A VÁSÁROS-NAMÉNYI EÖTVÖS-CSALÁD. (Második és befejező közlemény.)
A VÁSÁROS-NAMÉNYI EÖTVÖS-CSALÁD.
(Második és befejező közlemény.)
(Második és befejező közlemény.)
1757. évben Eötvös Sándor beregi alispán határjárást eszközöltetett Beregmegyében Nagy-Luczka és Sztrabiczó helységek között, a mikor megállapíttatott, hogy határvonalul a Gerzsenő nevű patak szolgál. A Sztrabriczói jószágot ugyanis még 1682. évben kapta zálogúl Eötvös Miklós ötezer forintban s azóta itt külön gazdatisztet tartott. Így 1732. évben volt Miklós özvegye Debreczenyi Mária ispánja bizonyos Kassai Ferencz, kivel az történt, hogy szép felesége beleszeretett a helybeli ruthén papba, kit Nalivajko Jánosnak hittak; a tiltott viszonyról végre az ispán meggyőződvén, felindulásában rátámadt a papra s testvére Gergely és hívei segedelmével megrohanván a paplakot, ott megütlegelte a Don Juant, marháit pedig elhajtotta. Ennek folytán Ragyóczy Ferencz birtokos 24 forintnyi birság terhe alatt megtiltotta a lakosoknak a templomba való menést, míg a vétkes pap illően megbüntettetik.
A zálogbirtokot később 1778-ban a munkácsi uradalom uj adományosa, a gróf Schönborn család váltotta vissza 4166 forinton.
1758. szept. 1-én Mária Terézia királynő nevében gróf Batthyány Lajos nádor új donácziót állított ki Eötvös Sándor és László részére Ombód és Amac helységekre nézve, megjegyezvén, hogy az azokban való birtok a 32 telket felül nem múlhatja.
E közben az özvegy, Debreczenyi Mária, elbetegesedvén, Pálfalván 1764. márczius 8-kán végrendeletet íratott, melyben a betegmegyei jószágokat fiának Sándornak, illetőleg ennek két fia Antal és Lajosnak, a pálfalvai vagyont leánya Máriának gróf Telekinének és Sándor most nevezett két fiának; a többi közt Antalnak még hat lovát és kocsiját és ezüstneműit is, meg a rézedényeket menyének, Béldy Sárának hagyta stb.
Természetes, hogy ez intézkedés, melynek híre kiszivárgott, különösen Sándort felingerlé, mit is anyjával súlyos betegségében is éreztetni el nem múlasztá; annyira, hogy ez elkeseredésében, 1764. junius 20-kán betegszobájába kéreté Krasznay Imre szolgabirót és Biró Antal esküdtjét s azok előtt kijelenté, hogy fia irányában kiméletlenűl viselkedik s «vexálásaival s folytonos követeléseivel gyötrelmeit szaporítja»; miért is kérte a magisztratust, hogy őt intsék meg, hogy a «boszantással és mortifikálással» hagyjon fel. Hasonló nyilatkozatot állított ki 1765. május 4-kén Zathureczky Zsuzsánna, ki fiának, III. Miklósnak özvegye volt s mint ilyen gyakran megfordulván beteg anyósa körül, látta, mennyi zaklatással, túlkövetelésekkel illette őt Sándor, kinek udvartartására ő sokat költvén, néha annyira megszorult, hogy a legszükségesebb életneműit is el kellett adnia, úgy hogy sokszor teljesen kifogyott buzakészlete; mely alkalommal csupán leánya Mária gróf Telekiné segíté ki, ki hozzá nyájassággal s gyöngédséggel viseltetett s így ő a nagyasszony bizalmát és szeretetét teljesen birta.*
Az igazság érdekében azonban ki kell jelentenem, hogy ez adatokat E. Sándor elllenfele használta fel a perben igényeinek támogatására.
Ily állapotban tölte az öreg tisztes nő majd egy esztendőt, midőn végre Pálfalván 1767. november 12-ikén elhunyt.
Eötvös Sándor akkor a pozsonyi országgyűlésen mint beregmegyei követ lévén, a 125temetésen részt nem vehetett; mind a mellett sógora Teleki tartván attól, hogy már a temetés alkalmával is a kijátszott rokonoktól megtámadtathatnék, Kővár vidékéről negyven oláh jobbágyát rendelte be Pálfalvára, kikkel a kastélyt őriztette s kiket azután hazabocsátott. Sándor azután értesülvén anyjának elhunytáról s végrendeletéről, nem késett az akkori törvényszabta modor szerint hiteles helyeken ellenmondását és óvatolását kijelenteni s tiltakozásait különösen sógora, gróf Teleki Sámuel tábornokkal közöltetni, ki ennek következtében 1765. január 10-ikén a szatmármegyei közgyűléshez beadott visszaintetést és protestatiót, melyre másnap Sándor felelt, a többi közt állítván, hogy valótlan nővére Máriának a grófnénak azon kijelentése, hogy deficiált három öcscse (Imre, László és Lajos) után ő, a nővér lenne az öröklésre jogosított s tiltakozott az ellen, hogy ő és sógora erőszakkal behelyezkedtek a pálfalvai jószág felerészébe.
