czímer e leiráshoz képest felűl kék és alúl arany mezőben szárnyas kereken ülő női alakot ábrázol, Fortuna istenasszony képmását; bibor öltönyben, fején koronával, jobbjában királyi pálczával, baljában iratszalaggal (breve), melyen a SOLI DEO felirat olvasható. A pajzsot sisak fedi, biborkék és zöld foszlányokkal, oromdíszűl a czímeralakot ismételve.
63A pajzs felosztását illetőleg a szövegből nem világlik ki, hogy a felső kék mező pajzsfőül alkalmazandó-e, vagy közepén osztott pajzsot kell képzelnünk, melynek czímeralakja mindkét mezőt fedi?
A Fortuna istennő ábrázolása is teljesen elüt e mithologiai alaknak heraldikánkban alkalmazásban levő képétől. A szerencse istenasszonyául czímereink többnyire meztelen nőt rajzolnak, szárnyas vagy szárny nélküli földgolyón állva és kezeiben fátyolt lebegtetve. Igaz, hogy ez alakkal eddig csak a barokk-korszak termékei közt találkoztunk. A jelen esetben biboröltönyt, koronát és királyi pálczát visel, szárnyas kereken űl és iratot tart kezében; s el kell ismernünk, hogy ebben az ábrázolásban jobban megfelel korának, az utolsó helyen említett attributummal pedig egészen elfogadható oly ember czímeréűl, ki tollával küzdötte ki magának nemesi czímerét.
A heraldika hanyatlási korának egyik tipikus terméke az a czímer, melyet Nagybessenyei István, a királyi pinczék kulcsárja (pincerne claviger) 1514 márczius 19-én nyert II. Ulászlótól, a király borainak kezelése és felszolgálása körül – in conservandis et subministrandis vinis nostris – kifejtett szolgálatai jutalmául.
A czímeradományozó oklevél egész terjedelmében be van igtatva a formulás könyvbe (72a. l.), s a czímer leirására vonatkozó része következőleg hangzik:
Scutum triangulare colore per totum celestino, ima sui dumtaxat parte virideo, cuius extremitatem fulvus color forinsecus diducens, ultimas ipsius partes acuit; quod quidem scutum figura sew simulacrum gruis alitis utpote ad omne tempus vigilantissimi suo naturali colore distinctus, pennis posterioribus erectis, pede dextro in campo viridi humotenus defixo, levo vero in sublime extenso, terebellumque aurei coloris unguibus complicatis super vasis vinarii in eodem campo viridi secus dextri ipsius pedis depicti infusorium foramen in signum tue erga nos fidei et integritatis, quam ín eo ipso officii genere pre te fers, declarationem, item in te nostre gratie atque potestatis tibi per nos date, quam in conservando lieo ori nostro proprio deputato polles, cernentibus occupare plane videtur. Supra vero scutum est galea suo more depicta, nodis aureis tum extremitatem; tum laterum compaginem ornantibus, cuius e vertice flos bicolor exurgit celestinus albo illuminatus et viridis auro subtiliter inspersus, qui in folia et uberrima quidem excrescens, confuso ordine scutum ipsum galeamque vento quasi difflatus undique exornat.
A háromszögű, aranynyal szegélyzett pajzs kék mezejében e leirás szerint zöld talajon féllábon álló daru látható, az éberség jelvénye, mely ballábában arany fúrócskát tart és azzal a jobb felől álló boros hordóba lukat fúr. A pajzsot aranysallangos sisak fedi, melyből kétszínű – ezüsttel diszített kék és aranynyal diszített zöld – virágdísz emelkedik ki, sisakfoszlány módjára övezve a pajzsot.
Ez a czímer, mely az eredeti szöveg szerint appellesi művészettel volt az oklevélre festve, a magyar heraldika egyik legnépszerübb alakját, a darut, oly helyzetben s oly foglalkozásban tünteti fel, minőben semmi más czímeren nem fordul elő. Az egész czímer szerkezete általában hátrányosan különbözik az előbb ismertetett czímerekétől; mentségeül csupán az a körülmény szolgál, hogy a czímerszerző foglalkozásával áll összefüggésben, a minek stílszerű kifejezésére az előző korszak czímerei aligha szolgáltattak praecedenst.
