Dr. Endes Miklós: Erdély három nemzete és négy vallása autonómiájának története. Budapest, 1935. 553 oldal.
Dr. Endes Miklós: Erdély három nemzete és négy vallása autonómiájának története. Budapest, 1935. 553 oldal.
Régen érzett mulasztást és tudományos irodalmunkban egészen sajátos és érthetetlen hiányt pótol ez a hatalmas, csaknem 35 íves munka, amely, sajnos, csak akkor jelenhetett meg, amikor Erdély élő történelmi valóság helyett csak jogtörténelmi emlékké vált. Dósa Elek «Erdélyhoni jogtudományá»-nak megjelenése óta ez az első systematikus jogtörténelmi munka, amely egységes összefoglalásban adja mindazt, amit a magyar s – tegyük hozzá – erdélyi közjogi géniusz hosszú évszázadok alatt «annyi balszerencse és sok viszály után» kitermelt magából. A politikai államművészetnek a folyton változó tényleges hatalmi helyzethez való alkalmazkodása talán sehol nem fejlődött olyan tökéletessé, mint éppen a három nemzet és négy vallás klasszikus földjén, Erdélyben. S ha igazuk is van azoknak, akik a három nemzet és négy vallás únióján felépült Erdélyt mesterkélt, inkább jogi szerkezetnek, mint organikus szervezetnek tekintik, mégis lehetetlen elismeréssel nem adóznunk azon hajlékony, rugalmas és alkalmazkodó különleges kormányzati bölcsességnek, amely Erdélyben oly modus vivendit tudott teremtem a magyarság és a vele politikailag együtt haladó németség számára, amely mindenkor példaképe lesz a polyglott, több felekezetre tagolt, de az egyenlőség és vallásszabadság kettős nagy elvén felépített kis államoknak.
Talán soha nem volt aktuálisabb ez a probléma, mint éppen ma, midőn Európa legnagyobb politikusai állandóan keresik a megoldást egy olyan államélet számára, amelyben különböző, számbelileg csaknem egyenlő fajok és különböző, de történelmi multtal bíró egyházak szabadon, békességben és alkotmányosan élhessenek együtt. Soha nem volt aktuálisabb ez a probléma, mint ma, amikor Kelet-Európában egyre-másra mesterségesen gyártott új államok határain belül szörnyű dissonanciával jelentkezik a faji és vallási ellentét, s amelyeknek politikai és alkotmányjogi helyzete éles ellentétben áll az emberiség fejlődésének és a modern államélet követelményeinek irányelveivel.
Nemcsak azok olvashatják haszonnal ezt a könyvet, – amelybe szerzője a jogtörténész lelkiismeretességével gyűjtötte egybe a múlt emlékeit – akik Erdély történelme iránt érdeklődnek (hiszen ilyenek mind kevesebben lesznek), hanem azok is akik megoldást keresnek a nemzetiségi és faji ellentéteknek a kis államok határain belül való kiküszöbölésére. Talán ahogy Schweiz példája sok tekintetben termékenyítőleg hatott a modern államtudomány nemzetiségi problémái megoldására, úgy fog Erdély példája útmutatásul szolgálni arra, hogy miképpen válhatik a történelmi egyházak autonómiája az állam számára államalkotó tényezővé, az egyén számára az egyenlőségnek és lelkiismereti szabadságnak védelmezőjévé, a faj számára pedig kultúrájának hordozójává és értelmi fejlődésének hathatós előmozdítójává. Ha semmi más eredménye nem lesz ennek a könyvnek, már ez magában is bőven megjutalmazza a reá fordított fáradságot és hosszú évek munkáját. Az ilyenfajta könyvek nem íródnak hónapok alatt, sok esztendő aprólékos nagyszorgalmú munkájának eredménye ez s ha valami hiányt találunk benne, az inkább az, hogy szerettük volna a fontosabb okiratokat egész terjedelmükben a mű végén olvasni, bár tudjuk, hogy azok elmaradásának – a könyv amúgy 87is nagy terjedelmére való tekintettel – gazdasági okai lehettek.
A mű öt, majdnem önálló részre oszlik: A honfoglalástól az erdélyi fejedelemség kialakulásáig, 895–1571-ig; az erdélyi fejedelemség korszaka 1571–1619; Erdély mint tartomány a Habsburgok alatt 1691–1867; Erdély az egységes magyar államban 1867–1918; s végül az elszakított Erdély 1918-tól.
Külön tárgyalja minden korszakon belül az egyes nemzetek és vallások autonómiáját, bőséges histórai hátteret adva a jogtörténeti résznek is. Főleg igen érdekes és sikerült munkájának a székely különálló jogrendszer és történelmi hivatás jellemzése, mely – tudtommal – sehol ilyen rendszeresen ismertetve nincs. A szászoknál könnyebb volt a szerző helyzete, mivel erről a tárgyról bő és részletes munkák és páratlanul gazdag okiratgyűjtemény állott rendelkezésére.
Endes Miklós műve komoly, hosszas, hangyaszorgalmú munkásság, éles judicium és gazdag történelmi ismereteken alapuló helyes szemlélet eredménye. Sajnos, az ilyenfajta művek sokkal komolyabbak és részletesebbek, semhogy a nagyközönség kezébe jussanak, de a szakemberek és Erdély fiai és barátai nagy élvezettel és okulással forgathatják, s bőséges hasznot meríthetnek belőle azok is, akik Erdély családjainak a múltjával foglalkoznak.
Transsilvanus.
