1. A heraldika kialakulásának kora.
1. A heraldika kialakulásának kora.
Egyéb anyag pusztulása miatt nálunk is, mint külföldön, a heraldikának a XIII–XIV. században a pecsétek a főforrásai. Ám ezeknek a száma is meglehetősen csekély; kivált mert jóformán csak a főhivatalokat viselő vagy viselt családok tagjai használtak ekkor pecsétet. Amikor tehát a kiválasztott címeralak, az oroszlán megjelenési formáit kísérjük végig a századok folyamán, kényszerűségből is először a pecséteket vizsgáljuk. Első címeres leveleink ugyanis csak a XIV. századból valók.
Ami a pecséteket illeti, ezek kivitele és technikája külön megvilágítást kíván. A pecsételés nyomóvassal, typariummal történik. Ennek anyaga a kemény vas, vagy más érc, az armalisé a bőr, vagy a papír; a vésnök eszköze a véső, a kalapács, a festőé az ecset. Világos tehát, hogy a pecséteken nem láthatunk oly szabályos fínom kivitelű alakokat, mint az armálisokon. A vésnök tehát az oroszlánnál sem tűntethette föl a test fínom hajlásainak, a szőrözetnek stb. sokszerűségét. Neki kis tér állott rendelkezésére, meg volt határozva a nagyság, a pecsét alakja. Mindezek szükségszerűen befolyásolták a pecsétkép megjelenési formáját s bizonyos stereotip, schematikus egyformaságot eredményezett az egyes alakok ábrázolásában a pecsétek szűkreszabott határainak következtében. Mindamellett – mint látni fogjuk – a magyar pecsétgyakorlat, ahol csak alkalom kínálkozott, kerülte a megmerevedett, stereotíp formákat és még ebbe a merev anyagba is elevenséget, változatosságot tudott belevinni. A pecsétek típusa fokozatosan fejlődik. Lépést tart az egykorú reproduktív művészetekkel, melyeknél a technikai kivitel a művészet, az ízlés és a gyakorlat fejlődésével párhuzamosan halad. Nálunk azonban a pecsétek vésésének kezdettől fogva bizonyos speciális jellege van, mely feltalálható a legrégibb pecséteken is, jóllehet a kivitel sokszor durva és sablonos.
Az első, ami a magyar pecséteken, így az oroszlán ábrázolásánál is feltűnik, a változatosság. E korban kellett is, hogy a pecsét a tulajdonos sajátosságát hangsúlyozza, bár a némethez hasonlóan, a magyar gyakorlat is követhette volna a sablonokat. A rendelkezésünkre álló pecsétanyag szegénysége ellenére is azonban a fennmaradt pecsétek jól mutatják a magyar szellem önállóságra való törekvését, ha ezt a kezdet kezdetén még nem is láthatjuk tisztán. Az a körülmény, hogy a magyar pecséteken eleinte túlnyomóan heroldalakokat találunk, francia hatásra mutat – aminthogy a XII–XIII. században valóban kimutatható a francia ízlés követése,* – de az oroszlánnak oly formákban való megjelenésére, mint a magyar pecséteken, csupán elenyésző számú párhuzamot találtam.
Erre vonatkozólag Th. Raadt műve (Sceaux Armoriés des Pays- Bas et des pays voisinants. Bruxelles, 1898–1903. I–IV.) az, mely gazdag, mondhatni teljes képanyagban közli a francia és a szomszédos országok pecsétjeit. – L. még: Roman: Manuel de sigillographie française. Paris, 1912. – Gourdon de Genouillac: Recueil d'Armoiries des Maisons nobles de France. Paris 1860. – Blanchet: Sigillographie française. Paris, 1902. – E. Gevaert: L'héraldique, son esprit, son langage et ses applications. Bruxelles – Paris, é. n.
Az oroszlán Imre és II. András királyok bulláin, illetve pecsétein fordul elő először (Imre bullája egyúttal első címeres emlékünk is.) Az oroszlánok ezeken, tehát az Árpádok vágásos címerében lépő helyzetben vannak ábrázolva.*
Erre nézve l. bővebben Donászy: Az Árpádok címerének kérdése. Turul, 1935. 24. és k. ll. és u. a.: Az Árpádok címerei. Bp. 1937.
