Gondolatok a Rákóczi-Aspremont levéltár rendezésekor.
Gondolatok a Rákóczi-Aspremont levéltár rendezésekor.
Ha a történetkutató egy addig ismeretlen tartalmú levéltár ajtajához érkezik, olyanféle érzés fogja el, mint aki templomba lép: a kegyelet s érdeklődés valami ki nem fejezhető elfogódottsága vesz rajta erőt, vágyik megtudni, mit rejtenek magukban a mult századok kútfői, megtalálja-e azt a fonalat, amely által a család, község vagy más intézmény életét a köztörténetbe belekapcsolhatja, az eseményeket kellő világításba tudja-e helyezni s a szereplő egyének lelkének rúgóit feltárni?
A Rákóczi-család kimagasló egyéneinek I. és II. Rákóczy György erdélyi fejedelmeknek politikai történetéről, II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelemről évtizedes kutatás után több vaskos kötetet közöltek Szilágyi Sándor, Thaly Kálmán és Márki Sándor, de 33magáról a családról alig írt még valaki, úgy hogy elfogadható leszármazási tábla sem állott a kutató rendelkezésére.
Ha sikerül az olvasók előtt a Rákócziak történetének s némileg az ország multjának is egy-két eseményét az eddiginél erősebben vagy más szempontból megvilágítani, azon adatbőségben leli magyarázatát, amelyet a levéltár magában rejteget.
Közismert tény, hogy a Rákócziak a Bogat-Radvány nemzetségből származnak, kétségtelenül szláv eredetűek, Kézai szerint Csehországból valók. A XI. század folyamán vándorolhatott be hozzánk a nemzetség névadó azon katona őse, akinek szolgálatait királyaink terjedelmes birtokokkal jutalmazták meg. Zala megyében Halápon, Dőrgicsén és Diszelen jelentkeznek először a tatárdúlás előtti években; a birtokok tulajdonképpeni központja azonban Zemplén megyében van, ahol három foltot mutatnak a térképen: a szerencsi bencés apátság körül a nemzetségé Lúc, Szada és Medgyaszó, a Helmece völgyében Sóskút, Cselej, Mérk és Héza, az Ondava mentén Morva, Rákóc, Körtvélyes és Arács birtokok az övék. A nemzetség első ismert őse az 1150 körül élő Lukács, akinek valamelyik Pál nevű unokája alapítja meg a szerencsi Péter-Pálról nevezett apátságot.
A nemzetség története a középkor folyamán miben sem tér el más családokétól. A XIII. század végén megosztozik s több ágra szakad szét a nemzetség, s mint Gyapoli, Morvay, Körtvélyesi, Cselei, Kézai nevű család él tovább. A Rákóczi nevet 1328-ban a nemzetség Balázs nevű tagja használja először. Az ősi földön felnőtt fa ágai a századok folyamán messze elnyúltak, a pártoskodás, kiskirálykodás következtében Róbert Károly és Nagy Lajos alatt a nemzetség sok birtokát elveszti; a XV. század küzdelmes évtizedeiben a törekvés a királyi hatalom gyengítésére (Mátyás, Rozgonyi orszb.), a török beözönlése felmorzsolják a maradékokat is, úgy hogy a XVI. század derekán már csak Rákóc, Morva és Körtvélyes marad meg a nemzetség kezén, ezek se a régi épségökben.
A családfának újabb virágzása a XVI. században áll be az említett Rákóczi Balázs utódaiban.
Történetíróink sokszor hangoztatták, hogy a Rákócziak multjában mint tükörben benne van az országé is, s legyen szabad ezen párhuzamra itt röviden rámutatnom.
A mohácsi ütközet körüli években a Rákócziak kisbirtokos nemesek, katonáskodnak, űzik a portyázó törököt a falu határáig, szolgabíráskodnak, mint más köznemes kortársaik. Rákóczi Zsigmondnál látunk csak valamivel több energiát feltűnni, aki vagyona gyarapítására törekszik. Megszerzi egyebek közt 1517 tavaszán 3000 arany forintért Selyeb és Felsővadász abaujmegyei birtokokat is. Az ő két unokája már a főnemesek közé kerül: Ferenc 1575-től kezdve zempléni főispán, az idősebb Zsigmond Ungnad főkapitány alatt tűnik ki, 1581–1590-ig szendrői, azután egri kapitány, aki a negyven török bég által Fülek-Szécsény és Nógrád várak ellen intézett támadás vissza, verésében tevékenyen közreműködik, 1594-ben tornai főispán; 1592-től öccsével együtt báró; Bocskay halála után az erdélyi rendek fejedelemmé választják, de ő egyévi uralkodás után lemond, megúnván a sok huza-vonát. Mint egri kapitány 1597 május 27-én címerbővítő oklevelet nyer II. Rudolftól, amelyben az ősök által szerzett és használt címert hármas sziklával és a római szent birodalom sasával gyarapítva nyeri. A családi birtokokat hatalmas uradalmakkal megtoldván, lerakja a Rákócziak nagy vagyonának alapjait. 1581-ben a királytól adományként kapja Szentkirályt Gömörben (áll 32 jobbágytelekből), 1588-ban megveszi 16,715 forintért Szerencs, Hernádnémeti és Bars zemplénmegyei birtokokat, 1591-ben 12,000 forintért Zombort (Zemplén) veszi meg az Eck báróktól, 1593-ban Makovica várát és tartozékait (Sáros m.) 10,000 forintért Ostrag János lengyel hercegtől, 1599-ben a kincstártól Tarcalt veszi zálogba 80,000 forintért, 1602-ben Ónod várat kapja adományba, részben 24,000 forinton megveszi, 1603-ban Zomborban a kincstári részt és Medgyaszót 46,200 forintért vásárolja meg, ugyanazon évben 39,400-ért a debrői uradalmat. Még 1594-ben unokaöccsével kölcsönös szerződést kötvén fiágaik kihalása esetére, ezen az uton megszerzi Alsó- és Felső-Velezd, Alsó-Dicsőháza borsod-, Hermac gömör-, Gálszécs, Albin, Gerenda, Kohány, Bacskó, Zebegnyő, Luka, Kis-Visnyó zemplén-, Tengerfalu, Nagy-Szeder és Korlátfalva abaújmegyei birtokokat is. 1607-ben kelt végrendeletében ezt a hatalmas birtoktestet három fia közt osztja meg s gyámjokul a királyt kéri fel. Korán elhúnyt Zsigmond fia az utolsó, akit a szerencsi templomban temetnek el.
Fia és unokája, I. és II. Rákóczy György majd félszázadon át kezükben tartják Erdély fejedelmi pálcáját. Az első késedelmes politikus, habozó hadvezér, de a német és török közt ütköző lévén, fenn tudja magát tartani, a svédek és franciák szövetkeznek vele, az eperjesi és a linzi békében (1645) a protestánsok jogainak elismerésére tudja szorítani a bécsi kormányt. II. Rákóczy György a lengyel trón megszerzését tűzi ki céljául, de ez nem sikerül neki, nem tud érte kellő erélyt kifejteni, s ő az első tagja a családnak, aki uralkodó létére fogságba jut. A lengyel rendek 1654 június 23, Kázmér király pedig három nappal később fényes kiállítású honosító oklevelet adnak ki részére, alig három évre reá ő a király fogságába kerül, a török Rédeyt nevezi ki helyébe fejedelemmé; sikerül hazajönnie, de a gyalui csatában megsebesülve 1660 június 7-én elhúnyt.
Mindkettőnek sikerül Erdély ügyét európaivá tenni, a kis ország függetlenségét a német és a török ellen megóvni.
Ha valamiben mégis hibás a Rákócziak családi politikája a XVII. század folyamán, úgy az az: hogy Peisistratos gyűrűjét megtalálván, nem dobják azt be a tengerbe, a nagy vagyon még nagyobb megszerzésére ösztönzi őket. Ezzel a hasonló rangú családok irígységét keltik fel maguk ellen, s az uralkodó család féltékenységét hívják ki.
