A GENEALOGIA KÖZÉP- ÉS ÚJKORI FEJLŐDÉSE.
A GENEALOGIA KÖZÉP- ÉS ÚJKORI FEJLŐDÉSE.
(Második közlemény.)
Henning(e)s Jeromos «Theatrum genealogicum, ostentans omnes omnium ćtatum familias» (Magdeburg 1598) czimü nagy munkájával a genealogiai irodalomnak egy uj korszakát nyitja meg; azért szükséges, hogy művével behatóbban foglalkozzunk.
Henningsnek az volt a czélja, hogy Reineck példáját követve, az ő idejében ismert összes genealogiai anyagot egyetemes munkába foglalja össze. E czélból az ó-keleti genealogiából indúlt ki, ezután átment Görögországra és a rómaiakra, bizantinusokra, a népvándorlásra, Olaszországra (Sziczilia, Nápoly stb.) s igy fokozatosan a keresztény államokra.
Ha tekintetbe vesszük, hogy a Henningsnek rendelkezésére állott ókori források – az ó-keleti ék- és képirásokat kivéve – nagyban és egészben véve ugyanazok voltak, a melyeket ma is használunk, továbbá, hogy Hennings idején az ókori genealogia összeállitására csak az akkor ismert kútfőknek némileg kritikai és szabatos kiaknázása volt szükséges, akkor a Theatrum genealogicum első részénél ki kell mondanunk, hogy szerzőnk műve nem olyan alapos, mint aminő lehetne.
A zsidó főpapok genealogiai sorrendjére vonatkozó szakasz legkevésbbé sikerült, sokhelyütt zavaros. I. Herodes nővére, Salome szerinte fivérének, Józsefnek neje volt. A munka második része szintén az ó-héber genealogiát tárgyalja, de már az összes nem héber kutfők felhasználásával, miből – mert az összes bibliai és nem bibliai kútfőket belső összefüggésük kritikai vizsgálata nélkül használja, – a legkülönnemübb genealogiai és kronologiai eredmények roppant zürzavara keletkezik. E részben még az összes régi német, spanyol, gall, kelta uralkodóknak a legkülönbözőbb források felhasználása mellett egyöntetü alakba hozott genealogiája is szerepel. Hogy a babilón-asszir, phoenikiai, damaszkusi 105és egyiptomi genealogia a források korlátoltsága következtében a mai követelményeknek meg nem felelhet, azt nem szabad szerzőnek rovására tennünk; hisz akkor, midőn ő a Theatrumot irta, az embereknek az ék- és képirásról leghalványabb fogalmuk sem volt.
Nagyobb hibája, hogy még a méd-perzsa genealogiát tárgyazó fejezete sem sikerült, miután a görög források a perzsa Achćmenidákkal elég részletesen és behatóan foglalkoztak.
Merőben hasznavehetetlen továbbá nála a Pontosziak, Arzakidák, Örmények, Kappadókok és a Szaszanidák nemzedékrendje.
A harmadik rész Görögország genealogiájának van szentelve.
Ennek legsikerültebb fejezetei a Heraklidák, a hellenisztikus korszak, a tudósok, művészek, költők, hadvezérek genealogiái. Legnagyobb szorgalomról tanuskodik a görög isteneknek genealogiája, melynek összeállitása (hisz kritikáról nem lehet itt szó) a görög isteneknek házassági s nemi életéről való, tudvalevőleg igen laza és szabadelvü nézeteknél fogva nem valami könnyü feladat lehetett.
Negyedik része a római nemzetségek ismertetésével kezdődik, melyeket Streinn, Glandorp, Augustinus és Orosius szerint igen jól feldolgozott. Arra törekszik, hogy a nemzetségek lehetőleg tökéletes nemzedékrendjét nyujtsa s mindazon személyeket, kiket nem lehetett az összefüggő táblákba felvenni, külön-külön sorolja fel. A nyugat-római császárok genealogiája jobban sikerült, mint a bizáncziaké.