Ehelyütt tárgyalhatjuk Kán nb. Gyula nádor 1224. évi pecsétjét,* mely időrendben Imre és II. András pecsétei után következik. Kettős viaszpecsét maradványa: mellső lapja lovas 9pecsét, hátlapján az Imre és II. András pecsétein használt címer töredéke. A címer kétségkívül hatalmi jelvény volt. Főhivatalokat viselő uraink – először a nádornál látjuk – pecséteiken az országcímer egyes részeit alkalmazzák hatalmi jelvényként, mégpedig vagy önállóan, vagy a családi címerrel egyesítve. Így látjuk Roland nádor pecsétjén a kettős keresztet,* Tamás erdélyi vajda pecsétjén,* a Vingárdi Gerébek, Harinnai Farkasok stb. pecsétein a vágásokat. Utóbbiak első ízben a Gyula nádorén tűnnek fel. Rajta ma már csak egy vágás látható, alatta pedig egy balralépő oroszlánnak a töredéke. Csoma közli a rajzát, de rosszul.* Ha a pecsétet kiegészíteni próbáljuk, Csoma magyarázatától elütő ábrázolást nyerünk. Csoma szerint ez «osztott pajzs, felül üres, alul lépő, szembenéző leopárdos oroszlán.»* Márpedig ha a pecsétet kiegészítjük, föltétlenül legalább háromszor vágott pajzsot kapunk. Minthogy a látható oroszlán feje csak a pajzs közepéig érhetett, előtte még egy oroszlánnak kellett lennie, amint ezt már Varjú Elemér is megállapította.* S ha már most háromszor vágottnak vesszük a pajzsot, a legalsó osztásban még egy oroszlánt tételezhetünk fel. Az így rekonstruált címerben felismerhetjük a II. András pecsétjein lévő címert. Már Csoma is felismerte benne a hatalmi jelvényt, amennyiben az alakban nem a Kán nemzetség címerét látta. Itt tehát az Árpádok címerével egyező ábrázolást találunk.
MODL. 111.
Nyáry: A heraldika vezérfonala. Bp., 1886. VI. t. 60. sz.
L. később.
A magyar heraldika korszakai. 110.
U. o.
Varjú Elemér: «Magyar nemzetségi címerek» ismertetése. Turul, 1904. 98.
A XV. századig az általános ábrázolás módját a következőkben foglalhatjuk össze: Az oroszlán kevés kivétellel pajzsban van elhelyezve. A pajzs tengelyében áll, vagyis a fej, a törzs és a bal hátsó láb egyvonalban a pajzs tengelyébe esnek; a bal mellső láb egyenesen előre, a jobb első és jobb hátsó láb szög alatt felfelé emelkedik; a száj zárt, vagy csak kissé nyitott, anélkül, hogy a nyelv látható lenne, a pofa hegyesen nyúlik előre; a farok a testtel párhuzamosan emelkedik fölfelé, középen megvastagodva kis ágszerű szőrcsomókkal, a farok bojtja rendesen befelé hajlik. Lábaiban nem tart semmit. Egyetlen kivétel Csák Máté pecsétje (1244), melyen a fej tartása is elütő, amennyiben azt erősen hátraveti. Szőrözet a XIII. sz.-ban még nem látszik. Rendkívül művészies kidolgozású Péter nádor pecsétjén (1. kép) az oroszlán farka, a vége valóságos virágkehely, aminthogy az egész oroszlán kivitele művészi és kiválik a korabeli pecsétek közül.* A jobb hátsó láb erős feltartása a pajzs alakjából magyarázható. Egyébként ez a Péter nádor azonos azzal a Csák Péterrel, akiről IV. László föntebb idézett oklevele azt mondja, hogy zászlaján oroszlánt viselt. Előfordul az oroszlán ritkábban pajzs nélkül is, mégpedig amikor köralakú pecsétmezőbe helyezik.
