A pannonhalni szent-Benedekrend története. XII. a. kötet, a dömölki apátság történet. Irta Pacher Donát. Budapest 1912, 1–644 + 2…
A pannonhalni szent-Benedekrend története. XII. a. kötet, a dömölki apátság történet. Irta Pacher Donát. Budapest 1912, 1–644 + 2 l.
A magyar benczések nagy monografiájának sorrendben utolsó előtti megjelenését tekintve utolsó kötetében Pacher Donát, a soproni főgimnázium igazgatója a vasmegyei dömölki apátság viszontagságos multjáról számol be. Az apátság ősi temploma most a pórdömölki gazdasági kertben megcsonkitva félszernek szolgál, az apátságnak romjait sem lehet megtalálni. Az iró a templom román jellegéből azt következteti, hogy a lébényi, zámboki, kapornaki, horpácsi templomokkal egyidőben a XIII. század első felében épülhetett. Nem királyi alapítás, hanem nemzetség 92de sem az alapitás éve, sem a kegyuraságot gyakorló nemzetség neve nem állapitható meg biztosan. Az Árpádok korából csak egy apátját ismerjük Dömölknek, Jakabot 1252-ben, a XIV. század apátjait 1360-ig kevés hiánynyal, a XV. századból hármat, a XVI.-ból egyet. A szerzőnek nagy munkát kellett végeznie, hogy a történelemben szerepet nem vivő apátság történetére vonatkozó kiadott és kiadatlan anyagot összegyűjtse. A mű elolvasása azon meggyőződést keltette bennem, hogy a munkát nem sajnálta, s hogy szeretettel foglalkozik felvett tárgyával. Az apátság történetét hét fejezetre osztva mutatja be előttünk.
A középkori események rövid, de világos összefoglalása képezi az első részét a munkának. 1252-ben az apátság kegyurai Merse fiai Jakab apáttal együtt megegyeznek Pápa fiával Mártonnal Kamund birtokot illetőleg, 1357-ben András apát Szigfrid pannonhalmi apát káplánja, a két apátság egymás közt való viszonyát még egy-két esemény világítja meg 1409-ben János opuliai herczeg és pannonhalmi kormányzóval, továbbá 1409-ben és 1458-ban a kegyuraságot gyakorló Ostfiakkal. A XVI. század elején a pannonhalmi főapátokká lett apátok fiókapátsággá teszik Dömölköt, a melynek önállósága örökre megszünik.
Két századon át (1516–1720) tart az apátság «élőhalott» korszaka. A törökök pusztító becsapásai a megye területére, a protestantizmus elterjedése, majd Bethlen felkelése jóformán az utolsó életerejétől is megfosztják a dömölkieket. Az apát egymaga, vagy egy-egy rendtársával éldegél a megfogyatkozott birtokokból, a XVII. század elejétől kezdve nem benczéseknek adományozzák az apáti czimet, ekkor a rendház is elpusztul. Magger Placzid pannonhalmi főapát 1662-ben Győri Lászlót azon feltétellel nevezi Dömölkre apátnak, hogy székhelyén lakjék, de ez a viszonyok, az apátság állapota miatt akkor nem volt megvalósítható. Az apátság helyzete a javulás helyett a kurucz-korszak végéig inkább sulyosodik, hol van apátja, hol nincs, máskor kettő is van egyszerre, de azok se mozdítják előre a megujhodást.
A feléledés első jelenségeire Csatay Jeromos és Lancsics Bonifácz apátok idejében akadunk (1720–1738). Rendbehozzák mindenekelőtt az ősi templomot, három szobából álló lakóházat raknak fölébe, s onnan kezdik meg Kemenesalja visszatérítésének nehéz munkáját.
A mű negyedik fejezete a mai Kis-Czell keletkezését mondja el. Ez a magva az egész munkának. A kit a magyar benczésrend Mária Terézia alatti küzdelmei érdekelnek, a ki erős lelkek harcza iránt érdeklődik, olvassa el a munka ezen kiváló tollal és történetirói érzékkel megirt fejezetét. Kaptik Oddo sanktlambrechti benczés nevéhez fűződik az apátság mai székhelyének megalapítása. A kiváló egyházi iró magány után vágyódik, átlép a magyar benczések közé, s kinevezik dömölki apátnak. Lelke két irányban űzi szünet nélkül: az ifjuság nevelésének előmozdítására Szent-István lovagrend és nemesi akadémia alapításával bajlódik, de ezen törekvése a hivatalos hatóságok és saját főapátjának ellenkezésén megtörik. Azután a dömölki apátság fényének emelésének szenteli erejét. Ezen a téren is ellenállással találkozik, gazdálkodni, pénzzel bánni nem tud, a csodatevőnek bizonyult Mária-képhez pedig ezrével mennek a zarándokok. Az apát a hivek lelkének gondozására segítséget kér Pannonhalmáról, de nem kap, kénytelen tehát maga gondoskodni ilyenekről. A lelkészek részére házat, templomot építtet 1745–47 között. Csodálatra méltó kitartással küzdvén meg az anyagi bajokkal, Sajghó főapát féltékenységével, ellenfelei támadásaival. Kenyértörésre kerül a sor 1750 őszén, a mikor az apátság számára 30 ujonczot fogad fel és a főapát tiltakozása ellenére felesketi őket. Sajghó panaszára a királyné 1751 októberében a göttweigi kolostorba küldi Kaptikot, a főapátot pedig megdorgálja. Dömölk élére kormányzók kerülnek, 1768-ban nevezik csak ki Mákóczyt apáttá. Ő gondoskodik a most is fennálló templom és rendház felépítéséről és felszereléséről.
A fejlődésre rövid idő multával bekövetkezik II. József korszaka. Pannonhalmával együtt a fiókapátságokat is feloszlatja a mindent az állam érdekei szempontjából elbiráló császár. Az összeiró biztosok elszélesztik a rendtagokat, a vagyont leltárba irják, a könyvtárt felküldik Pestre az egyetemi gyűjteménybe.
A mű hatodik fejezete az apátságnak a visszaállítás óta eltett idejével foglalkozik, a szervezés részleteit, az 1802 óta élt apátok jellemzését nyujtja, az utolsó fejezetben pedig sorra veszi az apátsághoz tartozó birtokokat, meghatározza helyüket, s elmondja mindazt, a mit történetükre vonatkozólag a közép kórtól kezdve talált. A kötethez járuló függelék az apátságban élt rendtagok névsorát nyujtja, az oklevéltár a Dömölkre vonatkozó legfontosabb 133 okiratot közli 1252–1910-ig, a név- és tárgymutató ebben a kötetben is hasznos kiegészítője a közölt anyagnak.
B. Sz. L.