A középkori nemzetségek feldolgozásának jellemzésére szolgáljon szerzőnk munkájából meritett azon egyetlen egy példa, hogy a Schalai, Burghauseni, Clammi grófokat, a bádeni és hochbergi őrgrófokat, a Machlandi, Neuenburgi, Peilsteini és Regensburgi grófokat, a Veronai őrgrófokat, egynéhány boszniai királyt és a magyar királyi Hunyadi-családot együttesen egy és ugyanazon családból, a Scaligerekéből származtatja le, Hautevillei Tankrédot, a normann grófok és a szicziliai királyok ősét pedig Ördög Róbert fiának tartja.
Az eddigieket összegezve szerzőnk következő főhibáira akadunk:
1. A régiek hitregéit és mesés tudósitásait készpénznek veszi.
2. Kútfői adatait nem veti össze; sem az ellentmondásokat nem egyenliti ki, sem két hasonló hangzásu nevet, mely egy és ugyanazon személyre, vagy különböző iróknál még több személyre is vonatkozik, nem tud felhasználni és az egyes kútfőkben előforduló különhangzásu neveket egyszerüen mint külön személyekét veszi fel nemzedékrendi jegyzékeibe.
3. Nincsen szabatos nemzedékrendi terminologiája.
4. Helyenként forrásainak bizonyos adatait vagy egyáltalában nem veszi észre, vagy nem megfelelő helyen emliti. Forrásainak megjelölésében pedig általában nem eléggé gondos.
5. Azon kevesekhez tartozik, kik korában a czimertant belevonták a genealogiai dolgozatok keretébe, csakhogy azon hibát követi el, hogy ezen eljárást az ókori genealogia tárgyalásánál is alkalmazza. Igy történik, hogy számos helyen képzelt czimereket és jelvényeket használ, melyekben már a nevetségesség netovábbja p1. az, hogy a Krisztus előtti ó-keleti koronákon a kereszt szerepel.
Minden lényeges hibái mellett Hennings mégis megérdemli a «klasszikus» jelzőt és Theatrumja helylyel-közzel még mai napság is érdemes rá, hogy egyes esetekben hozzá forduljunk. Hogy megjelenése annak idején irodalmi eseményszámba ment, nagyon természetesnek és magától értetendőnek vesszük, hisz vannak számos előnyei is!
Főérdeme nem annyira a feldolgozás minőségében, mint inkább a mennyiségben található. Ő volt az első, ki művébe nemcsak uralkodó és féluralkodó, hanem alsóbbrendű családok egész seregét is felvette. Ez által példát mutatott arra, hogy a történelmi genealogia szereplői közé nem csak azon kiválogatottakat kell sorozni, kik embertársaik felett uralkodtak, hanem mindazokat, akik az emberiség történetében kiváló helyet vivtak ki maguknak. Az ókori genealogia feldolgozása pedig már magában véve is nagy dolog, és ha valaki ebben oly teljességet ér el, mint Hennings, akkor műve már az encziklopédia czimet is meg érdemli.
Hennings még a genealogiai anyag mikénti feldolgozásában is eltért elődeitől. Művében nem csak azt találjuk meg, hogy valaki született, nősült és meghalt, hanem bővebb életrajzi adatokat 106is; úgyannyira, hogy történelmi vázlatokkal egybekötött életrajzai helylyel-közzel az illető személy monographiájaként szerepelhetnének. Emellett a nagy mondásoknak, idézeteknek, jelszavaknak, siriratoknak, különféle történeti adomáknak és jellemző apróságoknak oly sokaságát találjuk munkájában, amekkorát a korabeli legkörülményesebb egyetemes történelmi művekben, monografiákban hiába keresnénk. Érthető tehát, hogy Hennings Theatrum genealogicum-ja sokáig irányadónak tekintetett és hogy még napjainkban is – mint már jeleztem – sokféle utbaigazitást merithetünk belőle.
