VI.
VI.
A rendi jegyzőkönyvek vezetését Mátyás király 1473. évi december hó 9-én kelt oklevelében rendelte el.* Ezek a jegyzőkönyvek fontos okiratok, amelyeknek nemcsak kiállításuk idejében volt jelentőségük, hanem ma is nagy történeti értéket képviselnek. Jelentőségük a multban abban rejlett, hogy ezekkel igazolták valakinek valamelyik rendbe tartozását, ma pedig a leszármazók rendi állásának megállapításánál szintén elsőrangú forrásokul szolgálnak. Ezenkívül felbecsülhetetlen értéket képviselnek a Székelyföld népmozgalmának története szempontjából. A rendijegyzőkönyvek voltaképpen háromféle célból készültek, így ez alá a gyűjtőszó alá a jegyzőkönyveknek három különféle csoportját sorozhatjuk. Az első csoportba tartoznak azok a rendi összeírások, amelyek a népesség teljes létszámát, a családfőket és családtagokat névszerint felsorolva foglalják magukban; a második csoportot a hadiszemlejegyzőkönyvek alkotják, melyeket a háború esetén fegyverfogásra kötelezett személyekről készítettek; s végül a harmadik csoportba tartoznak a hűségesküjegyzőkönyvek, melyeket a fejedelmeknek tett hódolati eskü (homagium) alkalmával vettek fel. Mindhárom csoportba tartozó jegyzőkönyveknek legfontosabb jellemzője, hogy a felvett személyeket a székely nemzetet alkotó három rend szerint elkülönítve tüntessék fel, vagyis biztos iránymutatóul szolgáljanak abban a tekintetben, hogy az egyes személyek melyik rendbe tartoztak. Rendijegyzőkönyveknek kizárólag az 1713. évi vagy ezelőtti időből eredő jegyzőkönyvek tekinthetők, mely időhatár a belügyi, pénzügyi és igazságügyi minisztereknek már többször idézett és I. Ferenc József által 1869. évi február hó 16-án elfogadott 10,598/1868. B. M. számú közös felségelőterjesztésén alapszik.
Szabó-Szádeczky id. m. I. 220–221.
A meglévő rendijegyzőkönyvek történeti értékét különösen emeli az, hogy legnagyobb részük az idők viharaiban megsemmisült. Tájékozásul felsorolom azokat, melyek az erdélyi, a magyarországi és a bécsi hivatalos és családi levéltárakban részben vagy egészben fennmaradtak és ismeretesek. Ezek a jegyzőkönyvek székenként időrendben csoportosítva a következők:
1. Udvarhelyszék (Keresztúrszékkel és Bardócszékkel): 1566., 1602., 1604., 1614., 1620. körül, 1627., 1635. és 1702.
2. Háromszék (Sepsiszék, Kézdiszék és Orbaiszék, Miklósvárszékkel vagy más néven Erdővidékkel): 1566., 1602., 1614., 1635., 1659, 1665., 1666., 1667., 1670. körül, 1680., 1683. és 1691.
3. Csíkszék (Al-Csíkszék, Fel-Csíkszék, Gyergyószék és Kászonszék): 1566., 1569. körül, 1602., 1603., 1614., 1616., 1643., 1645., 1654., 1658, 1660., 1681., 1683., 1685. és 1702.
4. Marosszék (a régen beolvadt Szeredaszékkel): 1566., 1575., 1602., 1603., 1614., 1635., 1636., 1647., 1677., 1685., 1691. és 1692.
5. Aranyosszék: 1642.
Ez a felsorolás mutatja, hogy a rendijegyzőkönyvek legtöbbje elveszett. Az a kevés, ami megmaradt, részben csonka és aránytalanul oszlik meg az egyes székek között.
Az 1635. évi rendijegyzőkönyvnek különös jelentőséget ad az a körülmény, hogy az Approbata Constitutio III. Része 76. Címének 12. §-ába becikkelyeztetett. Ez a rendijegyzőkönyv I. Rákóczi György fejedelem által a Székelyföldön 1635-ben személyesen tartott rendiszemléről készült.
A fejedelmi kiváltságlevelek, az erdélyi királyi könyvek, amelyeket egyébként is nagyon hiányosan vezettek s a székely rendijegyzőkönyvek idők folytán nagy részben elpusztultak, ezért ma már gyakran nem tudjuk megállapítani, hogy az egyes családok magasabb rendi állásukat mikor és hogyan szerezték. Az ilyen kérdésekben a régi konkrét ügyekben kelt elvi határozatok alapján kialakult 13joggyakorlat szerint egyrészről a székely rendi állást adományozó fejedelmi oklevelek, másrészről pedig a rendi állás megszerzését, illetve jogos bírását hivatalosan tanúsító rendijegyzőkönyvek egymással egyenlő értékű forrásokul szolgálnak.*
Orsz. levt.: magy. kanc. 9,311/1804. sz. és erd. kanc. 1286/1810. sz. ügyiratok.