Kubinyi: Árpádkori oklevelek. I. t. 2. ábra.
Első magánpecsétünk, melyen oroszlánt találunk, Csák Demeteré a XIII. század elejéről* (2. kép.). A Csák nemzetség Ugodi-ágán két Demetert találunk.* A pecsét kezdetleges ábrázolását tekintve, valószínűleg az I. Demeteré, kit 1217–33 között mint főasztalnokot, vasi és pozsonyi ispánt említenek okleveleink. Az oroszlán a köralakú pecsétmezőt egészen kitölti, balra fordul, félig ülő, félig ágaskodó helyzetben, teste csupasz. Maga a pecsétrajz kezdetleges. Ez különben Csák-címerrel ellátott első pecsétünk.
Turul, 1885. 49. – Csoma: i. m. 62. – Bárczay: A heraldika kézikönyve. 341. ábra
Karácsonyi: A magyar nemzetségek a XIV. sz. közepéig. I. 297.
Csák Máté tárnokmester pecsétje 1244-ből már szabályos címerábrázolást mutat.* Ez háromszögletű pajzsban, a pajzs tengelyében ágaskodó, jobbra forduló oroszlán (ezután, ha külön nem jelzem, az oroszlán mindig jobbrafordultnak veendő), fejét hátraveti, jobb mellső lábában botalakú tárgyat tart, melyből egy levélszerű ágacska nyúlik ki. Az egyetlen Csák-pecsét, melynek oroszlánja tart valamit.
MODL. 276.
Lényegében azonos az ábrázolás Csák Ugrin lovászmester 1274-,* Péter nádor 1278-,* Péter étekhordozómester 1279-,* Péter pozsonyi és mosoni ispán 1288-,* Máté lovászmester 1293- (Róbert 10Károly ellenfele),* Ugrin 1304-,* fia Miklós országbíró 1359-* és bizonyos Simon frater (az oklevél szerint «Nos frater Symon de Rubeo Monte magister et preceptor domorum sancti Antonii per totam Hungariam seu Sclavoniam») 1361–62-ből származó pecsétjein* (3. kép.). Elütnek az általános formától Péter (1279, 1288) és Máté (1293) pecsétei. Ezeken a farok bojtja kifelé fordul és mindkét mellső láb erős szögben felfelé hajlik. Az 1279. évi pecsét oroszlánja egyébként is nagyon ormótlan; a fejet a törzstől alig lehet megkülönböztetni. A fejen a korona jelei itt mutatkoznak először, a farok kettéválva hajlik jobbfelé, a két ág, mely a farok közepén egy bütyökből indul ki, tüskeszerűen van szőrözve. A bal hátsó láb merőleges irányban való lehajlásának az a magyarázata, hogy az oroszlán itt pajzs helyett köralakú pecsétmezőben helyezkedik el. (4. kép.) Trencséni Csák Máté pecsétje (1293) rendkívül plasztikusan van kiképezve. Egyike a legszebb XIII. századi pecséteknek, melyen valósággal árad az erő a címerképből (5. kép.).
MODL. 878.
Kubinyi: Árpádkori oklevelek. I. t. 2. á. – Nyári i. m. 71.
Pozsony város lvt.: ladula 1. No. 3.
MODL. 1233.
Pozsony város lvt.: lad. 1. No. 12., 13.
Arch. Ért., 1879. 22.
Pozsony város lvt.: lad. 5. No. 149.
U. o. lad. 5. No. 177. és 185.
Ugrin pecsétje (1304) is követi az e korban szokásos formát: az oroszlán hátsó bal lába kinyúlik a pajzsból, a nyelv a kissé nyitott szájban már új járulék, fején korona, a sörény kidomborodik a mellkason. Ugrin és fia Miklós (1359)* köralakú pecsétjein az oroszlán fején koronából angyal emelkedik ki. Ezeken a pecséteken erősen meglátszik, hogy beléptünk a XIV. századba. Megjegyzendő, hogy XIII. századi pecséteink, ha közülök egy-kettő kezdetlegesebb is, általában véve művészi tekintetben nem maradnak el a nyugatiaktól, egyes darabok valósággal kis művészi alkotások. Nem életnélküli alakok és változatosak. Általában közelebb állanak a természetességhez, de még bizonyos merevséggel párosulva.
Pozsony város lvt.: lad. 5. No. 149.
E pecsétekkel jóidőre le is zárul azoknak az ábrázolásoknak a sora, amelyek bizonyos schema szerint csoportosíthatók. A XIV. század folyamán már alig találunk egy-kettőt belőlük. A XIV. században az oroszlánnak az eddigiektől eltérő ábrázolási módja lesz általánossá. Lépő alakban szerepel Csák nb. Márk fiának, Istvánnak 1304. évi gyűrűspecsétjén,* mely egyike a legrégibb magyar főúri gyűrűspecséteknek. Az oroszlán balfelé lép, farkát a háta fölé veti, sörénye is külön ki van képezve. Ezt a formát követi egy Veszprém vármegye hatósága által kiállított oklevélen talált pecsét ábrája is.* A köralakú pecsétmezőben balra lépő, bal mellső lábát felemelő oroszlán látható, farka háta fölé vetve, a farok közepén a nyugaton általános, de nálunk ritkán jelentkező bütyökkel, hátsó mancsai érdekes madárlábakká kiképezve. A pecsét tulajdonosát nehéz megállapítani. Kiállítóként Péter vicecomes és Stephanus filius Tyba de Jutas szerepel. Ezek egyikéé a pecsét. Maga a pecsét eléggé töredezett s körirata nem vehető ki. A Jutasi-család ezidőtájt szerepel Veszprém megyében. Wertner Jutasi Péter fia Istvánt (1352) és Jutasi Tiba fia Istvánt (1358) említi mint Veszprém megye szolgabíráit,* de Péter hiányzik nála az alispánok sorából. Lehet, hogy a fent említett Jutasi Péter a pecséttulajdonos. Ámbár Csák Demeter és István címerének hasonlóságából, továbbá abból, hogy a Csák nemzetségnek bírtokai voltak Veszprémben, arra is lehet következtetni, hogy a pecsét valamelyik Csák Péteré. Ebben az időben éltek III. és IV. Péter, kik szintén számításba jöhetnek.*
Arch. Ért. XIII. 23. – Nyáry i. m. XIII. t. 95. á.
Orsz. Levt.: Nemz. Múz. törzsanyag, 1353.
Wertner Mór: Adalékok a XIV. századbeli világi archontologiához. Tört. Tár., 1907. 345.
Karácsonyi i. m. 396.
Érdekes és szép csoportja a pecséteknek az ú. n. sisakpecséteké, vagyis az olyan pecséteké, melyeken a címert sisakkal és sisakdísszel ábrázolják. Különösen a XIV. századra jellemző, számos szép példáját találjuk ezeknek nálunk is. Kivált a Kacsics nemzetség tagjai használták előszeretettel, akiknek címerében a sisakdísz ágaskodó oroszlán. Így Tamás országbíró* (1349–54) és fia Mihály váci (1342–62), majd egri (1362–77) püspök* (6. és 7. kép.). Az oroszlán pecsétjeiken közvetlenül a sisakból nő ki, de látni, hogy az 11összekapcsolást sisaktartó fedte. Az oroszlán koronás, mellső lábait előre nyújtja, sörénye és farka gazdagon kiképezve. A száj már erősebben nyitott, a nyelv is jól látható. Szintén olyan pecsétek, melyek nem maradtak el a nyugatiaktól. Sisakcímert használ kis pecsétein* Csák nb. Ujlaki Miklós országbíró is (1359.). Rendkívül érdekes ábrázolás. A sisakon az oroszlánt teljes alakban, balra fordulva, ülő helyzetben látjuk, mellső lábait előrenyujtja, szája nyitott, farka magasan a háta fölé csapva, nyelv és korona nélkül. Ugyancsak érdekes példája a sisakcímernek Szécsi Miklós (pridem judex curie regie) 1385. évi pecsétje:* koronából előtűnő, ellenkező irányba forduló két koronás állatfő, melyek közül a jobb felé néző oroszlán. Szécsényi Simon országbíró (1394) pecsétjén* sisakból kinövő, jobbra forduló oroszlán van, feje fölött lebegő leveles koronával; a farok közepén a jellegzetes csomó látható. Figyelemreméltó a pecsét két karélyú mezeje is, mely nálunk elég ritka. A sisak a két karély találkozási pontjánál van elhelyezve, alul a viasz lepattogott. A töredék alakjából pajzsra lehet következtetni; de valószínűbb, hogy sisaktakaró volt a sisak alatt.
Arch. Ért., 1877. 111. Közli Nagy Imre. – Nyáry: i. m. 6. t. 52. á. – MODL. 634, 3964. A Nagy Imrétől és Nyárytól közölt rajz nem egészen felel meg az eredetinek. Tamás pecsétje majdnem azonos Mihály püspök pecsétjével.
MODL. 5608., 5625. (1367-ből). Rajza Végh Gyula kéziratából.
Orsz. Levt.: Nemz. Múz. Törzsanyag 1359. – U. o. Gróf Forgács levéltár. – Pozsony város lvt. lad. 5. No, 150. Az előbbi kettő sajnos erősen rongált.
Pozsony város lvt. lad. 8. No. 423.
MODL. 25879.
Érdekes alkalmazását találjuk az oroszlánnak azokon a pecséteken, amelyeken mint címertartó és címerőr szerepel. «A címertartók vagy pajzstartók alkalmazása valószínűleg arra a szokásra vezethető vissza, hogy torna és lovagjátékok alkalmával a lovagok pajzsát és sisakját fegyvernökeik tartották vagy hordozták.»* A címerpajzs vagy sisakcímer mellett kétoldalt, esetleg csak egyik oldalán, állat-, jóval később pedig emberalakokat találunk. Ha az alakok tartják a címert, címertartóknak, különben címerőrnek nevezzük őket. Bár nem minden heraldikus használja, meg kell tennünk ezt a megkülönböztetést, mert a sokszor látszólag céltalanul odahelyezett állatokat a legjobb akarattal sem nevezhetnők címertartóknak. Az alábbi példákban ezt világosan látni fogjuk s egyúttal nagyon alkalmas példát találunk arra is, hogy a középkor szimbolista világszemléletű embere mennyire nem alkalmazott semmit cél nélkül s különösen a címertanban mennyire megvan mindennek a jelentősége. A címerőrök és címertartók leginkább a címeres levelekben szerepelnek, de előfordulnak címeres pecséteken már a XIII. században is.
Áldásy i. m. 30. l.
Címerőröket találunk Héder nb. Henrik horvát-szlavon bán 1273. évi pecsétjén. A cölöpös pajzs két oldalán a pajzs szélével párhuzamosan két kis karcsú állat fut felfelé. Csoma oroszlánoknak nézi őket.* Címerőr- vagy címertartóként mindenesetre lehetnének oroszlánok; azonban az ábrázolás és a nemzetség két későbbi pecsétjén feltűnő hasonló kép meggyőz bennünket arról, hogy itt nem oroszlánokról van szó. János bán (1266–1306) pecsétjén hasonló ábrázolásban, csak kifelé fordulva látható a két kis állat.* Sándor országbíró 1327. évi pecsétjén pedig a pajzs felső szélén szalad az előbbiekhez hasonló, karcsú, hosszúfarkú kis állat.* Az egykorú ábrázolásokkal való összehasonlítás valószínűtlenné teszi, hogy ezek a kis állatok oroszlánok. Tekintettel arra, hogy Henrik és János is horvát-szlavon bánok voltak, igen valószínű, hogy ezek a kis állatok nyestet ábrázolnak, amint Szlavonia címerében az ma is szerepel, annak emlékére, hogy Szlavonia nyestbőrrel fizette adóját. Itt összekapcsolták a családi címert és a horvát báni méltóságot.
I. m. 30.
Csánki: Pecsétmutató, II. t.
Szilágyi: Magyarország. tört. III. 72.
Kacsics nb. Szécsényi Tamás erdélyi vajda (1320–1342) függőpecsétjén* kerek pecsétmezőben az oroszlán alsótestét pólyás pajzs fedi, az oroszlán mintegy a pajzs mögül lépked elő. Fantasztikus alak, mintha egy gót dómot díszítő szörnyalakot látnánk. Sörénye fésüszerű, fején szarvalakú kinövésekkel, tátott szájából hatalmas fogak állanak ki. E címer is, mint az előbbiek, hivatali címer, melyen a tulajdonos ősi címerét az ország címerének egy részével egyesítette. Itt tehát az oroszlán voltaképen nem kimondottan címerőrként szerepel, hanem a címeregyesítés egyik kezdetleges formájával állunk szemben, melynél valószínűleg nagy szerepet játszott a véső tudatlansága is, bár az oroszlánnak pajzson kívüli ábrázolása, továbbá a családi címeralaknak 12az országcímerrel való egyesítése kell, hogy szimbolista magyarázatra utaljon. Nyáry pecsétőrnek minősíti e címer oroszlánját,* de ennek az elnevezésnek a tulajdonképeni jelentését tekintve, e megállapítása téves és azon alapszik, hogy Tamást az Aba nemzetséghez sorozza. Pedig a pajzsban szereplő pólya nem az Aba nemzetség, hanem az ország címeréből van átvéve. A két elem egyesítése később is megmarad, mégpedig pajzsban a Kacsics nemzetségből származó családok, ú. m. a Szécsényiek, Harinnai Farkasok, Vingárdi-Gerébek címerében. Közülök legkorábbi példa Szécsényi Frank országbírónak (1397–1408), Tamás vajda unokájának a pecsétje, amelyen a vágott pajzsban felül van a növekvő koronás oroszlán és alul a vágások. Egyesítve van az ősi címer a tárnokmesteri, vajdai és országbírói hivatalokat viselt nagyatya hatalmi jelvényével.* A kérdést végleg eldönti Tamás egy 1348-ban kelt oklevele.* A «Nos Thomas condam vojvoda Transilvanus, comes nunc de Kewe et de Crasso» kezdetű oklevél hátára Tamás gyűrűspecsétje van nyomva, benne a pecsét pereméből kinövő, balra forduló, itt koronás oroszlánnal. Az oroszlán fejét hátraveti, lábait előre nyujtja, farka szintén a pecsét pereméből nő ki. Bizonyos, hogy itt a család címerével van dolgunk. Egyben az is kitűnik, hogy a fönti nagypecsét oroszlánjának fején a szarvszerű kinövések tulajdonképpen a korona ábrázolását akarják jelenteni s csak a vésés kezdetlegessége miatt jött létre ilyen torzítás.
MODL. 3209 (1339). – Közölve: Arch. Ért. 1878. 252. – Nyáry i. m. VIII. t. 73. á. és Pecsétmutatóban.
I. m. 96.
Nagy pecsét: MODL. 8371 (1398), 8634 (1401), kis p.: N. Múz. törzsanyag, 1399. év, MODL. 9202 (1406), Pozsony város lvt.: lad. 9. No. 551. (1399.) Közli Csoma: Turul, XI. 53., de a rajz rossz. L. még Pecsétmutatót.
N. Múz. törzsanyag, 1348. év.
Határozottan címerőrként szerepel az oroszlán Gilétfi Miklós nádor (1342–56) nagy pecsétjén.* A kerek pecsétmező felső részén kis négyelt, dőlt pajzs van; alatta farkast (?) marcangoló oroszlán, művészi, mondhatni majdnem élethű ábrázolásban. Nyáry ugyan címerőr és címertartó együttes alkalmazásáról beszél azzal az indokolással, hogy a kis pajzs az oroszlán nyakára támaszkodik. Azonban a pajzs alig hogy érinti az oroszlán nyakát, az állat hátat fordít a pajzsnak és védi, őrzi a címert. Itt csak címervédőről, címerőrről lehet szó. Hogy az oroszlán nem lényeges tartozéka e címernek, mutatják a nádor kis pecsétjei, melyekben csak a kis négyelt pajzsot használja.* Van-e és mi a pontos jelentése itt az oroszlánnak, nem tudjuk megmondani. Tény azonban, hogy a címerőrök alkalmazása csakis a gotikus ember szimbolista gondolkozásával magyarázható meg.
MODL. 3535 (1342), 4593 (1356). – N. Múz. törzsanyag, 1347. – Közölve: Arch. Ért. VIII. 65., Nyáry i. m. 100., Pecsétmutató.
MODL. 4078 (1349); N. Múz. törzsanyag, 1351.; u. o. Kállay lvt. 1352.
A címerőrök mellett a címertartókat is megtaláljuk, bár ezeknek az igazi kora a renaissance. Mint címertartó és címerőr szerepel az oroszlán Frangepán János vegliai és modrusi comes pecsétjén.* Köralakú pecsétmezőben jobbra lépő természetes ábrázolású oroszlán ez, melynek fejét sisakdísszel ellátott sisak fedi s mellső lábaival valamilyen madarat (sast?) tart. A címertartók ilyen ábrázolása a francia heraldikában nem ritka. A sisakon csillaggal ellátott sasszárny van. Ez a csillag, valamint az oroszlán mint címerőr látható Frangepán Frigyes vegliai és modrusi comes pecsétjén is.* Ebben azonban a szintén természetes ábrázolású, de balra lépő oroszlán mellső lábaival kutyát, vagy farkast ragad meg, balról hatágú csillagtól kísérve. E pecsétképek jelentését megfejteni ma már bajos lenne, pedig külön tanulmány tárgyává lehetne tenni az oroszlán szerepét a Frangepánok címerében, annálisinkább, mert később mint főalak szerepel címereikben.
MODL. 5391 (1365). Közli Nyáry i. m. IX. t. 79. á.
1320. Közli Varju E. Turul, 1896. 149. I. t. 5. á.
Mint címertartó vagy helyesebben mint sisaktartó fordul elő az oroszlán a Druget-család egyes tagjainak pecsétjein. Vilmos szepesi comes* és Miklós országbíró* pecsétjén a teljes címer – pajzs, sisak, sisakdísz – két oldalán egy-egy befelé forduló, ágaskodó oroszlán foglal helyet, melyek a sisakot tartják (ezért sisaktartók).
MODL. 2538 (1329).
MODL. 4493. Rajza Nyáry i. m. V. t. 35. á.
A címerőrök közé sorolhatók Újlak városának (Szerém vm.) a pecsétjén* lévő oroszlánok. Ezek határozottan a Csákok címeréből kerültek rá. E város a Csák nemzetség Újlaki-ágának a birtoka volt és ennek tagjai sokat tettek a város felvirágoztatása 13érdekében.* Így kerültek a pecsétre a Csák nemzetség címeréből az oroszlánok, melyek mintegy védik a várost. A pecsét vártornyot ábrázol, két oldalt egy-egy befelé forduló, kezdetleges kivitelű, de szokásos ábrázolású ágaskodó oroszlánnal.
MODL. 5124 (1362).
Karácsonyi i. m. I. 343.
Az oroszlánnak teljes, valamint ágaskodó alakban, úgyszintén magánosan való ábrázolása a XIV. század második felében ritka. Inkább, mint láttuk, az ettől elütő ábrázolások az uralkodók és jellemzők. Ezeken az ábrázolásokon a testalkat és állás is a régi formát követi, csak kisebb eltérésekkel. Így pl. a pofa hegyesebb lesz, a nyelv előtűnik a tátott szájból, a felemelt hátsó láb lejjebb süllyed.* A bütyök a farktő közelében e század második felében jelenik meg. Szembetűnő kivétel Újlaki Miklós országbíró nagypecsétje (1359). Éppen ezért ezt a XV. századi pecsétek között fogjuk ismertetni, formája ugyanis erre a századra jellemző. Szigorú határt vonni az egyes periodusok között úgy sem lehet, csak nagy általánosságban.
L. pl. a Druget-pecsétet.
