HÁROM ÁRPÁDKORI PECSÉT.
HÁROM ÁRPÁDKORI PECSÉT.
(Három pecsétképpel.)
A Berzeviczy-család levéltárának középkori anyagából e folyóirat hasábjain már több közlemény látott napvilágot. A család három ágának (berzeviczi, kakaslomniczi és bárói) valóban figyelemre méltó oklevélanyaga maradt fenn a mohácsi vész előtti időből. Az Árpádkorból főleg a berzeviczi ág levéltára gazdag, azonban az e sorokban leirandó két pecsétet a kakaslomniczi ág őrizte meg s ennek irataival kerültek a Széchenyi országos könyvtár családi letéteményeinek anyagába, a megismertetendő harmadik pedig a könyvtár törzsanyagából való.
A család legrégibb oklevelei Rikolf és Polon comesekről szólnak. Mindkettő korának kiváló embere. Főleg Kún László királyunk kedvelte őket, mert a királyi seregben több izben kitüntek vitézségükkel: Polon Győr vár ostroma közben sebesűlt meg, mialatt a király seregének zászlaját védte; Rikolf szintén ott kapott halálos sebet.* Ezek már 1257-ben felosztják a törzsvagyont két részre: Lomnicza és az ősi kastély Rikolf ágáé, a Poprád feletti rész pedig Polon ivadékaié lett.*
Wagner, Anal. Scepusii I. 109. l. Az oklevél hátán olvasható XIV. sz. irással: Reambulatio metarum inter Kezmark. Továbbá a XV. szból: Hvndzdorff. Végül a következő érdekes feljegyzés: Das diesz Urkund vor der Wirksamkeit des provisorischen Stempel Gesetzes von 2. Aug. 1850 errichtet wurde wird bestätigt. K. K. Salz Amt. Kazmark d. 30. XI. 1850. Dulovich. Bizony különös ezzel szemben, hogy a belügyminiszterium a melléklet gyanánt benyujtott árpádkori eredeti oklevelekre is ráütteti a megfelelő bélyeget és bélyegzést.
Eredeti osztálylevél a berzeviczi ág levéltárában. Bővebb leirása alább.
1270-ben a késmárki polgárokkal van peres ügyük. A tartalmi és alaki szempontból figyelemreméltó oklevelet igen rossz másolat után közölte Wagner;* a szövegbe csúszott több rendbeli hiba miatt jónak látom újra adni az oklevél hű szövegét:
Eml. munk. 106. l.
Nos magister Mutmerus prepositus Scypisiensis, M[ichael] comes de Zoulum et de Scepys, Albertus abbas de Scepys et capitulum ecclesie beati Martini de Scepys significamus universis, quibus expedierit presentium per tenorem, quod cum quedam particula terre sufficiens ad usum aratri unius, super qua vertebatur controversia inter Rykolfum comitem et Polonum ex una parte, ac hospites de villa Kasinarc ex altera ex nostra permissione ipsisque partibus consentientibus necnon mediantibus probis viris ad talem devenerunt compositionem, ut medietas dicte terre controversie a parte occidentali incipiens iuxta fluvium Poprad cedit in ius perpetuum Rycolfo et Polono antedictis, medietas vero incipiens a plaga orientali cedit in ius hospitum de Kasmarc.
Quarum quidem mete hoc ordine distinguntur: incipit enim prima meta terre iuxta aquam Poprad sub una abore salicis, ubi sunt due mete terree, deinde tendit per unam planiciem, ubi sunt due mete terree, deinde endit ad unum truncum, que Zemerek vocatur, ubi sunt due mete terree, inde ascendit ad unam arborem, que feneufa nuncupatur, et sic cursus metarum terminantur, tamen distinctio metarum hospitum de Kasmarc semper procedunt usque finem a plaga orientali, mete vero nobilium Rikolfi et Poloni semper procedunt usque finem a parte occidentali.
Hoc interposito, quod predicte partes, tam Rikolfus et Polonus nobiles, quam etiam hospites de Kasmarc 63omnes literas ipsorum quascunque habuerint super predicta terra obtentas penitus cotam nobis recassarunt, vel si forte fraudulenter aliqua partium literas reservasset ad cautelam nequitie, etiam ipsas omnino decrevimus abolendas et privilegia ipsorum, que habebant de predicta terra, utraque partium debent renovari. Nec hoc permittimus, quod memorati Rykolfus et Polonus ac hospites de Kasmarc coram nobis constituti tali vinculo se obligarunt, quod signa partium a compositione memorata ullo unquam tempore resiliret, ante litis aggressum parti non resilienti cum portione iudicis centum marcos argenti finiti dare teneretur. Datum anno Domini MCC septuagesimo.
Az oklevél társkiadók útján jött létre. A szepesi prépost, káptalan és a cziszterczita szepesi apát valamint Mihály szepesi comes együttesen adják ki. A három első tényezőnek közös szereplésére több példát találunk a szepesi káptalan korábbi kiadványai között, Mihály szepesi ispán jelenléte azonban kétségtelen jele annak, hogy a peres ügy elintézése a vármegye részéről is fontosnak tartatott. E miatt tesznek a pert megujitani akaró elébe jelentékeny akadályt, száz márkát és a biró illetékének előzetes megfizetését tevén kötelességévé. Úgy látjuk, hogy Késmárk polgárai a per folyamán nem csekély öntudattal lépnek fel, úgy hogy az oklevél kiadói, valószínüleg a király parancsából, arra kötelezik őket, hogy fogott birák itéletének vessék alá a per eldöntését. Az oklevél tehát nem egyszerü bevalló levél, melyet a peres felek a káptalantól kérnek, hanem kiküldött birák itélete, melyet a káptalan csak irásba foglal. A biróság itélete arra is kiterjedt, hogy a felek előtte semmisitsék meg a peres birtokról kezeik között levő okleveleiket. A később előkerülteket érvényteleneknek nyilvánitják, a régi adományleveleket pedig a felek mindegyike saját részéről erősitse meg.
Az oklevél eléggé ép állapotban maradt reánk. A négy pecsét felfüggesztése szokásos módon történt:* az oklevél alsó széléről egy ujjnyi szélességben jobbról balra vágtak egy szeletet, melyet a bal szélétől négy ujjnyi távolságban a hártyára alkalmazott bevágáson hátulról előre áthuztak, az igy nyert szalagon függ Mihály ispán pecsétje. Tőle jobbra külön befüzött szalagra akasztotta pecsétjét a káptalan; ezután ismét az oklevél aljából az előbbi módon vágott szeletre került Albert szepesi apáté, végre ettől jobbra a hártya aljába befüzött külön szalagon függött Mutmer prépost pecsétje, mely a nyomok után itélve, három ujj hosszú ovális pecsét lehetett. Az utóbbi két pecsét ugyanis letöredezett szalagjáról.
Bresslau: Handbuch d. Urkundenlehre, 956. l.
A két első pecsét csekély megkopással függ az oklevélen. Ezekről szólok ismertetésemben.
1. Mihály comes pecsétje 5 cm. átmérőjü szép vésetü, körirata:
S(igillum) COMITIS MICHAELIS.
A pecsét belső körében háromszögü pajzsban, melynek két felső sarka le van kanyaritva, talpas kereszt látható. Alsó fele a pajzs alsó sarkáig menő ékalaku nyulványnyal bir.
A czimerkép nem minősithető nemzetséginek, ez is hivatalos czimer, a milyen a XIII. századbeli pecséteken láthatók legtöbbje. Legelső pecséteink jóformán kivétel nélkül mértani képeket mutatnak, a melyek között a pólyák és keresztek a leggyakoriabbak. Az első Imre király 1202-iki aranypecsétjén, a kettős kereszt IV. Béla 1235-ik évi pecsétjén fordul elő első izben. A hivatali pecsétek képei több-kevesebb változtatással ezeket követik, sokszor a nemzetségi czimer rovására (Aba nemzetség).
A Mihály comes pecsétjén levő kereszt is hatalmi jelvény, a melyet hivatalos állásából kifolyólag vésetett pecsétjére. Nincs tehát rajta semmi nemzetségi jelleg.
A század folyamán a pajzs, a sisak és ennek kiegészitő részei alkotják a czimert, de a pajzs és sisak egyesitése ritkán fordul elő, akkor se mutat rendszeres megállapodásra. A czimervésők néha a pajzs mellé helyezik a sisakot, ritkán föléje. De mindkét ábrázolási mód nagy lépést jelent az élő heraldika kora felé. Hazai pecséteink 64közül e fontos kor jelenlétét ugyanezen Mihály comesnek egy 1273-ik évi oklevelén látható ujabb pecsétje hirdeti.
Mihály comes nemzetségét ezideig nem tudtam megállapitani. Egyetlen részére tett birtokadományozást vagy más effélét sem találtam Árpád-kori okleveleink között, a melyből leszármazására bármily csekély alapot szerezhettem volna. 1263 második felében nyeri el a szepesi ispánságot, melyben elődje Detrik volt.* Már ezen évben beiktatja Fehér Henczet Kucsma birtokba* és mint a király kiküldötte itél az Örs falubeli szászok és daróczok perében.*
Hazai O. VI. 115. l.
U. ott, 116. l.
Fejér, IV/3. 137. l.
1264-ben Vizoka birtokba beiktatja a szepesi káptalant.* Zólyom vármegye élére 1265-ben kerül, Szepes és Zólyom vármegyék főispánságát pedig 1269 óta viseli.*
Wagner e. m. I. 295. l.
Wenczel, VIII. 251. l., Fejér. IV/2. 522. l. Gyakran szerepel hivatalos minőségben 1265–1273-ig: Wenczel III. 159., IV. I. VIII. 112., IX. 17. l.; Fejér IV/3. 384., V/I. 200.; H. O. VII. 116. l. stb.
Hogy miért véset 1273-ban uj pecsétet, nem lehet megállapitani.
A királyi biztosok között, a kiket IV. Béla az atyja által eladományozott királyi birtokok megvizsgálására kiküldött, 1273-ban a zólyomvármegyei birtokok állapotának kifürkészését mint királyi kiküldöttek Mihály szepesi és zólyomi ispán és Pascha mester végezték. A vizsgálat czéljának megfelelően sorra vették a vármegyében volt nemesi, egyházi és várbirtokokat, megvizsgálták a reájok vonatkozó okleveleket és a királytól reájok ruházott hatalom erejével intézkedtek az egyes esetekben.
A dolog természete szerint főleg a birtoklás jogi forrását vették szemügyre. Ha úgy találták, hogy a birtokos jogtalanul tartott kezében valamely birtokot, a jelentést a királyhoz küldték, a ki bővebb vizsgálatot rendelt el. Ha a birtoklás ügyét rendben találták, a tulajdonos számára állitottak ki oklevelet.
Az utóbbiak közül két oklevelünk van. Nemcsak tartalmuk tér el ilyen természetü oklevelekétől, hanem alakjuk szerint is külön fajt alkotnak. Három önálló részt különböztethetünk meg a kiküldöttek által kiállitott oklevelekben:
a) néhány szóval elmondják, hogy a király küldte ki őket bizonyos vármegye birtokainak megvizsgálására;
b) a vizsgálatot bizonyos helyen elvégezték, a tulajdonos jogosan nevezi magáénak a kérdéses birtokot, azért abban meghagyják, végül
c) ennek bizonyságául oklevelet állitanak ki.
A nevektől eltekintve, az oklevelek majdnem szó szerint megegyeznek. Napi dátumot általában nem találunk ezen oklevelekben, a helyi keltezést pedig azon birtok megnevezése pótolja, a hol a vizsgálatot végezték.
E birtokvizsgálati oklevelek közül tudtommal csak egyen látható Mihály comes pecsétje, a többiről elkallódott. Bár az oklevél szövege majdnem hibátlannak nevezhető kiadásban már megjelent,* de értekezésem anyagának teljessége kedvéért azt ujra közlöm:
Hazai O. VIII. 157. l.
Nos Michael comes de Zoulum et de Scypes et magister Pascha pro expeditione terrarum omnium sub comitatu Zoulum existentium a domino rege destinati damus pro memoria, quod terram magistri Hugonis lapicide domini regis sic possidere eidem Hugoni ex gratia domini regis permisimus perpetuo, sicut eundem invenimus ipsam terram possedisse. In cuius rei testimonium literas presentes sigilli nostri munimine confecimus roboratas. Anno Domini MCC septuagesimo tertio.
Hártyára irt eredetije ép állapotban a Széchenyi könyvtár törzsanyagában található.* A szöveg alá külön hártyaszalagokra függesztették fel pecsétjöket az oklevél kiadói. Pascha mesteréből kis töredék maradt meg, melyből csak arra következtethetünk, hogy kisebb fajta, tehát gyürüs pecsét lehetett, a miből ismét az a föltevés látszik elfogadhatónak, hogy Pascha mester aligha viselt magasabb méltóságot.
Nem a Forgách cs. levéltárában, mint Nyáry irja (Herald. Vezérf. 54. l.)
Mihály comes pecsétje, köriratának megrongálódásától eltekintve, elég jó állapotban van. Viasza sötétbarna, erősen áttetsző árnyalattal. Valamivel nagyobb az 1270-ik évi oklevélen láthatónál. Köriratából kevés olvasható:
S(igillum) COMITIS.
A köriraton belül kettős karika fogja körül a pecsét közepét, mely az 1270-ikitől meglehetősen eltérő czimerképet mutat.
65A hivatali czimer jellegét feltüntető pajzs ugyanazon nagyságu és alaku talpas kereszttel, alján az emlitett ékkel megmarad, de függélyes helyzetét elhagyja, balra dől és a pajzs jobb sarkára a pecsétvéső ráhelyezte a XII–XIII. században használt csöbörsisakot, mely fölé sisakdisz gyanánt nyitott félszárnyat helyezett. Ez utóbbi stilizálva van, kettős tollsorból álló szárnyat jelképez.*
Nyáry báró id. m. alapos tévedéssel Pascháénak mondja e pecsétet. A mellékelt rajza is hibás. (54. l.) – A Hazai Okmt. VIII. k. 157. l., a hol az oklevelet közölték, a közlő szintén Pascha mesterének mondja és a Zichiek ősének tartja (azok czimerében is kereszt van!); Nyáry rajzában a tollbokréta is hibásan került a sisak fölé.
A czimer ezen plasztikus diszitéssel és heraldikai elhelyezéssel nyert czimertani szépségében. Nemcsak a pecsét vésőjének czimertani izlését dicséri, de a franczia hatás korai megjelenését is bizonyitja hazánkban. Ha nem mondhatjuk is azt, hogy Árpád-kori czimeres emlékeinket a közszükség érzete hozta létre, nem tagadhatja senki, hogy a hadakozás terére utalt Árpád-kori magyarság a külföldi müvelődés iránt érzéketlen volt. A pecsétek vésésének fejlett müvészete is teret talált az előkelők körében. Mihály comes pecsétje ugyan az egyetlen, mely a XIlI. századból sisakdiszt is mutat fel, de hogy csak 1304-ben találunk hasonló czimeres pecsétre, azt inkább emlékeink megfogyott számának, mint Árpád-kori heraldikánk fejletlenségének lehet tulajdonitanunk.
Mihály comes és Pascha mester birtokvizsgáló oklevelei közül még egyet ismerünk: elismerik, hogy Fyotha-föld jogos tulajdona Fyothának. Ezen azonban aligha van meg a pecsét.*
Wenzel XII. 86. l.
Mihály szepesi és zólyomi ispán két pecséte tehát megerősiti azt a felfogást, hogy az ország czimeréből vett alakok magán czimerekben nem tekinthetők nemzetségi jelvényeknek. Az előkelő hivatalba jutott egyén saját felfogása alapján vésetett magának pecsétet, ebbe geometriai alakot helyezett, mely vonatkozást is mutathatott az ország czimerére, tovább, hogy ezen saját tetszése szerint minden fontosabb ok nélkül is változtathatott. Árpádkori hivatali pecséteinknél hagyományról vagy szokásjogról még rendszerint nem szólhatunk.
Térjünk át az alábbiakban az 1270-ik évi oklevél másik ép pecsétjére, a szepesi káptalanéra.
2. A szepesi káptalan a XIII. század folyamán erős átalakulásokon megy át. Alapitására eddig nagyobb értékü adatok nem merültek fel. Az első bizonyos adat történetére II. Endre király 1209-ből való adománya, melyben a Poprád feletti Agebs-földet – kivévén azt a szabad dénár fizetésének kötelezettsége és a szepesi ispán biráskodása alól – Adolf szepesi prépostnak és nővérének adja. Az oklevél 1243-ik évi átiratban maradt ránk, hártyán, zöld selyemsodratról függő széttört pecséttel. Az oklevél mindkét kiadása annyira hibás,* hogy kora és érdekes tartalma miatt jónak látom helyes szövegében közölni:
Wagner, I. 104. Fejér III/U. 76. l.
In nomine sancte trinitatis et individue unitatis. Andreas dei gratia Hungarie, Dalmacie, Chroacie, Rame, Servie, Gallicie, Lodomerieque rex in perpetuum. Dum decoris ratio expostulat et humani nichilominus exigentia iuris approbat, ut emeritorum stipendia virorum iuxta competentem retributionis seriem honesta et decens confoveat recompensatio, sic etiam humane actiones equitatis transitem imitantes unicuique fidelium defessionis et laboris premium congruum et benevolum in retribuendo gratitudinis officium inpendisse dinoscuntur, alioquin iusti iudicis sententiam, qua dicitur: merces mercennarii tui apud te non dormiat, digne iudicabuntur in contemptum, ob hoc sollers et provida regie sublimitatis discretio mentis oculos sursum erigere et unicuique fidelium pro 66meritorum ordine convincitur respondere, ne districti iudicis, apud quem nullum bonum inremuneratum, examine feriatur. Dum videlicet suorum labores emeritorum et exercitia, quorum virtutibus pariter et viribus regum longe lateque percrebrescit potentia, non competentibus beneficiorum recompensationibus procuraverint attollere. Quia igitur huius rationis sancto et salubri consilio venerabiliter assurgimus, inde est, cum Adulphus prepositus multum in servitio nostro et regine, carissime coniugis nostre, tam ad dominum papam, quam imperatores et diversos principes personam et res periculo exposuerit et fideliter desudaverit, ad instantiam eiusdem regine et venerabilium fratrum suorum scilicet Cholocensis archiepiscopi Bertoldi et Bamberguiensis episcopi et marchionis, quibus incessanter et fideliter, et super omnes alios eorum fideles servivit et frequentius personam periculo mortis exposuit, terram quandam in Chypus sitam supra Poprad a Sebs deliberatam, et iam dicto Bamberguiensi episcopo collatam, per consensum et petition um eiusdem episcopi, Adolpho preposito et sorori sue, que iam per dictam reginam a terra nativitatis sue in exilium et peregrinationem vocata est, relictis competentibus possessionibus et cognatis libensque suis, perpetuo contulimus possidendam cum liberis denariis et omni iure regio, quod ad nos dinoscitur pertinere, tali tamen libertate, quod, populos, quos collegerint vel unicuique adduxerint, nullus presumat iudicare inquietare excepto nobis et palatino, vel cui ad preces eiusdem prepositi et suorum heredum preceperimus, et ut omnis circumiacentium extirpetur controversia, sepius repetita terra hiis circumcingitur terminis et metis: prima meta incipit a niveo monte, sub cuius pede oritur rivulus qui vocatur Iascunov, per quem descendit in Poprad, inde directe versus villam Isac tendit ad metas distinctas, ultra quoddam pratum, ubi oritur quedam aqua, que descendit per idem pratum usque ad rivulum nomine Hunounig, qui rivulus currit in Poprad, ultra Poprad per rivulum, qui vocatur Oscoy reve(rtitur ad) priores niveos montes, unde inceperat, et per Lutuinum curialem comitem eiusdem terre dilectissimi nostri fratris Bamberguiensis episcopi, cum dictam terram assignari fecimus. Decernimus ergo, ut decreto nulli omnino hominum fascit pretaxatam terram disturbare, auferre, vel aliquatenus minuere, sed integre et illibate permaneat illi, et per illum illius heredibus in perpetuum usibus idoneis pro futuro. Quod ut ratum stabile persistat, ne processu temporum possit aliquis in fringere calumpniose, presentium auctoritate et regie serenitatis sigillo communivimus. Datum per manus magistri Thome aule regie vicecancellarii anno ab incarnatione domini MCC nono. Venerabili Ioanne Strigoniensi archiepiscopo, reverendo Bertoldo Colocensi et bano existente, Calano Quinque-ecclesiensi, Bolezlao Waciensi, Cathapano Agriensi, Symone Waradiensi, Villarmo Transilvano, Desiderio Cenadiensi, Petro Geuriensi episcopis existentibus ecclesias dei feliciter gubernantibus; Poth palatino et Musuniensi comite, Michaele vojwoda, Marcello Bachiensi, Iula Budrugiensi, Bancone Bichoriensi, Ochuz Supruniensi, Benedicto de Novo Castro Moys Ferrei Castri comitibus existentibus regni nostri anno V.
A XIII. század elején tehát a káptalan fennáll, ha tagjainak számát nem tudjuk is megmondani. Első prépostja 1209-ben Adolf. Endre király uralkodása elején gyakran küldi követségekbe és a királynénak is kedvelt embere. Nem lehet azonban e helyen föladatom, hogy a káptalan történetével kimeritően foglalkozzam, azért annak XIII. századi történetéből csak a fontosabb mozzanatokra terjeszkedtem ki részben a már kiadott okleveles anyag, részint eredeti forrásanyag nyomán.
1239-ből szól ujabb adatunk arról, hogy a Herman nemzetségbeli Mátyás prépost és társai hozzák Mátyás esztergomi érseknek Rómából a palliumot.* 1248-ban IV. Béla Liszka-Olasz földet adja 67a szepesi egyháznak. Mátyás a prépostja ekkor is a káptalannak, a ki nincs jó viszonyban annak tagjaival, mert a király adománylevele külön is kijelenti, hogy a birtok nem az övé és ne is idegenitse el az egyháztól.* A káptalan más birtokok megszerzésére is törekedett, hogy nagyobb önállóságra és anyagi függetlenségre tehessen szert.
Wagner, I. 293. l.
U. ott, 303. l.
1249-ben a király Almás föld birtoklásának megvizsgálására kiküldi Ákos székesfehérvári őrkanonokot, a királyné kanczellárját és Myko zólyomi ispánt. Ezek úgy találták, hogy a birtok Mátyás szepesi prépost kezében van. A róla szóló adománylevél a tatárjáráskor megsemmisült. A király meghalt anyja lelki üdvéért a birtokot uj adomány czimén a prépost (és káptalan) birtokában hagyja. A prépostnak a szepesi várban helyet adott torony és kastély épitésére is.*
Fejér IV/2. 45. l.
1250-ban ujabb birtokokkal gyarapodik a káptalan: Heymuth és Lethon földdel.* 1264-ben Mutmer szepesi prépost kérésére egy régebbi oklevele alapján Vizoka földet a szepesi egyháznak adja.*
Wagner, I. 297. l.
U. ott, 295. l. A Hazai Okmt. VII. 126. hibásan áll Marczell Mutmer helyett.
Mutmer prépost tevékeny feje a káptalannak. A királynál több esetben közbenjár, hogy a prépostság régi birtokainak elveszett vagy megsérült okleveleit a kanczellária megujitsa. 1275-ben Sygrai János comesnek oly föltétellel engedi meg templom épitését, ha annak javaiból a szepesi egyházat kánonilag illető tizedet biztositja. Az egyház papja évenként 5 fertály ezüstöt adjon a prépostnak alárendeltsége jeléül.* 1279-ben Erzsébet királyné a prépost kérésére több régi oklevelet átirat, a melynek épsége mellett is elrendelte a szokásos vizsgálatot. A birtokok a káptalané lettek.*
U. ott, 108. l.
U. ott, 299. l.
A birtokrendezéssel járó belső forrongás a káptalanban még mindig tart. Mutmer prépost is elsőbbnek tartotta saját jólétéről, mint a káptalan vagyonáról gondoskodni. E miatt nyilt összeütközés állott elő, a káptalan az országban időző pápai követ elé vitte az ügyet. A pereskedés Mutmer vereségével végződött, Lethon és Heymuth felét kénytelen volt a káptalannak átengedni.*
Wagner, I. 301. l.
1282-ben megy át a legnagyobb változáson a káptalan. Lukács szepesi prépost a kanonokok számát hattal gyarapitja és gondoskodik azok javadalmazásáról is.*
U. ott, 302. l.
Az igy tagjainak számában is megszaporodott káptalan tekintélyes testületet alkot és az ország felső vidékén fontos hiteleshelyi müködést fejt ki. Erős rázkódtatást szenved fejlődése IV. László támadása alkalmával, a ki a káptalan és egyház vagyonát elpusztitja, az egyház szentélyét feldulja, a káptalan pecsétnyomóját magával viszi. E pusztitás évéül eddig 1285-öt tartottuk Szabó Károly meghatározása alapján. Minthogy pecsétünk a rablás előtti régi pecsétet mutatja, az elrablás körülményeivel szorosabban kell foglalkoznunk. E czélból főbb vonásaiban tekintsük át a káptalan hiteleshelyi müködését a pecsétnyomó elrablásának, illetőleg a káptalan levéltára feldulásának idejéig.
A káptalan megmaradt oklevelei közül a legrégibb 1243-ból való. Napi keltezése november 19. Jasch helterwagorai lakos uj soltészságát Ruszbachon Kövi Gobelin fia Miklósnak adja. A káptalan a záradékban függőpecsétes privilegiumnak nevezi. Nem eredetiben maradt korunkra, hanem egy 1692-ik évi megerősités szövegében a krakói orsz. törvényszék levéltárában.*
Wenzel, VII. 146. l.
1257-ből való a második oklevél a káptalan kiadványaiból. Mint hiteles helyi hatóság előtt Rikolf és Polon comesek felosztják az őseiktől örökölt birtokokat. A prépost azonban a fontos ténykedésre való tekintettel, hogy kiadványa nagyobb erővel birjon a birtokfelosztásnál jelenlevő szepesi apát és szász ispán pecsétjeit is ráfüggesztette az oklevélre. Ennek hártyaeredetije a Berzeviczi-család berzeviczei ágának levéltárában van. Gablinus szász ispán pecsétje elveszett, a préposté és Albert apáté vörös selyemzsinórról függ erősen megrongált állapotban.
Külön meg kell emlitenem, hogy ez oklevél kiadója Mátyás prépost, a ki személyében egyforma hatóságnak tünik elénk a káptalannal. Az oklevél a szokásos szövegben mondja el a jogi ügylet lefolyását, mintha a káptalan adná ki az oklevelet, a melynek azonban a nevét sem emliti a kiadvány. Talán épen e miatt látta jónak a prépost az oklevél erejének más módon való biztositását is.
Hogy a káptalannal egyenlő hatóságot képezett a prépostság, bizonyitja a már tárgyalt 1270-ik évi oklevél is, a melyet a szepesi prépost és káptalan, Mihály zólyomi és szepesi ispán és Albert apát együtt a saját pecsétjük alatt állitanak ki. A négy pecsét közül kettő ép, ezek egyike a szepesi káptalané.
A pecsét szent Márton ismert legendáját tünteti fel müvészi vésőre valló formában; valamivel kisebb a káptalan későbbi függő pecséténél.* Feliratának kezdő betüi letöredeztek s igy reconstruálható:
Hártya eredetije, a függő pecsét nélkül, a Berzeviczy cs. berzeviczi ágának levéltárában.
S(igillum CAPITULI S(an)C(t)I MARTINI DE CIPIS.
A pecsét mezején a szent az őt, mint lovagot megillető ménen ül, féllába a kengyelvasban, felsőtestével oldalt fordul, jobb karjára van füzve a kantárszár, jobb kezében hosszu egyenes karddal hasitja szét palástját. Feje dicskoszoruval van övezve. Az egész alak elhelyezése plasztikus és természetes felfogást mutat. A ló hátánál a pecsét belső közének kissé magasabb helyén áll a koldus ruhába – melyet a tunika ábrázol – öltözött Megváltó, a ki két kezét kinyujtja a palást felé.
68Fejét a csak Krisztust megillető keresztes kör ékesiti. Ime mennyivel müvészibb kompozicziót és müvészibb kivitelt mutat, mint az 1290-ből származó pecsét. A mellett, hogy részletei nagy tökéletességgel vannak kidolgozva, a legenda jelenetét is élénkebben tárja a szemlélő elé.
Az 1290-es évből való pecsét vésője nem fogadta el mintának a megelőzőt, különben nem választott volna annyira müvészietlen kompozicziót. Ez utóbbi pecséten szent Márton teljesen oldalt ül a lovon, jobb kezében kardját nem vágásra emeli, hanem a palást két része között pihen karja a nyergen. A legnagyobb hiba azonban a koldus elhelyezésével esett meg. Mig az 1270-ik évi oklevélen lógó pecséten a ló farka szépen összefonva lelóg, tehát hátánál elfért a pecsét szélén álló, némileg megkisebbitett koldus alakja, az ujabb pecsét vésője a ló farkát hátra álló helyzetben ábrázolta s a helyéről kiszorult koldus a ló hasa alá került térdelő helyzetbe. Ruhája ki nem vehető, valamint az első pecsétnél látható keresztes koszoru is hiányzik fejétől. Az ujabb pecséten végül csillag van a szent fejétől jobbra. Ennek körirata:
S(igillum) CAPITULI ECCLESIE BEATI MARTINI DE SCEPUS.
Az 1270-ik évi oklevélen látható pecsét volt a káptalan első pecsétje, a melynek nyomóját IV. László király egyik beütése alkalmával elrabolta. Adataink segitségével ennek pontos meghatározása nem lesz nehéz feladat.
A káptalan hiteleshelyi müködését tovább vizsgálva, úgy látjuk, hogy 1270 után is hosszabb ideig ad ki okleveleket régi pecsétjével.
1274 február 18-án a káptalan előtt Rikolf és Polon bizonyos birtokaikat elcserélik Detrik szász comes és fiaiéval.*
Wenzel, IX. 214. l.
1278-ból ismét figyelemre méltó adatot találunk. Izsép fia Ragyolcz nevü birtokát eladja Jakab szepesi olvasó kanonoknak. Az eladást bizonyitó oklevelet két lényegileg teljesen egyező példányban állittatják ki a káptalan és külön Mutmer prépost előtt. Hasonlókép világos példa arra, hogy a káptalan és prépostja egyidőben egymás mellett mint hiteles hely müködik.
1281-ben a káptalan régi pecsétjével adja ki Und János comes kérésére Tarkő eladományozásáról szóló oklevelét.* 1282-ben a káptalan és Lukács prépost együtt ad ki oklevelet a kanonokok számának szaporitásáról.* Szabó Károly emlitett munkája szerint a régi pecsétnyomó elrablása 1285-ben történt, mert azon időben emliti a káptalan első izben, hogy uj pecsétjével erősiti meg régi kiadványát. De a szöveg helyes értelmezése más eredményt tüntet fel.
U. ott, IX. 318. l. 1283-ik évi átirat.
Wagner, I. 302. l.
Kún László király több izben járt a Szepességben. Először 1278 előtt, mert a Jakab olaszi plébánost és fivérét Ragyolcz birtokban megerősitő oklevelében emliti, hogy mikor első izben járt a Szepességben, a szepesi várhoz tartozó földeket megvizsgáltatta s akkor Ragyolcz az emlitett két testvér tulajdonának bizonyult, minthogy IV. Béla adományából birták.*
Az oklevél szövege nem azt mondja tehát, hogy 1278-ban történt a vizsgálat, a hogy Szabó K. magyarázta; 76. lap.
Hogy 1280-ban, a mikor az egri püspökség birtokait dulta, járt-e fenn a Szepességben is, nem lehet megállapitani. Annyi kétségtelen, hogy a király serege egy hónapig időzött Borsod északkeleti szélén.*
Századok, 1868, 73, 165. l.
Hosszabb ideig 1285-ben volt ujra a király a Szepességben. Eddig eléggé nem tisztázott 69okból ez évben a szepesiek fellázadtak, a királyi várat ostrom alá fogták. A király seregével gyors menetben vonult a lázadás szinhelyére, a melyet sikerült elnyomnia. Ekkor történt – irja Szabó Károly – hogy a király seregében szolgáló kunok és tatárok a vár közelében fekvő káptalant megrohanták és az okleveleket lovaik patkóival tapostatták össze.*
Kún L. élete, 121. 125. l.
A káptalani levéltár elpusztitása azonban nem 1285-ben történt. A királynak nem volt oka, hogy ekkor katonáival elpusztitsa a levéltárt, mert egyrészt a tatárok kiverése után ment fel a felföldre s aligha türi el, hogy tudtán kivül támadják meg a seregében levő kunok és tatárok a káptalant, annál kevésbbé, mert nincs bizonyitékunk arra, hogy a káptalan a lázadókkal tartott volna. A káptalan pedig határozottan a királyt is okozza a szenvedett pusztulásért. De egyéb bizonyitékaink is vannak az ellen, hogy a levéltár elpusztitását 1285-re tegyük:
1285-ben a káptalan Rikolf comes kérésére még régi pecsétjével ad ki oklevelet.*
Fejér V/3. 305. l.
1287 november 2-án kelt oklevelén hasonlóképen a régi pecsét látható vörös-sárga selyemfodratról lógó állapotban.* Az oklevél pecsételési formája se emlékezik meg az uj pecsétről.
Az emlitett 1270-ik évi oklevélen kivül az ismertetett pecsét az Országos levéltár két oklevelén látható: 1282 márcz. 15. Dl. 14013. (hibásan keltezve 1272 ápr. 10-éről) év 1287 nov. 2-áról valón, Dl. 14012 (szintén hibás keltezése 1270 nov. 1-ről), továbbá a Rhédei-család levéltárában levő 1279-ik évi káptalani kiadványon.
Tehát 1287-ig a levéltár pusztulása nem történt meg, hanem csak a következő, 1288-ik évben. A király magánélete csak 1287-ben lesz fesletté, feleségét ekkor távolitja el magától és él tobzódó módon. Hiába való volt az év végén tartott budai zsinat határozata a királyné visszafogadására és birtokainak kiadására. A férj és feleség közti viszony nem állott helyre és a király tovább folytatta mulatozásait. Ilyen körülmények közt – a mikor hiába való volt a pápai követ tiltakozása, a budai zsinat határozata – már érthetőbb a káptalan vagyonának elrablása.
IV. László 1288 február 5-én Késmárkon van, egy hónap mulva Szepesen s onnan megy Esztergomba, a hol a pünkösdi ünnepeket tölti.* Tehát az év február és márczius havát tölti el Szepességben. A király könnyelmü életmódja és barátsága által felszabaditott kunok bekalandozzák a felvidéket, temérdek rablást követnek el. Kifosztják ekkor a szepesi egyház kincstárát, elviszik régi pecsétnyomóját, okleveleinek nagy részét megsemmisitik. A szenvedélyeinek hódoló királyról ha nem tehetjük is fel, hogy maga is részt vett a pusztitásban, annyi bizonyos, egykedvüen nézte katonái rombolásait.
Szabó K. eml. urunk. 146. l., Wenzel IX. 470., F. V/3. 403. l.
A káptalan azonban, mihelyt a király serege eltávozott, gondoskodott uj pecsét véséséről. Egy oklevelében elmondja, hogy a király kunjai és tatárai élén elvitte régi pecsétnyomóját és az még mindig nem került elő. Minthogy pecsét nélkül el nem lehet, másrészt félő, hogy a káptalan levéltárában letéteményezett oklevek mintájára (a melyeket a király emberei megsemmisitettek) hamisitványok is készülhetnek, elrendelte, hogy minden régi pecsétes oklevelét az újjal meg kell erősiteni, másként elvesztik értéküket.
A káptalan uj pecsétnyomója még az év folyamán elkészült. 1289-ben már ezzel erősiti meg azon oklevelét, a mely szerint előtte Detrik fiai birtokuk egy részét a szentlászlói szászoknak eladták.* A pecsételési záradékban nem emliti, hogy az uj pecsétet függeszti az oklevélre, a mi természetes volt, mert csak a régi pecsétes oklevelek átirásánál volt felemlitendő az uj pecsételés megmagyarázása.
F. V/3. 477.
Megemlitendőnek tartom, hogy IV. László rövid idő mulva – kétségtelenül az esztergomi érsekkel történt érintkezése következtében – megbánta tettét. Még 1288 folyamán parancsot adott ki, hogy a szepesi egyház népe pontosan fizesse meg a prépost és káptalannak járó tizedet.* 1289-ben pedig megbizza, hogy Visno és Szakála birtokokra vonatkozó cserét hajtsa végre. A káptalan jelentésében szokás szerint nincs pecsételési formula, a pecsét pedig elveszett róla.*
U. ott.
Wenzel, XII. 482. l.
A hiteles helyi rendes müködés visszaállitása után gondoskodtak régi adományleveleik megujitásáról 70is. 1290-ben II. Endrével átiratják IV. Béla 1248-ik évi adománylevelét Liszka-Olasziról. A király előtt bőven elmondja Jakab prépost egyházuk pusztulásának történetét. A király megvizsgálja a nagyon megsérült oklevelet, összehivja tanácsosait és csak ezek beleegyezése után adja ki átiratban IV. Béla emlitett oklevelét.*
Fejér VI/I. 54. l. Eredetije az Országos levéltárban.
A levéltárában elhelyezett régi oklevelek megerősitésére a káptalan bizonyos formulát állapitott meg. A megerősitő oklevél elején a káptalan röviden elmondja a levéltár kirablásának történetét. Minthogy ez alkalommal a káptalan pecsétnyomója is elveszett, elhatározta, hogy régibb időben kelt minden oklevele csak az esetben tartja meg érvényességét, ha uj pecsétjével megerősitett oklevélben átiratik. E határozat értelmében megjelent előtte N. és kérte bizonyos oklevél átiratását. A káptalan ezt teljesiti.
A formula szövegében, mint emlitettem, a káptalan világosan fölemliti, hogy a király maga állott a rabló kunok és tatárok élén. Ebből következik, hogy az nem készülhetett 1290 előtt. Nincs is átiró oklevelünk ez év előtti időből. Az ujabb pecséttel átiró oklevelek közül ismeretesek a következők:
I. 1292-ben átirja 1179-ik évi kiadványát Felka faluról. Eredetije a község birtokában van.*
Wenzel, X. 90. l.
2. 1293-ban uj pecsétje alatt kiadja 1283-ból való oklevelét Tarkő birtokról.* Az átiratra a káptalan uj középpecsétjét függesztette, a miből következik, hogy a levéltár feldulása óta a káptalan is külön pecsétet használt a periratoknál és a függő pecsétes oklevelek megerősitésénél, továbbá, mivel a király csak egy pecsétnyomót vitt el, a minek elvesztésével a káptalan pecsét nélkül maradt, tehát előbb egyforma pecséttel élt úgy a peres, mint birtokügyi kiadványaiban.
U. ott, 127. l.
3. 1298 junius 12-én, miután meggyőződött róla, hogy valóban saját oklevelét mutatta fel 1273-ból Ruthén unokája Mykula, azt ujpecsétes oklevelében átirja.*
Eredetije a Széchenyi-könyvtár törzsgyüjteményében.
Ismertetésem bevégzése előtt megjegyzem még, hogy az az 1285-ik évi formulatöredék, mely Szabó Károlyt a káptalan elpusztitása idejére nézve tévedésbe ejtette, teljesen azonos szövegü az előbb felsorolt átirásokéval. Fejérváry Károly* nem irta le az egész oklevelet, csupán a levéltár pusztulásának formaszerü rövid történetét, melyet egy 1285-ből való oklevél megerősítő szövegében találhatott. De évszámnak nyoma sincs benne, csupán az átirást jelző néhány szó mutatja, hogy még folytatása volt az oklevél szövegének. Igy tehát a levéltár feldulása idejét bátran tehetjük a mondott 1288-ik február-márczius hónapjára.
Analecta, III. k. 116. l. (Fol. Lat. 2211.). Ebből közölte Wagner után Fejér, V/3. 306. l.
Dr. BÁRTFAI SZABÓ LÁSZLÓ.
