A Deési Daday család genealogiája. Irta III. István.
A Deési Daday család genealogiája. Irta III. István.
Deés, Demeter és Kiss, 1901. 8-r. 127 old., 3 lev. és egy leszármazási tábla.
E munka nem a nyilvánosság számára készült s igy rá a szokott irodalmi mértéket nem alkalmazhatjuk. Irója főként arra törekedett, hogy családja hajdan szerepelt s ma élő tagjairól lehetőleg minden fontosabb adatot összegyüjtsön. Összeállitja a leszármazást is az első ismert őstől, a XVII. században élt Daday János ev. ref. esperestől kezdve. Valószinü, hogy ezen Daday János leszármazója vagy rokona volt azon Oláh másként Dadai Andrásnak, a ki III. Ferdinánd királytól 1654 márczius 24-ikén czimeres nemeslevelet nyert. A János ága Szolnok-Doboka vármegyében telepedett le s itt szerepelt a XVII. század dereka óta. Tagjai megyei hivatalokat viseltek és gazdálkodtak. A szabadságharczban a családnak majdnem összes fegyverbiró tagjai részt vettek; többen közülök a fegyverletételt követő időben hosszas fogságot is szenvedtek.
A család czimere régi pecsétek után megállapitva a következő: határozatlan szinü mezőben zöld talajon álló, kivont kardu pánczélos vitéz; takaró és sisakdisz ismeretlen.
Ú. R.
Zimmermann Franz. Das Archiv der Stadt Hermannstadt und der sächsischen Nation. Zweite Auflage. Hermanstadt, 1901. 8-r, 3 lev., 201 old.
Zimmermannak 1887-ben a fentebbi czim alatt megjelent munkája most második kiadásban látott napvilágot. Ez ujabb kiadást azonban bátran egész uj munkának tekinthetjük, annyira megnőtt s megváltozott. Világos képet nyujt a kitünő rendben tartott nagyszebeni levéltárról s megbecsülhetetlen segédeszköz a kutatóra nézve. Az óriási anyagot két részre osztja: oklevelekre és iratokra (Akten); ez utóbbiak minőségük szerint igen sok osztályba vannak sorolva, mindenik megfelelvén Nagyszeben város és a szász egyetem egy-egy ügyosztályának. Függelékül a levéltárban levő kéziratok, névmutatók, törvénykönyvek ismertetését és a kézikönyvtár lajstromát kapjuk. Van egy különlegessége is a könyveknek: a régi Erdély községeinek névmutatója magyar, székely és szász részekre osztályozva. Ezt a névtárt nem ártana azoknak a szász honfitársainknak tanulmányozni, a kik a közelmultban a magyar helységnevek ellen azon az alapon folytattak elkeseredett háborut, hogy a német elnevezések jóval régebbiek, mint a – szerintük – csak ujabb korban lábrakapott magyarok. A Zimmermann nagy szorgalommal összeállitott lajstroma első pillantásra megmutatja, hogy az oláhság a legtősgyökeresebb szász helyek neveit is majdnem kivétel nélkül a magyar kifejezéstől kölcsönözte, a mi világos bizonyiték arra, hogy a magyar nevek használata megelőzte a németekét.
Megjegyezzük még, hogy a nagyszebeni levéltárban számos czimeres nemeslevél is őriztetik. Ezekből a munka megemliti a következőket: Raizner János cz. nemeslevele 1649-ből (II. Rákóczy Györgytől); Simonius Jánosé 1668-ból (I. Apaffy Mihálytól); Frank Bálinté 1692-ből (I. Lipóttól); a Zabanius családé 1698-ból; Reiszner György és Mártoné 1701-ből; Vachsmann Andrásé 1715-ből; Kinder Jánosé 1720-ból; Schuller Györgyé 1742-ből; Vieland Andrásé 1742-ből; Waldhüter Andrásé 1742-ből.
X.
Jahrbuch der k. k. Heraldischen Gesellschaft «Adler».
K. E. Graf zu Leiningen- Westerburg. Deutsche und österreichische Bibliothekzeichen, Exlibris.