Később hatóságilag tudatta, hogy ő is önerejüleg fog igyekezni törvényes örökébe behatolni s ha máskép nem, erőszakkal foglalja el az őt illető vagyont, azért felhivatta sógorát, hogy a birtokot önként engedje át.
Teleki tábornok és neje pedig, hogy a törvény azon axiomájának, mely azt mondja, hogy «beati possidentes», hogy annál a jog, kinél a birtoklás – megfeleljenek s a pálfalvai jószág felerészének tényleges birtoklását kimutathassák, azt követték el, hogy a pálfalvai kúriát környező palánkot, melyet Sándor állíttatott volt, elmozdították és azt úgy emeltették fel az udvar közepén, hogy a kerítés kétfelé rekeszté azt, melynek egyik felét a grófék, a másik felét pedig Antal és Lajos ifiak használták, kik ott egy kisebb melléképületben meghúzódtak. Lajos különben a katonai pályára lépett volt, mert még 1764. évi október 21-ikén kelt szerződés szerint megvette Tokajban bizonyos Neuendorff Károly cs. és kir. hadnagytól ennek tiszti helyét, rangját s most szabadságon otthon tartózkodott.
1765. április 18-ikán Sándor Pálfalvára érkezvén, nevezett fiaihoz szállt; megérkezését azonnal bejelenté Telekinek a gróf öreg jágere, ki azzal bízatott meg, hogy minden támadási jelenségre vigyázzon. Ennek következtében a gróf lakását azonnal védelmi állapotba helyezé, lő- és vágó fegyverkészletét rendbe hozatta, a puskákat megtölté s szolgaszemélyzetet készenlétben tartotta.
Sándor pedig, miután az átengedésre való felhívásra kedvező feleletet nem kapott, elhatározta, hogy erőt alkalmaz s mindenekelőtt a kuriát kétfelé osztó palánkot ledönteti. E végből másnapra berendelteté embereit s jobbágyait, kikhez felvilágosításúl és buzdításúl ily szavalat intézett:* «Barátim! Azt akartam értéstekre adni, hogy isten és a világ tudja azt, hogy én mind az én atyámnak, mind az anyámnak természet szerint való gyermeke vagyok és hogy ezen pálfalvai jószághoz a nénémnek jussa nincs. Tudva van az is, hogy e jószág egyedül engem illett törvényesen; hogy szegény anyámat boldogult atyám végrendelete szerint, csupán a haszonvétel illette s így végrendelkezése törvénytelen lévén, néném jogtalanul szállt beléje akkor, midőn én mint beregmegyei követ innen távol Pozsonyban az országgyűlésen voltam s ennélfogva csak úgy áll a dolog, mintha anyám csak tegnapelőtt este, midőn ide a jószágra érkeztem, halt volna meg. Az időmúlás jogaim hátrányára nem szolgálhat s így midőn most a jószág egyik részébe belépek, kívánom a másik felét is, melyet ő nagyságok elrekesztettek, birtokomba venni és azt az elválasztó rekesztől megszabadítani. Én fegyverkezni nem akarok; de ha szabad volt ő nagyságéknak távollétemben akaratom ellen a palánkot a maga helyéről elmozdítani és udvaromat elrekeszteni ezen jószág emberei által, hasonlóképen nekem is szabad azok által azt az előbbení helyére visszatétetni és udvaromat a rekesztől felszabadítani. Én tehát azt akarom most: hogy hányjátok el azon palánkot az udvar közepéről és állítsátok fel a régi helyére. Én megüzentem jelenlevő esküdturaimék által ő nagyságéknak, hogy fegyveresen fellépni nem szándékszom, mert az tiltva van és ámbár két-három puskás emberem lészen is, azok nem arra valók, hogy fegyverkezzenek, hanem csak jelzéseűl annak, ne ő nagyságék fegyverkezzenek; a minthogy nem is gondolhatom, hogy ők fegyverkezésre fakadjanak, mivel semmi törvénytelenségre nem igyekszem. Azért is senki, akinél puska van, lövést ne tegyen, hanem csak a palánkot hányják el, mivel tudom, hogy ő nagyságék sem nyulnak fegyverhez!»
Ez adatot az 1765. ápril 20-kán Fogarassy Antal szatmári szolgabíró és Olvasztó Miklós esküdt által Pálfalván eszközölt bírói eljárási és tanuhallgatási jegyzőkönyvből vettem; ez alkalommal hit alatt tizenhat szemtanu hallgattatván ki, ezek a tényállást egyezőleg megállapíták.
S e szavak után Eötvös Sándor pipaszó mellett két fiával, Antallal és Lajossal megindult emberei élén az udvart elrekesztő palánk végéhez az istálló felé, hogy ott a kerítés elbontásához fogjanak.