Hogy Nagybessenyei Istvánt és a czímeradományban részesülö testvéreit Mátyást és Imrét két meg nem nevezett nővérével együtt be lehet-e igtatni a nagybessenyei Bessenyei család nemességi táblázatába,* annak eldöntésére a közelebbi adatok hiányoznak.
* A Széll Farkas által közölt családfán, (A nagybessenyői Bessenyey-család története, 14. l.), ez időtájt két hasonnevű családtagot találunk. L.
Magyarország és a velenczei köztársaság diplomacziai összeköttetéseihez járul ismeretlen adalékkal az a czímeres-levél (94b. l.), melyben II. Ulászló a velenczei köztársaság követének és titkárának – nobili et excellenti viro t(ali), secretario et oratori illustrissimi Venetiarum dominii – czímert adományoz, illetőleg régi nemesi czímerét a saját királyi czímeréből vett fehér sassal bővíti meg.*
* Az oklevél a formulás-könyvbe Arma cuidam oratori Veneto legationis munere functo felirattal van beigtatva.
Ez a különös kitüntetés ama kiváló szolgálatokat volt hivatva jutalmazni, melyekkel a velenczei követ a köztársasággal három évre kötött szövetség fentartása körül érdemesítette magát a magyar király elismerésére.
A velenczei köztársaság II. Ulászlóval tudvalevőleg 1500 tavasszán lépett szövetségre, bevonva 64Magyarországot a török ellen szervezett nyugat-európai ligába, melynek a pápán kívül a franczia és spanyol királyok is tagjai voltak.
A signoria ez időbeli magyarországi követeinek neveit Marino Sanuto krónikái őrizték meg.*
* I diarii di Marino Sanuto, IV–XXII. k.
A szövetség megkötésekor Sebastiano Giustiniani és Giorgio Pisani voltak a velenczei követek Magyarországon; ez utóbbit nemsokára Giovanni Badoer váltotta fel tisztében. Giustiniani fáradozásait a szövetség létrehozása körül ismerjük a történelemből. Giustiniani 1503 márczius havában tért vissza Velenczébe, Badoer még egy évig maradt II. Ulászló udvarában.
A titkári tisztet Giustiniani és Badoer mellett Andrea di Franceschi, Pollo Zotarello, Hieronimo Donato és Alviso Rosso viselték.
Badoer távozása után két követségi titkár: Giovanni Francesco Beneti és Vincenzo Guidotto maradtak Magyarországon, 1507-től pedig Guidotto mint segretario residente egymaga képviselte a köztársaságot. Csak 1510-ben váltja fel ismét rendes követ Piero Pasqualigo sze mélyében, ki mellett Constantino Cavazza vitte a titkári teendőket. Pasqualigo után 1512 nyarától II. Ulászló haláláig Antonio Surian volt a velenczei követ, kinek titkárául Lodovico Spinellit találjuk az évkönyvekben feljegyezve.
II. Ulászló czímeradománya e férfiak valamelyikét kellett hogy illesse; kit? e kérdést az oklevél, sajnos, felelet nélkül hagyja.
Marino Sanuto két velenczei diplomatáról említi, hogy a király lovaggá akarta őket tenni: Badoerről, a ki 1504 elején vett bucsut II. Ulászlótól* és Benetiről. Mindkettő visszautasította a kitüntetést, az utóbbi azzal az okadatolással, hogy az csak a köztársaság patriciusait illeti meg.* Giustinianiról, a ki a szövetség létrehozása körül legtöbb érdemet szerzett, hasonló eset nincs feljegyezve. A bucsuzáskor csak díszruhát és kardot kapott, aranyozott ezüst edényeket és egy lovat, a mi a királynak 500 aranyába került, de a velenczeiek becslése szerint nem ért többet harmincznál.*
* A király a bucsuzáskor: lo volse far cavalier s lóval, hermelines magyar ruhával és ezüst edényekkel ajándékozta meg. I. m. V. k. 823. l.
