Gritzner, Erich: Symbole und Wappen des alten deutschen Reiches
207Gritzner, Erich: Symbole und Wappen des alten deutschen Reiches
– Leipzig, Teubner, 1902. VIII+132 lap.
A régi német birodalmi czimerek és jelvényekkel heraldikai szempontból nagyon kevesen foglalkoztak. A birodalmi jelvényekről a Wach és Schröder jog- és alkotmánytörténeti munkáiban közölt rövid kitéréseken kivül alig tudunk valamit felmutatni. A német birodalmi czimerről magáról már többen értekeztek, igy Hemmerlin Felix zürichi kanonok (1389–1455.) «De notibilitate» czimü könyvében, bővebben Sibrond János, Spener Ph. J., majd a XVIII. században Trener, helmstädti tanár, Zschackvitz János, Ehrenfried stb. Ujabban Seyler G. A. szólt a heraldika történetében egy külön fejezetben a birodalmi czimerről, majd legujabban Anthony von Siegenfeld a stájer czimerről irt tanulmányában szentel egy rövid tanulmányt e tárgynak. Azonban egy kimeritő, kritikai munkát e kérdésről nem birunk; most Gritzner vállalkozott arra, hogy e hiányt pótolja.
Munkája két főrészre oszlik. Az első a birodalmi jelvényekkel, a sassal és a kereszttel foglalkozik, a második a birodalmi czimerrel. Az első 3, az utóbbi 9 fejezetre oszlik. Munkája nem tisztán heraldikai, hanem inkább alkotmánytörténeti jelleggel bir. Ezt mutatja már a munkának kiinduló pontja is, mely a birodalmi szimbolumok a sas és kereszt jellemzésénél a 800 körül támadt, illetve felujitott császárság jellemzéséből indul ki. E jellemzésnek, a mely a végeredményben a középkori császárságnak igényeit antik-császári és keresztény-teokratikus irányban mutatja ki, van szentelve az első rész első fejezete. E kettős igénynek megfelelőleg a Nagy Károly személyében megujitott császárság átveszi a régi antik-császárság jelvényét, a sast, az imperium a világuralom szimbolumaként, mig, mint a kereszténység védura, a keresztet veszi fel. A második fejezetben a sasról, a harmadikban a keresztről szól. Az előbbi, a sas, legelőször az Ottók alatt lép fel világosabban, majd a salii házból származó császárok veszik azt át, a Hohenstaufok alatt a birodalmi, egyházi és világi fejedelmeknél «Traditionssymbol» gyanánt szerepel, I. Frigyes alatt pedig a sas mint birodalmi jelvény, mindinkább kidomborodik, érvényre jut.
A keresztjelvényről Gritzner nem szól oly kimeritően. Mint birodalmi jelvény Nagy Károly óta használtatott, a birodalmi almán és a német császárok szent lándzsáján a kereszt szerepelt, később a keresztes hadak jelvényévé vált, I. Frigyes alatt azonban a keresztzászló, mint birodalmi zászló nem található fel.
Az első résznek végeredményeképen a szerző konstatálja, hogy a két jelvény, sas és kereszt, mint birodalmi jelvény egymás mellett használtatott és szimbolikus jelentőségüket a következő időszakban is megtartották, miután sem személyes, sem királyi család jelvényei nem voltak, hanem dologi, az uralkodót csak mint a hatalom birtokosát megillető jelvények, melyek ezért mindaddig, a mig a császárság jellegében megmarad, állandóak.