A család vagyona két évtized alatt szinte hihetetlen mértékben gyarapodik. 1642-ben a biharmegyei Sólyomkő várát, mely Zólyomi Erzsébet halálával a koronára szállott, a fejedelem két fiának adja, 1643 szeptember 25-én tömeges birtokbavételt eszközöl: Gyalu várát veszi el Zólyomi Dávidtól 40,000 forint értékben, Görgény várát és tartozékait szintén 40,000, Gernyeszeg, Ajtóny, Bányabükk tordamegyei birtokokat, Kolozsmonostort és részeit 16,000 frt., Vingartot Perneszy Erzsébettől veszi el s adja fiainak; felesége részére szintén több kisebb birtokot szerez meg: Vajdahutát, Ozdiszentpétert (1650), Sólyomkövet (1654), Egrespatakot (1649), Szederjest (1690) stb. A linzi 34béke megkötése Munkács és Sárospatak átengedésével járt a királynak 200,000 forint lefizetésével. (Sárospatakot már 1630 óta bírták a Rákócziak 270,000 forint készpénz és 40,000 frt értékben lerótt zálogösszegért), 1647-ben Tokaj várát 300,000 forintért, Tályát 260,000 forintért szerzik meg.
Ezt, a mai értékre átszámítva a mérhetetlenül nagy vagyont II. György egyetlen, a fejedelmi székről elűzött s fiatal korában elhúnyt I. Ferenc nevű fiának két gyermeke: Julia és II. Ferenc öröklik.
Két feltétel fűződött a vagyon bírásához: I. György, de főként a fejedelemasszony Lórántfy Zsuzsanna végrendeleteikben utódaik lelkére kötik, hogy a protestáns vallásban megmaradjanak. «Mivel látom, – írja az utóbbi 1658-ban, – istenfélő atiaknak és aniaknak nemelj giermeki nem gondolkodvan azon, minemeu istenfelelemben és tiszteletben neveltettenek fel, csak igen gienge és haszontalan tekintetbül is igaz keresztenj vallásokat megszokták változtatni és mind edes szűlőjeknek nagj keserüséget, alattvalóknak pedig sok kárt és búsúlást, az ecclesiaban is nagi botrankozast szoktak hozni.» II. György fejedelem hasonlóképpen inti nejét, hogy vallását hűen megtartsa és «Ferkót is ebben az igaz vallásban nevelje, hogy az bálványozásnak semmi szikrája benne ne találtassék».
A másik feltétel mai kifejezéssel élve, megterhelésnek mondatnók, az volt, hogy a királyi családdal a jó viszonyt ápolni kell. A család részéről erre nézve már korábban megtették a kezdő lépéseket: Pál országbíró fiacskája László az udvarnál nő fel, I. György a linzi békét megelőző tárgyalásokon az egyenjogosítás érdekében kéri s nyeri el családja részére a német birodalmi hercegi rangot, II. György öccse, Zsigmond Henrietta braunschweigi hercegnőt veszi nőül, Lipót viszont Rákóczi Ferenc és Zrinyi Ilona esküvőjén Szelepcsényi érsekkel képviselteti magát. Erre intették a gyermekkorában árván maradt II. Rákóczi Ferencet nagyapja tragikus sorsa, atyjának emléke, akinek 200,000 forint lefizetésével, 150,000 forintnyi élelem és anyag átadásával a német katonaság részére, javai egy részének elvesztésével és korai halálával kellett áldoznia azért, hogy nem végezték ki a Wesselényi-összeesküvés többi tagjával együtt.
Nagyanyja: Báthori Zsófia katolikussá lett, ő neveli fel kis unokáit, igyekezik beléjük oltani úri származásuk tudatát, takarékosságot, az erény és vallásosság megbecsülését. «Fogod tudni, s elmédben tartsad, mely veszedelmes volt igaz urától, királyától jó emlékezetű apádnak elszakadni, és noha mások gonosz késztetésekből eset vala abban a te apád, de ugyanugy ne engedj soha a tökélletlen praktikának, hanem igaz uton járj. Tudgya az Isten, a császár és az okos Magyarország, mennyit fáradtam, költöttem, búsúltam én abban a dologban.» (1679. XII. 15. végr.)
A család ezen kettős tradiciója önmagában hordja az ellentmondást: protestánsnak maradni, s a mellett a nem katholikusokat üldöző udvarral benső viszonyban lenni, lehetetlen volt. II. Rákóczi Ferencre nézve az első márcsak azért is teljesíthetetlen, mert ő már katholikus neveltetésben részesült. Viszont a második megtartása is lehetetlenné vált a kormánynak az ország, az udvarnak pedig családja és iránta való viselkedése miatt.
Ha Rákóczi a borsi híres hársak árnyékában szemlélődve néha-néha visszaidézte emlékébe a sok csalódás miatt életúnt I. Rákóczy György képét, ha nagyatyja, II. György véres árnyéka csak futólag is jelent meg előtte, ha meg is tudott feledkezni korán elhúnyt atyja tragikumáról, ott állott előtte mint az élő fájdalom képe galamblelkű édesanyja, Zrinyi Ilona, akit erőszakkal távolítottak el kiskorú gyermekeitől, s ki önként követte a számüzetésbe második férjét, Thököly Imrét; minderről és saját elfogatásáról bizonyára nem tudott megfeledkezni s aligha tudta valaha megbocsátani a bécsieknek. Az önkény alatt szenvedő nemzet szavát nálánál senki sem foghatta fel jobban.
A magyarságot méltán bántotta az, hogy a király nem tartja meg a békekötésekben fogadott igéreteit: nem tart országgyűlést, idegenekkel kormányoz, vérbíróságok működnek az országban. A Rákócziakat lépten-nyomon apróknak látszó, de azért tűszúrásokként ható izgalmakkal bántotta a kormány: I. Rákóczy Ferenctől az amnesztiában csak Trencsén átadását követelték, özvegyének már Ecsed és Sárospataknak német őrségekkel való megrakásába kellett beleegyeznie. Megirígyelték szolgáikat, «mert seditiót támaszthatnak, a család érkezésekor szokásos díszlövéseket betiltották, saját birtokaikon csak a német várkapitányok engedélyével utazhattak. A prágai jezsuiták a kis herceget Kollonics utasítására grófnak szólítják, hiába tiltakozik ellene, valamint az ellen is, hogy magyar nevelőjét elszakítják tőle s magyarul nem szabad beszélnie.
Ebből a boldogtalan helyzetből úgy menekülnek meg, hogy nővére férjhez menvén Aspremont Gobert Ferd.. grófhoz. 1692 március 2-án arra kéri I. Lipótot, hogy adassa ki neki a családi birtokok felét s nevezze ki őt Prágában tanuló öccse gondnokává. Egyenlőtlen küzdelem indul meg a gyenge nő s a pályája tetőfokán álló Kollonics biboros közt a hatalomért; s hogy a mintegy másfél esztendeig tartó küzdelemből a két Rákóczi testvér kerül ki győztesként, a magyar törvények erejének kell betudnunk, amelyeket védőjük, Okolicsányi Pál vaskövetkezetességgel sorakoztat fel a bíbornok halogató érvei ellen, másrészt az oklevelek bizonyító erejének, amelyeket a családi levéltárból előszedtek. A király 1692 szeptember 23-án a családi birtokokat kétfelé osztotta, de Munkácsot, Tokajt, Szentmiklóst, Sárospatakot és Regécet mint osztatlan birtokokat a férfiaknak ítélte oda. Egy hónappal később a tizennyolc éves Rákóczi megköszönte Kollonics gyámkodását, és Battyhány Ádám gróf vezetése mellett hozzáfogott birtokai kezeléséhez. Azon év nyarán hazakerültek Munkácsra az addig Bécsben őrzött, mintegy 40 ládába csomagolt, egy kis országgal felérő ékszerek, drágaságok is.
A következő évben Olaszországba megy útra, majd 1694 őszén hazahozza nőül Amália hesseni hercegnőt. Semmi nem áll látszólag az új házasok boldogságának útjába, csak az a harmadik, a család tradiciójában élő, bár írásba nem foglat hagyománya: mindent meg kell tenni a nemzet függetlenségéért. Távolról sem véletlen tehát a herceg megismerkedése Bercsényivel, ennek hatása reá lelkileg már elő van készítve.
A felkelés kitörésekor Rákóczi nem rendelkezett a háborúhoz szükséges anyagi eszközökkel. A családi birtokok fele Rákóczi Erzsébet, Erdődy Györgyné grófné, Rákóczi Pál országbíró ága utolsó sarjának kezén volt, s csak ennek 1707-ben bekövetkezett halála után szállottak reá, de közülük is csak azokat bírhatta 35időről-időre, amelyeket katonái a németekből visszafoglaltak. Hozzájárult ehhez, hogy nővére és sógora nem tudtak a vagyonnal bánni, kezükből egymásután kerültek zálogba a hatalmas uradalmak, a kezén levőket pedig mindjárt a felkelés elején ő zálogosítja el a Visniovecky hercegeknek és Potocky Mihály kiovi palatinusnak. Ahol lehetett, a német katonák kárt tettek birtokain, ilyenformán Megyeri Gábor jószágigazgató kevés jövedelmet küldhetett be urának sokszorosan megnőtt kiadásaira.
A család történetéből látjuk, hogy nem II. Rákóczi Ferenc, a dicső emlékű vezérlőfejedelem az első tagja a családnak, aki a magyar faj érdekében külföldi segítség után néz, nem is az egyetlen, akinek ezen irányban csalódnia kellett. De egész életén át, főleg a felkelés éveiben olyan magasztos önmérsékletet, kitűzött nemes céljához való emberfeletti ragaszkodást tanusított, hogy emlékének mindenkor mélységes hálával és őszinte elismeréssel kell adóznunk. Az ország függetlenségéhez ragaszkodik akkor is, amikor elutasítja magától a lengyel királyi koronát, bár 1704 tavaszán Radziewsky lengyel primás azt jelentékeny párt élén neki felajánlja, s a béke megerősítésére szolgáló külföldi garanciát akkor sem ejti el, amidőn összes birtokai elvesztésén kívül a hazát is el kell hagynia.
Bármiként ítéljük meg Rákóczi szabadságharcát, annyi tény, hogy Rákóczi az ország területi épségét tárgyalásai során soha nem érintette, s hogy a magyar faj küzdelmét európai kérdéssé tudta tenni. Az is tény, hogy a fejedelem amnestiájának legnagyobb akadálya nem az ő vonakodása volt, hogy azt kérje, hanem a kormány pénztelen helyzete, amelynek következtében a hatalmas Rákóczi-uradalmakat odaigérte hitelezőinek és hosszú időn át nem fizetett hadvezéreinek.
A tapasztalás azt mutatja, hogy az emberek pihenésből, egyéb munkájuk elvégzése után foglalkoznak levéltáruk rendezésével. A családi iratokat a két Rákóczi-testvér Kollonicstól visszakapván, Munkácsra vitették, s ott Badinyi János páter volt nevelője, Kolozsváry András, Kéri János, majd Kőrösy György levéltárnokok gondozták azokat.
1704-ben a fejedelem mellé rendelt udvari és külön erdélyi tanács megalakulván, felállították az állami levéltárat is, s Beniczky Gáspár titkár azt vette utasításúl, hogy a családi és állami iratokat egymástól elkülönítve kezelje. Időnként maga a fejedelem is segített neki az iratok elrendezésében. Az ország elhagyásakor a legfontosabb iratokat hordókba csomagolva kivitte magával Lengyelországba s az Aspremontok onnan szerezték azokat vissza; az itthon maradottakat befalazták az ónodi várban, később amazokkal egyesítve Rovnyéba (Trencsén m.), Gyepüfüzesre, majd a vörösvári kastély tornyába kerültek.
Gróf Erdődy Gyula azon nemes elhatározástól indíttatva, hogy a nagybecsű levéltár a tudományos kutatás számára teljes mértékben kozzáférhetővé tétessék, végrendeletében meghagyta utódainak, hogy a levéltárat további kezelésre adják át a Nemzeti Múzeumnak. Siettette ezen átadást az a nagy tűz, amely 1920 március 21-én az egész kastélyt elhamvasztotta, s amelynél a torony beégését Erdődy Lajos gróf élete kockáztatásával tudta megakadályozni. A Múzeum rövidesen elvégzi elrendezését s felállítását, így remélhetőleg legrövidebb idő alatt a család történetével, a Rákóczi-felkeléssel foglalkozók számára hozzáférhetővé lesz az.
Állagában az előzetes feldolgozás folytán 3 árpádkori oklevéllel találtunk többet, mint eddig ismeretes volt (tehát nem 23, hanem 26), kb. 500 középkori, 117 capsában van 1000 fasciculus; pontos index hely és személyek szerint; a titkos levéltárban a hivatalos iratok, levelek, naplók stb. ezrei vannak.
Bártfai Szabó László.