* Il re el volse far cavalier, el qual recuso, dicendo che sua majesta reservasse simili gradi a li patricii Veneti. I. m. VI. k. 510. l.
* I. m. IV. k. 862. l.
Legtöbb valószínüség szól a mellett, hogy Vincenzo Guidottot illete meg a királyi kitüntetés, a ki négy évvel a szövetség megkötése után, mint a köztársaság secretariusa állván a velenczei követség élén,* több éven keresztül a legválságosabb időben tartotta kezében a velenczei-magyar diplomaczia vezetését.*
* Az oklevélben tényleg secretarius et orator van említve.
* Guidotto diplomacziai szereplésének méltatását lásd Fraknói Vilmos-nál: Magyarország és a cambrayi liga. (Századok, 1882.)
A mi magát a czímeradományozást illeti, azt az oklevél szövege következőkben adja elő:
Ad … arma tua paterna avitaque nobilitatis tua et tuorum monumeuta … puta scutum triangulare, cuius imum in acutum terminatur, triplici colore supremo celestino, medio rubro, ultimo vero croceo distinctum, in cuius parte suprema sunt tres culmi cum spicis et aristis colligati ín diversum protensi, suo colore ornati, in infima vero rosa celestini coloris, cuius meditulium croceum est, in medium vero campum scilicet rubeum dedimus et adiunximus aquilam albam, propria regie nostre celsitudinis et avita arma et insignia, alis protensis, cruribus divaricatis, unguibus et rostro auratis, que caput aurea corona redimitum parumper iu dextrum flexit, ex cuius pectore auree linee ad dexteram et sinistram alas processisse conspiciuntur; qua regali alite singulari et speciali nostro dono significamus omnibus et presertim prosapie et familie tue posterisque tuis omnibus, te nobis ob tuas eximias et ornatas virtutes charissimum fuisse …
A bővített czímer tehát a következő alkatrészekből van összeállítva: háromszögű, kétszer osztott pajzs felső kék mezejét három búzakalász foglalja el; az alsó arany mezőben (a leirás sáfrány-színét máskép nem lehet blazonálni) kék rózsa látható, sáfrány kehelylyel; a középső vörös mezőben van az új czímeralak, az ezüst sas, fején arany koronával és mellén arany sávval.
Ki kelt még emelni e czímerbővítésnél, hogy a felőle kiadott oklevélben nincs szó 65a magyar nemesi rendbe való felvételről, s a more aliorum regni nostri nobilium szavak helyett is csak more aliorum armis utentium áll, annak jeléűl, hogy csak egyszerű czímeradomány esetével van dolgunk, mely az illetőt a magyar nemesi társadalom semmi közjogi kiváltságában nem részesítette.
Még egy névtelen nemesi czímeres-levélről kell megemlékeznem, melynek szövegét a formulás könyv (129a. 1.) egyszerű Arma felirattal, s egyébként egész terjedelmében, de a nevek teljes mellőzésével őrizte meg.
Az ismeretlen czímeradományosról az oklevél annyit árul el, hogy nemesi családból származott, több főembernek tett szolgálatot, s egyiknél különösen a reábizott püspökségi javak kezelése körül tüntette ki magát.
A király e szolgálatokat azzal jutalmazza meg, hogy az illetőt testvéreivel együtt régi nemességében megerősíti, s eddigi czímerének si que habuisti – érvényben tartása mellett új czímerrel ajándékozza meg.
Scutum ex dimidia parte superiore celestini coloris, – így szól az oklevél idevágó része – inferior vero planitiem habet campestremque herbidam, in qua stat cervus nativi coloris, cornibus ramosis visendus, pedibus anterioribus elatis in sublime, similis venatorem quempiam fugienti, cervicem iaculo militari traiectus; supra quamquidem triangularem formam galea est suo colore depicta, e cuius cono sive summitate lamine(e) aurate et diversi coloris huc et illuc decentissime sparguntur et totum clipei exterius spatium pulcherrime ambiunt atque exornant …
A czímer tehát kék mezőben zöld talajon ágaskodó szarvast ábrázol, nyiltól átszegett nyakkal; a pajzsot sisak fedi, és különböző színű sisakfoszlányok lengik körül.
A vadász elől futó szarvas, nyiltól átlőtt nyakkal vagy a nélkül, néhol a vadász kiséretében, meglehetős gyakori motivuma hazai czímereinknek. A régi családok közül a faiszi és vámosi Ányosok, a Bégányiak, Csapók, Dapsyak, Draskóczyak, Eördöghök ugyanezt vagy ehez hasonló motivumot viselnek czímerükben, s kívülük még számos más család, a kiket felesleges volna itt elősorolni, miután közelebbi adatok hiányában le kell mondanunk a reményről, hogy az Ulászló-féle czímert bármelyikével e családoknak kapcsolatba hozhassuk.
Az eddig felsorolt czímeres-leveleket egy városi czímeradományozás formulája egészíti ki (117a l.), mely felirata szerint – Arma pro ci vitate Cassouiensi – Kassa városát illette.*
* Egy másik városi czímer megerősítését tartalmazza a Tolna város részére adott kiváltságlevél (24a. l.), melyből tudomást nyerünk a felől, hogy e város V. Lászlótól a szabad királyi városok módjára czímert nyert. II. Ulászló ezt a czímert Szathmáry György pécsi püspök közbenjárására – tehát 1505 után – megerősítette, de az oklevél annak leirását nem tartalmazza, s a megerősítésről is csak egyéb kiváltságokkal kapcsolatban, mellélcesen emlékezik meg, úgy hogy nem vehető igazi czímeres-levél számba.
II. Ulászló ez oklevél szerint a lengyel hadak által félévnél tovább sikertelenül ostromolt város polgárainak bátorságát és hűségét megjutalmazni óhajtván, a várost és polgárait az ország nemesei közé emeli: eosdem (t. i. cives) duximus nobilitandos et in numerum ceterorum verorum nobilium et militum regni nostri aggregandos et connumerandos; immo nobilitamus atque aggregamus et connumeramus stb. – s nekik a város eddigi czímerei épségben tartása mellett nemesi czímert adományoz, a melyet a város polgárai nemességük jelvényeként: sub mere et sincere nobilitatis titulo minden időben használhassanak.
A nemesítéssel kapcsolatban adományozott czímer leirása minden tekintetben oly érdekes, hogy az oklevél idevágó része megérdemli az egész terjedelemben való közlést:
Placuit autem nobis – úgymond – ad maiorem ornamenti eorundem splendorem atque decus in signum huiusmodi nobilitatis eorundem cum novis armis nobilitaribus et militaribus ipsos insignire; quod cum diligentius animo inquireremus, quid admirandum constantie et singulari fidelitati eorundem magis consonum esset, nil ex nobis autem fide eorundem convenientius accedere posse visum est, quam quod eosdem cives et civitatem ipsam armis et insignibus nostris et familie ac domus nostre peculiaribus honoremus, et prioribiis eorundem armis huiusmodi nostra arma duobus angelis ex utraque parte scutum armorum huiusmodi manibus utrisque sustinentibus, que quidem arma, ut clarius apertiusque cunctis intuentibus iunotescant: scutum huiusmodi est triangulare bipartitum, cuius medietatis inferiorem partem quatuor albi et totidem rubei rivi, atque superiorem quedam planities flavea arboribus aureis ornata occupant; alterius vero medietatis ipsius scuti campus universus est nigro colore depictus; supra vero scutum est cassis sive galea proprium colorem retinens, in cuius summitate pro crista corona aurea describitur, et ex corona dextra manus armata gladium sive ensem strictum vibranti similem retinet.