A második részben a szerző a birodalmi czimerrel foglalkozik, annak fejlődésével egész a német császárság megszüntéig, 1806-ig. Mint birodalmi czimer a sas először VI. Henriknél mutatható ki. Petrus de Ebulo «Liber ad honorem Augusti» 1195 körül irt munkája kéziratában VI. Henrik sisakját, pajzsát és lovának takaróját a sas ékiti, természetes ábrázolásban, arany mázzal, ámde a mező szine még nincs feltüntetve. Egész a XIII. század közepéig a mázokra nézve nincs megállapodás. Conrad Mure, a clipearius theutomicorum szerzője, a sast feketének, a pajzs szinét sárgának, narancsszinünek mondja, Mousket Fülöp, franczia iró (1250 körül) szerint a birodalmi czimer «fekete sas arany mezőben». Matheus Paris szól a legbővebben a birodalmi czimerről, de adatai erős kritikára szorulnak. Annyit elfogadhatunk állitásaiból, hogy a birodalmi czimer fekete sas arany mezőben, ha nem is hétfejü sas, a hogy ő feltünteti. Mint kétfejü sas, a sasjelvény előszőr IV. Bajor Lajos alatt lép fel. A kétfejű sas eredetét a keleten birja, innen jő Byzanczba, Fülöp és IV. Ottó óta érmeken, VII. Henrik óta a császári pecséteken fordul elő. Külföldön, igy Angliában már a XIII. században a német császárság jelvényeül a kétfejü sast tekintették, a királyság jelvényeül pedig az egyfejüt. Németországban különben, mint ezt Gitzner, Seylerrel szemben több példával bizonyitja, a kétfejü sas nem egy második fej hozzáadásával, hanem két egyfejü sas összetolásából származott.
Hivatalosan IV. Károly alatt az egyfejü sas tekintetett birodalmi jelvényül, ámde a felfogás, hogy a kétfejü sas a császárság, az egyfejü a királyság jelvénye, mindinkább kifejlődött. Hivatalosan a kétfejü sast Zsigmond használja először mint birodalmi vikárius, II. Albert az egyfejü sast használja, III. Frigyes mint király szintén, mint császár a kétfejüt használja. I. Miksa óta a kétfejü sas, ad personam használva, mellén pajzszsal ábrázoltatik, innen kezdve a birodalmi czimer akár pajzszsal, akár a nélkül, kétfejü sas, fejei körül dicsfénynyel, karmaiban hatalmi jelvényekkel, az utóbbi kettő azonban gyakran el is marad.
Külön fejezetet szentel a szerző a birodalmi zászlóknak IV. Károly óta 1806-ig. IV. Károly alatt négy zászlót mutat ki: 1. vörös, 2. a császár személyes zászlaja a sassal, 3. a keresztes zászló, 4. a birodalmi hadizászló. Zsigmond a személyes saszászlót, a birodalmi zászlót a sassal, a keresztes zászlót és a vörös 208hübéri zászlót használta. III. Frigyes alatt a zászlók a következők voltak: személyes zászló a kétfejü sassal, Szt. György (keresztes) zászló, birodalmi zászló a kétfejü sassal, a birodalmi hadi zászló egyfejü sassal, a vörös hübéri zászló. I. Miksától a XVIII. századig pedig használtatott a személyes zászló, a szivpajzszsal ékitett kétfejü sassal, a birodalmi zászló kétfejü sassal szivpajzs nélkül, a birodalmi hadizászló egyfejü sassal, a Szt. György (keresztes) zászló és a vörös hübéres zászló.
Az utolsó fejezet a birodalmi szineknek van szentelve. Mint ilyenek, időleges sorrendben, sárga, vörös, fekete szerepelnek, de soha egyesitve e három szin nem lép fel. Miksa óta 1806-ig fekete-sárga szin használtatik, igy pl. a pecsétzsinóroknál is, ezt megelőzőleg váltakozott, főleg a pecsétzsinórok szine. IV. Károly, Venczel és Zsigmond is a fekete-sárga szint használták, Ruprecht kék-sárga szint, de lehet, hogy a sárga tulajdonkép megfakult fehér, II. Albert fekete-sárga szint használt, III. Frigyes vörös-zöld szint, mint császár biborszint használt pecsétzsinórán. Csak I. Miksa óta marad meg állandó használatban a fekete-sárga szin, mely ilyformán a birodalmi szineknek tekinthető.
Gritzner munkája a kérdést alaposan, a források kellő felhasználásával tárgyalja, s mint első, ilynemü, a modern kutatás alapján álló munka becsét későbbi időkre is meg fogja tartani. A későbbi kutatások az általa levont következtetéseket valószinüleg nem egy irányban meg fogják változtatni, de alapjukban következtetések, tanulságok helyeseknek találtatnak később is.
Á–y A–l.