De halljuk az első tanu, nemes Hajnal Szerencsi Sámuel 27 éves embernek vallomását a további történtekről, ki pedig a grófék bizalmasa volt, mert a kastélyból jött a támadás színhelyére. Ő ekép vall: «Sem az ur, (Sándor) 126sem a jobbágyok kezeiben nem volt sem bot, sem semminemű fegyver s láttam, hogy hozzá is fogott a palánk elhányásához, és akik hozzányulni vonakodtak, egyik ember kezéből kikapván egy pálczát, azzal ütötte őket; a praetendált palánkon túl pedig gróf Teleki Sámuelné Eötvös Mária asszony ő nagysága udvarának földjére sem magok az urak, sem pedig emberei közül egyik sem lépett át, hanem az Eötvös Sándor úr a maga részére hagyatott udvara felől kezdé elhányatni a palánkot. Ez Szent-György hava 18-dik napján történt, a mit méltóságos imperiális gróf széki Teleki Sámuel úr és neje ő nagysága látván, mindketten előlmentek a palánkhoz; maga a gróf úr fegyveresen kardosan és puskával, nyolcz hasonló fegyverben felkészült cselédjével együtt a maga praetendált udvara felől. Akkor Varga András nevű szegény ember a palánkhoz hozzányulván, hogy kirántsa, de a méltóságos grófné eltaszította a kezét, mondván, menj el, András, nem kívánom rosszadat. A gróf is hasonlóúl mondá neki, azzal recedált az ember, miért azonban Sándor úr egy pálczával megütlegelte s ujra a palánkhoz hajtotta. Akkor láttam, hogy a gróf úr vagy kétszer hozzádöfött a puskával, de még akkor, hogy puskát csappangatott volna hozzá, nem láttam s nem hallottam. Nemsokára azonban egy puskaszó hamar esett a döfés után, de tudom, hogy akkor senki sem sérült meg s az elsö lövés után azt mondotta a méltóságos gróf uram: No hát csak lőd! Azzal a puskalövés folyvást ment egymás után, kik között a gróf is kirántván puskáját az emberek kezéből, névszerint Verebélyi Jánoséból is lőtt Eötvös Sándor úr embereire s akkor hallottam jajgatásokat és sírásokat a túlsó udvar felől, de a meglőtt embereknek lehullásokat nem láthattam a palánkon át. Hallottam azt is füleimmel, hogy a gróf úr megparancsolta cselédjeinek, hogy addig ne lőjjetek, míg én nem parancsolom meg, de Eötvös Sándor urat és öcséimet ne lőjjétek, ha szintén annyira kél is a dolog. Azt nem hallottam sehol, hogy valaki mondott volna innen vagy onnan, hogy az urat lőd.
Ki lőtte agyon az embert, (Varga Andrást), nem tudom; de gróf Teleki urat azért gondolom, hogy ő lőtte agyon, mivel homloktetőn esett rajta a lövés szemben; a többi sebeseket a sok puskás között nem tudom névszerint, kik lövöldözték meg, hanem tudom azt, hogy öten sebesültek meg Eötvös Sándor úr emberei közül, a hatodik pedig mindjárt meghalt; a hetedik a gróf ur emberei közül úgy sérült meg, hogy midőn a gróf hatodszor akarta megtölteni puskáját, véletlenül kisült és farba lőtt egy embert. Az bizonyos, hogy a gróf minden cselédjénél volt 2-3 lőfegyver s azonkívül a házban az ő nagyságék asztalán is voltak feles töltött puskák és pisztolyok készen azóta, a mint E. Sándor uramtól Biró Antal és Pelei Ferencz jurassor uraimék valamelyik üzenettel mentek a gróf urhoz, melyre ő azt mondá: «No ha úgy van a dolog, most az ő felsége kardját felkötöm; íme hivjátok be a jágert, töltögessétek meg a puskákat és megparancsolta az öreg jágernek azt is, hogy ébren vigyázzon és ha Sándor ur jön, adja neki rögtön hírül. Különben igaz az is, hogy a gróf a nagyasszony temetésekor felhajtott kővárvidéki oláh jobbágyainak elbocsátásukkor azt mondá, hogyha Eötvös ur emberei a grófék ellen feltámadnának, Kővár vidékről száz puskást hozat és őket mind gyermekestől az erdődi tömlöczbe hordatja.»
Egy más tanu Molnár Sándor, ottani molnár azt vallá még, hogy a grófné maga, midőn a palánkhoz jött urával a gróffal és puskákkal s karddal felfegyverzett cselédeivel, előbb kérte a túlsó oldali embereket, hogy az istenért, menjetek el, mert meglőnek benneteket; s a gróf ur is mondá haragosan, takarodjatok el, ördög teremtette, mert mindjárt meglőlek; de nemsokára a grófné megsértvén valahogyan a palánkon kezét, ezen megharagudt s így szóla a grófhoz: lőd meg szívem! s akkor lőtt a gróf először a palánkon át. Majd midőn a puskával döfött, Károly Pál nevezetű jobbágy megfogta a kinyujtott puskáját s azon huzakodtak, de belülről három is segítvén a grófnak, ő akkor lőtt s megsebzé Budi András nevű ombodi jobbágyot, a mire az öreg jáger és a cselédség is kezde a gróf parancsára lövöldözni, a jobbágyok pedig futásnak eredtek.