Az idézett leirásnál mindenek előtt az a sajátságos jelenség köti le figyelmünket, hogy a király saját családi czímerét igéri a kassaiaknak új czímerűl, a nélkül azonban, hogy ez igéretét beváltaná. Az általa leírt czímerben benne van 66ugyan a magyar czímer nyolcz pólyája, a mit Kassa az Anjou-liliomokkal együtt Nagy-Lajos királytól kapott, de II. Ulászló szorosan vett családi czímerét, a mi nem lehetett más, mint a Jagellók fehér sasa, hiába keressük az egész czímerben. Általában a czímer leirása oly homályos, olyan határozatlan, hogy abból csakis úgy vagyunk képesek heraldikailag elfogadható czímert szerkeszteni, ha a czímerpajzsot pajzsfővel és pajzslábbal osztottnak képzeljük, s a pajzsfő sárga mezejének arany fái alatt a Nagy-Lajos korabeli czímer arany lilionait értjük.
Ez esetben a czímernek pajzsfő és láb által tagozott háromszögletű pajzsa középső mezejét a nyolcz pólya foglalja el; a sárga pajzsfőben három arany liliom látható, a pajzs lábát pedig üres fekete mező képezi. A két angyal által tartott pajzsot koronás sisak fedi, melynek ormát kivont egyenes kardot tartó pánczélos kar diszíti.
Összehasonlítva e czímert Kassa városnak az előbbi királyoktól: Nagy-Lajostól (1369), Zsigmondtól (1423) és V. Lászlótól (1453) nyert czímereivel,* új motivumúl csak a pajzsláb fekete mezejét és a sisak díszűl alkalmazott fegyveres kart találjuk, továbbá, hogy telamonul egy angyal helyett kettő van alkalmazva. Egyébként az új czímer mindenben megegyezik a régiekkel, a pajzsfő színében is visszatérve a legelső, Nagy-Lajos-féle czímeradományozáshoz, melynek eredeti sárga színű pajzsfőjét a Zsigmondféle armális kékre változtatja, és kéknek rajzolja – bár a leirásban mint sárgáról szól róla V. László czímerbővítő levele is.
* Ezeket részletesen ismerteti Tutkó József hátrahagyott jegyzetei nyomán a Felső-Magyarország-i Muzem-Egylet negyedik évkönyve. (35–41 l.), mely az eredeti czímeres-levelek festett czímerképeit sikerült színnyomatban adja. Az armálisok szövegét l. Tutkó Józsefnél, Kassa városának történelmi évkönyve, 220. s köv. l.
Oly czímerrel lévén dolgunk, mely tulajdonosának előbbi czímereitől csak lényegtelen alkotórészekben külömbözik, s melyben a czímeres-levél szövegének egy igen fontos és nagy jelentőségű igéretét – a király családi czímerének kölcsönzését – beváltatlanul találjuk, önkényt fölmerül a kérdés az egész czímerbővítési eset hitelessége iránt. Kassa város levéltárában, mely a középkori királyi kiadványok szakadatlan sorát megőrizte, olyan czímeres-levelet, minőnek szövegét a formula megőrizte, tényleg nem találunk. Ellenben ismerünk egy más czímereslevelet II. Ulászlótól, 1503. deczember 8-iki kelettel, melyben a király Kassa város czímerét egyéb új motivumok mellett a Jagelló czímerbeli ezüst sas felében elvágott alakjával és feleségének, Anna királynénak czímeréből vett arany liliomokkal bővíti.* De ez a czímer láthatólag külömbözik az oklevél-formula czímerétől, s egészen más az oklevél szövege is.
* A Felső-Magyarország-i Muzeum-Egylet negyedik évkönyve, i. h. Tutkó, i. m. 226 s köv. l.
