II. Kossuth Sándor.
II.
Kossuth Sándor.
Kossuth Sándor.
A ma fennálló huszárezredek közűl legkorábbi eredetű a jelenleg gr. Nádasdy Ferencz hajdani híres lovas-tábornok nevét viselő, 9-ik számú, melyet még 1685-ben gr. Czobor Ádám alapított volt, és a mely a karlóczai békekötés (1699) után sem oszlattatott fel az azelőtti legtöbb huszárezred módjára, hanem a ma 3-ik számúval együtt – Bádeni Lajos és Savoyai Jenő kívánatára – meghagyatott írmag gyanánt. Czobor az ezredet utóbb vejének gr. Pálffy Jánosnak, ez pedig 1700-ban br. Ebergényi Lászlónak adá által, a ki annak egész 1724-ig tulajdonosa vala. Ezen időszakba esik Kossuth egyik ősének vitézi pályája eme híres huszárezredben. E regiment alezredese – s illetőleg Ebergényinek tábornokká előlépése folytán vezénylőezredese – 1700-tól 1704-ig br. Pongrácz Gáspár, majd ennek kuruczczá létele után, még ugyan 1704-ben, Dessewffy István, 1709-ben pedig Ebergényi veje: gr. Csáky György lőn.
A spanyol örökösödési háború kitörésekor 159I. Lipót még hat magyar új huszárezredet állíttatván: ezek és a két régi regiment az olaszországi és a rajnai harczterekre vezényeltettek, a francziák és bajorok ellen. Azonban miután az 1703-ik évben II. Rákóczi Ferencz idehaza a porba tiprott szabadság helyreállításáért zászlót emele: a kiütött szabadságharcz hírére huszáraink tömegestől szökdöstenek haza az idegen csatamezőkről, táborokból, vagy még az útból, és lettek kuruczokká. A kik pedig a nagy távolság és szigorú őriztetés miatt erre alkalmat nem lelhettek: közűlök számosan a francziák vagy bajorokhoz szöktek át, s lőnek saját magyar főtisztjeik (mihályi Deák Pál, salamonfai Ráttky György, kökényesdi Vetéssy László stb.) alatt «franczia kuruczokká», «bajor kuruczokká».
Az Ebergényi-ezred nagy része szintén módot lelt hazaszökni. Volt tisztjeik, s altisztjeik közűl Ocskay László dandárnokká, Pongrácz Gáspár, Réthey György s János és Séllyey Gergely ezredessé, s Szűcs Gergely alezredessé emelkedtek Rákóczi fejedelem hadseregében. A Bádeni Lajos főparancsnoksága alatt a Rajna-mellékén táborozó ezen ezred létszáma ekképen nagyon leolvadt; de minthogy a fővezérnek könnyűlovasságra nagy szüksége vala, annál éberebb szemekkel vigyáztak ezentúl reájok és lehetőleg kedvökben jártak, hogy valamikép még ők is kereket ne oldjanak. Kossuth Sándor a Bádeni Lajos mellett tovább is megmaradott eme huszárszázadok egyikének vala kapitánya, s mint az alábbi levélből értesülünk, az 1705-ik év őszén Strassburg elszász-lotharingi fővár és város környékén, vitézi csatározás közepette, franczia puskagolyótúl kapott halálos sebet. Ugyanis az ezred egy másik századparancsnoka: Winiczay János, 1705 október 13-án «Pronáth» (Brumath) mellől kelt levelével ekként tudósítja ezredének legújabb viselt dolgairól ennek tulajdonosát, az olasz harcztereken működő br. Ebergényi tábornokot:
«. . . A mi regimentünkben oberst-wachtmaisterségre (őrnagyságra) Princz Loy (Bádeni Lajos hg.) Prínyi uramot installáltatta; Vida kapitány. A franczia, itt Hagenau erősségbűl éjjel kiszökvén, üresen hadta, és Strassburg alá erős helyre bévette magát. Azonban, az kuruczság (Pál Deák, Vetéssy) miatt majd éppen semmit nem nyerhetni; sokan lévén, erős portákkal (erős portyázó csapatokkal) járnak, – a mieink kevesen lévén ellenökben, nem nyerhetnek. Igen-igen nagy kárt tésznek a selmák s gátlást nyereségünkben. Mindazonáltal oberst-lajdinantunk Dersőffy (István) uram az patrolírozóját, vagy harmincz kuruczból állót, fölverte szerencsésen.
Kossuth Sándor kapitány, nyavalyás (szegény), elég szerencsétlenűl járt; kinn lévén egy portán, a gyalog francziák reá ütvén, a bal füle mellett, az arczulatja felűl, a halántékja alatt belűttek, és a jobb szemin gyütt ki a golyóbis. Már nyavalyás vak lészen és szavában is hiba lészen, ha meggyógyúlhat is; másként ugyan a barbélyok biztatják, hogy meg nem hal. Oberster Csonka bék (a volt budai vice-basa) fia is halálos betegségben vagyis sebben van. – Az téli quártélban itt mit magyarok legkülsőbb postirungban leszünk, és oly helyen penig, az hol el is hordogathat bennünket apródonkínt az ellenség, s meg is romlunk valóban, tudom, e télen mind magunk, mind lovaink a strapaczirozás miatt.»* stb.
Eredeti levél a gróf Csákyak szepes-mindszenti levéltárában, a gr. Csáky György útján odakerült báró Ebergényi-féle iratok között. Még 1877-ben akadtam ott reá, lemásoltam, és a «Pozsonyvidéki Lapok» azon évi deczember 29-iki számában közzé tettem, kellő commentárral. A közleményt az «Egyetértés» 1878. évi január 1-ji száma reprodukálta. Azóta elfeledték már. T. K.
Eddig az érdekes tudósítás. Fölgyógyúlt-e irtózatos sebéből, avagy talán belehalt abba az oly szerencsétlenűl járt Kossuth Sándor vitéz kapitány? Az Ebergényi-Csáky-levéltárban maradt későbbi levelek nem említik.
Miután azonban a Nagy Géza által közzé tett nemzedékrend VIII-ik táblázatán (Turul, 68. l.) az 1725-ik évről egy Kossuth Sándort találunk, és pedig «kapitány, majd törvényszéki ülnök» (vagyis: táblabiró) jelzéssel: föltehetjük, hogy ő vala az egykori strassburgi súlyos sebesűlt. E szerint tehát fölgyógyúlt volna, de a katonai pályára alkalmatlanná válván, utóbb más téren kelle szolgálnia hazáját. Kossuth Sándor a nemzedékrend szerint a Szilágyságba szakadt ágból származott s udvardi Kossuth Mártonnak fia volt.