Némely tanu azt is állítá, hogy a támadás elején, az első lövés után, a gróf czélba vette sógorát is; a minthogy viszont Sándor ur is kikapván egyik embere kezéből a puskát, szintén ráfogta azt, de erre megijedvén a grófné, aggodalmasan, rémülten s felkiáltva kérte az urát, mondván: «jaj kedvesem, a véremet ne lőd!» S akkor erre mindkét fél lebocsátá a fegyvert.
A megkísérlett kerítésbontás tehát nem sikerült, mert a lövésektől megriadt népség szétoszlott; s így önerejüleg nem vehette birtokába Eötvös Sándor Pálfalva másik felét; de ez iránt megindítá a pert, mely sokáig elhúzódott; az április 18-iki emberölés miatt pedig gróf Teleki Sámuel tábornok, bűnfenyítő eljárás alá vétetvén, azért nemsokára minden forumon «hat heti áristomra» ítéltetett.
Eötvös Sándor kir. tanácsos pedig nejével, uzoni Béldy Sárával egyéb terjedelmes birtokait kezelvén, gyakran megfordult Naményban is, hol 1766-ban fölkérte őt Beregszászból Melczer Pál kincstári ügyész az iránt, hogy mivel a 127kormány Naményban sóhivatalt és raktárt szándékszik emeltetni, jelöljön ki e czélra telket; Sándor erre késznek is nyilatkozott, de bér fejében kivánt bizonyos kősómennyiséget. Arra jul. 14-ikén Melczer azt válaszolá neki, hogy az állam nem veheti magára a szokatlan terhet, mert egyáltalában nincs szokásban, hogy census fejében sót adjon, hanem kéri őt, hogy ex amore unice servitii regii szabjon ki bizonyos olcsó bért, mert hisz a kincstár által megperelt vagyona elnyerése előtt ő bizonyára szívesen engedett volna ingyen is e czélra helyiséget. Mely ügy azután méltányosan rendeztetett is. Sándor állíttatott ott Naményban katholikus kápolnát is, kőoltárral s a kellő felszereléssel, melyeket 1771. június 16. átvett használatul Jancsó Ferencz minoritaszerzetes.
Sőt Sándor folyvást szaporítá birtokait; így 1770. báró E. Miklóstól megvette ő és neje Béldy Sára tizenkétezer forintért a csengeri, cs.-ujfalusi, jánosi, tunyogi, angyalosi, sályi, sonkádi, ököritói, sándori, kocsordi, atyai és gyülvészi részeket, melyeket Eötvös László haszonbérelt.
Még ugyanazon 1771. évben hunyt el ezen Eötvös Sándor, a midőn azután testvérei július 19. a naményi kastélyban összejővén, névszerint Eötvös Miklós báró és tábornok és Imre, mint édes anyja és testvérei meghatalmazottja is, a peres kérdéseket egyességileg elintézték; az okiratot előttemezvén Eötvös József kerületi táblai biró is. Majd november 28-ikán Pálfalván gróf Teleki Sámuel és Eötvös Imre, ez ugy is mint fi- és nővérei meghatalmazottja, külön egyességet kötöttek a pálfalvai, ombódi és amaci birtok felosztására nézve. Elintéztetett azon ügy is, melyre nézve Eötvös Miklós még 1763. évben pert indított Eötvös Sándor, József, László és Zathureczky Zsuzsánna mint Miklós özvegye s gyermekei ellen tizenhatezer forintnyi követelése iránt s melyben még 1769. szept. 9-ikén hozatott volt az első ítélet.
Sándor gyermekei akkor mind éltek, névszerint Antal és Lajos, ki mint hadnagy szolgált s 1770. Arsdorfon Csehországban állomásozván, onnan gyakran kért szüleitől pénzt, így május 10-ikén is írta, hogy 216 forintnyi adóssága levén Magyary nevű ezredesének, kéri azt akép rendeztetni, hogy a mennyiben Magyary bizonyos Nikli Károly nevű kovácsnak Munkácson, ki annak előtte a nemes Török nevű lovasezredben Gvadányi József századában (escadron) szolgált, 200 forinttal adósa, törleszszék szülei ezt a nevezett kovácsnál s küldjék fel neki a nyugtát vagy kötvényt, mit a jószívű, igen művelt és előzékeny ezredes köszönettel fog venni. 1773-ban a Nándorffy-lovasezredben szolgált.
Lajos később hazakerülvén, nőül vette Lethenyey Borbálát, kivel 1789. táján bekövetkezett haláláig boldogul élt; l790. május 17-ikén József nádor oltalmi levelet adott ez özvegyasszonynak arra nézve, hogy özvegyi joga élvezésében ne háborgattassék. Mint ilyen sokáig élt, mennyiben még 1804. évben sógora E. Imrével Cemplárban egyességet kötött csengeri birtoklási ügyben. Ez okiratot az özvegy nemcsak aláírta, hanem a családi (Eötvös-féle) czímerrel meg is pecsételte. Úgy látszik, hogy gyermeke nem volt, mert a családi iratokban erről említés nem történik.