A kérdéses oklevél-formula más tekintetben is felkelti maga ellen bizalmatlanságunkat. A czímeradományozás itt a nemesítés tényével kapcsolatban s a megnemesítő formulák teljes alkalmazása mellett történik. E szöveg szerint tehát Ulászló Kassa városának minden polgárát valóságos nemessé teszi, nemesi előjogokkal és kiváltságokkal ruházza fel. Az oklevél e tekintetben oly határozott kifejezéseket alkalmaz, hogy voltakép alig tűnik fel egyébnek, mint egyes személy vagy család részére szánt nemesítő czímeres-levél formulájának, melynek nevei helyére a város és polgárai lettek beírva. A régi magyar közjog ismeri a szabad királyi városok nemesi kiváltságait, de csak a testületi nemesség alakjában, mely a városi polgárok egyetemének együttesen biztosítja a nemesi előjogokat, de külön-külön, személyenként semmi esetre sem. Ez a közjogi állás a város területének, mint királyi területnek, a földesuri hatalomtól való mentességén alapúl; a szabad királyi város mint saját területének szabad ura nyer helyet a magyar szent korona tagjai között. Ehez képest a városi czímeradományok egyetlen esetben sincsenek a város megnemesítésével kapcsolathan; annál kevésbbé van szó bennök e nemesi jogoknak a polgárokra való kiterjesztéséről.
II. Ulászló 1503-iki czímeres-levele sem tesz erről említést, és a nemesítő formulák teljes kerülésével egyszerű czímerbővítési tényt örökít meg.
Joggal véljük e mozzanatokról levonhatni azt a következtetést, hogy a formulás könyv kassai czímeres-levele ebben az alakban nem lett kiállítva. Volt-e tényleg szándékában a királynak a 67kitüntetés ily ritka mértékével jutalmaznia meg hű kassai polgárait, nem tudjuk; de akárhogy áll a dolog; bizonyos, hogy ez oklevél megmaradt fogalmazványnak, ilyképpen lett a gyűjteménybe beigtatva, s csak mint egy elmaradt királyi kitüntetés tervének hírnöke igényel helyet heraldikánk okleveles emlékei között.
* * *
Az ismertetett czímeres-levelek formuláik tekintetében is kiváló érdekkel bírnak a diplomatikus előtt; de ezuttal le kell mondanom bővebb méltatásukról s arról, hogy – mint megérdemelnék – egész terjedelmükben közzé tehessem azokat. II. Ulászlótól ismert czímeresleveleink száma alig közelíti meg a harmiaczat. Ezt a számot a kassai formuláskönyv nyolczczal egészíti ki, melyek minden tekintetben az e korbeli heraldika legérdekesebb termékei közé sorozhatók. Történeti adataik gazdagságától és érdekességétől eltekintve, e czímeres-levelek három függőben levő heraldikai kérdésnek: a Podmaniczky és Gosztonyi családok és Bonfinius könyvmásolója czímerei kérdéseinek megfejtéséhez adják meg a kulcsot. Megismertetnek bennünket egy királyi titkárral: Szeremléni Ferenczczel és egy királyi pinczemesterrel: Nagybessenyei Istvánnal s az általuk szerzett czímerekkel; melyek közül az utóbbi a beszélő czímerek ritkább fajtái közé tartozik. Érdekes példáját szolgáltatják a diplomácziai érdemek nemesi czímerrel való megjutalmazásának, minőben a velenczei követet részesítette II. Ulászló; s végül egyik legnevezetebb városunk: Kassa czímereinek fejlődési történetét egészítik ki új, eddigelé teljesen ismeretlen adalékkal. A mi az általános czímertani momentumokat illeti, a király családi czímerének nemesi czímerűl való eladományozásával két pozitív esetben találkozunk e formulákban. S általában e czímerek úgy motívumaik kiválasztása, mint egész szerkezetük tekintetében, a virágoknak a sisakfoszlányok eredeti formája helyett való rendszeres alkalmazásával, mely a formulákban is megtalálja a maga határozott megjelölését, és számos más apró részletben kiválóan jellemző példányait szolgáltatják a hanyatló heraldikai stílus termékeinek.
Mindezek a momentumok elégségesek arra, hogy bizonyságot tegyenek e nehány csonka, hézagos oklevélformula heraldikai értékéről.
DÉCSÉNYI GYULA.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages