Josef Pilnáček: Staromoravští rodové (Ősmorva családok). Brünn, 1928–1930. 4°. IX–XXI. füzet.
Josef Pilnáček: Staromoravští rodové (Ősmorva családok). Brünn, 1928–1930. 4°. IX–XXI. füzet.
Erről, Paprockynak 33 évvel ezelőtt megjelent műve (Zrcadlo) óta első legteljesebb morva család történeti kiadványról nézeteinket az első nyolc füzet ismertetése kapcsán a Turul 1929. évfolyamában (114. l.) már kifejtettük. Ezúttal csupán arra szorítkozunk, hogy az azóta megjelent hátralevő füzetekből, melyekkel e munka most már teljessé vált, folytatólagosan betűrendben és szükség szerint megjegyzéseink kíséretében elősoroljuk azokat a magyar származású nemes családokat, melyek tagjai vagy egyes ágai hajdan Morvaországba költöztek, ott birtokot szereztek, ott laktak vagy végleg letelepedtek. Ezek Nagyapponyi Apponyi-család. Szerző Oponický z Velkých Oponie néven közli. Ilyen régi magyar családot és különösen ma annyira közismert nevet mégis csak a maga eredeti írásmódja szerint lett volna helyénvaló kitenni, nem pedig elszlávosítva azon az alapon, hogy a család egyik tagja Morvaországban inkolátust nyert. – Babindali-cs.–Berényi Barsán-cs. 1567-ben a morva lovagrendbe felvéve. Szerző a Berényiekkel hozza kapcsolatba; ez azonban beigazolásra szorul. – A XVII. század elején a Budai Buday-család; melyik a sok közül, nem lehet megállapítani. – Jablonczai Cseh (Cseh z Jablonné) Csehországból költözött hozzánk a XV. század második felében. – Az 1619-ben Morvában előjövő Csóky-család nehezen származhatik a Nagy Iván Csóky-családjából, – mint szerző hiszi – mivel utóbbi 1616-ban már kihalt. Bessei Farkas. 1575-ben kap morva honosságot Gábor. Címere Pilnačeknél jobbra néző, kiterjesztett szárnyú madár (griff?); sisakdísz is hasonló. – A Ghymesi Forgách-családból 1581-ben Simon és fia, Zsigmond, vétettek fel morvaországi lakosoknak. – Az 1627-ben báróságra emelt, kihalt Nagykomáromi Gáll-család egyik tagja 1610 körül telepedik le Morvában. – Az Illésházy-családból 1597-ben István, majd Gáspár és Ferenc kapnak ott inkolátust. – A Pilnáčeknél «Skereczény» (Skerleczeny) néven szereplő család a Kerecsényi-nek felel meg (a szó elején az s a z-ből alakult, mely hangzó a cseh nyelvben a latin de-nek felel meg), és az általa említett László azonos lesz Kerecsényi László szigetvári kapitánnyal, majd gyulai várparancsnokkal, aki szerinte is I. Ferdinándtól birtokadományt kap morva területen. A mi forrásaink is említik birtoklását Morvaország szélén. – Kolonics. – Felsőkubini Kubinyi-család egyik tagja 1599-ben lesz morva honos. – A kihalt Szunyoghi Majláth-családból – forrásaink szerint – a török fogságban elhalt István fia, Gábor, miután Fogarast eladta, költözött Morvaországba, mégpedig – mint Pilnáčektől megtudjuk – 1567-ben lett morva lakosnak nyilvánítva, Itt Fogarasi Majláthnak nevezték. – Kesselőkeői Majthényi-család 1651-ben birtokos ugyanott. – A Mattyasóczi Mattyasovszky-család egyik ága a XVI. század végén hivatalnokoskodás révén jutott és maradt Morvaországban. Címere a főalakokban egyezik az itthon élőkével. – A Meziani Mezián-család azonossága a Mednyánszkyakkal nem mutatható ki. – A Viczei Mindszenthy- (Pilnáčeknél Mindszenti Mindszenty) családnak csak nőtagja, Katalin került Morvába. Pilnáček megkérdőjelezve első férjeül Nagy N.-t jelöli meg. Nem ez, hanem Báthory Bonaventura András erdélyi vajda volt első férje; második Alsólendvai Bánffy László; harmadik pedig Zay Ferenc. Nála a Zayak «z Ssezcméru» előneve a «Csömöri» torzítása. A család címerét Mindszenty 102Kata pecsétje után balról ötágú csillagtól kísért, faágon álló, ágat tartó galambnak ábrázolja, ugyan ezen sisakdísszel. Siebmachernél ugyanannak pecsétje alapján a címer jobbról félholdtól, balról hatágú csillagtól kísért, balra fordult pellikán, fészkében fiókáival. – Bedeghi Nyáry. A XVI. század közepén Ferenc, honti főispán, morva birtokos. Itteni birtokait az Inkei Lóránthok örökölték. – Hethesi Pethe-(és nem Peche!) család egyik tagja 1599-ben nyer morva inkolátust. Pilnáček csak gyanítja, hogy magyar származású. Hogy csakugyan ehhez a nálunk jól ismert családhoz tartozott, igazolja a címer azonossága. Ebben csak annyi az eltérés, hogy Pilnáček, aki pecsétről írja le, az 1. és 4. mezőben a haránt pólyán napba repülő, csőrében olajágat tartó galambot két egymást követő heraldikai liliomhoz hasonló alaknak nézte. – A Podmaniczi Podmaniczky-család-nál helyesen jegyzi meg, hogy nálunk a Felvidéken egymással vérségi kapcsolatban nem álló több ilynevű család élt. Morvaországban a középkori Podmaniczkyak voltak birtokosok. Hogy – mint mondja – az Aszódi Podmaniczky-család cimere merőben különbözik amazokétól, természetes, mert semmiféle kapcsolatban sem voltak egymással. – Prileszki Prileszky, trencsénvármegyei család. – Az Ákosházi Sárkány-család rövid ideig volt birtokos a morváknál. A mohácsi csatában elesett Ambrus, valamint János és Ferenc testvérek 1521-ben megvették Pzenec felét; de Ferenc fiai 1547-ben már el is adták. Az itt leírt címer – a koronából kinövő, kígyót markoló ember – teljesen egyezik a család nálunk ismert címerével. – Kisserjéni Serényi-családból a XVI. század végétől van morva lakos. – Pohronci Szelepcsényi György esztergomi érsek 1668-tól birtokos a morva Letovicban, ahol később meg is halt. Örökösei Pohronci Szelepcsényy-Maholányi, P. Szelepcsényi Jókai és P. Kordics-Szelepcsényi néven szerepelnek. – Jeszeniczei és Budetini Szunyogh Pilnáčeknél «Suneh» és a «Szunyogh» név zárójelben megkérdőjelezve. Biztosan meg tudjuk állapítani, hogy a XVI. század második felében és a XVII. század elején a morva Bilicen birtokosként feltüntetett János és Mózes tényleg ebből a Szunyogh-családból való. – A Bethlenfalvi Thurzók morvaországi szereplése és a Pilnáčeknél közölt leszármazás a mi családtörténeti műveinkből is ismeretes. – Ürményi Ürményi. A címerek eltéréséből két különböző ilynevű családot tételez fel. Kizárólag erre azonban nem lehet építeni. Ürményi Ürményi-család csak egy volt. – A sziléziai származású és történelmünkben szerepet játszó, kihalt, eredetileg Varkoch, de aztán megmagyarosodott és Varkócz nevet használt család egyik ága Morvaországban Novančic-ról írta magát. De az ott élők címere egyezik a magyarországi ágéval. – A zemplénmegyei Viczmándy-családból 1601-ben Mátyás lett morva honos és Butkai előnevét Budkoveci-, meg, Bukovecire változtatja. – A Serédy Vincze-család nem azonos a Szengyörgyi Vincze-családdal, mint Pilnáček hiszi. Inkább a Serédyek valamelyik ága? – A Morvaországban részben szintén letelepült Závodszky-család ábrában is bemutatott címere magyarországi eredetre vall. – A Zsembery- (Sembery) családról mondottakat Nagy Ivánból is ismerjük.
Azoknak a családoknak a felsorolását, melyekről szerző csak feltételezi a magyarországi eredetet, s amelyekről ezt mi se tudtuk megállapítani, mellőzzük. Műve végén a kimaradtak pótlására kiegészítő sorozatot ad. Ezt ama polgári családokat ismertető függelék követi, melyeket a nemesi családok kutatása közben kijegyzett. Először a brünniekkel, azután az olmütziekkel és végül a különféle helyeken élt polgári családokkal foglalkozik. Köztük magyar eredetűek is vannak. Saját családja, a Pilnáček-család is átszármazott hazánkba. Végszava után terjedelmes és kimerítő névmutató zárja ezt a nagy fáradsággal megszerkesztett, méltán elismerést érdemlő nagy munkát.
Czobor Alfréd.