I. Sándor harmadik gyermeke a sokszor említett (II.) Imre kerületi táblai birónak első neje volt Mészáros János ezredes és Diószeghi Mária leánya, kivel azonban nem sokáig élhetett, mert az 1770-es években már Klobusiczky Cecil említtetik nejéül. Atyja, Klobusiczky József, előkelő hivatalt viselt Máramaros-Szigeten. Úgy látszik, hogy e házasságból sem születtek gyermekek.*
Mészáros Jánosné Csomaközről Imréhez irt levelében Imrét fiának, vejének nevezi, de hogyan hívták leányát, nincs nyoma. Akkor volt Mészárosnak, ki később tábornok, lett még egy 1784-ben született kis leánya Janka, ki idővel gróf Teleki László nejévé lőn s meghalt, mint csillagkeresztes hölgy, 1844-ben.
A negyedik gyermek: Ferencz, a papi pályára lépvén, Egerben és Nagybányán – itt plébánosul – lakott s öröksége jövedelmeit is élvezé. 1782-ban kéri bátyját, Imrét, hogy a közelebb felmért jószágot igazságosan ossza fel ötfelé.
Huga Teréz (Sándor ötödik gyermeke) 1762-ben hajadonul említtetik és 1770 táján ment férjhez gróf Béldy Kelemenhez Erdélybe. 1771. nov. 4-ikén kelt iratban elismeri, hogy 2049 frtra becsült kelengyével láttatott el, mely bizonyítványt később Debreczenben 1783. márczius 6-ikán Becsky László kerületi táblai jegyző és Péchy Antal juratus is megerősített. Egyetlen leánygyermekét Máriát elvette később búlyi Jékey István, kitől születtek Menyhért, Mária (Fráter Lászlóné) és István.
Hatodik gyermeke Eötvös Sándornak volt Mária, ki Szögyényi József szabolcsi törvényszéki elnökhöz ment férjhez s kitől születtek Szögyényi Sándor † 1853, Lőrincz † 1858., Mária csíkmindszenti Czikó Mihályné; József (neje Eördögh Mária); Gábor (neje Ujhelyi Emília); Eleonora, Pelei Imréné és Janka váczböszörményi Kelemen Ferencz neje.
Eötvös Sára (hetedik gyermek) neje lett Szeleczky Jánosnak, ki 1787-ben volt Nagybányán bányatanácsos és tanár, ennek egyetlen leánya Karolina neje lett altorjai báró Apor Lázárnak; végre a nyolczadik gyermeke volt.
128Eötvös Sándor (II.) ki született 1767-ben, iskoláit Egerben elvégezvén, hol testvérbátyja Ferencz, a pap viselte gondját, később II. József önkényes uralkodása alatt a hivatalnoki pályára lépett, ajánlván őt 1786-ban atyjának sógora, Klobusiczky József (mint az Eötvös Imréhez Máramaros-Szigetről okt. 18. kelt leveléből kitűnik) jegyzőül Rosenfeld máramarosi főispánnak, kit «egy drága, tudós, okos és értelmes embernek» jellemez. És Sándor valóban haladt tisztviselői pályáján, volt megyei jegyző, beregi szolgabiró, kincstári ügyész, később nagybányai felügyelőségi előadó és utóbb 1807-ben szatmármegyei alispán és kir. tanácsos.* Nőül birta szakaszi Vankay Katalint, kitől született négy gyermeke: Mihály, Tamás, Katalin és Emilia.
E diplomája kelt Bécsben, 1814. szept. 16.-án.
Mihály 19 korában katonai pályára lépvén, mint hadapród 1816-ban atyja halála előtt Velenczéből visszatért.* S később megyei hivatalt viselvén, volt Szatmármegyében alispán és 1848-ban kormánybiztos; Lorán Mária nejétől született Róbert, kinek neje Ujfalussy Ottilia s ennek gyermekei Klára, Jeney Károlyné, Sándor († 1885), Ilona Pap Kálmánné, Emília Jaeger N.-né, Irén, Róbert és Mihály.
1816. május 20. kelt szabadságlevele szerint született Nagybányán s odavaló illetőségű s szolgált a 34. gyalogezredben mint káplár.
Tamás Beregmegyében lakván, volt itt főispán és 1848-ban szintén kormánybiztos, később pedig képviselő. Neje ludányi Bay Teréztől született leánya Natália, Szilágyi István országos képviselő († 1894.) neje és Jenő, vásárosnaményi birtokos, kinek neje jenői Rácz Ilonától születtek: Tamás, Sándor, Jenő és Ilona.
Katalin Schweizer Gábor főkamaragróf neje lett.
Emilia pedig Ujfalussy Miklós főispán hitvestársa.
Megjegyzem, hogy az 1849-ki szabadságharcz, lezajlása után az önkényes kormány Eötvös Tamás és Mihály volt kormánybiztosok beregi, szabolcsi, szatmári, biharmegyei és erdélyi vagyonukat elkobozván, őket haditörvényszékileg fogságra és vagyonvesztésre is ítélte. Később azonban birtokukat visszakapták.
II. Eötvös Miklósnak (I.) József fiától született három figyermek: József (II.), László (II.) és Miklós (III.), kik mindnyájan előkelő állást foglaltak el sőt Eötvös Miklós jeles, kitűnő tulajdonságai s érdemei következtében bárói rangra emeltetett.
II. József fiatalabb korában katona volt, mint kapitány feküdt Vámos-Pércsen is; majd debreczeni kerületi táblai biró lett s nejétől Jánoky Zsuzsánnától született Károly 1750; Julia (1752–1822. Okolicsányi Józsefné); Amália szül. 1753. (Kubinyi Józsefné), III. József szül. 1759. (kinek neje lőn Szaplonczay Teréz) és Zsuzsána 1760., ki Bagossy Mihály hitvestársa lett és 1787. előtt Mihály. Ezek közül különösen kiemelendő Károly, ki a harczi pályán szerzett hervadhatlan koszorut és emléket.
Ő 16 éves korában, tehát 1766. évben mint közlegény állt a huszárok közé és igyekezetével már a bajor örökösödési háboru kezdetén fölvitte hadnagyságig.* E háboru alatt 1778. október elején a poroszok előnyomulásának megakadályozására ő zárta el Falkenhayn vidékén a nagy zsilipet, mely a környék erdőségeiben levágott fát Porosz-Sziléziába usztatta; úgy tett egy másikkal is s a tizenötezerölnyi fakészletet fölégette. 1788-ban lett kapitánynyá s innen túl erélyét még inkább kezdé érvényesíteni.
Hadtörténelmi közlemények IV. évf. 3. sz.
A foksáni csatában az ő százada volt az elővédnél s kezdé nagy bátorsággal a győzelmes ütközetet. Nemsokára azután kémszemlére indult a Rimma vízen át s vitézül állott ellen a háromezer török kemény támadásának. Ezért s egyéb jelentékeny szolgálataiért jutalmúl őrnagyi rangot kapott 1790-ben.
A franczia háboru kezdetekor ezrede Németalföldre rendeltetvén, maradandó dicsőséget szerzett a valenciennesi ütközetben, hol a huszárok, kikhez a Sztáray-gyalogságból egy csapat önkéntes csatlakozott, egyetlen rohammal 12 franczia ágyut és lőszerkocsit foglaltak el. Két nap múlva az ellenség Preteau mellett egy magaslatot szállt meg, melyet földsánczokkal erődíteni kezdett. Itt ismét Eötvös Károly kapta a megbízást, hogy az ellenség megfészkelését ez előnyös helyzetében meggátolja, s az ő intézkedései oly czélra vezetők voltak, hogy a huszárság (a Barko ezredbeliek) a franczia lovasságot visszavetette, gyalogságába betört, nagy részét levágta s az állást a császári elővéd: Ottó vezérőrnagy alatt elfoglalhatta. Ezért, valamint a famarsi diadalból e vitéz huszárőrnagyra eső elismerés fejében a rendkáptalan megítélte neki a lovagkeresztet. 1794-ben Birch és Oldenhofen alatt, majd 1795-ben Mainznál s a következő évben az alsó Rajna vidékén Meinsdorfnál, Altenkirchennél és Uekeradnál oroszlánbátorsággal harczolt, ekkor alezredessé kineveztetett s e minőségben vezette huszárjait a neuhofi csatába 1797. április 22-ikén, hol halálos sebet kapván, ennek következtében a mainzi katonai kórházban 1797. július 29-ikén elhunyt.
Ki a magyar vitézségnek ennyi dicséretes, szép s általán elismert jeleit adta, méltán megérdemli, hogy emlékét tiszteletben tartsuk.
129Eötvös (I) József fia II. László volt 1765-ben Szatmármegyében főszolgabiró s 1785-ben alispán. Első neje volt Thoroczkay Krisztina, második Becsky Klára. Gyermekei: Erzsébet, Kállay Leóné, III. László, kinek neje volt Kállay Cecil és János (sz. 1745-ben), ki a báró Vécsey családból birt feleséget és 1800-ban szolgabiró volt.
IV. Miklós, cs. és kir. tábornok élt 1716–1783 években; ő midőn Mária Terézia királynő ellen majd a fél Európa hatalmasai feltámadtak, annak hősi védelmezésében tevékeny részt vett és rendkívüli buzgóságot tanusított. Így előbb a szatmármegyei felkelt nemesség vezére, majd pedig mint cs. kir. tábornok szerzett elévülhetlen érdemeket, miknek jutalmazásáúl 1768. febr. 2. kelt diplomával bárói rangra emeltetett. Ez okiratban megállapíttatott az uj bárói czímer is, melynek alapja az Eötvös nemesi család eredeti czímerében kék mezőben ágaskodó arany griff, mely jobbjában arany markolatu kivont kardot tart. Az új czímer négyfelé osztott paizs, lent egy gulaalakú szelvénynyel s abban folyampólyával zöld mezőn, s a közepén levő paizszsal, melyben a griff ábrázoltatik. Az első és negyedik udvar ezüst mezejében a Splényi czímerből vett fekete medve áll, első két lábában nyitott könyvet tartva, míg a második és harmadik udvar veres mezejében hátsó két lábán aranyoroszlán áll, első lábaival fejér liliomot tartva. A két egyszarvú által tartott paizson bárói korona s azon három nyitott sisak áll, ezeken jobbról a griff, balról az oroszlán s a középsőn egy ezüst-feketével és egy veres-aranynyal vágott elefántagyar közt, melyeknek öblös végéből a jobboldalinál kék s a baloldalinál fejér zászlócska nyulik ki, áll a kinövő pánczélos vitéz, jobbjával kivont kardot tart s balját csípőjére teszi s mely a nemesi család czímerében is előfordul.
A báróságot nyert Miklósnak neje báró Splényi Annától született Ignácz (1763–1838) és Gábor.
Ignácz főpohárnoknak s abauji főispánnak nejétől báró Szepessy Máriától született II. Ignácz, főtárnokmester és sárosi főispán († 1851. aug. 21.). Első neje volt báró Lilien Anna, második Fay N. Ezek gyermekei: Julia gróf Vieregg Károlyné, József (sz. 1813. szept. 3.) volt miniszter és Dénes. Báró Eötvös József miniszternek nejétől Rosty Ágnestől született gyermekei: Ilona, földeáki Návay Lajosné, Jolán pallini Inkey Istvánné, Mária Plener Ernőné és Loránt, vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter, a M. Tud. Akadémia elnöke; kinek nejétől Horváth Gizellától született gyermekei Rolanda és Ilona.
Gábornak, gróf Almássy Annától csupán egy leánya született: Alojzia, (sz. 1791. szept. 25.; ki gróf Serényi nejévé lőn.
Midőn a család 1824. évi június 16-ikán a csengeri birtokot maga közt felosztá, akkor négy ágat állapítottak meg; az elsőt képezte néhai Eötvös Sándor ágazata Vankay Katalin özvegy négy gyermeke; a 2-dik ágat Szeleczky János özvegye Eötvös Sára gyermeke Karolina báró Apor Lázárné; a 3-dikat Jékey Istvánt mint elhunyt neje gróf Béldy Máriától született Jékey Menyhért, Mária és István gyámatyja; végre a 4-dik ágat néhai szögyényi Szögyényi József elhunyt neje Eötvös Máriától született gyermekei Sándor, Lőrincz, Mária, József, Gábor, Eleonóra és Janka.
Azon évben június 23-ikán az osztály után Eötvös János, mint Eötvös Sára biztosa, Eötvös Mihály, mint anyja és testvérei meghatalmazottja és Szögyényi Sándor úgyis mint Lőrincz és Mária testvérei megbízottja, abban is megállapodtak, hogy Jékey Istvánnak, illetőleg gyermekeinek átengedik 2500 forintban a csengeri nagy kőházat, míg az Eötvös Lajos-féle ottani kúria a Szögyényi utódoknak jutott.
Az egész Eötvös-családnak leszármazását és elágazását leghívebben feltünteti a mellékelt tábla, mely a nemzedékrendet I. Miklóstól, a XVII. század végétől mostanig tartalmazza.
130Az Eötvös-család leszármazása.
I. Miklós, neje Nagy Erzsébet. II. Miklós. 1. neje Irinyi Borbála. 2. neje királydaróczi Debreczenyi Mária. 1. Éva. Lehoczky Ferenczné. 1. I. József, alispán. Szalay Anna. 1. Krisztina. Felsőpulyai Bükk Andrásné. 1. III. Miklós. Zathureczky Zsuzsánna. 2. Mária. Gróf Teleky Samuné. 2. I. Imre, kapitány. Gr. Conspurg Anna-Mária. 2. I. Sándor uzoni Béldy Sára grófnő. 2. I. László † 1758. 2. Lajos † II. József, kapitány s ker. táblai biró. Jánoky Zsuzsánna. II. László alispán. 1. neje Thoroczkay Krisztina. 2. neje Becsky Klára. IV. báró Miklós tábornok † 1783. Báró Splényi Anna. Elek † Imre. 1. Károly, alezredes † 1797. 2. Julia. Okolicsányi Jánosné. 3. Amália. Kubinyi Józsefné. 4. III. József. Szaplonczay Teréz. 5. Zsuzsánna. Bagossy Lászlóné. 6. Mihály † 1. Erzsébet. Kállay Leoné. 2. III. László. Kállay Cecil. 3. János. Báró Vécsey Mária. Gábor. Gr. Almássy Anna. I. Ignácz. Báró Szepessy Mária. Alojzia. Gr. Serényi Jánosné. II. Ignácz. 1. neje báró Lilien Anna. 2. neje Fáy N. Julia. Gr. Vieregg Károlyné ezredes. József. miniszter. Rosty Ágnes. Dienes. 1817–1873. Ilona. Földeáki Návay Lajosné. Jolán. Pallini Inkey Istvánné. Loránt, miniszter, akad. elnök Horváth Gizella. Mária. Plener Ernőné. Rolanda. 1878. Ilona. 1880. Antal † Lajos † 1789. Lethenyey Borbála. II. Imre † 1. Mészáros N. 2. Klobusiczky Cecil. Ferencz pap. Teréz. Gróf Béldy Kelemenné. Mária. Szögyényi Józsefné. Sára. Szeleczky Jánosné. II. Sándor. Vankay Katalin. Mária. Jékey Istvánné. 1. Sándor. 2. Lőrincz. 3. Mária. Czikó Mihályné. 4. József. Eördög Mária. 5. Gábor. Ujhelyi Emilia. 6. Eleonóra. Cselei Imréné. 7. Johanna. Kelemen Ferenczné. Sára. Szeleczky Jánosné. II. Sándor. Vankay Katalin. Mihály. Lorán Mária. Tamás. Ludányi Bay Teréz. Katalin. Schweizer Gáborné. Emilia. Ujfalussy Miklósné. Arpádin. Komoróczy Sándorné. Róbert. Ujfalussy Ottilia. Margit. Jeszenszkyné. Natália. Szilágyi Istvánné. Jenő. Borosjenői Rácz Ilona. 1. Klára. Jeney Károlyné. 2. Sándor. († 1885.) 3. Ilona. Pap Kálmánné. 4. Emilia. Jaeger N. 5. Irén. 6. Róbert. 7. Mihály. 1. Tamás. 2. Sándor. 3. Jenő. 4. Ilona.
I. Miklós, neje Nagy Erzsébet. II. Miklós. 1. neje Irinyi Borbála. 2. neje királydaróczi Debreczenyi Mária. 1. Éva. Lehoczky Ferenczné. 1. I. József, alispán. Szalay Anna. 1. Krisztina. Felsőpulyai Bükk Andrásné. 1. III. Miklós. Zathureczky Zsuzsánna. 2. Mária. Gróf Teleky Samuné. 2. I. Imre, kapitány. Gr. Conspurg Anna-Mária. 2. I. Sándor uzoni Béldy Sára grófnő. 2. I. László † 1758. 2. Lajos † II. József, kapitány s ker. táblai biró. Jánoky Zsuzsánna. II. László alispán. 1. neje Thoroczkay Krisztina. 2. neje Becsky Klára. IV. báró Miklós tábornok † 1783. Báró Splényi Anna. Elek † Imre. 1. Károly, alezredes † 1797. 2. Julia. Okolicsányi Jánosné. 3. Amália. Kubinyi Józsefné. 4. III. József. Szaplonczay Teréz. 5. Zsuzsánna. Bagossy Lászlóné. 6. Mihály † 1. Erzsébet. Kállay Leoné. 2. III. László. Kállay Cecil. 3. János. Báró Vécsey Mária. Gábor. Gr. Almássy Anna. I. Ignácz. Báró Szepessy Mária. Alojzia. Gr. Serényi Jánosné. II. Ignácz. 1. neje báró Lilien Anna. 2. neje Fáy N. Julia. Gr. Vieregg Károlyné ezredes. József. miniszter. Rosty Ágnes. Dienes. 1817–1873. Ilona. Földeáki Návay Lajosné. Jolán. Pallini Inkey Istvánné. Loránt, miniszter, akad. elnök Horváth Gizella. Mária. Plener Ernőné. Rolanda. 1878. Ilona. 1880. Antal † Lajos † 1789. Lethenyey Borbála. II. Imre † 1. Mészáros N. 2. Klobusiczky Cecil. Ferencz pap. Teréz. Gróf Béldy Kelemenné. Mária. Szögyényi Józsefné. Sára. Szeleczky Jánosné. II. Sándor. Vankay Katalin. Mária. Jékey Istvánné. 1. Sándor. 2. Lőrincz. 3. Mária. Czikó Mihályné. 4. József. Eördög Mária. 5. Gábor. Ujhelyi Emilia. 6. Eleonóra. Cselei Imréné. 7. Johanna. Kelemen Ferenczné. Sára. Szeleczky Jánosné. II. Sándor. Vankay Katalin. Mihály. Lorán Mária. Tamás. Ludányi Bay Teréz. Katalin. Schweizer Gáborné. Emilia. Ujfalussy Miklósné. Arpádin. Komoróczy Sándorné. Róbert. Ujfalussy Ottilia. Margit. Jeszenszkyné. Natália. Szilágyi Istvánné. Jenő. Borosjenői Rácz Ilona. 1. Klára. Jeney Károlyné. 2. Sándor. († 1885.) 3. Ilona. Pap Kálmánné. 4. Emilia. Jaeger N. 5. Irén. 6. Róbert. 7. Mihály. 1. Tamás. 2. Sándor. 3. Jenő. 4. Ilona.
LEHOCZKY TIVADAR.
