A Szapolyay-család eredetéről szóló közleményhez.

Teljes szövegű keresés

A Szapolyay-család eredetéről szóló közleményhez.
Ezen czim alatt a Turul 1909. évi III. füzetében (137–138. lapok) megjelent közleményében Tersztyánszky Dezső bizonyitani igyekszik, hogy a Tersztyánszkyak a Szapolyayakkal közös ősöktől származnak; mely állitását arra fekteti, hogy a XIV. században úgy a Szapolyay, mint a Tersztyánszky ősöknél egyes családtagok mellékneveként a Fekete név volt használatban, és hasonló keresztnevű testvérek szerepelnek itt is, ott is; a két család elválásának idejét Zsigmond kiraly uralkodainak idejére kivánja helyezni, mert szerinte Zsigmond Kaszavárat a Szapolyayaknak adományozván, a Tersztyánszkyak a vár egy részére 1611. és 1615. években igényt emeltek, mi csak úgy történhetett, ha a Zsigmond-féle adományozás idején a két család még annyira szoros rokoni kötelékben állott, hogy az adományozás mindkét család örökjogát eredményezte.
Miután a Szapolyayak az ország királyi trónjára emelkedtek, igy leszármaztatásuk a magyar történelmet fokozott mértékben érdekli és kötelességünk az arra vonatkozó adatokat kifogástalan történelmi birálattal állapitani meg; ezen 40tekintet vezet akkor, midőn a felvetett leszármaztatáshoz hozzá szólok.
A XV. században szereplő különböző nevü családok közös leszármazását három alapon vitathatjuk: a) izről izre oklevelekkel történő bizonyitással; b) az ősi birtokjogoknak kétségtelenül közös forrásával és c) a czimerek közösségével.
Az előző századokban, a mig az oklevelekben szokásos volt a genus felemlitése (de genere N.), addig az ily megjelölés szintén elfogadható a közös őstől való leszármazás bizonyitásaira.
Ezekből kiindulva kell tehát Tersztyánszky Dezső kutatásainak helyességét vizsgálat alá vennünk.
Be kell látnunk, elolvasva a közleményt, hogy az izről izre való közös leszármazás okiratokkal bizonyitva nincs, mert a Wagner és Lehoczky által szintén nem okiratok alapján nyujtott adatok teljesen megbizhatlanok, miként azt alább is bizonyitani fogom.
A Fekete melléknév, úgymint sok más hasonló: nagy, kis, fiatlan, ősz, csuka, csorba, félszemű, sánta, kajsza stb, a XIII–XV. századokban gyakori, időnkint főformán minden családban előfordul; az nem szolgált egyébre, mint az igen sokszor hasonló keresztnevü családtagoknak egymástól való megkülönböztetésére, vagy pedig népszerü megnevezésére; hogy példát mondjak, a Divék nemzetségben a XIV. században egyidőben két Tamás szerepelvén, az egyik a Csorba, a másik a Fiatlan melléknevet kapta; a Turcsányiak között a XV. század végén élő két Orbán közül az egyiket Fekete, a másikat Ősz jelzőkkel különböztették meg egymástól. Ebből folyólag nem komoly dolog a XIV. században használt Fekete melléknév alapján a hun törzsekre repülni képzeletben vissza.
Miután pedig az egyes családoknál bizonyos keresztnevek divatosak voltak, és ily egyes keresztnevek más családokban is sürün fordulnak elő, nagyon könnyü a különböző családokban három egynevü testvérre akadni; ezen körülmény még egyáltalán nem nyujt alapot arra, hogy az illető személyek ugyanazonosságát azzal bizonyithassuk, főleg ha az ily feltevést semmiféle okirattal, hanem kizárólag egyes régi iróknak kétes értékü adataival akarjuk csak támogatni.
Tersztyánszky Dezső azon állitásából, hogy a Tersztyánszkyak 1611. és 1616. években a Zsigmond féle adománylevél alapján, tehát a Szapolyayak jogán emeltek igényt Kaszavár valamely részéhez, tűnik ki leginkább, hogy mennyire óvatosan szabad csak Wagnert és Lehoczkyt mint forrásmunkákat, használnunk; a közlemény irója Lehoczkyra hivatkozik annak bizonyitására, hogy Zsigmond király adományozta Szapolyay fekete Miklósnak Kaszavárat.
Lehoczky ezen állitása nem felel meg a történelmi igazságnak; mert Zsigmond király Kaszavárat 1367-ben Stiboriczi Miklósnak adományozta, és az adománylevél alapján a beiktatást ellentmondás nélkül a nyitrai káptalan foganatositotta is.* Stiboriczi Miklósról a vár Stiboriczi Stiborra és Andrásra szállt és a Stiborok kihaltával azt ismét a Kaszay család kezén találjuk; ezen Kaszay család tagjai közül István fia János, és ennek fiai Miklós és György hütlenségbe esvén, Mátyás király várukat elveszi és nagynevü hadvezérének Magyar Balázsnak adományozza,* kiről a vár leányának férjére Kinizsy Pálra száll,* és csak az ő elhaltával szerzi azt meg Szapolyai István.
L. Wenzel Gusztáv «Stibor vajda» 86–90 lapok.
Orsz. levt. NRA. fasc. 485. Nr. 38.
U. ott.
A Szapolyayak kezére tehát a vár csak a XV. század legvégén, vagy a XVI. század elején került és Zsigmond király nekik azt nem is adományozhatta, a hogy az előző időkben a Szapolyayaknak Trencsén vármegyében birtokuk nem is volt.
Láthatjuk tehát, hogy a közlemény irójának kiindulási alapja teljesen helytelen, és ha a Tersztyánszkyak 1611. és 1615. években a várra nézve bizonyos igényeket igyekeztek érvényesiteni, úgy azokat nem a várnak a Szapolyayakkal való közös szerzése, és a velük egy őstől való leszármazás alapján emelték, hanem emelitették valamely más alapon, mi a Tersztyánszky által bizonyára betekintett 1611. és 1615. évi okiratokból kell hogy kitünjön; sajnos hogy nem látta szükségesnek ezen igények alapját az okiratokból kikeresni, nem bocsátkozott e részben sem a részletezésbe és az okiratokkal való kellő bizonyitásba.
Hogy azonban erre nézve némi utbaigazitást nyujtsak, felemlitem, hogy Szapolyay János a miticzi Rosonoknak 1500 forintban zálogba adta Kaszavárat, és midőn a Rosonok hütlenségbe estek, I. Ferdinand király ezen 1500 forintot a hadi kincstár részére lefoglaltatta; ámde a Rosonok leányági utódai a vár uj adományosaitól, a Petrőczyektől per utján követelték az 1500 forintot; valószinünek tartom, hogy a Tersztyánszkyak ezen leányági örökösök jogán, csakis ezen 1500 forint egy részének erejéig folytatták 1611. és 1615. években azt a pert, melyre Tersztyánszky hivatkozik; az országos levéltár mindezekre nézve bőséges adatot nyujthat.*
NRA. fasc. 485. Nr. 38. stb.
A közös leszármazás vitatására alapul szolgálhatna még a két család által használt czimerek netaláni azonossága; ámde a Szapolyayak a farkast és az egyszarvat, a Tersztyánszkyak 41pedig a faágon álló, csőrében galyat tartó fehér galambot használták czimerképül; mely czimerképek különbözősége már magában véve kizárja a közös leszármazást, mert Zsigmond király idejében, midőn a közlemény irója szerint a két család még közös birtokjogokat szerző közös ősökkel birt, a régi családok czimeralakjai már ki voltak fejlődve.
Láthatjuk tehát, hogy sem az izről izre való közös leszármazás, sem az ősi birtokjogok közössége, sem a czimer azonossága bizonyitva nincs, és igy a közleményben felvetett állitásnak ténybeli alapja sincs.
RUDNAY BÉLA.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages