Harinai Farkas család.

Teljes szövegű keresés

Harinai Farkas család.
Hogy – miként I. táblánk is mutatja -valóban Zéchéni Tamás akkori erdélyi vajda testvérének az úgy látszik Nógrádmegyében maradt Péternek voltak fiai István, Domokos és Tamás, arról már egy 1333 nov. 8-án kelt oklevél* is tanuskodik, mely szerint ezek a Tamás vajda fiaival együtt némely nógrádmegyei ősi javakban osztozkodnak. De ezen három testvéren kivül még egy negyedik is volt, Farkas, ki amaz osztozkodás idején kétségkivül még gyermek volt, ha ugyan már meg volt születve, mert vele csak 1351 szept. 5-én* találkozunk először, mint ugyancsak az emlitett Zéchéni Farkas-fia Péternek fiával, midőn idősb testvérével Istvánnal együtt esküt teszen. Ez időtájban a testvérek közül Domokos már kihalt, mert többé nem jön elő; ellenben a többi három, István, Farkas és Tamás, Péternek a Farkas fiának fiai, Konyával a Tamás vajda fiával együtt szerepelnek egy Sófalva, Kentelke, Monyorós és Árokalja dobokamegyei s Szeszárma és Középfalu Szolnokmegyei helységekre 1355 május 23-án elrendelt s május 27-én befejezett határkijárásnál mint Benes fia Miklósnak ellenfelei,* kinek beiktatása ellen ellenmondással is éltek. István azonban aligha betelepedett Erdélybe, mert még 1358-ban is Nógrádmegyében esküdt.*
Anjouk. Okt. III. 44.
H. Oklt. 258.
Teleki Oklt. I. 97–99.
Haz. Oklt. 207.
Igy tehát ezen Farkasnak a Kacsics nem Zéchéni ágából származása s Monyorós és Szeszárma birtokokkal való kapcsolata, melyek, miként látni fogjuk, utódaik egy-egy előnevéül is szolgáltak, teljesen be van bizonyitva.
Csak azt kell még bebizonyitnom, hogy ezen Farkas valóban törzse lett egy néha Szeszármáról is, de főképen Harináról elnevezett és Farkas vezetéknévvel ismeretes családnak.
A bizonyitékok erre sem hiányoznak. Egy 1404 október 15-iki oklevélből értesülünk Tamás mesterről, ki Zéchéni Farkasnak volt fia.* Más Farkas pedig ez időtájban nem volt azon családból, mint az, kiről az imént szóltunk. Ezen Tamás oda hagyva Nógrádmegyét, 1410 óta állandóan Erdélyben szerepel hol «Thomas dictus Farkas», hol «Thomas Farkas» név alatt. Igy 1410 szept. 17-én* panaszt olvasunk ellene melyben «Thomas dictus Farkas de Zezarma» azzal vádoltatik, hogy Tuzsoni Bolgár Miklós füzkuti birtokrészét megtámadta s ott zsákmányolt; – 1411 április 6-án pedig ugyanezen Szeszármai Farkas Tamás Harina, Nécz és Bilek dobokamegyei, Nagyida kolozsmegyei és Szászbanyicza tordamegyei birtokaiba beiktattatni rendeltetik, s az ugyanazon évi junius 18-án kelt jelentés szerint azokba be is iktattatott.* A következő 1412. év Stybor vajda által kiadott számos okleveleiben előnevének kitétele nélkül a vajdai itélőszék tagjaként látjuk szerepelni Farkas Tamást;* 1414 julius 30-án pedig a királynémeti királyi birtok s Kónya bán fiainak Monyorós és Szeretetfalva nevü birtokai között fekvő s a viz által elszakitott földterület iránt folyt per oklevelében, – melyet illető helyen már fennebb is emlitettük, – ugyanő Monyorósi előnévvel van jelölve, mint a ki néhai Stibor vajda idejében a peres területet elfoglalta.
Zichy Oklt. V. 373.
Teleki Oklt. I. 368.
Urkb. III. 503., 510. Megjegyzem, hogy nem találtam rá, mi uton kerülhettek e birtokok ezen ág tulajdonába, mert azok megszerzőiként Tamás vajda leszármazóit láttuk. Már fennebb is volt alkalmam rámutatni ily birtokközösségekre, melyek eredetére rájönnöm nem lehetett. Valószinüleg voltak e nemzetség külömböző ágai közt osztozkodások és egyezségek, melyeknek nyomai nem maradtak fenn.
Urkb. III. 527., 529., 531., 534., 538., 540.,541., 545., 552.
Kétségen kivül áll tehát, hogy a fennebb tárgyalt Péterfia Farkas volt a róla elnevezett Harinai Farkas család törzse, melynek a Kacsics nemzetségből származása, mióta czimeröket megismertük,* már úgy sem volt kétséges.
Teleki Oklt. II. 191, Turul VII. 100.
Tamásnak, Harina megszerzőjének, utódai már rendesen éltek is az innen vett előnévvel. Sajnos, hogy a Farkas Tamást követő nemzedékekről fennmaradt oklevelek, – legalább a 104melyek ismeretéhez eljuthattam – a leszármazás, úgynevezett filiatio, tekintetében mondhatni semmi irányitást nem nyujtanak; úgy hogy e miatt, bárha az 1426–38 közt előforduló Harinai Farkas Jánost, s az 1448–63 közti Harinai Farkas Miklóst minden valószinüség szerint a Tamás fiainak tarthatnók, biztos okleveles alap s teljes bizonyiték hiányában mégsem bátorkodom a fennebbi I. alatti táblát tovább folytatni, sem annak kapcsolatát a Nagy Iván munkájában* levő töredékes családfával, melynek megbirálására sincs adatom, megállapitani; annál kevésbé állván módomban a Nagy Iván által e családfára el nem helyezhetett vagy az ottaniakkal nem identifikálhatott családtagokat a családfába besorozni.
Nagy Iván, Magyarorsz. csal. V. 54.
Csak arra szoritkozom tehát, hogy valamely szerencsésebb kutató hasznára, ki a nemzedékrend tovább folytatásához talán valamikor adatokhoz jut, lehetőleg időrendben ide iktassam mindazt, mit e család későbbi nemzedékeiről az oklevelekben találtam.
«Johannes dictus Farkas de Harina» egy 1426 aug. 31-én kelt oklevélben szerepel először valami ellenségeskedési ügyben, mely egyfelől ő és Almakereki Apafi György s Tuzsoni Bolgár István (kik miként látni fogjuk az ő sógorai voltak) másfelől Demsusi Mosina között nagy összeütközéseket, vérontásokat s öldökléseket okozott.* El is marasztaltatott a három sógor jelentékeny kártéritésben, melynek átvételére a felperes 1427 május i-én a gyulafehérvári káptalan előtt meghatalmazottakat rendel, az erről szóló oklevélben Farkas János Szeszármai előnévvel levén megjelölve.* Egy 1435 máj. 4-én tőle idegen peres ügyben kelt oklevélben ismét a Harinai előnévvel irják,* nemkülönben azon 1438 január 9-én kelt levélben is, melyben több erdélyi főurral együtt Kolozsvár ostrománál a szászokat ő is felszólitja, hogy a fellázadt parasztok megzabolázására segitségökre siessenek.* Ezen János 1948 előtt halt meg, mert ezen év október 28-án végrendelkezik sógornője Almakereki Apafia György özvegye Anna asszony s e végrendeletében testvérét Margitot már mint néhai Farkas János feleségét emliti.* Mivel pedig tudjuk, hogy Apafia György felesége Anna a Tuzsoni Bolgár Miklós leánya volt,* igy meg van állapitva az is, hogy Harinai Farkas János 1448-iki özvegye Margit aszszony szintén ugyanezen Bolgár Miklósnak volt a leánya.
Teleki Oklt. I. 485., 486.
U. o. I. 502.
U. o. I. 538.
Jakab E. Oklevélt. Kolozsv. története első kötetéhez. I. 177.
Teleki Oklt. II. 39.
U. o. I. 524.
Világos ezekből, hogy azon Szerdahelyi Farkas János, ki 1459-ben erdélyi alvajda volt,* az imént tárgyalttól merőben különböző személy kellett hogy legyen. Az ő családjához tartozott-e vagy sem, arra nincs adatom.
Teleki Oklt. II. 72.
Ellenben az a «Nicolaus Farkas de Harinna», ki 1448 január 1-én Bolgár Lászlónak levelet ir s kéri, hogy egy kozmatelki jobbágyának igazságot szolgáltasson* s ki 1462 és 1463-ban is emlitve van, alighanem testvére volt az 1448 előtt elhalt Jánosnak, s mindketten valószinüleg fiai a Harinába beigtatott Farkas Tamásnak.
U. o. II. 29., 30.
E Miklóstól különböző s valószinüleg egy nemzedékkel hátrább is álló azon ifjabbnak nevezett Farkas Miklós, a kinek úgyszintén Farkas Tamásnak a belső szolnokmegyei Csépán és Prizlop birtokok felét Zalai László 1481 deczember 28-án visszaadja.* Testvérek voltak-e ezek, az nincs kifejezve az oklevélben. Annál kevésbé tudhatjuk, hogy kinek a fiai. Közülök Farkas Tamás 1493 január 17-én mint «Thomas Farkas de Harinna vicecomes siculorum ac castellanus castri Ghergyen» (Görgény) irja magát Szeszármáról keltezett kiadványában, melyben Kajla és Szentandrás dobokamegyei helységekbeli birtokait somkereki Erdélyi Istvánnak örökösön elidegeniti, s melyen pecsétje is, a paizsban két pólyával s a zárt sisak diszéül jobbra fordult oroszlánnal, látható.*
U. o. II. 145., 146.
U. o. II. 190., 191.
 
Most már áttérhetünk az eddig tárgyaltak távolabbi rokonaira, a Falkos másik fiától Mihálytól lejövő ágakra, melyeket a mennyiben Erdélyben szerepük volt vagy emlékük maradt, a következőkben rendre fogunk venni.
KIS BÁLINT

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem